Versek

Szűcs Imre: Ábécé

Finta Gergő
Májusi öröm

Hej, gyöngy, gyöngyvirág!
Májusi virág!
Rakott virágos ág!
Milyen szép a világ!
Hej, nap, napmeleg!
Vidám emberek!
Senki se kesereg!
Csikó a fűben hentereg!
Fény, fény, csupa fény!
Fényben járok én!
Minden az enyém!
Minden az enyém!




Czeglédi Gizella
festménye​

Szemlér Ferenc
A mi rigónk

Itt van a május...Rügyeznek a fák,
Bólogat a kertben sok virágos ág
S a többi madárral
- Dali, dali, hó! -
Dalversenyre kél egy
Fekete rigó.

Régi ismerősünk ez a kis madár...
Téli zord hidegben ablakunkra jár.
Rendes napi vendég,
Sose marad el.
Izlik ám néki a
Kiszórt eledel...

Ám, ha tavasz jön, elrepül vigan:
Fészke van az erdő hűs bokraiban.
Mégis minden reggel,
Mig virul a nyár,
Hogy dallal köszöntsön,
Kertünkbe lejár.

Érzem, hálaképen zengi szép dalát,
Mert jót cselekedtünk véle télen át...
Tanuljon hát belőle
Kicsi szivetek,
Hálátlanok soha
Ti se legyetek!

Zsoldos Márton
Festménye​

Csanádi Imre
Májusdicsérő<O</O​

Május,
mosolygó,
békák torkát
megoldó,
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresnyét!​

Kányádi Sándor
Májusi mondóka

Kőről kőre bukfencezik
a patak.
Ágról ágra röppennek a
madarak.

Dombról dombra száll a szellő
szaporán.
Nyáj kolompol a szelíd domb
oldalán.

Benépesül. Zeng, zsibong a
nagy határ,
kapaélen jár táncot a
napsugár.

Ég a munka. Mindenkinek
dolga van.
Csak a juhász s a pacsirta
furulyázgat gondtalan.
​

Barabás Éva- Ujjaink



Nagyon ügyes mind az öt,

rajzol, ír vagy sálat köt.

Gépet kezel, házat épít,

Ruhát varr, vagy lakást szépít,

S jól megfér a másik öttel,

Gazdagodnak ötletekkel.

Külön-külön mit sem érnek,

Együtt tízen bölcs testvérek.

Összefognak, s amint látod,

gyarapítják a világot.





​

Mentovics Éva: A méhecskék



​

Pósa Lajos<O</O​

Fecskefiók és Palika<O</O​

Repűlni tanitja

Fecskemadár a fiát,

Ágról-ágra repűl

Fecskefiók vidáman,

Fecskemadár a fiát

Ott várja egy ágon,

Fecskefiók legyet fog,

Majd ha jól tud szállni,

Bujj el, bujj el, te kis légy,

Tiszán túl, Dunán túl!

Dénes György
Májusi reggel<O</O​

Gyertyát gyújtott a nap virága,
lobog az ég kékjébe mártva,
fény csorog át az erdők lombján,
fiafelhők eveznek lomhán.

A tócsák tükre csupa szikra,
az egész fold aranykalitka,
benne csízek, rigók fütyülnek,
kökényfák habos blúzban ülnek.

Egy házikó a domb tövében,
elbódulva pislog a fényben,
szőke kislány dúdolgat halkan
a málnabokros partoldalban.​

Zelk Zoltán
Május kanóca​

Hogy sistereg, hogy már lobbanni készül
május kanóca, csak a fák,
csak az ablak-cellákba szorult dongók,
s az álmatlan kutyák,
csak ők hallották a közelgő záport -
de járva most e téglakupacokkal,
zúzott üveggel teli grundokon,
megállok néha, s egy tavalyi felhő
árnyának vetve hátam, hallgatom:
kopog, kopog lebontott háztetőkön,
csorog, csorog széthordott falakon.​

Csanádi Imre
Kicsi rózsabimbó​

Kicsi rózsabimbó,
élted hajnalán
szunnyadozz csak párnád
hófehér haván.
Ringat jó anyácskád,
ezer gondja van rád,
féltő szívvel virraszt
sok-sok éjszakán.​

Fésűs Éva

Puha lábon, álomszárnyon
beosont az éjszaka.
Tente nyuszi, tente mackó,
csicsijja
kisbaba!
Bóbiskolnak a virágok,
megitták a harmatot,
szebben égnek, mint a villany
a fényes
csillagok.
A holnapi hajnal elé
elszalad a gyors vonat.
Tarka batyuból az álom
csodákat
bontogat.
A mezőre barna árnyak
szövögetnek szőnyeget,
s a buborék, amit fújtunk,
az égig
föllebeg...



​

​

Kovács András Ferenc

Világjáró Malacika


Ismertem egy világjáró
dundus-dundi malackát,
ki több ízben barangolta
be Burundit s Alaszkát.

Járkált, vájkált Uruguayban,
tyúkudvaron rohant át,
körbetúrta Tanzániát,
Ugandát meg Ruandát.

Mesélik, hogy Mexikóban
ő volt egykor a kacika,
s azóta már nem is malac,
hanem Szenyor Malacika!

Hívta Tibet, hívta Fidzsi,
Argentína s Kazahsztán!
Indiából Csádba röppent,
s Bahamába – az aztán!

Hírlik, úri malacként ért
Peruba és Laoszba,
mert elébb a pantallóját
s a csülkét is lemosta.

Mondják, váltig hivatkozott
holmi Verne Gyulára,
s Egyiptomban föl-fölmászkált
három ernyedt gúlára.

Pletykálják, hogy Floridában
ennyit ült meg annyit ült,
s csak Párizsban csináltatott
pedikűrt meg manikűrt.

S hogy bejárta ángyabugyát,
Mántuát meg Páduát!
S tévedésből jó puhára
főzték őt a pápuák!

Tahitiben hajótörést
is szenvedett malacka!
(Onnan tudjuk, mert megírta,
s postázta egy palackba.)

Elutazott Új-Zélandba,
Zimbabwéba, Iránba...
Egyszerre több útnak indult
mindenféle irányba...

Bizony sokat, sokfelé ment!
(S csak azt bánja malacka,
hogy még sose mehetett el
sósheringnek Galacra!)

Járta Kínát, látta Japánt,
Limpopót s a Zambezit...
Vélte, hogy az undok Andok
csak rakásnyi andezit...

Megtanulta, hogy Rióban
röfög a sok anakonda,
bár Kongóban több a kondás,
s nagy örömben van a konda!

Szentül hitte, hogy kanászok
lakják Kandyt s Kanadát,
hol a szabad összmalacság
várja disznók kamatát...

Meghatotta Marokkó, de
nem hatotta meg Kenya:
ott majdnem egy törzsfőnöknek
lett betevő flekkenja!

Tárt karokkal várta Thaiföld,
Togo, Tonga, Turkesztán –
de mivel már mindent látott,
inkább földet túrt eztán.

Megismerte Malit, Balit,
Limát Szenyor Malacika –
mégis jobban esett itthon
máléliszt s káposztacika.

Már ő végleg világlátott –
minek Kuba, Katar, Ghána?
Már elég, ha moslékot lát –
ugyan miért szaladgálna?

Hát így járt a világjáró
dundus-dundi malacka...
Most se tudja: merre fekszik
bús Burundi s Alaszka?

Bezzeg ő a pocsolyában
fekszik, s fetreng a vén ólban!
Körbefutja trágyadombját,
de köszöni: azért jól van.


​

Osvát Erzsébet
Június

Tenyere,
Mint teli tál,
Finom falatot kínál:
Kerek piros retkek
Fényesednek rajta,
Mint pöttöm legénykék
Pufók, piros arca.
Fülbevalók függnek
A cseresznyefán,
Szamócát szüretel
Egy kis helyre lány.
Kertekben kardvirág,
Rózsák, violák…
Pipacs integet a réten –
Ezer apró láng.
Tarsolya tartogat
Még valami jót:
A várva várt nyári
Nagyvakációt!<O</O​

Csoóri Sándor
Hét nap

Hétfőn
tökfödőt láttam
hét főn.

Kedden
paróka lengett
kenden.

Szerdán
szakállát nyeste
egy dán.

Csütörtök,
péntek, szombat -
három kisnyulat fogtak.

Vasárnap meg alaludtam
semmit, semmit
nem álmodtam.​

Csoóri Sándor
Medárdi eső​

Medárd nekünk megártott,
alaposan bemártott,
három hete csak zuhog,
ázik a bab s a murok,
petrezselyem zöldje is
és a holtak földje is.
Ázik, ázik a búza,
fejét a víz lehúzza,
beillene zsenge nádnak:
bokán fölül vízben állhat.
Medárd, Medárd, habókos,
hol a selyemlepke most?
Hol a futó gyíkocskák
kik a kertem csíkozták?
És a fácánkakas hol
prüszköl, krákol, gyalogol?
Esik, esik, csak esik
kisestétől reggelig,
mintha csőrepedés volna
fönt az űrben, s reánk folyna:
vagy mintha egy szálló tenger
vándorolna fölöttünk el,
s hullatná a fölösleget,
eláztatva földet, eget.​

K. László Szilvia:

Lali a lila liba
verses mese

Lali, a konok liba,
lúdanyó makacs fia
nem álhatta fehér színét
a libanép büszkeségét
egyszer csak lúdtollát fogta
lilára kente és fonta,
így jár ezentúl - mondta.

- Jaj, jaj, kisfiam! - sipog
lúdanyó egyre csak zokog
gácsér úr kergeti,
testvére int neki,
rokona, barátja,
aki csak meglátja
egyre csak neveti, komolyan nem veszi
- Lalika megbuggyant! - mindenki hirdeti.

Anyja csak kesergi,
két szárnyát tördeli,
az apja már veréssel,
mérgesen fenyíti.
Pápaszem tanár lúd
naplóját megnézi
tanítvány fejével
megpróbál beszélni.

Lali, a lila liba,
lúdanyó konok fia
nem érti mi a hiba,
mért baj, ha színe lila.
Látják, hogy igen eszes,
jószívű, természetes.
Járja az iskolát,
jól tanul, jó barát, csak ez az egy kis hiba,
csak mert a színe lila,
mert, hogy egy lila liba,
jaj, ez már nagy galiba!

Telnek, csak telnek a napok,
hol a hold, hol a nap ragyog,
míg aztán az egyik éjjel,
üzenet jön déli széllel,
susogja a sás, a virág
ám hiába,
mert nem hallja,
nem érti meg
libafalka,
nem figyel fel a veszélyre,
a vészjósló sötét éjre,
alszik már a libavilág.

Kivéve a lila libát!
Lali hallja, Lali érzi,
sás és virág szavát érti.
Nagyot kiált:
- Veszedelem!
No lesz is nagy ijedelem!
- Erre szaladj, arra szaladj,
gyorsan, gyorsan, mihamarabb!
Jön a róka, figyeljetek,
lusta kutyák, ébredjetek!

Öreg Morzsa rögtön ugrik,
Bodri is jön, fut az útig.
Jól megtépik,
jól megrázzák,
ott is hagyja az irháját.

Megnyugszik a libavilág,
ünneplik a lila libát.

Telnek, csak telnek a napok,
hol a hold, hol a nap ragyog.
Telnek, csak telnek az évek,
Lalikánk gácsérrá érett.
Lilában ragyogó tolla,
Lúd Lilla szívét megfogja.

Egy nap aztán sok liba,
kis liba és nagy liba,
táncolnak a lagziba.

A vőlegény aznap éjjel
lila tollát levette,
és a tollát, a szép tollát
hófehérre festette.
Bizony sokan csodálkoztak,
bizony sokan sajnálták,
különleges lila színét
olyan régen megszokták.

Teltek napok, teltek évek,
nyugodtan élt sok liba,
mind egyforma, mind hófehér,
nincs is már több galiba.

Ám egyszer csak, képzeljétek,
ifjabb Lúd Lali liba
-a mi Lalink kisfia-
úgy érezte, másra vágyik,
nem áll be libasorba
ecsetet vett,
festéket vett,
és a tollát, a fehéret,
új festékbe mártotta,
ő bizony a libatollát
befestette pirosra...
sok egyforma liba közül ki kell tűnni -
azt mondta.
​