Hírek Véget ért a NATO-csúcs: a szövetség felszólította Oroszországot, ezeket az új döntéseket hozták

A NATO tagállamai megerősítették egységüket Oroszországgal szemben és Ukrajna további támogatása mellett - közölte a NATO főtitkára Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozóját követően csütörtökön.


Jens Stoltenberg elmondta: a tagországok vezetői további, főként védelmet biztosító eszközök, köztük nukleáris, biológiai, vegyi és kiberfenyegetések elleni védelmet szolgáló eszközök, valamint tank- és légitámadást elhárító rendszerek és drónok biztosításáról döntöttek Ukrajna számára.

Mivel a háború új biztonsági környezetet teremtett, határoztak arról is, hogy a NATO megerősíti a szövetség keleti szárnyát, és új, többnemzetiségű harccsoportokat telepít Bulgáriába, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába. Gyors reagálású erők 40 ezer katonáját helyezi át a keleti szárnyra, jelentős légi és haditengerészeti eszközökkel együtt.

A NATO-tagországok egyetértettek továbbá abban, hogy el kell kerülni a háború további elmérgesedését, és azt, hogy a háború Ukrajna határain túlra terjedjen, hogy Oroszország és a NATO közötti konfliktussá váljon. A szövetség világossá tette: nem részese a konfliktusnak, és nem szállít fegyvereket Ukrajnába - közölte Stoltenberg.
Minden intézkedést és döntést meghozunk annak érdekében, hogy szavatoljuk az összes szövetséges teljes körű biztonságát és védelmét. Intézkedéseink továbbra is megelőző jellegűek, arányosak és nem szolgálják a helyzet elmérgesedését
- tette hozzá a főtitkár. Tájékoztatása szerint a rendkívüli csúcstalálkozó résztvevői nyilatkozatot adtak ki, amelyben feltétel nélküli támogatásukról biztosították Ukrajnát, és felszólították Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy vessen véget az egy hónapja megkezdett inváziónak. A főtitkár kijelentette: Oroszország Ukrajna elleni agressziója az elmúlt évtizedek legsúlyosabb fenyegetése az euro-atlanti biztonságra. A háború emberi szenvedést és pusztítást okoz Ukrajnában, veszélyezteti a békét Európában és a globális biztonságot.

Stoltenberg közölte: Oroszország megpróbálhat ürügyet teremteni vegyi vagy biológiai fegyverek bevetésére Ukrajnában azzal, hogy az Egyesült Államokat és szövetségeseit vádolja ilyen támadás előkészítésével. Vlagyimir Putyin orosz elnök retorikája felelőtlen és destabilizáló - fogalmazott, és kifejtette, hogy a NATO aggódik a vegyi vagy biológiai fegyverek esetleges orosz használata miatt. A vegyi fegyverek bármilyen használata ugyanis teljesen megváltoztatná a konfliktus természetét, és messzemenő következményekkel járna a NATO-országokban élőkre is a mérgező anyagok terjedése miatt - tette hozzá.
Elmondta: a szövetség felszólította Oroszországot, hogy kezdjen hitelt érdemlő tárgyalásokat Ukrajnával konkrét eredmények elérése érdekében, kezdve a fenntartható tűzszünettel és a csapatai teljes kivonásával Ukrajna területéről. Oroszországnak a tűzszünet azonnali végrehajtásával kell megmutatnia, hogy komolyan gondolja a béke megteremtését célzó tárgyalásokat Ukrajnával. Felszólították továbbá Kínát és Fehéroroszországot, hogy tartózkodjék az orosz háborús erőfeszítések támogatásától - közölte.

A NATO főtitkára végezetül beszámolt arról is, hogy a szövetségesek úgy döntöttek: felgyorsítják erőfeszítéseiket, hogy mihamarabb teljesítsék a védelmi kiadásokra vonatkozó vállalásukat. Információk szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki videókapcsolaton keresztül vett részt a zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson, megismételte az Ukrajna feletti repülési tilalmi zónára vonatkozó kérését, valamint egyszázalékos eszköztámogatásra kért ígéretet a NATO-tagállamok vezetőitől.
Az emberek és városaink megmentéséhez Ukrajnának katonai segítségre van szüksége, korlátozások nélkül jelentette ki
- az ukrán elnök. Kifejtette, hogy Ukrajna az őt támogató országoktól tankjaik és repülőgépállományuk egy százalékára tartana igényt - mondta. "A háború alatt a legrosszabb az, hogy nem kapunk egyértelmű válaszokat a segítségkérésekre" - fogalmazott Zelenszkij, majd hozzátette: a NATO cserbenhagyta Ukrajnát, az ország ugyanis kérése ellenére nem kapott egyetlen vadászgépet sem.

