Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Ebben a pillanatban, mintha agyunk valamiképpen összekapcsolódott volna, tökéletesen megértettem őt. Énje egyik fele elborzadt saját kegyetlenségétől. Egyetlen hajszál választotta el a tiszta őrülettől.
- Darren Shan
 
Látványos, akciódús, szép és botrányos. Az Agora tehát ideális figyelemfelkeltő. Ráadásul egy gyönyörű nő emeli az összhatás fényét, hiszen a főszereplő Hypatia (Rachel Weisz) az első ismert női tudós és filozófus. Mindezek ellenére Alejandro Amenábar bőven számíthat sértődésekre és fröcsögésre a legutóbbi filmje kapcsán, hiszen az Agora nem éppen hízelgő portrét fest a korai keresztényekről.
 
Igyekeztem a lehető legkifogástalanabbul viselkedni. Úgy akartam távozni, hogy jó fiúként, jó testvérként, jó barátként maradjak meg az emlékezetükben. Nem akartam, hogy bárki is rossz emléket őrizzen rólam, ha már nem leszek.
- Darren Shan
 
I.sz. 4. század, Egyiptom, a Római Birodalom uralma alatt. Alexandria utcáin vallási indíttatású erőszakos zavargások törnek ki, melyek a híres Könyvtárat, az akkori világ szellemi központját fenyegetik. A Könyvtárban rekedt briliáns asztronómus, Hypatia és tanítványai harcba szállnak, hogy megmentsék az ősi világ bölcsességét. Közülük ketten a nő szívéért is versengenek: az okos, kiváltságos helyzetű Orestes, és Davus, Hypatia ifjú rabszolgája, akinek döntenie kell úrnője iránt érzett titkos szerelme és a szabadság között, mely az övé lehet, hogy csatlakozik a keresztények megállíthatatlan rohamához.
 
Úgy kezeltem minden percet, amit a családdal és a barátaimmal töltöttem, mintha különleges jelentőségű volna. Úgy figyeltem az arcukat és a hangjukat, hogy soha ne felejtsem el. Tudtam, hogy soha többé nem látom viszont őket, és majd megszakadt a szívem, de így kellett lennie.
- Darren Shan
 
Ha vissza tudnám forgatni az idő kerekét... De nem tudom. A múlt már mögöttem van. Most az volna a legjobb, ha többé nem gondolnék arra, ami volt. Ideje elfeledni a múltat és a jelenbe meg a jövőbe nézni.
- Darren Shan
 
Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című alkotásának amerikai premierjére kerül sor a Los Angeles-i Filmfesztiválon, ahol több mint 40 ország filmművészetének kiemelkedő újdonságait tűzik műsorra. A csütörtökön kezdődött kaliforniai filmes mustrán műsorra tűzik Kenyeres Bálint A repülés története című rövidfilmjét is. A Bibliothéque Pascalt - Mona Paparu utazásainak, szerelmének, nyugat-európai kálváriájának történetét - a szervezők az International Showcase válogatásba hívták meg, mely mindössze 20 alkotást mutat be az Amerikán kívül készült, innovatív filmtermés javából.
 
Felugrottam az egyik magas sírkőre, és kinéztem a városra. Nem sokat láttam belőle innen, de mivel tudtam, hogy ez lesz az utolsó képem a helyről, ahol születtem és éltem, nem siettem el a dolgot: minden ócska mellékutcát fényes sétálóutcának, minden málló vakolatú házat egy sejk palotájának és minden kétszintes épületet felhőkarcolónak láttam.
- Darren Shan
 
Adott a következő feladat: van egy SZTAKI Szótárod (szotar.sztaki.hu), amit ha elosztasz "m"-mel, akkor az nem kevesebb lesz, hanem több. Hogy lehet ez? Hát úgy, hogy ez egy nagyon hülye feladvány, amit csak azért erőszakoltunk ide, hogy elmondhassuk, Tominak és az iPhone-os szótárának új kihívója akadt: Peti, és a mindenes mobilszótár. És bár ez úgy hangzik, mint "Jamie és a csodalámpa", ennek mégis van értelme, el is mondjuk miért.
 
Tomi készítette el pár hónapja a SZTAKiPhone szótárat, ami a SZTAKI Szótár iPhone-ra optimalizált webes változata, amit maga Steve Jobs is imád. Tominak azért engedtük mindezt, mert a Tomi erős, és megfenyegetett minket, mi pedig féltünk, ráadásul az iPhone az nagyon LOL meg XD, ugyebár. Igen ám, de jött másik kollégánk Peti, aki viszont bátor, továbbá feketeöves CSS-ben, és doubleclick-kel töri a betontömböket szabadidejében. És Peti látá, hogy akinek nincs iPhone-ja, annál a mobilon csúnyácskán jelenik meg a Szótár. Ezért gondolt egyet, aztán még egyet, amiből végül úgy 172 gondolat is lett, és aminek eredményeképpen megszületett a
 
A diák, míg tanul, nem méltányolja a tanárait. Csak később, amikor már többet tud a világról, érti meg, milyen sokkal tartozik azoknak, akik nevelték. A jó tanár nem vár dicséretet, sem szeretetet a fiataloktól. Kivárja, hogy idővel megkapja tőlük.
- Darren Shan
 
Meg kell állítanunk a környezet szennyezését és rombolását. Vegyük csak ezt a helyet: egy utat akarnak építeni egy őskori halomsíros temetőn keresztül, ahová évezredekkel ezelőtt a druidák temették a halottaikat. El tudjátok ezt képzelni? Elpusztítanák a múlt egy darabját, csak hogy az autósok tíz vagy húsz percet megspóroljanak!
- Darren Shan
 
Nem szoktak azzal büntetni valakit gyilkosságért, hogy felszólítják, járjon iskolába. Ámbár - tettem hozzá, visszaemlékezve rég múlt iskolai napjaimra - az ember néha még a halált is szívesebben választaná, mint egy csütörtök délutáni dupla fizikaórát. :D
- Darren Shan
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére