Kanada

Tumpeck György költő Kanadában él

  • 9,604
  • 15
„Az idő múlik, és gyűlnek az évek,
felejtsük a rosszat, becsüljük a szépet.
Egy dolog hiányzik, sokaknál elveszett,
Úgy hívták egykor: a csibész becsület.”
(részlet a költő Volt című verséből)

Gyuri, kérlek, mesélj először a szüleidről! Tudjuk, hogy édesapád, Tumpeck György Melbourne-ben az olimpián 200 méteres pillangón bronzérmet szerzett kis hazánknak. Milyen édesapa volt?

1953-ban születtem Budapesten. Hogy pontosan hol, nem tudom, én angyalföldinek tartom magam. Gyakorlatilag az uszodában nőttem fel, anyám is úszó volt, apám is, én inkább ellenálló. Nem szerettem a vizet. Az ’56-os olimpia után, – azt hiszem, ’57-ben – anyámék elváltak ugyan, de a kapcsolat nem szakadt meg, csak jelentősen leritkult. Apámat 1985-ben láttam utoljára, a kapcsolatot nem tartjuk. Mint sportembert tisztelem, mint magánembert nem igen ismerem...

Letört az Air Canada utasszállítójának orra

  • 5,113
  • 3
Új felvételeket tett közzé a Kanadai Közlekedésbiztonsági Felügyelet arról az Airbus A320-as gépről, amely vasárnap szenvedett balesetet Halifaxban.

Letört az orrából egy darab és a szárnyai is megsérültek az Air Canada légitársaság gépének, amely kicsúszott a halifaxi reptér leszállópályájáról. A balesetben a fedélzeten tartózkodó 133 ember közül 25-öt vittek sebesülésekkel kórházba.

A CNN korábban azt közölte, hogy a baleset vasárnap reggel történt, a gép szombat éjjel indult Torontóból. Halifaxból erős havazást jelentettek, de a reptér szóvivője azt mondta, még nem tudni, ennek szerepe lehetett-e a balesetben.

air canada.jpg

Képtelenség? Önmagát jelentette fel az ittas vezető

  • 5,152
  • 3
Az ittas kanadai sofőr alkoholos befolyásoltsága tudatára ébredve lehúzódott járművével az út szélére, és telefonon feljelentette magát a rendőrségnél. A sztoriban ezúttal semmilyen csavar nincs, tanulság viszont annál inkább.

Azt mindenki tudja, hogy vezetés közben el kell kerülni az ittas állapotot. Vannak olyan országok, ahol 1-2 sör belefér, viszont szerintünk a szabályozás hazánkban a legjobb: ennyi se férjen bele. A volán mögött ugyanis rengeteg impulzus ér minket. Már az egyszerű közlekedés során többfelé kell figyelni, és a biztonság érdekében érdemes előre is gondolkodni, vészhelyzet során pedig minden egyes éber agysejtünkre szükség lehet. Éppen ezért nem csak az alkoholról, de minden más tevékenységről le kellene szokni a vezetés során. Gondoljunk csak bele: az autós közlekedés a mindennapjaink részét képezi, belé nőttünk fel, de valójában semmivel sem kevésbé veszélyes, mint egy nehézgép kezelése.

Az 55 éves kanadai Donald Dummer történetét meglovagolva érdemes...

Szomorú életeket mesél el a ruhacímke

  • 8,432
  • 38
Egy kanadai szervezet indított kampányt a fair trade termékekért. A kampányban azt mutatják be, hogy egy-egy ruhadarab milyen méltatlan körülmények között készült el.

A ruhacímkére a szokásos megjelölések mellett jóval hosszabb szöveget tette: kiderül, hogy a 100% pamut zakót Bangladesben Joya készítette, aki 12 évesen abbahagyta az iskolát, hogy testvéreiről és megözvegyült édesanyjáról gondoskodjon, mert az apja meghalt munka közben egy gyári tűzesetben.

A következő ruhadarab címkéje a kambodzsai 9 éves Behnlyről szól, aki hajnalban sötétben indul dolgozni és este sötétben ér haza a munkából. Munkahelyén közel 30 fok van, és fullasztó a hőség mellett száll a por, amivel tele van az orra és a szája. Emiatt pedig szüksége lenne egy maszkra, ami a gyárnak csak tíz centjébe kerülni, míg neki ő egy nap kevesebb, mint egy dollárt fizetést kap.

200781.jpg

Sierra Leonéban Tejanl eleinte vért köhögött fel, amit próbált a családja...

Friss üzenetek

Friss profil üzenetek

Nestea wrote on Fridacica's profile.
Kedves Fridacica!
Az lenne a kérdésem, hogy az általad felcsatolt T-Tappos Fit and Fabulous c. könyvet te meg tudod teljesen nyitni és nézni, mert letöltöttem, de nekem hibás oldalakat hoz fel.
Tudnál segíteni, hogy mi lehet a gond?
Válaszod előre is köszönöm.
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.
csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a Norcross Security TheBodyguard–Atest-őr c. könyvet :)
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon szépen köszönöm a ősi fajok legújjab fordítását !
Gimpli wrote on Mmm1936's profile.
Szia! Előre is bocsánatot kérek a követelőzésemért...Nagyon megszerettem a Filamér könyveidet, nagyon köszönöm! De hiányzik a 3. és a 7.!!! Nem tudsz valamit tenni az ügy érdekében?

Statisztikák

Témák
39,246
Üzenet
5,059,687
Tagok
631,523
Legújabb tagunk
taisunwinorgzz
Oldal tetejére