Versek. ultraviolet

ultraviolet · 2007 November 21

PATAKPART

Part ez itt.
Még akkor is
ha lent nem hömpölyög,
nem bömböl bőszen,
de a mederben a víz
csak csörgedez.
Induljunk… Folyásnak fel?
Vagy le, hol folyó zúg?
Egy könnyű sétához
mindegy lenne merre.
Mire vágynál kedves,
mi vágyadnak kedves’bb?
Színt buggyanó forrás,
vagy elnéznél bő vizet?

Átjönnél velem…
vadregény ösvényen?
Csalán csípte porban,
fedezetlen úton?
Rijjogó faodvak mohos,
ködtől síkos gyökérgáncsok,
láp mélyére veszett
milljó’ éves zsurlók,
hamis lidércfény sötétjén?
A rianandó jégen,
vagy lavinahatáron?
És…, ha lőnének ránk
lélektelen-szellemtelen
jellemtelen vadak
pszicho tudományos
ránk tárazott rakasz!?
És szorítanád kezem
tűzoltófogással?
És felemelnéd elmém
ha eltalál a bánat?
És lelked öntenéd belém?
Óh csodálat!

Könnyű sétát ígértem…
De nehéz lehet, Kedves!
Hű társamnak kérlek,
s szeretlek, míg élek.
Mondd, jönnél-e velem el?

ultraviolet · 2007 November 21

OLDTIMER

Kifestem a nyomort.
Milyen színt szeretnél?
Feketét vagy fehért?
Bőven futja festék
ebből is, abból is. Te mérd…

Vagy,… mást? Akarsz színest?
Mindent lehet kapni
Nagy! Üzlet a világ
csak! Csettint a vevő
s tukmálók körbeugrálják.

Összes színt vehettem,
beszereztem mindet.
Addig ácsingóztam…
Meglenne a palett’.
Háttérhez hogy mi megy, mondd meg!

Ki festem a nyomort:
Lakkot tegyek-e rá?
Hát metálfényt, csillót?
Nem érdekel: hogyé’…!?
Majd villogok vele. Elég?

Krómozom a lököst.
Turbót! Spoilereket!
Összkerék meghajtást!
Csúszásgátlós féket!
És amit csak lehet, bele!
Megdolgozom vele…
Vele. Mondom: Vele!
Vele, vele, vele!
Bosszant? Sokszor mondom?
Látod az eredményt? Nesze!
Készen! Megmutatom!
Szebb mint egykor újon.

Lesz nagy csodálkozás…
Rabomobilkombi!
Egérfogomobil! Trükkös.
Feszítek egy halom
- “full extrás”, ha mondom –
festéknek álcázott
rozsdán. Ócskavason.

Szívemmel, lelkemmel össze-
tartom
…Még…
mindig oda visz,
hová én akarom.

ultraviolet · 2007 November 21

PRIZMA

A fekete?
Talán igaz sem volt,
ésszel nem lehetett…
Még az álom is színes,
nekem elhiheted!
Kék, Vörös, és Zöld.
Ezek hárman: a Föld!
Kék; Jelzőfény csillagoknak:
Hogy lehet itt még élni.
Hogy ez Békesziget.
Hogy tengerek vannak,
s friss levegő, életnek.
Vörös, Zöld, és Kék.
Egy életkeverék.
Vörös; Simítása Napnak.
Szelíd ölelése
tomboló anyagnak.
Végtelen hidegben
babusgató erő, késztetés.
És Zöld, Kék, Vörös.
Igazló jel. Üdvös.
Zöld; Válasz a mindenségnek:
Ne kövess el hibát!
Helyes most az arány,
tartsd be jól és vigyázz!
Működik a Nagyterv. Emberek!

ultraviolet · 2007 November 22

HAJNAL... HAJNALCSILLAG... HAJNALCSILLOG...

Mikor alszol, – nem is hiszed ébren el –
csillag illatommal körbelebeglek.
Orrocskádhoz hajlok,
Odalehelek harmatkönnyű csókot.
Édest, szerelmeset.
Szerelemmesét dúdolok neked Kedves.
Lágyat, csendest…;
Óh, fel ne ébresszelek.
Pihegésed őrzöm, mint Búsképűlovag
szívébe örökbezárult szerelmesét.
Szerelmemet óvom,
velem van a Nagy Ég!
Emberfia?, egy se méltó ellenfél!
Démon álmok jönnek?
Megharcolok minddel…
Mind elhessegetem!
Aludj szép Szerelmem.
“Csendes éj”-t, ugye hallod még valahol?
És a nyitnikék… kintről, a hajnalból
reánk szól…
Lelkem elbóbiskol válladon…
Pihennünk kell kicsim.
Párat döccen a Föld még,
s Vénuszt ragyogsz nekem.
Reggel őrségváltás,
Te vigyázod napom.
Esthajnalcsillagom.

ultraviolet · 2007 November 23

Váci út 2005.

Váci út. Újpesttől a Nyugat’ig.
Macskaköves Váczi úttól
plázabeton Váci úton terjed,
indóháztól – bakterházig.

Az is lehet, soha nem jut Vácra,
csak így nevezték el egykor a vagányok.
Valamikor itt, olajszagú gyárak
versenyt rikácsolva termelték
a kormot, füstöt, felajánlást.
Harcos volt a tempó, gigászépítkezés.
Emberöltőnyi tereprendezés.

Lángot esztergált a gépgyár,
ólomba ölt energiát az Akkumulátor,
Juta ontotta a trágyászsákot,
s papírcsónakot ácsolt a Hajó…
Mind lefolyt mára, az idők Dunáján.

Sokdioptriás szaki-bácsik, nénik
kezéből kiesett a verítéklakk nyelű
kőbaltakalapács, meg a hegesztőpisztoly.
Obsitot kaptak, tisztességes” nyugdíjat…
Most, munka után édes lenne a pihenés.
Csirke far-hátából
kegyelem-leveskék-lakoma után… ejtőzni fekszenek.
Egyik a kisszobában még,
másika a Megyeri út végén.

Hol járnak az ötvenötösök(?) - girbegurba sínen -,
meg az a kéthármas(!), az angyalok földjén.
- “Holnap a Dagályban csobbanunk?, Pala az túl drága…”
lökte a rizsát Johni –

Elmúlt…
Váci útnak
nem felel már senki.

ultraviolet · 2007 November 26

KÖLTŐK ÜZENNEK

Költők üzennek…
Ahogy tud-nak/hatnak.
Haditudósítók,
mert harc árán születik az írás.
Megküzdve, szókra fordítanak látomást,
S mi mindent lenyelnek; szénát-szalmát nyersen.
Belül megforgatják, megemésztik szépen.
Oltót adnak hozzá, lélektenyészetet.
Közben letisztul,
ülepszik a nedű.
Életszag elixír.
Még egy kortyot forr… testmelegben, napnyugatig.
… egyszer csak – csudára! – elkészül!
Azért… nem! Nem, még nem egészen.
Valami kellene! Valaki kellene…
Aki majd felfogja, beissza a finom tejecskét.
Költők üzennek,
holnapot táplálnak.

ultraviolet · 2007 November 27

MOTYOG EGY ÖREG

Motyog egy öreg halkan,
valamit magában.
Érdekes, – úgy tűnik –
valahol már láttam.
Valahol.
Vagy akkor…
az nem is ő volt?
Hasonlít;
kopott tollkabátja,
a lejárt cipője,
avit nyakkendője.
Ernő bácsi!?
Párizsi szelet billeg
savanyú krómlapon.
Hová lett a mérlegnyelv…
Ugrál az utolsó dekád
- motyog az öreg –
csak úgy magába.
S meglehet, legközelebb
más boltba megy be.
Ki tudja
honnan röppent ide?

ultraviolet · 2007 November 27

Palackposta

Messzi földről
Palackoztam óborom, üzenetem.
Olyan nyelven írtam,
Hogy mindenki értsen.
Hullámokba dobtam
Bízón, kékhabokra bíztam.
Vártam, egyre hát…
Lestem a tengert,
Kik élnek odaát
Hálóikkal egyszer kifogják?
Kimentem a partra
Nappal s éjjelente,
Válaszvitorlát kémlelve.
De a viharban csak tajtékot,
Szélcsendben csak uszadékot
Leltem a fövenyen.
Hajótörötten…
Mit találtam
Felszedegettem.
Mára itt élek egy halom
Mindent ellepő üvegszigeten,
Melyekben semmi más nincsen:
Csak sok-sok befúlt szellem.

ultraviolet · 2007 December 1

Álomdal

Pihenni, úgy kéne már…
Leszállt az est, későre jár.
A zajos forgalom elcsitult.
Csábít az ágy, hogy hozzásimulj
- nyugalomóceán…
reggelig reád vár.

Hát, mit számít, hogy hideg van!?
Betakar a nagypaplan.
Még az se baj, ha kint sötét van,
fények gyúlnak álmaidban,
és a füledben
lágy altató zsibong, lassan…

egy álmoddal ébredő álomdal. Álomdal!

Meglep a dal… Haj-jajajj-jajj…
Álmodni csábít, dajdadaj-dajj…
Nem tudhatod, hogy honnan van,
sosem adták a rádióban.
A varázs hozzád szól,
úgy ringat – dalt dúdol, halkan.

Álomdalt, álomdalt,
álomdalt, álomdalt.

Száll a dal:
Ajj-ajjajajj-ajj
Dajj-dajdadajj-dajj
Egy hapy song dalol,
csak neked!

Ajj-ajjajajj-ajj
Dajj-dajdadajj-dajj
Egy szerenád dalol,
csak neked szól!

Ajj-ajjajajj-ajj…
Dajj-dajdadajj-dajj…
Ajj-ajjajajj-ajj…

Daj-daj

ultraviolet · 2007 December 2

ÉGEI HAJÓS

Útvesztő. A szférák között
számolt sok kaland.
Rejtelmekkel, hőscsatákkal
kivítt’ öntudat.

Bírok lassan hatni rá,
és tudom már, hogy van.
Száz ölével átkarol és
szólít biztosan.

Lelki hangon érint meg
sok jelzés, mit sugall.
Szótlan, kósza gondolattal
szólni nem fukar.

Bármi nyelven értekezzünk,
senki meg nem hall.
Titkos módon rejtjelezve
szeretni akar.

Rózsaszirom, tengerszínen
életeket él.
Minden habot félretol egy
éltető tenyér.

Odüsszeusz, vitorládon
hármas csillagjel!
Szövött kelengye elkészül
mint megérkezel.

Hamis király kincseidből
koholt trónon ül.
Csahosai azon vannak,
nehogy felderülj.

Ezeréves sötét után
lángos nyíl az úr!
Örömkorszak végtelenül,
ködökön átnyúl***

ultraviolet · 2007 December 3

NORMÁL ZENEI “U”

Álarcok mögé bújt ideák.
Választáslázban forgó világ.
Árnyékolt lelkek, szép maskarák…
nem tudni melyik mennyit ért odaát.
Andersen mesék, rút kiskacsák…
kifürdik egy cseppig a hattyúk tavát.
Ideát!

Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú, a-ú

Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú, a-ú
Ú, a-ú, u-a a-ú

Ó, a jó balettmester csak áll.
Háttérből ámul a lepkék táncán.
Kicsúszó sasszé, s villan a szárny:
Egy szupernóva láng a petrólámpán.

Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú, a-ú

Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú, a-ú
Ú, a-ú, u-a a-ú

Hamis a szóló, úgy ám babám!
Oktávval följebb volna a szám…
Abszolút hallás parancsszavát
cinkosan átérzi a zenetanár.

Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú, a-ú

Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú, a-ú
Ú, a-ú, u-a a-ú

Önkéntes álmok forgatagán
mulat az egész bohémvilág:
sztárjelölt hápikák
eltáncikálják a hattyúk dalát.

Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú…
Normál zenei Ú, a-ú
U, a-ú, majdnem hattyú!

