Hírek Véget ért Trump és Putyin alaszkai találkozója: ez vár a világra, ebben állapodtak meg

Magyar idő szerint éjfél után véget ért Dunald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácskozása. Trump szerint számos olyan kérdés volt, amiben egyetértettek, de néhány nagyobb kérdésben ugyan még nem jutottak dűlőre. Putyin pedig azt hangoztatta, hogy az ukrajnai rendezésnek tartós és hosszú távú jelleget kell hordoznia.

Magyar idő szerint éjfél után véget ért Dunald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácskozása az alaszkai Anchorage Elmendorf-Richardson katonai bázisán. A csaknem háromórás megbeszélésen a két elnök mellett amerikai részről Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Steve Witkoff különmegbízott, orosz részről pedig Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója volt jelen.

"Sikerült igazán jó előrelépést elérni" - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai rendezésről Alaszkában helyi idős szerint pénteken tartott csúcstalálkozóját követően rendezett közös sajtótájékoztatójukon.
Számos olyan kérdés volt, amiben egyetértettünk, sőt mondhatnám, a legtöbben. Néhány nagyobb kérdésben ugyan még nem jutottunk dűlőre, de némi előrelépést elértünk
- hangsúlyozta az amerikai elnök. Az amerikai elnök közölte, hogy hamarosan felhívja a NATO-t, az európai vezetőket és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is.

1755311554038.jpeg
 
Szomoru!
Mint ahogy az is, hogy a kievi vezetés kiev támadásakor csak a polgari áldozatokrol bneszel, és nem emliti a beinditas elott allo torok - ukran Bayraktar gyarat!
dehat ahogy korabban is irtam, hulye az orosz hadvezetés
(a torok lapokc szerint a dolgozok kikepzese megtortent, a gyartosoriok indulasra keszek voltak mikor jottek a ruszki raketak és porig romboltak)
Miért kellene a polgári áldozatokon kívül az anyagi károkat is emlegetni?
Szerintem egy épületet újjá lehet építeni de, az elvett életeket nem lehet feltámasztani...
Most magadat nyugtatod azzal hogy állandóan a hülye orosz vezetést emlegeted? Ők azok akik egy terület rabló háborút indítottak és embereket gyilkolnak csak azért hogy nagyobb legyen az országuk.
 
Az ukránok linkek. Ellenállnak az agresszornak és nem akarják nagydobra
verni hol gyártják a fegyvereiket.
 
Közben az USA-ban.

"Másodfokon is jogellenesnek ítélték a Trump-féle vámok többségét Amerikában​

A fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét pénteken, ezzel fenntartotta a kereskedelmi ügyekben eljáró szövetségi bíróság korábbi határozatát. Az ítélet október 14-én lép hatályba, hogy időt adjanak a kormánynak a Legfelsőbb Bírósághoz fordulni, amit minden bizonnyal meg is tesz majd a Trump-adminisztráció.

A washingtoni székhelyű Egyesült Államok Szövetségi Kerületi Fellebbezési Bíróságának tagjai 7-4 arányban úgy találták, hogy az új vámok többségének esetében a bevezetés hivatkozási alapjaként szolgáló gazdasági vészhelyzet nem áll fenn, illetve az elnök túllépte hatáskörét, ezért a vámokról szóló intézkedések érvénytelenek.
A bírói tanács ugyanakkor engedte, hogy október 14-ig a vámok hatályban maradjanak, időt hagyva az adminisztráció számára, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához forduljon."
 
Glukhovszkij új könyvének előszavából:

Miként alakulhattak úgy a dolgok, hogy az az ország, amely nemrég még a jövőbe készült, hirtelen fogta magát, és kerek perec elutasította ezt a jövőt? Hogyan lehetséges, hogy egy olyan hatalmas állam, amely maga szakított a totalitarizmussal, jó szándékot mutatva hazahívta harckocsihadseregeit Európából és ölelésre tárta karjait Amerika felé, újra az egész világra acsarkodó pária sorsára jutott? Hogyan és miként mehetett végbe ez a rettenetes átalakulás?

Hogy eshetett meg, hogy az a nép, amelyre az első perctől fogva rákényszerítették az Ukrajna elleni háborút, nem kezdett tiltakozni a mészárlás ellen, és semmilyen ellenállást nem tanúsított? Hogy akadhattak olyan emberek, akik készek voltak őszintén támogatni ezt a háborút, meg olyanok is, akik – akár önös nyereségvágyból, akár más lehetőségek bűvöletében – vállalták, hogy fegyverrel részt vesznek ebben az előre eltervezett és kannibalizmussal felérő embertelenségben?

Miért tartotta jobbnak honfitársaim abszolút többsége azt, hogy úgy tegyen, mintha nem is lenne háború, és mintha egyáltalán nem is érintené őket – még akkor is, amikor már nagyon is érintette őket?

Számomra ez a háború nem csupán valami váratlant jelentett – engem valódi sokként ért.

Mert hát: a regényeimben önfeledten vázoltam fel különböző apokaliptikus forgatókönyveket, de valójában nem tudtam elhinni, hogy a huszonegyedik században lehetséges ilyen szörnyű barbárság, ilyen értelmetlen kegyetlenség, és hogy egy nép ennyire hiszékenyen azonosuljon a propaganda kíméletlen hazugságaival. A háború mégis kitört, és már második éve tart. És Oroszország kezdte, az én szülőhazám robbantotta ki.
 
Borzasztó lehet ez a helyzet. Emberek, akik szeretik szülőhazájukat, kénytelenek megtagadni, ráadásul a véleményük miatt üldözött páriákká válnak.
Ez ugyanaz, mint nálunk csak sokkal nagyobb léptékben.
 
Akkor ide figyeljetek jó lesz ha átgondoljuk vagy gondoltam...a háborúról.

Putyin: Bármely épeszű ember tökéletesen tisztában van azzal, hogy Oroszországnak soha nem volt, és soha nem is lesz szándékában bárkit megtámadni​

A holnapi, nagyszabású kínai katonai parádé előtt Pekingben találkozott egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Robert Fico szlovák miniszterelnök, akik a megbeszélésük után nyilatkozatot tettek a sajtónak,

Szijjártó Péter is részt vesz Pekingben a győzelem napi parádén, ahol Putyin, Vučić és Kim Dzsongun is ott lesz​

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

robi90 wrote on sirius14's profile.
Kedves Sirius14 lehetne egy kéresem ? ha nem probléma . Ki ballagok a vasutra D mollba. Nagyon szépen kőszőnőm. Tiszteletel Bánzi János
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm szépen a fordításokat !
ametiszt99 wrote on Ajuda67's profile.
Szia ☺️
Annyira örülök, hogy folytatod az Ősi fajokat,sőt most nagyon rákapcsoltál a fordításra, sűrűn jönnek a könyvek.Szuper vagy.Köszönöm szépen ❤️❤️❤️
gizko52 wrote on atapata's profile.
Szia Ata! Vajon megismersz még? De jó lenne újra kicsit beszélgetni! Oly sok év telt el, mióta nem tudok rólad semmit. Emlékszel? Van egy közös gyerek képünk, bár szerkesztett, de akkor úgy mondtuk, hogy ikertestvérek vagyunk. Azóta megöregedtünk...
janicsar wrote on Titkovics Krisztina's profile.
Nem tudok neked abban segíteni, hogy a Glass sorozatot hol tudod megtalálni magyarul. Amit felraktam, azt az itt talált angol változatból készítettem gépi fordítással.

Statisztikák

Témák
38,918
Üzenet
4,973,610
Tagok
626,478
Legújabb tagunk
GianniPori
Oldal tetejére