Versek

liber ogoj · 2010 Augusztus 6

Pongrácz Zoltán-"Magyarok"

Világot álmodott
a büszke Nemző
Emese öléből
más medencébe ömlőt
Hej, feszítsd az íjat
Puszták Szép Szárnyán
suhanó Szellő!

liber ogoj · 2010 Augusztus 6

Egy nagyon szép dal egy remek ír bandától:

PRIMORDIAL-THE COFFIN SHIPS (The Gathering Wilderness,2005)

Young hearts born with grief
Shall pay the penalty of truth
A season of stolen youth
Shall teach old hearts to break

It feels like I've been here before
Here to where the animals lay down to die
So we stood alone on a distant store
Our broken spirits in rags and tatters

Nerve and muscle, heart and brains
Lost to Ireland, lost in vain
Pause and you can almost hear
The sounds echo down through the ages
The creak of the burial cart
Here in humiliation and sorrow
Not mixed with indignation
One is driven to exclaim
Oh god, that bread should be so dear
And human flesh so cheap*

Young hearts are born with such grief
We have paid the penalty of truth
A season of our stolen youth
Shall teach our hearts to break

It feels like I've been here before
Here to where the animals lay down to die
So we stood alone on a distant store
Our broken spirits in rags and tatters

[*Taken from a memorial to the dead at a mass grave in Skibereen, Co. Cork]

["Between the years 1845 and 1849 a famine ravaged Ireland and over 3 million people were lost to a combination of starvation and emigration I said once before the history of my land is a litany of tragedy and blood, these four years represent possibly the greatest tragedy the country has endured. It still hangs over Ireland and set the tone for Irish people to leave Ireland shores to the present day. The coffin ships themselves were what the ships that set sail for America in search of a new and better life were called. It's with this song we honour the memory of this great tragedy and those poor souls who lost their lives."]

kekerecsesedike · 2010 Augusztus 20

Robert Musil:

Izisz és Ozirisz

Ezüst csendben, a csillagok lombjában
pihent az ifju hold,
és a napkerék agyával
megfordult s föléhajolt.
Vörös szelet fútt a sivatag;
nincs vitorla a partok alatt.

És nővére az alvóról halkan
leoldozta s megette nemét.
És cserébe odaadta érte
s rákötötte lágy, piros szívét.
Mig az aludt, beforradt a seb,
s ez megette a gyengéd nemet.

S ím: dörgött a támadó nap,
hogy az alvó álmából riadt,
csillag rendült; mint a csónak
birkózik láncaival
ha kitör a nagy vihar.

Hold-fivérek üldözőbe
vették a tolvaj vadat.
Kezétől ég-íve dőlt le
és a kék tér beszakadt;
tört erdőkön taposott,
s vele futottak a csillagok.
De senki a madárvállu nővért
el nem érte, bármeddig futott.

Csak az ifjú, kit az éjeken hívott,
leli meg, ha nap s hold váltja egymást.
Száz fivér közül csak ezt akarja,
s egyikük a másik szívét falja.

Keresztury Dezső fordítása

ilcsi18 · 2010 Augusztus 21

C.AIUS VALERIUS CATULLUS: Gyűlölök és szeretek

Gyűlölök és szeretek. Hogy mért teszem ezt, ugye kérded.
Mit tudom én. Így van: érezem és öl e kín. (Kerényi Károly fordítása)

Gyülölök és szeretek.Kérded tán, mért teszem én ezt.
nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín. (Devecseri Gábor fordítása)

Gyűlölök és szeretek. Miért? Nem tudom én se, de érzem:
így van ez, és a szívem élve keresztre feszít. (Szabó Lőrinc fordítása)

