Kedves Mindenki!
Boldog új évet kívánok, az alábbi történettel, melyet ma írtam.
Sok jó dolog van, ami érheti az embernek a fiát. Mondjuk az, hogy újév napján kellemesen duruzsoló cserépkályha melegében, egy horkoló kutya mellett, miközben kedvenc egyetlen neje romantikusan bújik a biológia-tudományok rejtelmeibe, pizsamásan nézi a bécsi újévi koncertet, nos az azért megér egy-két igen kellemes mosolyt.
Különösen megér egy mosolyt, mert jó arra is visszaemlékezni, hogy tegnap este (magyarán tavaly), kedvenc egyetlen nejemnek akkora röhögőgörcsöt okoztam volt, hogy öröm volt nézni. A történet ott kezdődik, hogy én kedvenc egyetlen nejemhez igen empatikusan állok hozzá. Ennek az oka rendkívül egyszerű. Először is nőből van, tehát egyértelmű, hogy bonyolult lélek. Másodszor is tudósból van, tehát az agya nem mindig jár ott, ahol egy egyszerű földi feleség agya szokott járni. Harmadszor is hozzám jött feleségnek, tehát egyértelmű, hogy vannak bizonyos agybéli elfajzottságai.
Ellenben ami néhány napja éjjel történt, az még az én földi mértékben mérten is maximális empátiám mellett is nehéz volt feldolgozni. Gondolkodom, hogy levelet írok Vatikánba, de félek, hogy a röhögésből tömegkatasztrófa lenne.
Kedvenc egyetlen nejem egy elég komoly műanyag flakon gyűjteményt tárol az ágya mellett. Ennek a fő oka, hogy sokat iszik. Mondhatni adhatnám neki a kacsa kinevezést, de nem merem. S nem issza ki az egész üveget, hanem mindig hoz újat. Így van az, hogy öt-nyolc üveg is összegyűlik mellette.
Valamelyik éjjel történt meg. Ennek feldolgozása még ma is nehézségbe ütközik. S kérem a tisztelt olvasót, értsen meg engem is. A házassági eskü sok mindenről szól. Jóbanról-rosszbanról, egészségről-betegségről, szegénységről-gazdagságról. Meg egy csomó olyan dologról, melyről még újév hajnalán se írhat a krónikás. De arról ami eme éjjelen történt, bizony elgondolkodtató, hogy vajon a házassági eskü kereteiben milyen funkciót tölthet be.
A történtek röviden, velősen, mindenféle költő sallang nélkül: Kedvenc egyetlen nejem felült, felkapcsolta a villanyt, megragadott egy üveget. Eddig teljesen normális, bár sosem értettem mi a funkciója a villanykapcsolásnak, miután a sötétben keresi az üveget, a száját már csak megtalálná, na de mindegy. A lényeg ezután következett. A bezárt üveget fogva felrázott engem, s miután felültem, mivel azt gondoltam, valami baj van, se szó se beszéd úgy ahogy volt az üveget benyomta a számba. Gigára. Ezután visszafeküdt, lekapcsolta a villanyt és horkolt tovább.
Kedves olvasó. Képzelj el engem. Ülök egy műanyag palackkal a számban, illetve a nyaka szerintem a gyomorszájamban. Kedvenc egyetlen nejem pedig horkol. Ha még levette volna a kupakot érteném a helyzetet. De így?
Tegnap amikor megkérdeztem tőle, ez vajh' miért történt nem emlékezett. Elgondolkodtam. Veszélyes dolog a házasság. Mert mi van akkor, ha legközelebb Lurkó pracliját nyomja a szájamba? Megvan mi van akkor. Akkor még hosszabban fogom leírni a bús férfiú panaszai című opus négyszázhuszonnyolcadik tételét. Megéneklem én majd, mint Staussz a keringőket.
Jut eszembe a történethez hozzátartozik, hogy ott és akkor szomjas voltam. Miután kihalásztam magamból az üveget, letekertem a kupakot, nyitom, tartom a funkciónak megfelelően a szájamhoz, erre... Üres volt... Na ekkor keltem fel, s gondoltam megkeresem én a pipámat, mert ezt empirikusan is fel kéne dolgozni, de hogy hova pakolta el aztat kedvenc egyetlen nejem, hát nem tudom. Így se víz, se pipa. Irány visszadőlni. Már csak a közelharcot kellett megvívnom, mivel kedvenc kutyánk addigra elhelyezkedett kényelmesen.
Hát igen, ezek azok a dolgok, melyekről a házassági esküben nincsen szó. S ilyenkor jut az eszembe, hogy a házasság nem az ünnepnapon jön létre, hanem az azt megelőző években, s az azt követő jó pár évben. Még akkor is, ha az ember kedvenc egyetlen neje éppen megfújtja az ember fiát.