Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez

a19

a20

Ez már a 24. vagy nem jól számolok??

a21

Én miért nem tudok belenézni!!!Olyan kár!!!

Sziasztok

Gyorsan és fájdalom mentesen, de jó

Hát igen, látom tegnap valamit nem jól írtam.

No de sebaj, azt mondták, itt aztán kibontakozhatok

Elmeséljem az életem?

Nem teszem, mert akkor regényt kéne írnom.

Nem értem igazán, mire jó ez a húszas klub.

De, most már én is az leszek, bár igazán fórumozni jobb szeretek.

Ady Endre
Párisban járt az ősz

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

“Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés amit a következő pillanatban tehetünk.”
(Paulo Coelho – A Zahír)

“A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük.” (Paulo Coelho: A Zahír)

“Miközben mosogatsz, imádkozz! Adj hálát a mosogatni való tányérokért, hiszen ez azt jelenti, hogy volt bennük étel, hogy tápláltál valakit, hogy szeretettel gondoskodtál valakiről: főztél, és asztalt terítettél. Képzeld el, hány ember van a földön, akinek nincs mit elmosnia, vagy nincs kinek megterítenie…”
(Paulo Coelho: A portobellói boszorkány)

„Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára.
Nem a törvényt keresni.
Szabadnak lenni.
Nem alkalmazkodni.
Elhatározni. Nem a megszokás.
A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság... a küszöbön állni.
Folytonos átlépésben lenni.
Élve meghalni, vagy meghalva élni.
Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.”

/ Hamvas Béla /

„…aki a tükörbe néz, mindig azt fogja látni, amit lát. Ez a világrendben levő irtózatos irónia: hagyja, hogy a dolgok és az emberek azok legyenek, amik, és mindenki azt a sorsot élje, amit választ. Nem figyelmeztet és nem javít. Súlyosabbat tesz: meghagy mindenkit abban a helyzetben, amelyben nem veszi észre, mikor tűnik el lába alól a talaj. Az ember nem a hiúságban bukik meg, hanem a maga iránt elfoglalt álláspont valódiságában. Nem abban, amire vonatkozik, hanem eggyel mélyebben: nem abban válik hamissá, amit szemtől szembe lát és látni vél, hanem abban, hogy minek tartja azt, amit lát. Ezért arra, hogy az ember hiú, sohasem fog rájönni hiúságból. Aki azt mondja, nem vagyok hiú, saját hiúságát nem is érintette, csak letakarta, vagyis hazudott. És ez az ember nem hiúságában lepleződik le és inog meg, mert a világ hagyja, hogy tovább is a tükörbe nézzen annyit és úgy, ahogy akar, és hogy hazudjon. A világ a maszkot az emberről sohasem szedi le. A maszkkal együtt kell összetörnie, a maszkban és a maszkon kell megsemmisülnie. Az összetörés nem a maszkot éri, hanem azt, ami a maszk mögött van: az igazat. Mert az igaz választotta a hazugságot. Nem az válik semmivé, ami az arcot eltakarta, hanem az arc, ami el van takarva. S ez újra a maszk igazsága: a maszk igaz marad; tovább hazudik. Még akkor is, ha mögötte már nincsen semmi…”

/ Hamvas Béla /

“Szabadságodban áll meggondolnod magad. Választhatsz másik jövőt, vagy másik múltat.” (Richard Bach: Illúziók)