/: Normál zenei Ú, Hattyú.
Normál zenei Ú, Hattyú.
Normál zenei Ú, Hattyú.
Ú, a-ú, kell egy hattyú: A :/

ultraviolet · 2007 December 12

Talán

TALÁN

Szinte látlak…
Most is, amint mindig
ott ülsz roppant nagy
Világgéped előtt.
Gondoló kezeddel vezéreled
az óriás billentyűket.
Szemeddel Jó, belátod a teret.
Dimenziókat, végteleneket.
Talán érzelmeket érzel;
szeretetet, szerelmeket, magányt.
Talán boldog is vagy,
mikor a fiú megcsókolja a lányt.
Talán együtt izgulsz,
egyszerre valamennyi hőssel.
Talán megsegíted,
s bárányfelhőt mosolyogsz a sikerének.
Talán párjául
angyalt rendelsz minden lélek mellé,
hogy ne féljen!
Hogy el ne tévedjen a sötétben!
És tán meg is hatódsz
veszteségen, Minden.
Talán csillagkönnyet ejtesz
minduntalan…

ultraviolet · 2007 December 12

EMLÉK

Hová tűnhetnek el az álmaink?
Miért omlanak, miért hullanak

szirén ájtatoknak bűvkörébe,
felhőjáték közé képzeletbe,
délibábok rengő börtönébe,
indigóceánok’ legkékjébe, de
sose olvadnak el, talán.

Kitűzött jelek, hullámzó víz színén,
tündök csillagok. Égőszemek, ég tükrén.
Ámor-szín-padok, ahol a Nap lement, s reggel izzadtan kelt.

Miért vesznének el az álmaink, mért is tűnnének el?
Milyen sorscsapás, milyen förgeteg moshatná őket el!?

Végtelennek rejtekéből,
álomtengereknek legmélyéből,
időtónak csoda-kék vizéből,
törmelékek morzsa-kis kövéből
tudom, egyszer még összeállhat… a kép.

Mozaikarcod míg töretlen bennem él:
plátói erő! Megőrzött széperény
bennem a tudat. Emléked szenvedély, nem adom el semmiért.

Miért vesznének el az álmaim, mért is tűnnének el?
Milyen kárhozat, milyen átkozás söpörhetné mind el?

Miért vesznének el az álmaink, mért is tűnnének el?
Milyen sorscsapás, milyen förgeteg moshatná őket el!?

Végtelennek kusza rejtekében,
álomtengerszemed legmélyében,
időtónak csoda-kék vizében,
szíved összes édes emlékében
még első kedvesed benne él.

Miért vesznének el az álmaid, mért is tűnnének el?
Milyen rendelés, milyen (n)agymosás törölhetné mind el

lábnyomom, harmatos pázsitról,
tűzforró nyomom összedébolt paplanról.
Áldozott gyertyák viaszos könnyén át, máig szerelmesnek látsz.

Miért vesznének el az álmaink, mért is tűnnének el?
Mért felejtenénk sok régen szőtt mesénk?
Halhatatlanul, égbe’ írt regék… Sosem múlhatnak el.

ultraviolet · 2007 December 12

Tizenöt másodperc rend

? mi kell hozzá,
csak bűvölet érint.
Akárhol, bármikor
hirtelen harmónia…
amitől minden kétely illan,
és szervezett rendbe áll be
sok csapongó véletlen sora.

ultraviolet · 2007 December 14

VACKOR

Most, szólj hozzá ember,
hogy mik vannak…
Földöntúli hatalmak?!
Igen. A szántó menti úton
a vadalma
fél tucat vackort termett!
Megszállt ott egy vándor,
éj elől menekedett.
Csillagos fényt számlált, majd
ledőlt a harmatba, s elernyedt.
Ők, ott fent:
Napsugár,
Katica,
Hajnalka,
Pitypang,
Tavaszláng,
és Almavirág
- mert magok közt így nevezték
egymást a hat almák -,
csak mosolyogták
a garabonciást,
ki a fa alatt…
álomba dúdolta magát
valami idegen, egzotikus rég-nyelven,
mit már maga sem értett igazán,
de ott, fönn a fán, azok az almácskák
tisztán.

ultraviolet · 2007 December 21

SELYEMPILLANGÓ

Csodálom a madarakat,
mert repülni tudnak.
A halakat…,
mint sebesen úsznak.

