Tengeri malacok

GJodie

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Nekünk is volt tengerimalackánk

Nekem is van egy malackám: Fülöp, amúgy kislány, csak olyan kis ugri-bugri volt amikor kaptam,hogy azt hittem kisfiú, mellesleg úgy láttam akkor,hogy kukija van neki :)

Ezzel mi is így voltunk, ráadásul az állatos boltban is azt mondták, hogy fiú. Jól el is hittük addig, amíg egy szép napon 5 porontynak nem adott életet. Az addigi gömbölydedségét annak tudtuk be, hogy mi jól tartjuk, minden finomságot megkapott. No, volt is tátott száj, amikor megláttuk egyik reggel, hogy van egy kis fészek pici, mocorgó valamikkel :D
Mekkora boldogság költözött kicsi családunkba, amikor - rendszeresen - kitettük őket a nagyszoba közepére, a szőnyegre. Tévét esténként már nem kapcsoltunk be, a tengerimalac család lett a fő attrakció. Na, azt látni kellett volna.
A mama először körbeszaglászta a helyszínt, majd valamiféle jelet adott a gyerekeinek, mert azok erre mind elindultak szépen libasorban az anyukájuk után és "felléptek" a szőnyegen. Ezt most teljesen komolyan mondom, mert azt a futkosást, játékot, amit előadtak, nem lehetett nevetés nélkül végignézni. Legnagyobbat akkor visongtunk, amikor a szőnyeg két sarkából elindulva átlósan egymásnak ütköztek a kicsik... mint a két kis kecske a hídon a mesében. Olyankor kicsit megszédültek, és össze-vissza dülöngéltek, de azért csak folytatták tovább. Nagyon édesek voltak. Soha sem felejtjük el őket. Sajnos utána másik albérletbe kellett költöznünk, és ott már nem tarthattunk, a lakástulaj nem engedett semmilyen állatot. (az elvetemült) :( El kellett ajándékoznunk őket, de legalább az vigasztalt, hogy egy hasonló család, a barátaink örökölték meg tőlünk, ahol néha még viszontláthattuk őket. :)
 

Vercsi1

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Nekem is van tengerimalacom. Jelenleg 9. ebből gazdit keresek 7-nek. kicsit hosszú szőrűek, ezért úgy néznek ki, mintha kócosak lennének. Ha valakit érdekel írjon nekem.
 

GJodie

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Gerzson


Rendezgettem a gépemen a régi fotókat, amikor nagy örömömre megtaláltam a Gerzsonról készült kettőt - akiről már írtam itt
(#61). Ő volt az a tengerimalacunk, aki még nyaralni is jött velünk, egyrészt, mert annyira hozzánk tartozott, másrészt pedig, nem lehetett kire hagyni. Akinek bármilyen kisállata van, tudja, hogy ez nem könnyű kérdés, ha hosszabb időre elutazik a család, mi legyen a házi kedvenccel. Sajnos nem mindig lehet magunkkal vinni, de Gerzson (aki egyébként lány, csak ezt később tudtuk meg) szerencsés volt, ha nem is világot, de országot láthatott. :D

 

Csatolások

  • Kép 079.jpg
    Kép 079.jpg
    475.7 KB · Olvasás: 5
  • Kép 078.jpg
    Kép 078.jpg
    451.9 KB · Olvasás: 5

gu2leva

Állandó Tag
Állandó Tag
Tavaly még nekünk is volt egy cuki tengerimalacunk , a neve Negro, de elpusztult. Sajnos már 6 éves volt. Édes , okos kis állatkák az angóra tengerimalacok. A miénket még szteroiddal is kezelték , amikor lebénult a lába. Az orvos azt mondta, hogy szegény már az öregség jeleit mutatja , akkor volt 4,5 éves. Az injekciót követő 7. napon magához tért, elkezdett enni. Egy dolgot viszont sosem tanult meg, egyet lépett, egyet pottyantott. Fürdés után a hajszárítás alatt min. 50 bogyeszt nyomott ki. Jó dolga volt nálunk. Pótolhatatlan állatka. Imádott ölben lenni.
:p
 

kgabor789

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia
Nekünk egy dzsungáliai hörcsögünk van még szóknia kell a társaságunkat mert harap néha de aranyos.
 

Noémi Berta

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekünk négy malacunk van, a gyerekek kaptak egyet-egyet, aztán meglepetésként ért, hogy az egyik mér terhes volt, és szült kettőt, így most van három lány, egy fiú. Tényleg nagyon cukik, mind a négy tök más karakter, de nagyon kedvesek. A mieink nem kelnek előbb, mint a gyerekek, de olyan, mintha fiygelnének, ahogy forgolódik a gazdi, na, akkor kezdődik a visítás:)
 
Oldal tetejére