Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez

5

6

Az ember felülemelkedhet a dolgokon, és az igazi lelki nagyságból fakadó, őszinte közönnyel nézheti, amint az élete hol felível, hol a mélybe zuhan. Az ember tekinthet úgy a saját törekvéseire, mintha az egész csak hiúságok maszkabálja, bolondok tánca volna.

Vannak rossz dolgok, amiket muszáj megtenni, hogy a halál ellenében felpörgesd az életet.

Észrevettem, hogy a világban az emberek majdnem mindig idegeskednek, és nincs idejük. Még Nagymama is sokszor mondja ezt, pedig neki meg Pótpapának nincs is munkája, úgyhogy nem tudom, hogy az emberek, akiknek munkájuk van, hogyan csinálják a munkát meg az élést is egyszerre.

Ha én rózsa volnék, nem csak egyszer nyílnék,
Minden évben négyszer virágba borulnék.
Nyílnék a fiúnak, nyílnék én a lánynak,
Az igaz szerelemnek és az elmúlásnak.

Ha meghalok, halott leszek, és halott voltam, mielőtt megszülettem. Az élet az, mikor a halál szünetet tart. Az ember nem lehet egész idő alatt halott.

Mindig is így volt. Egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban már nem, és nem az a lényege az egésznek, hogy mennyi ideig vagyunk itt, hanem hogy miképpen töltjük ki ezt az időt.

Azt hiszem, az élet egy videojáték, valami olyasmi, mint a Sims - mindenkit irányít valaki, és aki engem irányít, annak van a legtöbb pontja.

Életet és halált lehetetlen nem egybelátni. Élet és halál nem más, mint kettétört öröklét, meghasonlott valóság.

Ahogyan elmeséljük az életünket, ahogyan történetet faragunk belőle, azzal egyszersmind értelmet is adunk neki.

Az élet a legritkább dolog a világon, mert a legtöbb ember csak létezik, és kész.

Az ember, amíg igazságos úton halad, addig bátran mehet minden veszedelemmel szemben. De mihelyt a ravaszsággal, az elfogultsággal, az egyéni becsvággyal akarja magát előbbre helyezni másoknál: előbb-utóbb elbukik.

Újrakezdés nincsen. Ez itt a lényeg. Minden egyes lépése az embernek végérvényes. Nem lehet visszacsinálni. Soha semmit. (...) Te, amikor reggel felébredsz, azt hiszed, hogy ami tegnap volt, az már nem számít. Pedig az a helyzet, hogy csak az számít. Mert más nincs is. Ebből áll az élet. Ezekből a napokból. Nincs más, csak a napok, ahogy telnek.

Az élet olyan, mint a metróvonal... mint a sínek. Vannak rajta váltók, amelyek átállítják a síneket. És van végállomás is, de nem egy, hanem több. Van, aki egyszerűen elmegy innen oda, és kész. Van, aki beáll a depóba, megpihenni. Van, aki egy titkos összekötő vonalon átvág egy másik vonalra. Vagyis... végállomás sokféle lehet. De úti célja mindenkinek csak egy lehet! A sajátja! És a síneken minden váltót helyesen kell átállítani ahhoz, hogy éppen az úti célba jusson az ember! Azt tegye, amiért egyáltalán a világra jött.

Vannak közönséges, hétköznapi periódusok az ember életében, és vannak különleges, nagy pillanatok, amikor magától értetődően az emberi lét mélyebb dimenzióiban gondolkodunk, életről és halálról. Mert ebben az állapotban nem is tudunk másképp. Meghal valaki, aki nagyon közel állt hozzánk. Gyerekünk születik. Egy mély, megrázó, felszabadító szeretkezésben van részünk. Ez mind érzéki élmény, s ha akarjuk, ha nem, az ilyen pillanat valósággal "odalök" a lét forrásaihoz. Oda, ahol fájdalom és gyönyör, születés és halál összeér. Nem tehetünk mást, elnémulunk, és látjuk, amit látunk.

Élünk egy halálosan átlagos életet, aztán összespórolunk egy hatalmas motorra valót, felpattanunk rá, és úgy érezzük, mégiscsak jó élni. Amikor ilyesmit látok, mindig nagyon elszontyolodom. És olyankor úgy találom, hogy az élet talán még annál is sokkal értelmetlenebb, mint amilyennek odáig tartottam.

Az életnek vannak sötét napjai. Általában ezekkel fizetünk a jó napokért. A halálunk napja is egy ilyen sötét nap. Mégis, kockáztatnunk kell az örömért, a boldogságért, a gyönyörűségekért. Másképp mi értelme az egésznek? Lehet kockázat meg izgalom nélkül élni. Csak minek?

Ha dicsérnek, hálás vagyok, ha kinevetnek, meg se hallom. Annyi szépség van az életben, csak észre kell venni. És annyi mocsokság, csak nem szabad odafigyelni.

Magános tölgy a völgyben,
Cibálta szél, de megmaradt.
Egy halott hölgy a tölgy alatt,
Vár, egyre vár a földben.