Hírek A D-nap elutasításával Orbán kilépett a NATO közösségéből

Magyarországot senki nem képviseli a D-nap, a normandiai partraszállás 80. évfordulójára szervezett ünnepségeken. Magyarország külügyminisztere ezzel egyidőben Oroszországba utazott, amellyel kinyilvánította Magyarország hűségét és elkötelezettségét Oroszország mellett, s a D-napra emlékező nyugati államokkal és transzatlanti közösséggel szemben.


Ez nyílt állásfoglalás a szövetségesek és a NATO ellen. Elutasítása a D-napnak, amikor az Egyesült Államok hadserege Európa segítségére sietett a német megszállókkal szemben. Ma Oroszország fenyegeti Európát és a világ békéjét, Orbán Magyarországa pedig nyíltan az agresszor háborús tömeggyilkos Oroszország mellé állt a NATO-val szemben.


Magyarország ezzel azt üzeni, hogy elutasítja Európa amerikai védelmét. Ez a NATO elleni üzenet, amely az oroszok pártján kérdőjelezi meg Amerika transzatlanti szövetségét és az európai védelem jogosságát. Ez a gesztus azt üzeni, hogy Magyarország nem fogadja el a potenciális orosz támadással szemben sem Amerika beavatkozását és védelmét.


Ahogy nem fogadja el a megtámadott és a szuverenitásában megsértett Ukrajna pénzügyi és katonai támogatását sem. Mindent ellenez, ami az orosz agresszió, terjeszkedés útjában áll. Magyarország elutasítja, hogy a D-napon résztvevő nyugati államfők 225 millió dolláros fegyverszállítmányról döntenek Ukrajna javára, amely Európát és Magyarországot is védi.


Ez nem formális, nem hivatalos, hanem szellemi és erkölcsi felmondása Magyarország NATO tagságának. Orbán a D-nap elutasításával nem hivatalosan és szervezetileg, de kilépett a NATO közösségéből. Mindenki ott volt a nyugati államokból, az amerikai elnök és a NATO tagországainak kormányfői, méltóságai, Magyarországot nem képviselte senki.


Az amerikai partraszállás a nácikkal szövetséges Magyarország ellen is történt, az akkori Magyarország a németek oldalán, a partraszálló amerikai hadsereggel, a szövetségesekkel szemben állt. A távolmaradás az aktuális párhuzamokon túlmutató üzenete, hogy a magyar kormány a náci Németországgal szövetséges Horthy-rendszerrel azonosul, azzal ért egyet.


Ennek egyenes következménye, hogy ma a Nyugattal szemben álló másik háborús ország, az oroszok szövetségese Amerikával és Nyugat-Európával, a NATO-val szemben. Amerika és a transzatlanti szövetség tagjai nyilván észreveszik és megértik a magyar kormány nem is burkolt üzenetét: nem velük van, hanem ellenük.


Magyarország ezzel a magatartásával súlyosan megsérti az Egyesült Államokat, a népét, azokat az amerikai katonákat, akik életüket adták azért, hogy Európát felszabadítsák a náci megszállás alól. Ez a részvétlenség, a kegyelet megsértése és elutasítása, rendkívül durva diplomáciai és emberi gesztus, amely Magyarországot végképp elvágja Amerikától.


A D-nap elutasítása olyan gesztus történelmileg és a jelenlegi politikai-katonai helyzetben, hogy ezt már csak egy nyílt kilépésről szóló memorandum követheti. Nincs mentség, nincs elfogadható indok és magyarázat. Ez nem baki, nem a választási kampány az oka, hanem szándékos és nyílt elhatárolódás Amerikától, a NATO-tól és a nyugati értékektől.


A NATO nem zárhat ki senkit, nincs is szándékában, de Orbán idegen test a transzatlanti közösségben, az ellenség ügynöke, katonai értelemben áruló, aki átállt az ellenséghez. A Magyarországhoz való viszony ennek megfelelő lesz. Megfagyott a NATO és Magyarország közötti kapcsolat, amit formálisan is csak a másik fél tart fenn.


Magyarország formálisan a nyugati szövetségek tagja még, de valóságosan a Nyugat ellen van. Ez súlyosan sérti Magyarország érdekeit, újabb történelmi bűnöket és egy újabb orosz megszállást készít elő. Orbán mégis belevitte a háborúba Magyarországot, a népirtó orosz hadsereg oldalán. Rendkívül súlyos következményei lesznek ennek.


Magyarország súlyos morális állapotára utal, hogy a magyar sajtó ugyanekkor Magyar Péterrel és a többi fideszes kalandjaival van tele, erre a rendkívül súlyos fejleményre szinte senki nem hívja fel a figyelmet. Pedig Magyarország jövője az ilyen események kapcsán dől el, és például az ellenzéki messiás urat is erről kellene kérdezni, mit szól ehhez.

1718109932109.jpeg
 
Logikai bukfenc.
Vállalta, hogy mostantól nem vétóz.
Ami kizárólag akkor lehetséges, ha előtte vétózott.
szerintem itt már csak tisztázni kell a dogokat.

Először is egy előbbi véleményedet kommentálnám:
"Mi ráteszünk még egy lapáttal, a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok mellé kaptuk a 2024-es költségvetéssel összemérhető támogatást,"

Ezek ugye a csatlakozáskor aláírt szerződések alapján járó pénzek? És úgy értetted, hogy 20 (húsz) év alatt beérkező össszegről van szó?

De visszatérve a vétózáshoz, szó sincs olyasmiről, hogy lemondott volna a vétó jogrol. Erröl a konkrét esetről volt szó, a NATO ukrajnai beavatkozásárol.
Mint már írtam, azért teszi, mert a fidesz napi mérései alapján a szavazói ezt kívánják, így szavaznak rá többen, tehát sajnos mégiscsak Magyarország nagyobbik fele az, aki nem tud viselkedni.
"nem tud viselkedni" ezt nem értem
Persze ennek ellenére elmagyarázhatná a szimpatizánsainak, hogy ez egy nagyon helytelen álláspont, de az pillanatnyilag szerinte a nehezebb út lenne, pedig a laposföld hitet is simán kötelezővé tudná tenni.
"helytelen álláspont" ezt sem értem ... miért lenne helytelen ha meg vagyok győződve, hogy az ukránok nem értem harcolnak, vagy hogy az oroszország elleni embargó semmi jót nem hozott.
 
Vissza a d-Day-hez:

- Németország 1944 márciusában öt személyautóval megszállta Magyarországot,
- 1944 junius 6.-án US-Amerikai, Kanadai, Nagy-britanniai és Francia csapatok partra szálltak Normandiában és egy második frontot nyitottak a Harmadik Birodalom ellen
- 1944 októberében Szálasi puccs segítségével hatalomra került és 600.000 magyar zsidót kiszolgáltatott Hitlernek
- 1944. december 25-től 1945. február 13-ig tartott Budapest ostroma a magyar fővárosért, a Szovjetunió és Románia, valamint a Harmadik Birodalom és Magyarország között.
- Az első szovjet páncélos 1944. november 3-án jelent meg a város határában, és Budapest 102 nap múlva adta meg magát.

Azért soroltam fel a dátumokat, hogy világos legyen, Magyarország 1944-ben rossz oldalon ált.

Engem a hányinger kerülget amikor februárokban Budapest megtelik naci-kosztümös, élethű fegyvereket és más rekvizitet hordó alakokkal és fényképeszkednek Orbánnal.
Az Orbán kormány úgysem ment volna el Putyin nélkül Normandiába, a karakterére pedig semmi szükség nincs ott ahol a fasizmus ellen küzdöttek, haltak meg emberek.

Természetesen nem akarok általánositani mert tudom, hogy a partraszállók között több magyar származású Amerikai katona is volt, tisztelet és köszönet a hősiességükért.

Hogy egy kicsit megértsetek, miért állok ki a migrációban levők mellett:
- Én nem tudom a családfámat a honfoglalásig visszavezetni, meg sem kísérlem mint sokan mások.
- Az viszont tény, hogy az egyenes felmenő ágban, van valaki aki az 1848-as szabadságharc leverése után, vitorlás hajóval az USA-ba menekült.
- Az ott született gyerekeiből származik nagyanyám, aki a 20. század kezdetén egy Európai látogatás során itt rekedt, a K&K-ban.
- A háborúk, a házassága és a vele járó gyerekek miatt "re-patriotizálódott" és Magyarországon halt meg.
- A testvére ezzel szemben mint Amerikai katona (nagyon sok arany csíkkal az egyenruháján) részt vett két Európai világ-háború befejezésében.
- A családunkra nézve nem jelentett ez soha előnyt, se a szüleim számára akik egy fasiszta diktatúrában se a gyerekei számára akik a kommunizmusba cseperedtünk fel.