1648189763978.png
 
ha ezt igy lemered irni akkor te meg eletedben nem hasznaltal kokuszolajat

a kokuszolajban sutott rantotthus igen erdekes izvilaggal kerul az asztalra
meg a kutya is fintorogva tovabb ballagot
31 éve vegetáriánusként kb. 20 éve használunk kókuszolajat.
4 kutyánk van, semmi bajuk, de a 6 macsnak se.

Tény, nem rontom a család egészségét rántott hússal. Rántott mással se nagyon.
 
Akkor nem árt nekik egy kis vérfrissítés .
Kapnak még egy adag bevándorlót talán javít a gondolkodásukon.
Nem értettél meg. Németország többhatalmilag megszállt s nem szuverén ország, 1945.május 8.-a óta. Hogy a "német" mit gondol, az a kutyát nem érdekli.
 
Minden a mértéktől függ.
Ma arányaiban több a pálmaolaj felhasználás, s ez valós veszély, már most is.
A kókuszolaj előállítása egyelőre, a szakértők szerint, munkaigényesebb és drágább, ezért ritkább.

Alapból bármely olaj előállítása, sőt minden emberi tevékenység környezetpusztító.
A napraforgó és a repce termesztését is lehetne vizsgálni.
Az arányok fontosak, a mennyiség, a kitermelés körülményei.

Amit én ajánlottam, az a napraforgó- és repceolaj alternativája.
Mi egy évben kb. 2 liter napraforgóolajat, és 3/4 kg kókuszolajat használunk el.
Igaz, mást és másképp eszünk.
 
Minden a mértéktől függ.
Ma arányaiban több a pálmaolaj felhasználás, s ez valós veszély, már most is.
A kókuszolaj előállítása egyelőre, a szakértők szerint, munkaigényesebb és drágább, ezért ritkább.

Alapból bármely olaj előállítása, sőt minden emberi tevékenység környezetpusztító.
A napraforgó és a repce termesztését is lehetne vizsgálni.
Az arányok fontosak, a mennyiség, a kitermelés körülményei.

Amit én ajánlottam, az a napraforgó- és repceolaj alternativája.
Mi egy évben kb. 2 liter napraforgóolajat, és 3/4 kg kókuszolajat használunk el.
Igaz, mást és másképp eszünk.
A mennyiség az semmi...
 
A mennyiség az semmi...
Lehet, félreértem ..., majd korrigálsz ...

Azt gondolom, elvitatkozgathatunk itt melyik olaj, zsiradék jó vagy rossz.
S erre írtam, hogy az arányok, a mennyiség teszik károssá a pálmaolajat is, valamint az előállításhoz kapcsolódó körülmények (a munkások jogai és körülményei - bár ezt már a banánnal kapcsolatban is bőven emlegették).
1648629569483.png

Ugyanez vonatkozik a kókuszolajra is, vagy a sertészsírra is, vagy a napraforgóolajra is, természetesen.
(A sütőolaj alternatívájaként írtam, kevesebb káros anyag keletezik.)

Kevesebbet kellene használnunk (pl. zsiradékokból), a pazarlás nagy probléma, illetve a rosszul megválasztott élelmiszerek (lásd reklámok hatásai) okozta betegségek, ezek gyógyítása rengeteg gondot okoznak.
Sok figyelmeztető tényező van, hogy ami most van, nem fenntartható.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen az új fordítást, jó hétvégém lesz.
V.Márti wrote on sziporka78's profile.
Szia! Hálásan köszönöm a munkáidat és ezt a mostanit is!
Pityesz46 wrote on Sz László's profile.
Köszönöm a gyors segítséged hálás vagyok érte.
Timocka wrote on bencemate's profile.
Szia!
Sikerült megszerezned a Kőmajmok háza című könyvet? Ha igen kérlek küld át nekem!
Előre is köszönöm
Timo
femaga wrote on farkasodu's profile.
Kedves Róbert! A 2. osztályos informatika anyaghoz fel tudná tölteni a 2. prezentációt? Véletlenül a 2. óra anyagát nem töltötte fel. Helyette az 1. került fel kétszer. És a feladatlapot is fel tudná tölteni hozzá? Köszönöm szépen!

Statisztikák

Témák
37,246
Üzenet
4,572,273
Tagok
601,071
Legújabb tagunk
CsillusX
Oldal tetejére