Nóra-Flóra · 2010 Szeptember 19

Szilágyi domokos : őszirózsák

*********************

Tegnap még szégyenlős növendéklányként
szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas
szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
hajladozó búzatáblák alig sejtették
szőkeségük élet-adó hatalmát,
a napok tüzes-arany csöndjébe
bele-belecsattant egy zápor,
a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,
és látod, kedves:
ma, a kert egyik zugában,
orgonabokrok szoknyája alatt
fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.
Remegtek, mikor tetten értem őket,
hogy szirmaikon cipelik már az őszt,
hisz jóformán még nyár se volt - hát mit akarnak,
de csak hallgattak makacsul,
és benne volt e hallgatásban,
hogy maholnap a faleveleken
dérré kegyetlenedik a harmat,
hogy a sarkon hancúrozó kölykök kezében
labda helyett ott-szomorkodik a szamárfüles irka,
az utcák megtelnek lebarnult emberekkel,
s a siető, álmos arcokat
piros-vidámra csipkedi a reggel;
a sétatéren fiók-festő-gigászok
lesik el a fáktól a pazar színkeverést,
s szerelmes kamaszok verses vallomásra ihletődnek;
lomhán csurognak a méz sugarak
s érett-gyümölcs-illata lesz az anyaföldnek,
és szemed parazsában
föllobban újra a szerelem, a gyöngédség, a jóság.
Szerettem volna neked adni a virágokat.
De aztán csak ez a vers maradt.
Mert mire hozzád érnek:
elhervadnak a remegő őszirózsák.

******************

Hogolyo07 · 2010 Október 27

<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w

oNotOptimizeForBrowser/> </w:WordDocument> </xml><![endif]--> [FONT=H_Harrington]Sütő Barnabás: Emlék[/FONT]

E[FONT=&quot]mlékszem, csak kis fa volt a zöld fenyő.[/FONT]

[FONT=&quot]Csillogó szemmel néztem karcsú testét…[/FONT]

[FONT=&quot]Oly lassan araszolt akkor az idő…[/FONT]

[FONT=&quot]Gyermekként alig vártam már az estét.[/FONT]

[FONT=&quot] [/FONT]

[FONT=&quot]És mikor ott állt asztalunkon végre,[/FONT]

[FONT=&quot]alma, dió és szép színes papírok[/FONT]

[FONT=&quot]lógtak ágain. Ez volt minden éke...[/FONT]

[FONT=&quot]De velünk voltak akkor az angyalok.[/FONT]

[FONT=&quot] [/FONT]

[FONT=&quot]Nem szólt senki, csak körbeálltuk csendben.[/FONT]

[FONT=&quot]Koldus szegényen és mégis gazdagon.[/FONT]

[FONT=&quot]Néztük, ahogy a gyertya lángja lebben,[/FONT]

[FONT=&quot]S egy csillag benézett ránk az ablakon.[/FONT]

In: Napvil8g karácsonyi antológia 2006

bíborszél · 2010 Október 28

Jobbágy Károly: Tanítás

Aki szeret,
Annak
varrd fel a szakadt gombját,
mert könnyen
meglehet,
hogy felvarrja más.

Aki szeret,
Annak
hallgasd meg baját, gondját,
mert könnyen
meglehet,
hogy meghallgatja más.

Aki szeret,
Azzal
sose légy morc, goromba,
mert könnyen
meglehet,
hogy rámosolyog más.

Aki szeret,
szeresd!
s öleld meg naponta!
mert könnyen
meglehet,
hogy megöleli más.
És akkor
- hidd el! –
nem ő a hibás.

zew33 · 2010 Október 28

Pilinszky János:Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.

Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

bíborszél · 2010 Október 29

Babits Mihály

A SZÖKEVÉNY SZERELEM

Annyi év, annyi év:
a szerelem tart-e még?

Azt hiszem, kedvesem,
ez már rég nem szerelem.
A szerelem meggyujtott,
meggyujtott és elfutott,
itthagyott,
itthagyott.

Mintha két szép fa ég
puszta környék közepén
és a lángjuk összecsap,
s most a két fa egy fa csak:
pirosak,
pirosak.

Nem is két fa, két olajkut
és a lángjuk összecsap -
mélyek, el nem alszanak.
A szerelem messze van már
és kacag,
és kacag.

Mit kell itt még szerelem,
kedvesem?

Úgy tudlak már csak szeretni
mint magamat szeretem,
égve s égetve, kegyetlen

s érzem, hogy kacag mögöttem
a szökevény szerelem.

bíborszél · 2010 Október 31

Reményik Sándor : Mi mindig búcsúzunk.