- Ugy, gondolom, hogy ideje lenne ha a D-Day-t a jövőben megünnepelném a gyerekeimmel és nem felejtenénk el a nagybácsit.
- Ö nem a csatatéren halt meg, hanem röviddel a háború után, a gyerekeiből egyet akkor ismertem meg amikor már 80 felett voltak és az USA-ba jártam.

- Többen itt az Orbán által terjesztett putyini propagandát fújják.
- Van aki azzal próbálja ezt az agresszort felmenteni, hogy "a 90-es évek óta nem tett semmi rosszat nekünk Oroszország"

Az alábbi dalt, a "Give Peace a Chance"-t 1969. június 1-jén vette fel John Lennon a kanadai Montrealban, a Queen Elizabeth Hotelben, a Yoko Onóval közös "Bed-In for Peace" során.
A dal célja az volt, hogy egy egyszerű himnuszt alkossanak a békemozgalom számára és tiltakozzanak a vietnami háború ellen.
A kislemez 1969. július 4-én jelent meg, és gyorsan a békemozgalom himnuszává vált.



Majd ha Moszkvában is büntetlenül lehet protestálni a háború ellen, akkor újra át fogom gondolni a nézeteimet, de addig semmi okom rá
 
Utoljára módosítva:
- Németország 1944 márciusában öt személyautóval megszállta Magyarországot,
Mivel már az első mondatod komolytalan akkor lehet a többi sem lehet pontos.
Bajnóczy József vezérkar főnök-helyettes 19:30-ra meghallgatásra kérette Fütterer altábornagyot és magyarázatot kért a bécsi eseményekről, azaz miért rakodtak ki öt napja folyamatosan 40-50 német katonai szerelvényt Bécsújhely-Kismarton (Wiener Neustadt-Eisenstadt) térségében? A zágrábi magyar nagykövetség is német csapatösszevonások megkezdését jelentette a Muraközben. A magyar hadvezetés ezeket egyértelműen a megszállás előzményeinek tekintette.
Az okkupálás kisebb ellenállásoktól eltekintve sikeresen zajlott le. Az újvidéki Duna-hídon félórás tűzharc alakult ki, amelyben 28 német és egy magyar honvéd esett el. Ellenállásról érkezett jelentés Sopronból, Győrből, Székesfehérvárról és a budaörsi repülőtérről. A Budai Várban a tűzharcnak is voltak áldozatai. A német hadsereg összesen mintegy 50, a magyar mintegy 10 katonát vesztett.
A végleges műveleti tervben a hadművelet végrehajtására négy hadseregcsoportot szerveztek:
Továbbá a délkeleti főparancsnokság két alakulatot is kiutalt a megszálláshoz, mint harci tartalék.
 
Bár a következtetés érthető, néhány tényt hiányolok.

1. A D-nap idején a USA és a Szovjetunió (amelynek túlnyomó része a mai Oroszország) szövetségesek voltak, a Nyugati Front megnyitása a szovjeteket tehermentesítette. Ahogy azt Eisenhower is leírta, az Atlanti Fal német személyzetének harcértéke alacsony volt, meg sem közelítette meg a németek Keleti Frontján harcoló hadosztályokét. Akárhogy is nézzük, a II. Világháborúban az orosz nép lényegesen több áldozatot hozott az amerikai népnél, ezért a D-napra emlékezve az oroszokról sem illik megfeledkezni.

2. Eisenhower nemcsak a D-nap harcászati eseményeit írta le részletesen. Mint szövetséges főparancsnok, Sztálint rávette, hogy a szovjetek közvetlenül a D-nap előtt indítsanak támadást és azzal vonjanak el erőket, főleg Calais környékéről. Sok orosz katona halt meg a D-nap sikeréért!

3. Ma a D-nap értékelése NEM AZ ELESETTEK ELŐTTI TISZTELGÉS, HANEM POLITIKAI SÁRDOBÁLÁS.
Csak azt felejted el, hogy a szovjetek csak a saját területüket védték. Ha Hitler nem támadja meg őket, akkor szartak volna az egészre... Ezzel szemben amerika tolta a szovjet csapatoknak is a ruhát, fegyvert, pénzt a honvédő háborújukhoz, a britekkel együtt megtámadták a németeket (a D-nap jelentősége az, hogy ha ott elakad a dolog, akkor a háború a szovjet fronttól függetlenül a németek győzelmét hozhatta volna) és ugye emellett a csendes-oceáni fronton is harcoltak.
 