Az elefánt erejét,
a gazella kecses iramát csodálom.

Csodálat ember, aki beszél sok-sok nyelveken…
Annak is, ki harangot önt, és nem rút-rideg fegyvert.
Akinek az arcán kiragyog, ha boldog,
és lemeri biggyeszteni száját
mikor meg csalódott.

Mert, akár hallhatna is, mint denevér.
Evezhetne, úgy is, mint egy dévér.
Lehetne olyan a memóriája-háttér:
Annyira véletlen hozzáférésű;
annyira gyorselérésű;
annyira kombinatív készségű,
mint egy,
az eszmélete mankójául – a külvilágból –
hóna alá dugott komputer.

Genetikai állandók. Definiálatlan változók.

Báb.
Bábszínház…
Paraván.
Nyilvános bebábozódás…
Gubó.
Halhatatlanságbuborék
sej!
Selyem…
Selyemgubó…
Sej, M pillangó…
Reborn!

ultraviolet · 2007 December 21

Költői szabadság (ultraviolet 2006.08.12.)

neki kell ülnöm,
időnként bezárkóznom.
ha rám jön az írás
senki ne zavarjon!
örökkévalóságokat költök
a gép előtt.
állati!
hagyjatok,
ilyenkor nem vagyok ember.
sem isten, sem állat.
egyszerre látom
a jövőt és a múltat.
szintézis extázisban…
kábultan körmölök,
s a holnapi körmösök
ma este nem fájnak.
halált megvetve
fejest ugrok
a szabadságba.
ilyenkor semmi se drága!
van, amit közzéteszek
és sok is, amit közzé vesznek.
“úr ír.”
írok – írók.
írókezű irokéz.
kötetlenül, hibátlanul
szabad kézzel, leigázhatatlanul(traviolet)
nem ismerek be egyetlen
nyu’lfaroknyi helyesírási hibát.
enyém ez az agyonhallgatott,
meghazudtolt,
lekicsinyelt
letagadott,
el nem ismert,
megfélemlített,
halomra gyilkolt
holttá nyilváníttatott
KÖLTŐISZABADSÁG!

ultraviolet · 2007 December 26

LEANDERHÖLGY

Tánc, ami, nagyon rég volt.
Sok dob szava igazat szólt.
Volt, ami idáig felszállt,
s volt, ami sose szólt rám.

Pirkadat heve - lángfáklya.
Messzire füst jele szállna…
Volt, miről ideszállt, a mába,
volt, mire feledés várt.

A körbe' a horda már ropja.
Hány ősi fiú és lányka…
Lesz, aki ideér hozzám,
s lesz, kihez sose szól szám.

Sok, ki csak körbe sétált,
de egy, ki közepén bent állt.
Ő, aki ideszólt énrám:
Hoy Waky, Wakychambam.

Ünnepi Neandervölgy.
Csillogó Leánderhölgy.
Volt, mikor ideszólt hozzám,
lesz, mikor csendben szól rám.

Némán… fed már a por.
Mélyen… hallgat a kor…

Távoli neander lánya,
álmodó Nap az orcája.
Pezsdül, és ideszól rám, ma:
Hoy Waky, Wakychambam!

Hej, csoda leánder – lány -
szirmokba öltözött mátkám.
Értem a szavaid drágám,
a nyelveden, “Wakychambam”. Hy!

Ünnepi Neandervölgy.
Csillogó Leánderhölgy.
Volt, mikor ideszólt hozzám,
lesz, mikor csendben szól rám.

Némán… fed már a por.
Mélyen… hallgat a kor…

Táncodat tüzesen járd!
Táncomat tüzesen járd!
Táncunkat tüzesen járd!
Hoy Waky, Wakychambam!

Lea of Neandervölgy!
Lea… Leánderhölgy.

Hallom a dalodat… hej!
Látom a rituálét… hej!
Hallod az ütemes választ,
most, hogy a zene így szól.

Lea of Neandervölgy!
Lea… Leánderhölgy.

ultraviolet · 2007 December 27

Bárhogy lesz, úgy lesz!

Úgy megyek el majd…
Úgy fagyok majd le
mint egy kisemmizett csöves.
Pedig…, állítólag…
rajongtak széplelkemért a jóistenek,

kik boltívet tartanak
az örökös semminek,
s felettébb unatkoznának,
ha idelenn a sok csodálatos históriák
meg nem történnének.

Itten, és most
éppen én történek!
Ezernyi tanmesém még rejtőző történet.
Egyszer voltam, és csak
holtomiglan voltam!?

Hát kapálózzon az a rossebes…
Akár ki is okádhatnám - maj’ kimondtam -
a belém sulykolt vazzegeket’,
De én, kicsi, jól nevelt Mohikán…,
Én azért se nem teszem!

Kit érdekel már, hogy
mérlegelik lelkem!
Hogy a hasznos zajszint
az isteni üzenetekben
magasabban nívós, mint az üdvözítő, jó jel.

Sem a pokol nagykövete,
sem a mennyeknek küldötte
szándékáról nem győzött meg egyértelműen.
Mindegyik úgy hagyott itt,
csak hagy lebegjek…

Én meg még a hülye kis fejemmel
Ég
és
Föld
között egy talpalatnyi biztosságot keresek…

ultraviolet · 2007 December 29

MÚZEUM /2007.12.29.

Föntről meglátható három alig kereszt, hármas ikszelet.
Oldalnézet: égbenyúló háromszöglet kőékszerek;
timpanonok; oromzatok örökhomok oszlopokon. (Katt!)

Képek lakhatnak a falakon odabent…
Odavetült föl minden,
ebben az emberek szétdúlta
sok-sok ezer évben.

Oda rovódtak fel a mennyig tartó békék.
Oda, a temérdeknyi, pokoli csatározás,
oda a jó nagy királyok,
oda hadvezérek.
Oda, a legendás, hősies harcosok,
oda mind az egyszerű népek,
s oda, pőrén az elesett szolgálók is.
Mind egytől egyig mélyen
a domborba vésődtek.

Ott,
fennmaradt árnyalat-szürkékkel a falakra felfestve
- népek - a hétköznapi átlag néma történelme.

És még…
aranyozott aura-hierogliffel szedve
- oly magasan, hogy semmilyen porban csúszó
szuroknyálú démon feledéssel be ne köphesse,
a külvilág elé feltártan-elrejtve -
egy örökszóló dallam első néhány pár üteme.

S,
ha az a triászi Rosette-i - Rashidi
gránithídfő parancsolat nem lenne
Ionul is rendelve
- halovány-lila gőzünk sem lehetne
mit üzent a jövőbe messze
Tutankhamonnak nyelve,
ó, az a három szólam az egybe’…

Megkövült szélrózsák:
Egy szál(l) embereknek,
mása… Isteneknek,
harmadik virága… a végtelennek.
Volt még egy negyedik…, a lecsorbult értelemnek.

Ré…
Élőadás van!
Mozdul a Napbárka.
Dohog sok mozdonya-rabszolga, Gör_dülés nílusi habsíneken.
(Húzz bele statiszta!)

Ad()…, Add ide, Aida, az éneked:
“Szállj fel dal…”
V., így él. Maga: Dal!

Összevissza árad a mederben Verdi Krokodil Rock-ja,
s Sir Elton John Szuez avatója (termékeny).
Mára klasszikusnak mondott, és
formailag akár újszerűen ható zenék…

Öltőnként át meg át megéldegélt próbatestek, (alapesetek).
Hol wild cherry, hol szelíd vanília illat.
Mind, mind, mind puszta, mezítelen álruha!
Megcifrázni, amiből csak kitelik a létet,
ezt a kietlenség völgyi sivár semmiséget!
Egy kis életet belelehelni, no mi az
egy oltári módon leírhatatlan nagy
csiszolhatatlan szuper… grafitrács kristálynak.

Versek. ultraviolet

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák