[FONT="]
Tóth Anna: A kirándulás[/FONT]
[FONT="]Egyik reggel összejöttünk az udvaron: Rozi a cica, Bibács, a csacsi, Meki, a kecske, és én, vagyis a Csibész névre hallgató kutya. [/FONT]
[FONT="]Régóta szerettük volna megtudni, vajon mi lehet a mögött a hegy mögött, amit a kertből csodáltunk, és arra is kíváncsiak voltunk, hogy valóban átaludnánk-e az egész napot, ha a kakas minden hajnalban fel nem kukorékolna minket.[/FONT]
[FONT="]Gazdánk, híres volt a faluban... Csak ő tudta elolvasni a postásunk macskakaparását, így megkértük Rozit, hogy karmával húzzon néhány csíkot az ajtóra üzenetképpen gazdánknak, hogy csak holnap reggelre érünk haza.[/FONT]
[FONT="]Nagyon melegen sütött már a nap, mire elérkeztünk a hegy aljához. Szomjasak voltunk, és fáradtak. Eddig még sehol sem pihentünk meg. Itt, az erdő lombjai alatt, fújtattunk egy kicsit, de szomjúságunk hajtott tovább. Azt reméltük, hogy a közelben találunk egy forrást. De nekünk itt minden olyan ismeretlen volt, és bármennyire is füleltem, nem hallottam sehonnan csobogó hangot. [/FONT]
[FONT="]- Hahó! - kiáltottam el magam - Van itt valaki?[/FONT]
[FONT="]Egy mókus kukucskált ki az odújából.[/FONT]
[FONT="]- Láttalak már téged, amikor leosontam a tanyátokra egy kis dióért. Miben segíthetek nektek?[/FONT]
[FONT="]- Csak annyit árulj el nekünk, hol találjuk meg a forrást, hogy ihassunk egy keveset. [/FONT]
[FONT="]- Menjetek végig ezen az ösvényen, egészen a vadgesztenyefáig. Onnan már biztosan megtaláljátok. [/FONT]
[FONT="]Jó sokáig gyalogoltunk, mire a gesztenyefát megláttuk. És ott zubogott a patakocska éppen mögötte. Mohón lafatyolni kezdtük a vizet, aztán hogy felfrissítsük magunkat, Rozi cica kivételével pancsolni kezdtünk. Rozi, hogy le ne maradjon a tisztálkodásban, mohón nyalogatni kezdte mancsait, és nyelvével szép simára simította bundáját.[/FONT]
[FONT="]- Én innen egy lépéssel sem megyek tovább! - mondta Bibács - Gyertek vissza értem, ha megláttátok a hegy túlsó felét. Fáradt vagyok, és egyébként sincs kedvem ebben a melegben felmászni a hegy tetejéig.[/FONT]
[FONT="]Elindultunk hármasban. Minél feljebb értünk, annál ritkábbak voltak a fák. A végén már csak kopár sziklák vettek körül minket. Nem volt már messze a hegy csúcsa, és a kíváncsiságunk hatalmas erőt adott nekünk. Másztunk hát tovább, aztán egyszer csak elénk terült a völgy. Gyönyörű volt minden. Lent erdők és rétek váltották egymást. Hátranéztünk amerről jöttünk. Itt is ugyan az a csodálatos látvány fogadott minket. [/FONT]
[FONT="]Esteledett, és hirtelen sötét lett. Vissza kellett menni a csacsihoz az erdőbe. De nagyon sziklás volt a hegy, és már nem láttam szinte semmit. A fáradtságtól lábaim remegtek, és nem mertem egy lépést sem megtenni. Rozi cica bátorított, hogy most jobbra vagy balra lépjek, de könnyű neki, mert a sötétben éppen olyan jól lát. A kecske felajánlotta, hogy ugorjak a hátára, mert nála jobb sziklamászó nincs a kerek világon. Óvatosan felmásztam, kapaszkodtam is, amilyen erősen tudtam. [/FONT]
[FONT="]Szerencsére a szentjánosbogarak éppen arra repültek, segítséget is kértek, így elvezettek minket lámpásukkal Bibácsig, a csacsiig. Ő már régen aludt, így mi is lefeküdtünk a nagy izgalom után. [/FONT]
[FONT="]Reggel madárcsicsergésre ébredtünk. Nagyot nyújtózkodtunk, megmosakodtunk a patakban, és elindultunk hazafelé.[/FONT]
[FONT="]Az úton elmondtuk Bibácsnak a kalandunkat, és hogy mindenhol jó, és szép, de a legszebb otthon, még akkor is, ha a kakas hajnalban ébreszt minket. [/FONT]