Csak azt felejted el, hogy a szovjetek csak a saját területüket védték. Ha Hitler nem támadja meg őket, akkor szartak volna az egészre... Ezzel szemben amerika tolta a szovjet csapatoknak is a ruhát, fegyvert, pénzt a honvédő háborújukhoz, a britekkel együtt megtámadták a németeket (a D-nap jelentősége az, hogy ha ott elakad a dolog, akkor a háború a szovjet fronttól függetlenül a németek győzelmét hozhatta volna) és ugye emellett a csendes-oceáni fronton is harcoltak.
Nos igen védték magukat.
De, voltak olyan terveik is hogy megszállják a Román olajkutakat....és megszállják (amit meg is tettek) Lengyelországot, Finnország egy részét....
A németek győzelmét hozta volna?
Ha a D-nap nem sikerült volna akkor is elfoglalták volna Berlint...
 
Mivel már az első mondatod komolytalan akkor lehet a többi sem lehet pontos.
Bajnóczy József vezérkar főnök-helyettes 19:30-ra meghallgatásra kérette Fütterer altábornagyot és magyarázatot kért a bécsi eseményekről, azaz miért rakodtak ki öt napja folyamatosan 40-50 német katonai szerelvényt Bécsújhely-Kismarton (Wiener Neustadt-Eisenstadt) térségében? A zágrábi magyar nagykövetség is német csapatösszevonások megkezdését jelentette a Muraközben. A magyar hadvezetés ezeket egyértelműen a megszállás előzményeinek tekintette.
Az okkupálás kisebb ellenállásoktól eltekintve sikeresen zajlott le. Az újvidéki Duna-hídon félórás tűzharc alakult ki, amelyben 28 német és egy magyar honvéd esett el. Ellenállásról érkezett jelentés Sopronból, Győrből, Székesfehérvárról és a budaörsi repülőtérről. A Budai Várban a tűzharcnak is voltak áldozatai. A német hadsereg összesen mintegy 50, a magyar mintegy 10 katonát vesztett.
A végleges műveleti tervben a hadművelet végrehajtására négy hadseregcsoportot szerveztek:
Továbbá a délkeleti főparancsnokság két alakulatot is kiutalt a megszálláshoz, mint harci tartalék.

Ügye arról is olvastál, hogy a "német kisebbség", egy jelszóra kivette a szekrényből a Bundeswehr vagy SS egyenruhákat.
Nem volt semmi váratlan.

De kérlek ne próbáld mellékvágányra terelni a mondanivalómat.
Teljesen mindegy, hogy öt-vagy hat autóval jöttek, ellenállásról nem lehet beszélni.

Ahogy a mai kormány beállítja, "Gábor Angyal tárt karokkal" fogadta az érkezöket.
A fotókat nem teszem be.

A feleségem viccesen Mr. Bean-nak nevezi a Mesterséges Intelligenciát (AI-t) az interneten.

Nos Mr. Bean szerint:
"Magyarország 1944. márciusi német megszállása kevés szervezett katonai ellenállásba ütközött.
A Horthy Miklós vezette magyar kormány harc nélkül engedte át a német csapatokat.
Voltak kisebb ellenállási mozgalmak, főként kommunisták és zsidó csoportok, de ezek széttöredezettek és hatástalanok voltak.
1944 októberében a fasiszta nyilasok átvették a hatalmat, és aktívan támogatták a német megszállókat.
A legjelentősebb ellenállás végül a szovjet csapatok 1944 végi előrenyomulásával alakult ki."
 
Beleolvastam az Amerikai Népszavába, valóban elég sajátos a látásmódja.
Egyesek szerint hazudik, mások szerint pedig a magyar "köztévé" és a kapcsoló média hazudik.
A "hír" kapcsán főleg elvekről beszélgettünk.
Azokat a szövetségi rendszereket akadályozzuk, lejáratjuk, támadjuk és eláruljuk folyamatosan aminknek önkéntesen lettünk a tagjai, és ezen Magyarország nagyobbik fele örömködik.
Ha esetleg ezek után mégis felvesznek még valahová, ott is tudni fogják, hogy bármikor hátba támadhatjuk és elárulhatjuk őket, erre jutnának az orosz, kínai és egyéb érdekeltségűek is.
Szép remények.
 
Utoljára módosítva:
Beleolvastam az Amerikai Népszavába, valóban elég sajátos a látásmódja.
Egyesek szerint hazudik, mások szerint pedig a magyar "köztévé" és a kapcsoló média hazudik.
A "hír" kapcsán főleg elvekről beszélgettünk.
Azokat a szövetségi rendszereket akadályozzuk, lejáratjuk, támadjuk és eláruljuk folyamatosan aminknek önkéntesen lettünk a tagjai, és ezen Magyarország nagyobbik fele örömködik.
Ha esetleg ezek után mégis felvesznek még valahová, ott is tudni fogják, hogy bármikor hátba támadhatjuk és elárulhatjuk őket, erre jutnának az orosz, kínai és egyéb érdekeltségűek is.
Szép remények.
"... akadályozzuk, ..." stb.

Az Erste bank akadályozza az internetes csalókat, VÉDI AZ EMBEREK ÉRDEKEIT.
 
A "hír" kapcsán főleg elvekről beszélgettünk.
Azokat a szövetségi rendszereket akadályozzuk, lejáratjuk, támadjuk és eláruljuk folyamatosan aminknek önkéntesen lettünk a tagjai, és ezen Magyarország nagyobbik fele örömködik.
A probléma, hogy a játékszabályokat változtatják, már nem érvényesek azok a szabályok mint mikor beléptünk ... most akarják például a vétójogot is eltörölni.
Szerintem ez is olyasmi mint az Euróvíziós Dalfesztivál ... milyen volt mikor még az Abba volt a menő együttes és meg kell nézni hova "fejlődött" a Conchita Wursttal, az idei dalfesztivált már egy nembináris nyerte. Nem csodálkozom, hogy a magyarok már el se mennek. Szerintem ez lesz az EU sorsa is.
 
Utoljára módosítva:
A probléma, hogy a játékszabályokat változtatják, már nem érvényesek azok a szabályok mint mikor beléptünk ... most akarják például a vétójogot is eltörölni.
Szerintem ez is olyasmi mint az Euróvíziós Dalfesztivál ... milyen volt mikor még az Abba volt a menő együttes és meg kell nézni hova "fejlődött" a Conchita Wursttal, az idei dalfesztivált már egy nembináris nyerte. Nem csodálkozom, hogy a magyarok már el se mennek. Szerintem ez lesz az EU sorsa is.
A kissé idealista EU alapításakor nem merült fel, hogy kerékkötők (a többi jelzőt gondold hozzá, nem ismétlem állandóan a szégyenünket) is kérik felvételüket,
akik a vétó jogukkal próbálnak kizsarolni minél több pénzt, miközben mindennek is elmondják, az EU elég lassan tanult, de bizonyára nehezen is felejti el.

Az Eurovízió dalfesztiválja valóban egy fura képződmény.
A országok csak akkor köszönhetik az előadónak és a dalnak a jó helyezéseket, ha valóban kiemelkedőek.
Egyébként egyszerű szimpátia szavazás.
Mi pedig lassan már senkinek nem leszünk szimpatikusok.
Ha nem akarunk állandóan a végén kullogni, akkor el se megyünk a fesztiválra.

C. W. és a nem binárisok felemlegetése rólad árul el sokat, amit lehetőséged lett volna titokban tartani, de így jártál.
 
Utoljára módosítva:
Nos igen védték magukat.
De, voltak olyan terveik is hogy megszállják a Román olajkutakat....és megszállják (amit meg is tettek) Lengyelországot, Finnország egy részét....
A németek győzelmét hozta volna?
Ha a D-nap nem sikerült volna akkor is elfoglalták volna Berlint...
A román olajkutak meg finnország szintén nem a németek elleni harc, ugyebár.

További olvasásra ajánlom a Land-Lease projekttel kapcsolatos bármelyik weboldalt...

Ugyebár 1941-ben fogadta el a kongresszus, hogy az USA távmogatni fogja a szövetségeseit (UK, Szovjetúnió és Kína) a Németország illetve Japán elleni harcban. Összesen 50 milliárd (mai dollárban az 1,1 billiárd) dollárnyi cuccos küldtek (meg pénzt), ebből a szovjetek 11 milliárddal részesültek (mai árfolyamon 245 milliárd!). Emellett az Egyesült Királyságnak küldött 31 milliárd (mai árfolyamon 690 milliárd) dolláros segély nagy részét szintén elküldték a szovjeteknek. Volt ebben 400,000 Willis Jeep (ahogy az angolok erre a kis zseniális autóra alapozták a saját Land Rover Defenderjüket, úgy a ruszkik a GAZ szériát. Kaptak továbba 14 ezer repülőgépet (brit Spitfire és Hurricane vadászgépeket, amerikai P-39 Aircobra, P-40, P-63 Kingcobra, A-20 Havoc, B-25 Mitchell bombázókat. 8000 traktort és a legfontosabb harci eszközt: 13 ezer tankot!!!! Eleinte brit Matilda II, Valentine és Tetrarch, illetve M3A1 Stuart és M3 Lee az USÁból, majd 44-ben megérkeztek a Shermanok, amik a D-nap utáni előrenyomulás fő eszközei voltak és a VH utáni közel- és távolkeleti konfliktusokban rendre legyőzték a szovjet T-34-eseket.

De a land lease legnagyobb erénye az volt, hogy benzint, robbanóanyagokat, alumíniumot, rezet és kommunikációs eszközöket küldtek, amiből óriási hiány volt szovjetföldön. Gondolj bele, a teljes szovjet kerozinfelhasználás 60%-a a britektől és az usától jött. A robbanóanyag 1/3-ada, az amumínium 55, a ráz 80%-a. A háború végén a teljes szovjet hadigépezet 33%-a amerikai volt. A katyusák, amiket ugye mindenki ismer, na azokat a rakétavetőket is Studebaker US6 teherautókra applikálták...

Egy orosz történész, Borisz Szokolov írta: "ha egy Németország elleni hipotetikus háborúra került volna sor a Land-Lease program és a szövetségesek nyugati elterelő hadművelete nélkül, Sztálin nem tudta volna legyőzni Hitlert."

És ugye maga a szállítóeszközként használt vonatkonvoj amibe 2000 mozdony tartozott, szintén szovjet kézbe került. A szovjet sínhálózat felét a program építette. A 4,5 millió tonna kajáról, másfél millió takaróról, 15 millió pár csizmáról ne is beszéljünk.

Szokolov írta továbbá: A Land-Lease hozzájárulását a szovjet hadsereg sikeréhez az alábbiakkal lehetne összefoglalni: a segély biztosította Vörös Hadsereg lőszerkészletének egyharmadát, a repülőgépeinek és tankjainak felét. A segély nélkül állandó készlethiány lett volna, mert nem lehetett volna üzemanyag és a vonatok nélkül a frontra szállítani ebből bármit is. A szovjet koordinációs készség is súlyos problémákkal küzdöt volna a rádiókommunikáció nélkül. A katonák pedig állandóan éheztek volna az amerikai konzervek nélkül.

És Zsukov, ugye tudod, ki volt Zsukov... Na az ő szavai: "Az emberektől azt hallom állandóan, hogy a szövetségesek nem segítettek nekük semmit. De azt senki sem tagadja, hogy az amerikai segélyek nélkül nem lettek volna felhalmozható készleteink a háború folytatásához. Az amerikaiak létfontosságú robbanóanyagokat és puskaport küldtek. És rengeteg acélt. Létezhetett volna saját tankgyártó sorunk amerikai acél nélkül?"

Összegezve: a szovjeteknek a segge is kilógott a gatyájukból a segély nélkül. Egy dolog volt csak, amiben versenyképesek voltak: az összekémkedett atom-program...
 
"... akadályozzuk, ..." stb.

Az Erste bank akadályozza az internetes csalókat, VÉDI AZ EMBEREK ÉRDEKEIT.
Ajjaj!
Ha nekem nem tetszik, már aznap bankot vált(hatok).
Szóval nagyon rossz a példa.
Ráadásul a bank, miként az összes többi, a saját érdekeit védi. Ugyanis, ha bizonyítható a bank felelőssége, ő fizet. És saját zsebből (termelt nyereség terhére).
 
A román olajkutak meg finnország szintén nem a németek elleni harc, ugyebár.

További olvasásra ajánlom a Land-Lease projekttel kapcsolatos bármelyik weboldalt...

Ugyebár 1941-ben fogadta el a kongresszus, hogy az USA távmogatni fogja a szövetségeseit (UK, Szovjetúnió és Kína) a Németország illetve Japán elleni harcban.
Annyit t4egyunk hozza, hogy nem emberbaráti segités vezérelte oket!
Anglia eseteben talan igen, de a tobbi már jol felfogott érdek!

Maganak a torvenynek a neve is kifejezi: An Act to Promote the Defense of the United States azaz „Törvény az Egyesült Államok védelmének elősegítésére”
Nem v3eletlen, hogy a masodik legnagyobb támogatott az egyesult kiralysag mogott Kina volt, akiknek eleg komoly érdemeik vannak a Japan elleni harcban.

A masik dolog, hogy a haboru utan a Szovjetunionak egy részét a támogatásnak vissza kellett volna fizetnie.
Ez a hideghaboru miatt nem egeszen jott ossze(a Szovjetunioval szemben) :)
Ugyan akkor az egyesult kiralysag területén található katonai támaszpontok USA általi használata volt az ár, aminek értékét kb. 6,8 milliárd USD-ban szabták meg. De tegyuk hozza, hoghy lemondtak a visszafizerés jo reszerol az angol gazdasag xar helyzete miatt, aztan az '50-es években komoly kolcsont kapott anglia.

Szovjet viszonylatban az amerikai fél a leszállított, polgári célra is alkalmazható beruházási eszközök (gépek és berendezések, egész gyárak) értékét összesen 2,6 milliárd dollárban állapította meg, de az amortizáció miatt csak ennek felére, 1,3 milliárd dollárra jelentette be igényét. Aztan 1972-ben ujra napirendre kerult, akkor a tárgyalások révén 700 millio dollar koruli osszegbe állapodtak meg, de feltétel volt az amerikai gabonaszállitások megindulasa. Aztan ez is felfuggesztésre kerult, mivel az USA az emberi jogok megsértése miatt korlatozta a kereskedelmet a Szovjetunioval.

A rendszerváltás idején, 1990-ben került újra napirendre az adósság rendezése, ekkor olyan megállapodás született, miszerint a Szovjetunió 674 millió dollárt fizet 2030-ig bezárólag. A Szovjetunió felbomlását követően a bedőlt állami hiteleket kezelőPárizsi klub vette át ezen adósságok kezelését is. Oroszország végül ebben a keretben 2006-ban teljesítette fennmaradt fizetési kötelezettségeit.

Szoval bonyolult egy tortenet volt ez :)
Ami teny, hogy a Szovjetunio (is) rengeteg támogatast6 kapott a haborus erofesziteseire.
A repulotechnika 12 szazaleka és a pancelos erok 18 szazaleka(a hazai gyártáshoz kepest) a kölcsönbérleti torvenynek koszonhetoen kerul a Szovjetunioba
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

macskusz12 wrote on Dobrosi Mezei Józsefné's profile.
oké akkor megvagyunk... menj fel a szójátékokra ami neked a legkönnyebben megy és 20 játékot játsz le utána bármihez hozzáférsz...
petrucy wrote on dreaming58's profile.
Szia!
Sajnos elírtam a jelszót.Helyesen: DKKTi (a végén kis " I "
Sziasztok! Üdv mindenkinek! Nagyon örülök, hogy a kolléganőm megmutatta ezt az oldalt. Remélem innen sok jó olvasmányt tudok letölteni és elolvasni. Ha csak tehetem, akkor olvasok. A fantázia nagyon fontos számomra. Immár túl vagyok egy könyvtárra való könyv kiolvasásán. De ez az, amiből sohasem lehet elég. Szinte minden műfajt szeretek olvasni. Talán az önéletrajzot nem. Régen sok könyvem volt, ma már nem igazán.
gyurcyka wrote on Aronfy's profile.
szia! annó feltöltöttem a dicsekvő béka-t.eltünt a gépemről sok mással együtt.ha még meg lenne, átdobnád? köszi!
Adatbázis hibát jelez a gép, minden olvasatlan üzenetre kattintásnál....

Statisztikák

Témák
38,279
Üzenet
4,829,596
Tagok
617,110
Legújabb tagunk
Morovics József
Oldal tetejére