Több mint 13 milliárd forint megy ukrán, orosz nyugdíjasokra

Egy 53 éves egyezmény alapján jár nekik.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára – minisztere helyett – válaszolt a független Varju Lászlónak, aki arra várt választ, hogy


Meddig fizetünk nyugdíjat ukrán és orosz állampolgároknak?.

Rétvári Bence közölte, hogy a hatályos — az 1963. évi 16. törvényerejű rendelettel kihirdetett — magyar-szovjet szociálpolitikai egyezmény alapján jár ellátás az ukrán és orosz állampolgárnak, ha arról lemond Ukrajnában, az Oroszországi Föderációban, mert átköltözik Magyarországra.

A Nyugdíjbiztosítási Alap terhére a magyar-szovjet szociálpolitikai egyezmény alapján 2015 decemberében 1117 millió forint összegű nyugdíjat folyósított a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság.

Ez komoly kiadás. Ha csak tavaly decemberben 1 milliárd 117 milliót folyósítottak az orosz és ukrán nyugdíjasoknak, az egész évben több mint 13 milliárdot jelentett. Az államtitkár szerint az 53 éves magyar-szovjet egyezmény alapján nyugdíjban részesülők száma változó, de általában növekedést mutat. A magyar kormány a jó viszony miatt azt szeretné, ha az elavult magyar-szovjet szociálpolitikai egyezményt egy modern, az arányos teherviselés elvét követő váltaná fel.

Az Oroszországi Föderációval és Ukrajnával a kétoldalú szociális biztonsági egyezmények létrehozására irányuló tárgyalások folyamatban vannak.

Varju László (DK) kérdésének arra a részére, hogy a nyugdíjhoz elég egy bejelentett lakcím, az államtitkár külön nem tért ki válaszában, noha évek óta téma, hogy ukránok tömegei kapnak így nyugdíjat. Korábbi sajtóhírek szerint egy teljes iparág szakosodott arra, hogy külföldiek magyar állampolgárságot kapjanak. Az államtitkár által hivatkozott kormányközi egyezmény sorsa is furcsa, hiszen annak felmondását Ukrajnával a Bajnai-kormány már letárgyalta, amikor a Fidesz-kormánynál az ügy süllyesztőbe került.

Korábban az EMMI cáfolta, hogy importnyugdíjasok csapolnák a magyar tb-kasszát, de idén februárban Rétvári Bence szintén egy írásbeli kérdésre (Korózs Lajosnak) elismerte, hogy 2010 óta a nálunk nyugdíjat kapó ukránok száma jelentősen megnőtt. 2010 óta évente ezer felett van az ukrán nyugdíjigénylések száma, ami tavaly már elérte 2283-at. Számos igénylést elutasítanak, de tavaly magyar nyugdíjat kaptak 1167-en. Azt nem tudni, közülük hányan kettős állampolgárok. Ezt nem tartják nyilván. Az viszont biztos, hogy az ukrajnai átlagnyugdíjnál többet kapnak azok, akik magyarországi lakcím birtokában tőlünk kapják az ellátást.


retvari.jpg
 
Érdekes de erről a politikai elit mélyen hallgat...pedig ha én elérem(elérem?) a nyugdíj korhatárt akkor lehet hogy már nem kapok semmit az államtól ..miért nem takarékoskodtam magamnak? úgy látszik van pénz a kasszában csak az elosztással lehet baj.
 
Már akkor érvényteleníteni kellett volna mikor az oroszok kimentek.Vagy legalábbis a Bajnai-kormánynál mikor szóba került törvényileg megszüntetni.Az nem megoldás hogy utólag mosom kezeimet!
 
Nagyon helyes! Ha pedig egy magyar 30 TB meg adófizetés után kénytelen pár hónapra szüneteltetni a vállalkozását az továbbra se kapjon táppénzt, de ha lehet később nyugdíjat se!
 
Azzal szerintem nincs baj, hogy ukrajnai magyarok döntenek úgy, hogy átköltöznek, de rátelepült erre a maffia, Kárpátokon túli ukránoknak ígérnek magyar nyugdíjat, segítenek összeszedni az igazolásokat, olyan papírokat nyújtanak be, mintha a papíron áttelepülő ukrán évtizedeken át vezető beosztásban dolgozott volna. Az első évben a nyugdíj fele a maffiáé. Persze ezek csak pletykák.
 
Amerika szociális juttatásokat fizetett több tucat kiutasított, vagy ezt megelőzendő önként kitelepülő egykori náci háborús bűnösnek - írta hétfői számában a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a Ynet.
Az amerikai pénzeket kapók között voltak olyan SS-katonák, akik valamely koncentrációs táborban őrködtek,

http://www.atv.hu/kulfold/20141020-amerikai-penzbol-elnek-egykori-naci-haborus-bunosok/hirkereso

Az ATV baloldali, liberális értékrendeket követő sajtó orgánum. Remélem, nem lesz bajom abból, hogy beidéztem.
 
Sokan hazudtak mikor a bevandorlasi kerelmuket kitoltottek .
ELhallgattak a naci multjukat vagy handabandaztak.
Sokan lebuktak joval kesobb akar evtizedek mulva .
Canadaba is eleg sokan jottek igy at Usabol ,Argentinabol.
Itt huzta meg magat Szalasi szovivoje , itt pereltek be Fintat a szegedi getto foparancsnokat stb.
Biztos meg volt sok sok ss aki meguszta, vagy mert nem derult ki vagy mert mire birosagra kerult addigra elhunyt.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,971
Tagok
615,981
Legújabb tagunk
Kinga919
Oldal tetejére