Ez örök igazság. Sajnos azt, hogy változott, fejlődött a világ, az oktatási rendszerünk csak annyiban követte, hogy a gyereknek még azt a pluszt is meg kell tanulni. Ahelyett, hogy tudna olvasni, írni, számolni, néhány alapvető műveltségi ismeretet elsajátítana, és aztán tájékozódna az érdeklődésének, képességeinek megfelelően. Én pl. annyira szenvedtem a földrajz tanulástól, hogy hihetetlen, de kínoztam vele magam, mert muszáj volt, miközben nem tudtam elég időt fordítani a fizikára, kémiára, amit imádtam.
És még valami. A gyerekek általában ugye nem szeretnek olvasni, főleg kötelező olvasmányokat, pláne, ha az történetesen egy dráma. Az én tanítványaim imádták az Antigonét, Moliére, Shakespeare darabjait. Hogyan értem el? Rengeteg munkával. Az adott műveket átdolgoztam, lényegében forgatókönyvet írtam belőlük, amit a gyerekek is megértenek, majd megtanultuk a szerepeket és eljátszottuk. Hihetetlen élmény volt nekik és nekem egyaránt. A tanterem közepén a földön térdelve jajveszékeltem Moliére fösvényeként(én alakítottam), mikor észrevettem, hogy eltűnt a ládikám. És ha én megteszem ezt, akkor a gyereknek sem lesznek gátlásai. A játékok közben felfedeztem egy csodálatos, nagyon tehetséges fiút, aki aztán megyei versenyeken ért el helyezéseket.
Akkor Te vagy az én fiam csodált tyúkanyós tanítóbácsija, az én kis tehetségeimre felfigyelő tanítók utódja. Nagyon jó tudni, hogy vannak még ilyen tanárok. Mindenképpen felkutatlak, ha majd a jövendőbeli unokám középiskolába készül