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A szinektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, amit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szivünk se fáj,
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.

ivanka121 · 2010 Október 31

Reményik Sándor: Istenarc

<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w

unctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w

ontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--> Reményik Sándor: Istenarc

Egy Istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét-előtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom, mikép került a mélybe.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz óráimban eltűnik egészen
Alteregóm az örök vándorlásban.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.

Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.

göröngy · 2010 November 2

Csukás István: A bűvös virág

Ha szereted viszont szeret
Ha mosolyogsz, ő is ám!
Ha bánat ér, megosztozik
Szegény szíved bánatán.
Cirógatod, megcirógat
Becézgeted, örül ám,
Szíved örül, lelked röpül,
csodálatos illatán.
Orvosság ez minden bajra
Gondot s a bút űzi ám!
Szíved-lelked meggyógyítja,
míg merengsz az illatán!

bíborszél · 2010 November 3

A kovakő

Acél, kovakő az én furcsa lelkem,
melyeket folyvást összecsapkodok,
s a szűzi szikrák szertecsiholódnak
és néha-néha lángja is lobog.

Ti csak nézitek, ennyi mérve rátok,
semmi egyebet nem kell tennetek!
Ti örömötökre csiholom a lángot
fény-boldogság és béke veletek!

E fényüzenet én egyetlen kincsem,
de szívem csupa áldva-szerető,
s csak ütöm, ütöm Tinektek a szikrát,
míg elkopik, vagy szétreped a kő.

Dsida Jenő

kekerecsesedike · 2010 November 4

Victor Hugo - Élsz, mondod

Élsz, mondod ezt meg azt, ég és felhők fölötted,
kedvtelve forgatod könyvét sok régi bölcsnek;
Dantét, Vergiliust; felkerekedsz vigan
s kies tájak felé tartsz postakocsiban;
jóizüen kacagsz, a szállás odafenn vár;
rádvillan s szíven üt egy futó női szempár;
szeretnek és szeretsz – királyi jó dolog!
Az erdőn madarak trilláit hallgatod;
felébredsz reggel, és ott vár csókkal fogadván
a család, az anya, a kislány és a nagylány!
Újságot olvasol ebéd közben; s a nap
szerelmet és reményt és munkát váltogat;
rádrohan zavaros szenvedéllyel az élet;
komor gyűléseken fel-felhangzik beszéded;
amíg a cél igéz, amíg a sors igáz,
gyenge vagy és erős, törpe és óriás;
árként hord a tömeg, lélek vagy a viharban;
minden jön s megy; s te majd búsabban, majd vígabban
hátrálsz, előretörsz, a harc kénye dobál... –
És aztán – iszonyú csöndjével a halál!

Somlyó György fordítása

vinczene · 2010 November 4

Tiéd vagyok
Minden, mit adhattam,
Nálad van.
Minden, mit kaphattam,
Megadtad.
Gondjaim, álmaim
Te vagy,
S fájdalmam örömöm is
Magad.
Életem, véremet
Adom, ha kéred,
Csak maradj nekem
Örökre és végleg!
Vincze Károlyné Gyöngyi

göröngy · 2010 November 4

Végh György : Őszi akvarell

Kék már az ősz, akár a szilva hamva,
maradj velem, ne hagyj, ne hagyj magamra.
Maholnap itt a hó, a dér, a harmat,
szeress nagyon, kívánlak és akarlak.
Még csillag nincs, az este fénytelen,
tenélküled minden reménytelen.

Amott ezüst vitorla szárnya lebben
az ónnal-szőtt higany-szín szürkületben,
borzong a víz, villózva száll a fodra,
ha itt volnál, ráhajlanék karodra.
Hol vagy, ó merre vagy, mily tájakon,
átfogja torkomat a fájdalom.
A felhők vére rőt, s a vízbe csorran,
kék sellő úszik itt a gyöngy habokban.
Egy templom tornya felkiált az égre,
emlékezz mindig rám, szemem színére.
Az égen dél felé egy fecske száll,
a boldogság, a nyár oly messze már.

kekerecsesedike · 2010 November 19

Iwan Goll - Hómuzsika

Ó vadhó tarkahó lelkem hava
szétmorzsolt csillagok
kristályrózsák hófuvása.

Halljátok a hómuzsikát a téli völgyben
hétszínű játékát
a szétbontott szivárványnak
mely az erdő fáiban lapuló
születetlen hegedűk felett lebeg?

A hórózsák fájdalomtól hervadoznak
s még a hófajd is hallgat.

Tellér Gyula

kekerecsesedike · 2010 November 20

Nelly Sachs - De lombfedele alatt

De a lombfedele alatt
a teljes elárvulásnak
mely csak magának hal meg
hol minden idegen tekintet elhúny
levetve minden találkozást
a szerelemét is

ott vagy
négy szélarcoddal nézel az idegenbe
király az érinthetetlenség rónái fölött
egyértelműen mint a halottak fogsora
mely a porrábomlásban megmaradt
s csak rágásra helyeztetett
birodalmába
mely széthullott —

Vas István

Nóra-Flóra · 2010 November 30

Kádár Kata
szerző: Székely balladák

Anyám Anyám édös anyám
Gyulainé édös anyám

Én èvöszöm Kádár Katát
Jobbágyunknak szép leányát

Nem engedöm édès fijam
Gyula Márton
Hanem vödd el nagy uraknak
Szép leányát

Nem kell neköm nagy uraknak
Szép leánya
Csak kell neköm Kádár Kata
Jobbágyunknak szép leánya

Emehetsz hát édös fijam
Gyula Márton
Kitagadlak nem vagy fijam
Sem eccör sem máccor

Inasom inasom kedvesebb inasom
Huzd elé hintómat fogd bé lovaimot

Lovakot béfogták utnak indúlanak
Egy keszkenyőt adott neki Kádár Kata

Mikor e' szénibe' vörösre vátozik
Akkor életöm is tudd meg megvátozik

Mönyön Gyula Márton högyekön vögyekön
Eccör vátozást lát a cifra keszkenyön

Inasom inasom kedvesebb inasom
A föd az Istené a ló az eböké
Fordújunk mett vörös szén már a keszkenyő
Kádár Katának is immán rég vége lött

A falu véginél vót a disznyópásztor
Hallod-é jó pásztor mi újság nállatok

Nállunk jó ujság van de neked rossz vagyon
Mett Kádár Katának immán vége vagyon
A te édös anyád őtet elvitette
Feneketlen tóba belé is vetette

Jó pásztor mutasd meg hol vagyon az a tó
Aranyim mind tijéd a lovam s a hintó
El is mönének ők a tónak széjire
Kádár Kata lelköm szój ègyet itt vagy-é

A tóba megszólalt Kádár Kata neki
Hézzája beugrék hamar Gyula Márton

Édes annya vizi búvárokat kűdött
Megkapták meghalva összeölelkezve

Egyiköt temették ótár eleibe
Másikat temették ótár háta mögé

A kettőből kinött két kápona-virág
Az ótar tetejin összekapcsolóttak
Az annyok odamönt le is szakasztotta
A kápóna-virág hézzá így szólala

Átkozott légy átkozott légy
Édes anyám Gyulainé
Éltömbe rossz vótál
Most is meggyilkótál

kekerecsesedike · 2010 December 6

Paul Celan - Fehér és könnyű

Sarlódünék, számolatlan.

A szélárnyékban, ezerszeresen: te

Te és a kar,

amellyel pőrén hozzád növekedtem,

te elveszett.

A sugarak. Halomra fújnak.

Viseljük a fényt, a kínt, a nevet.

Fehér,

ami nékünk mozdul,

súlytalan, amit cserélünk.

Fehér és könnyű: hadd vándoroljon.

Holdközelben, mint mi, a távolok. Épitenek.

Építik a szirtet, ahol

a vándorló megtörik,

tovább épitenek:

fényjátékkal, porló habbal.

A vándorló, szirttől jövet int.

A homlokot

inti magához,

a homlokunkat, amely azért

adatott, hogy tükröződjék.

A homlok.

Odagördülünk vele.

Homlokszakadékpart.

Alszol?

Alvás.

Tengermalom forog,

jégfényes, zajtalan,

a szemünkben.

Lator, László

Versek

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Új tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák