Már Budapestről is visszafordítják a Kanadába utazó romákat

Már nem csak az európai repterekről, hanem Budapestről is visszafordítják a Kanadába utazni vágyó romákat. Az intézkedések miatt többen fordultak panasszal a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodához, és kértek jogi segítséget. A NEKI és a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat a Külügyminisztériumtól és a Kanadai Nagykövetségtől kér magyarázatot az intézkedésekre.

Több tucatnyi roma család járt úgy az elmúlt két hónapban, hogy bár minden feltételnek megfeleltek, mégsem utazhattak Kanadába családlátogatásra, mert már a reptereken megtagadták tőlük a beutazást -írja a romnet.hu.

Ezen a héten hét család fordult panasszal helyi romavezetőkhöz, és mindegyikül arról számolt be, hogy Kanadába szerettek volna utazni, de a célállomásig egyikük sem jutott el. Erről Dancs Mihály, a Borsod Megyei Roma Polgárjogi Mozgalom vezetője és Váradi Gábor, a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetője beszélt a RomNet-nek.

Közlésük szerint az egyik család május 15-én Németországon keresztül, müncheni átszállással szeretett volna Kanadába utazni két gyermekükkel turistaként, és augusztus 13-án utaztak volna vissza Magyarországra. A család elmondása szerint Münchenben, az utolsó ellenőrzőponton, mielőtt a gépre szálltak volna, a reptéri dolgozó elkérte a beszállókártyájukat, majd az irataikat és közölte velük, hogy „nagy probléma van”. A család kérte, hogy egy tolmács segítségével tisztázzák a helyzetet, de két öltönyös férfi jelent meg, akik nagyítóval kezdték el vizsgálni a családtagok útleveleit. A reptéri dolgozó arról faggatta a családfőt, hogy mi a szakmája, van-e munkahelye, mióta dolgozik ott, van-e jogosítványa, saját autója és a gépkocsija jelenleg hol van. A hosszas telefonálásokat követően a reptéri dolgozó közölte a családdal, hogy nem utazhatnak Kanadába, mivel Kanada nem fogadja őket.

Váradi Gábor, a miskolci kisebbségi önkormányzat vezetője és Dancs Mihály a RomNet-nek nyilatkozva azt hangsúlyozta: nem kivándorolni, hanem a nyári szünidő alatt a családtagokat, rokonokat meglátogatni szeretnék a romák, és diszkriminatív eljárásnak tartják, hogy bár minden feltételnek megfelelnek, mégis megtagadják tőlük a beutazást. Véleményük szerint több száz embert érinthetett csak a nyár folyamán ilyen megkülönböztetés, de sokan nem tudják, kihez fordulhatnak segítségért, vagy szégyenükben nem merik elmondani hogyan jártak.

Minap
kanada_map.jpg
 
T. Erone

Már sokszor gondoltam, hogy nem reagálok a írásaidra, de efelett nem tudok azért átsiklani. Mindig félek, hogy lehúzol a szellemi színvonaladra, ott meg kétségtelenül legyőzöl a rutinoddal.

Azért ezzel a mondattal megint sikerült felülni a plkorekt biciklire , jól megtekerni, berontani a sunyásba, hasra esni, és közbe egy kis kutyagumiba is belehemperegni.
Az , hogy kevered a kereskedelem, és kulturális kapcsolatokon keresztül történő ,társadalmi javak, vívmányok, stb . keveredését , és az inváziót az lehet , hogy csak az alacsony szellemi színvonal vagy csak internetes trolkodás.

De egy kis számszerűsítés, a török hódoltság előtt alsó becslések szerint Magyar Királyság lakossága 3.6-4 millió között volt. A török háború végén , is kb (felső értékű becslés) ennyi, de ha figyelembe vesszük, hogy ezalatt az időszak alatt a környező országok (teljes Európa) 60-70 %-os népesség növekedést ért el akkor Magyarország emberfőben mért vesztesége kb. 2.4 millió , ha ehhez hozzávesszük , hogy ezt a látszólagos stagnálást csak négymértékű szerb, román bevándorlással értük el (kb. 500.000 -800.000,) akkor az alsó értékeket figyelembe véve a magyarság össz. vesztesége 2.9millió , és bizony ennek 90% magyar. (az Alföld népessége 1fő/km2 -re csökkent, szemben mondjuk Erdély 25-30 fő/km2 -vel.) A magyarság arányszáma Európai népességben a Török hódoltság elölt 7-8 % volt , a török hódoltság után 3 %. Evvel végleg megváltoztak az etnikai viszonyok a Kárpát medencébe ,Magyarország nagyon sokáig elveszti függetlenségét, és minden lehetőségét arra, hogy nagyhatalmi tényező maradjon.Hosszú távon pedig Trianonhoz vezetett ahol ugye a soknemzetiségű országot darabolták fel. ( És itt nem beszélnék a kulturális kárról amit a 150 év hódoltság okozott, ami egyébként lényegesen kisebb mint várató lett volna, nem véletlenül nyilatkozta a 16. század végén Európa egyik legjelentősebb Arisztotelész-szakértője, a Pozsonyban letelepedett flandriai humanista, Nicasius Ellebodius: “ha Isten egyszer békét ad ennek az országnak, akkor ez a legalkalmasabb hely tudományos tervek megvalósítására ” ) Úgyhogy ennek a fényében mondom neked, tedd oda a genetikai örökítő anyagodat ahova én gondolom.

És most ennek fényében lesüllyedek a te érvrendszeredre, a fenti mondatod olyan minta én azzal érvelnék:

"Holokauszt olyan esemény volt ahol a zsidók megismerkedhettek a náci kultúrával, dolgozhattak, olyan szakmákat ismerhettek meg amibe addig nem szereztek jártasságot , a csinosabb nőik a germán géneket is megkapták a bordélyokban, ez csak arra kéne őket ösztönözni, hogy fedezzék fel magukban a nácit"

Amit szinte szitokszónak használsz az a Nacionalizmus.
Ennek jelentése :
"Legfontosabb jellemvonása a nemzet fogalmának előtérbe helyezése, az a nézet, hogy a nemzeti azonosság (nemzeti identitás) az emberi élet alapvető értéke, amely szélsőséges esetekben megelőz minden más szűkebb és tágabb csoporthoz (például társadalmi osztály, párt, vallás) való tartozást, kötődést. A nemzetet a területi egység, a közös nyelv, kultúra, értékrend és szokások, a közös mítoszok és történelem, valamint mindezek tudata jellemzi."
F:Wiki
Hát ha te ebben kivetnivalót találsz akkor csak sajnálni tudlak.

Itt kérnék elnézést a témába nem vágó bejegyzésért, de azért ez már sok volt.
Az , hogy kevered a kereskedelem, és kulturális kapcsolatokon keresztül történő ,társadalmi javak, vívmányok, stb . keveredését , és az inváziót az lehet , hogy csak az alacsony szellemi színvonal vagy csak internetes trolkodás.
-
Kedves Sirion01
-
Nincs invázio Mo.-on, sokkal több hazánkfia hagyja el az országot mind ahányan nállunk letelepedést keresnek. ;)
-
A Frankfurti repülötéren - nevezhettem volna mást is - minden 30. másodpercben landol egy repülögép amibe többszáz ember üll. Egy napban pedig rengeteg félperc van. Ha hozzáadom a vonat és a hajoközlekedést akkor amelett a Mo.-on áthalado évi 10.000 ember az bakfütty.
-
A letelepülni kiváno emberek nem rabolni jönnek mind a Leh mezején elseggelt öseink, hanem az életüket probálják menteni, menedéket keresnek, letelepedést, egy otthont, jövöt a gyerekeik számára.
-
Honnan tudják az emberek, hogy hova kell jönni? Mi mutattuk meg nekik hol van Europa, amikor az öseink millioszámra elhurcolták az Afrikaiakat, gyarmatokat hoztunk létre, elvettünk a természeti kincseiket....
-
A Törökökkel 4-500 évvel ezelött háboruztunk ezért veszettoda egy csomo ember. Tudod ez olyan régen volt, hogy erre a balsosra hivatkozni nevetséges. ;)
-
200 évvel ezelött csak 500 millio ember élt a földön, ezalatt a 200 év alatt lettünk 7 milliardan két világháboru és Spanyolnátha ellenére.
-
A megugrás oka a technikai vivmányoknak, a kulturális, tudományos együttmüködésnek köszönhetö ez pedig nem létezne globalizátio nélkül. A nemzeti hovatartozás (ki kivel hállt) teljes mértékben elvesztette a jelentöségét. Az ország, kontinens de mindenekelött a globus az egység ami döntö.
-
Mi mindanyian Földlakok vagyunk, nem keresztények, moszlémek, pigmentsejtjeiket elvesztette vagy feketék... ez egyáltalán nem döntö az értékeink szempontjábol.
-
Azelött attol tartottak itt az emberek, hogy jönnek az Oroszok és elveszik a Porschet, Mercédeszt töllünk. Nevetséges. Az emberek azért jönnek hozzánk mert tetszik nekik ami nállunk van de azt nem lehet becsomagolni és elvinni.
-
Korunkat nem az arany, ezüst csillogása teszi vonzová hanem a strukturák a teljesitmények, a humanitás, menyire fogadjuk be a másikat a világunkba, menyire adunk teret nekik az életünkbe, hozunk létre valami értéket egymással.
-
A nationalizmus az izolátio, az kirekesztés. Aki csak egy nyelvet beszél manapság az szegény. A mitoszok pedig nem merülnek ki a Turulmadárral, a bort vizezö Jézus történetével.
-
A sokoldaluság, nem az öde ugar ami a világot szinessé teszi. Nézz rá egy régi fotora, az emberek fiatalabban néznek ki ma mind korábban.
-
Kérlek ne kellts pánikot, gyülöletet. Olvasom, hogy Orbán szerint "a kerités nem tud többet mind a menekültek 6%-át visszatartani" Az EU adatok szerint a Balkán államoknak mind biztonságos országnak az elismerése már most 13%-al redukálta a bevándolok számát.
-
Semmi értelme 4 méter magas falat épiteni (at Osztrák határon egyébbként csak szögesdrot volt facölöppel) kidobott pénz, csak lejáratjátok vele Mo.-ot én pedig szégyenkezhetek miattatok.
-
Nem beszélve arrol, hogy gazdaságilag egy veszteség. Igaz a közös ellenség képe az jo a nationalista érzelmeitek fenntartására, jo a jobboldali kormány számára mert fontosnak tudja magát kiadni.
 
Utoljára módosítva:

Ez nagyon szép amit leirtál,de ....
Aki nem nyugaton él azok közül sokan azt hiszik hogy ott kolbászból van a kerités és elég a sült galambot várni.Bevándorlóból is sokféle van(nem nemzetisége szerint) ezt kellene megérteni.
Egyébként szégyenkezz nyugodtan,én nem kértem se a keritést sem a kiagyalóját .
 
Aki nem nyugaton él azok közül sokan azt hiszik hogy ott kolbászból van a kerités és elég a sült galambot várni.Bevándorlóból is sokféle van (nem nemzetisége szerint) ezt kellene megérteni.
-
Tudod Atti, aki többezer kilométert legyalogol egy jobb élet reményében az már igazolta, hogy van benne akaraterö, álldozatkészség, nem élösködni akaro mert ö tesz legalább anyit, hogy a "sültgalamb" elébe megy. ;)
-
En jobban félek az idegengyülölettöl, a menekültek ellen eröszakot elkövetöktöl mind attol, hogy néhányan a bevándorlok közül esetleg a szociális kasszábol etetik magukat.
-
Nem akarom szépiteni a helyzetet, per pillanat mi is átélünk itt Németországban rasszista tulkapásokat, az idegengyülölet klimáját, a politikai blokkok jobbratolodását. Amikor a pegida demonstratiok kezdetén ezt megemlitettem a KGyual megsértödött.
-
Nem akarok tulozni, nincs progromhangulat Europában csak ennek az elöszele.
-
A gyülölködés szalonképessé vált, az eröszakra valo hajlam megerösödött. Menekülteknek hajlékot ado sátortáborokat rohannak meg emberek akik nemrég még a stasi alatt nyüglödtek, épületeket gyujtanak fel, belekötnek az utcán szinesbörüekbe...
-
Feltünö, hogy olyanok akik még néhány honappal ezelött az Izlám állam ellen mobilizáltak,
most a sziriai, afghan és afrikai menekültek ellen szitanak. :(
-​
A politikai klima itt is megváltozott, igaz nem a politikátol hajtva mind Magyarországon.
-
Egy politikus aki az atrocitásokat elbagatelizálja és "a polgárok érthetö aggodalmárol és szükségletéröl" beszél miközben égnek az asyl-otthonok, az könnyen félreérthetö, az ugy hangzik mindha megértéssel lehetnénk a rasszizmussal szembe.
-
Szerencsére van ellenállás, itt is és Magyarországon is, nem a politikusokbol kiindulva hanem polgári körökböl. Rengeteg fiatal organizálja magát és vesz részt a menekültek megsegitésén, veszi komolyan az ö "aggodalmaikat, szükségleteiket."
 
Csakhogy Magyarországon nem volt jelentős idegengyülőlet a "gengszterváltás" óta!Skinheadek meg hasonlók akadtak itt-ott de azok csak a "vihar az éjjeliedényben" kategoriának számitottak.
Ami itthon tényleg kiboritotta a bilit az 3 eset volt:
-Olaszliszka,ahol a tanár a kislányai szeme láttára meglincselték (sőt néhányan arra biztattak hogy erőszakolják meg a kiskorú lányait is - ember az ilyen,kérdem :mad::mad: ).Erre volt" válasz" a "roma-gyilkosság sorozat" ,amit szintén felfujtak,hogy itthon ugymond romaüldözés folyik.
-A román kézilabdás megkéselése amit egy hirhedt bünbanda tagjai követtek el.
-2 afrikai bevándorló leitatott majd megerőszakolt 2 lányt a fővárosban-egyikük bele is halt.
Az efféle dolgok sokáig lappanganak-s ezek a jéghegy csúcsai.Most pedig jött a kormány hecckampánya a bevándorlók ellen,hogy eltereljék a figyelmet a saját piszkos ügyeikről.Sajnos a dolog termékeny talajra hullott(lásd munknélküliség, letagadott roma-bünözés,uzsorakamat),mert könnyebb gyülölni valakit mint gondolkozni kik is a valódi oka az itthoni bajoknak.
S visszatérve az eredeti témához:már lassan a harmadik nemzedék nő fel Magyarországon (is,ill.Kelet Európában),amelyik azt látja hogy a segélyből és a gyermekek után járó juttatásokból meg lehet élni anélkül hogy dolgoznának.Legfeljebb elmennek nyáron a "vállalkozónak" pár hétre fövárosi ,nagyvárosi épitkezésre ,persze feketén,bejelentés nélkül.(Az uzsorakamatról és a nyilt titoknak számitó prostitucióról nem beszélek.)S utána ők a leghangosabbak hogy ők el vannak nyomva meg ilyesmi s ezt persze felkapja a média :rolleyes2: .Aki normális az dolgozik,rendbe tartja a lakókörnyezetét és nem hivatkozik a nemzetiségére ha baja van...s nem megy menedékjogot kérni ,mert őt itthon üldözik.
Szóval ez a mai Magyarország.:(
 
Kedves barátom attimenyfreemail.com
-
Nagyon veszélyes amit csinálsz az ilyen indifferenciált hozzászolásokat legitimácionak fogják venni szélsöjobboldali személyek, aztán jönnek a menekültek verése, a házgyujtás, a nyugatrol jol ismert esetek mind a Norvég ámokfuto...
-
Epp a napokban ülltek össze az Europai belügyminiszterek Németországban és arrol tanácskoznsk hogyan lehetne megállitani a lakásrablokat. Köztudott, hogy ezek a profik honnan jönnek.
-
Ezek nem hajléktalanok, hanem jol organizált bünözök, tekintet nélkül a nationaltásuka. Ha öszinte akarsz lenne, akkor bekell ismerjed, a mindenhova utazni tudo hazánkfiai elkölkelö helyet foglalnak el a kriminalitás listáján. De nem akarom megforditani a dárdát.
-
Nem ismerek senkit akinek még nem törték volna fel a kocsiját Mo.-on, lopták volna meg és ez nem elöször a bevándorlo hullám ota. Kérlek ne heccelj!
-

-
Nyugodt lehetsz abban, hogy a német sajto, köz-TV és rádio nem a kormány szocsöve, ez itt nem M.-ország, ahol a kormány kénytelen a szélsöjobboldarra támaszkodni.
-
Nem mondom, hogy ez itt egy jobb világ lenne, de ez a társadalom ugy közd a raszizmus, a diskriminátio ellen, hogy megprobál öszintén, nyiltan beszélni a problémákrol.
-
Ennek a társadalomnak az elönye, hogy a közvélemény nyiltan és rögtön elitéli a gyülölködést, te pedig csak ugy öntöd az olajat a tüzre, megprobálod legitimálni az idegengyülöletet minden féle mesével. ;)
Amit leirtam az iskolákról az speciel nem német neonáci lapban jelent meg.S itthon se szélsőjobbos lapban jelent meg .
 
Csakhogy Magyarországon nem volt jelentős idegengyülőlet a "gengszterváltás" óta!Skinheadek meg hasonlók akadtak itt-ott de azok csak a "vihar az éjjeliedényben" kategoriának számitottak.
Ami itthon tényleg kiboritotta a bilit az 3 eset volt:
-Olaszliszka,ahol a tanár a kislányai szeme láttára meglincselték (sőt néhányan arra biztattak hogy erőszakolják meg a kiskorú lányait is - ember az ilyen,kérdem :mad::mad: ).Erre volt" válasz" a "roma-gyilkosság sorozat" ,amit szintén felfujtak,hogy itthon ugymond romaüldözés folyik.
-A román kézilabdás megkéselése amit egy hirhedt bünbanda tagjai követtek el.
-2 afrikai bevándorló leitatott majd megerőszakolt 2 lányt a fővárosban-egyikük bele is halt.
Az efféle dolgok sokáig lappanganak-s ezek a jéghegy csúcsai.Most pedig jött a kormány hecckampánya a bevándorlók ellen,hogy eltereljék a figyelmet a saját piszkos ügyeikről.Sajnos a dolog termékeny talajra hullott(lásd munknélküliség, letagadott roma-bünözés,uzsorakamat),mert könnyebb gyülölni valakit mint gondolkozni kik is a valódi oka az itthoni bajoknak.
S visszatérve az eredeti témához:már lassan a harmadik nemzedék nő fel Magyarországon (is,ill.Kelet Európában),amelyik azt látja hogy a segélyből és a gyermekek után járó juttatásokból meg lehet élni anélkül hogy dolgoznának.Legfeljebb elmennek nyáron a "vállalkozónak" pár hétre fövárosi ,nagyvárosi épitkezésre ,persze feketén,bejelentés nélkül.(Az uzsorakamatról és a nyilt titoknak számitó prostitucióról nem beszélek.)S utána ők a leghangosabbak hogy ők el vannak nyomva meg ilyesmi s ezt persze felkapja a média :rolleyes2: .Aki normális az dolgozik,rendbe tartja a lakókörnyezetét és nem hivatkozik a nemzetiségére ha baja van...s nem megy menedékjogot kérni ,mert őt itthon üldözik.
Szóval ez a mai Magyarország.:(
Kedves Atti
-
Cigánygyülölet már több száz éve van magyarországon (europában), a zsidogyülöletet a kereszténységgel honositottuk meg, még 70 év után is képtelenek vagyunk az atyáink álltal halálba küldött félmillio honfitársunkért öszintén gyászolni, a gyerekek nagyon hamar megtanulják a felnöttektöl, hogy a "Románok talpa szörös", az irredenta versek amiben az istenhez fohászkodunk, hogy rohassza meg a szerbeket, a templomok hit-listáján van; Mo-on. nem lehet megrendezni egy csomo nemzetközi sportrendezvényt rasszista gyülölet miatt...
-
Te is egy piszkos alak vagy ha ártatlan cigányok lelövöldözését egy kiegyenlitésnek tekinted egy büncselekmény miatt. Csak "egy válasz volt" mondod és legitimálod vele az eröszakot. Nahát?
-
Mi a különbbség közted és a gyilkosok között? Semmi, ök megtették amit te nem mertél?
-
Edes barátom, a cigányok soha a történeleben nem üzentek senkinek háborut, soha nem rendeztek tömeggyilkosságot, nem száltak meg fegyveresen szomszédos országokat ugy mind azok akik ma a magyar Szent Korona körül toporognak.
-
Kik robbantották fel a hidjainkat a Dunán, Tiszán, hogy a nacik szépen visszatudjanak vonulni. Ha már örült gondolataid vannak, akkor osszad el ezt a sok kárt és gyilkosságot az etnikumok számával. A te kezedhez ily modon több vér tapad mind akámelyik másikéhoz.
-
Bevallom, a hülye érvelésedhez, hülye számitások. Minden ember a maga tettéért felelös te sem álltalánosithatsz.
-
Azt mondod "felkapja a média" és ezzel beismered, hogy az idegengyülölet nem egy tömegektöl akceptált hozzáálás hanem egy szégyelni valo dolog.
 
zsidogyülöletet a kereszténységgel honositottuk meg

ez egy ordas történelmi hazugság, az első emberéleteket is biztosan követelő pogrom a zsidók ellen kr.u. 38 -ban volt (Alexandriában). Számtalan, római, görög, egyiptomi, stb. zsidók jogait, kereskedelmét, költözését , lakhatását, korlátozó rendeletről tudunk a kereszténység elölről, tehát az európai zsidógyűlölet messze nem a kereszténységgel honosodott meg.
 
En Mo.-rol beszéltem ahol már a honfoglalás elött is éltek zsidok. (lázsd Esztergom) Hogy ki volt az elsö antiszemita azt vitassátok meg egymás között. En csak azt találom viccesnek, hogy a Jézust elitélö Pilátus, a felesége söt a ruháin kockát vetö, majd öt szivenszuro Mauritiusz-bol hogyan lett a keresztény katholikus egyház Szentje? De ez más téma.
 
B
Te is egy piszkos alak vagy ha ártatlan cigányok lelövöldözését egy kiegyenlitésnek tekinted egy büncselekmény miatt. Csak "egy válasz volt" mondod és legitimálod vele az eröszakot. Nahát?

Ne terelj. Nem azt mondta hogy ő kiegyenlítésnek tekinti. Az egész hozzászólásból kiderül, hogy arra utal, egy válaszreakció volt. Ezen a tényen lehet szörnyülködni, de akkor is igenis természetes emberi reakció. Ettől még lehet igazságtalan, de akkor is természetes, mert az emberben benne van az az ösztön, hogy ha valamely csoport tagja rosszat tesz az ő csoportja tagjának, akkor elkezd haragudni arra a csoportra, s igyekszik annak rosszat tenni.

Minden háború is erre épül. Tudod, ennek a neve a BOISSZÚVÁGY, remélem ismered e szót?!

És igen, volt cigánygyűlölet mindig, de emlékszem, az én gyermekkoromban sokkal kisebb. Mert akkor igenis e szempontból (munkahelyek száma, stb) jobb volt a helyzet mint most. Szídd tehát az Orbán-kormányt emiatt, ne az egyszerű kisembert. Utóbbi csak azt szeretné ha jobban élhetne a munkájából mint a „segílyesek”, és ha nem vernék meg őt meg a gyermekeit, meg ha nem mennének be a kerítésen át is éjjel a kertjébe lelegelni a nehezen megtermelt terményét, s attól se kéne félnie hogy ha ennek védelmében 3 soros kerítést állít fel a középsőben árammal, s erre figyelmeztető táblákat is feltesz a külsőre, akkor még őt sittelik le. Holott hiába szólt korábban a rendőrségnek is, megnevezve a tolvajokat, az se tett semmit.

Tudod, lehet hogy a diktatúra nem jó dolog, de egy előnye annak is van: ott nincs több joga a bűnözőnek mint az áldozatnak... (Kivéve persze ha a bűnöző a politikai elitben van benne, de a kisembert nem az ilyesmik érdeklik elsősorban).
 
Kedves Atti
-
Cigánygyülölet már több száz éve van magyarországon (europában), a zsidogyülöletet a kereszténységgel honositottuk meg, még 70 év után is képtelenek vagyunk az atyáink álltal halálba küldött félmillio honfitársunkért öszintén gyászolni, a gyerekek nagyon hamar megtanulják a felnöttektöl, hogy a "Románok talpa szörös", az irredenta versek amiben az istenhez fohászkodunk, hogy rohassza meg a szerbeket, a templomok hit-listáján van; Mo-on. nem lehet megrendezni egy csomo nemzetközi sportrendezvényt rasszista gyülölet miatt...
-
Te is egy piszkos alak vagy ha ártatlan cigányok lelövöldözését egy kiegyenlitésnek tekinted egy büncselekmény miatt. Csak "egy válasz volt" mondod és legitimálod vele az eröszakot. Nahát?
-
Mi a különbbség közted és a gyilkosok között? Semmi, ök megtették amit te nem mertél?
-
Edes barátom, a cigányok soha a történeleben nem üzentek senkinek háborut, soha nem rendeztek tömeggyilkosságot, nem száltak meg fegyveresen szomszédos országokat ugy mind azok akik ma a magyar Szent Korona körül toporognak.
-
Kik robbantották fel a hidjainkat a Dunán, Tiszán, hogy a nacik szépen visszatudjanak vonulni. Ha már örült gondolataid vannak, akkor osszad el ezt a sok kárt és gyilkosságot az etnikumok számával. A te kezedhez ily modon több vér tapad mind akámelyik másikéhoz.
-
Bevallom, a hülye érvelésedhez, hülye számitások. Minden ember a maga tettéért felelös te sem álltalánosithatsz.
-
Azt mondod "felkapja a média" és ezzel beismered, hogy az idegengyülölet nem egy tömegektöl akceptált hozzáálás hanem egy szégyelni valo dolog.
Hát ha az én érvelésem hülye ,akkor a tied hatványozottan AZ!!!!!!!!!!!!!!
Látszik hogy évek ota nem élsz Magyarországon és hülyeségeket irsz onnan a gazdagságból és lehülyézel mindenkit.
Én nem mondteam hogy ártatlan cigányok lelövése kiegyenlités!SZÉGYELLD EL MAGAD A RÁGALMAZÁSÉRT ERNOE!
 
Ne terelj. Nem azt mondta hogy ő kiegyenlítésnek tekinti. Az egész hozzászólásból kiderül, hogy arra utal, egy válaszreakció volt. Ezen a tényen lehet szörnyülködni, de akkor is igenis természetes emberi reakció. Ettől még lehet igazságtalan, de akkor is természetes, mert az emberben benne van az az ösztön, hogy ha valamely csoport tagja rosszat tesz az ő csoportja tagjának, akkor elkezd haragudni arra a csoportra, s igyekszik annak rosszat tenni.

Minden háború is erre épül. Tudod, ennek a neve a BOISSZÚVÁGY, remélem ismered e szót?!

És igen, volt cigánygyűlölet mindig, de emlékszem, az én gyermekkoromban sokkal kisebb. Mert akkor igenis e szempontból (munkahelyek száma, stb) jobb volt a helyzet mint most. Szídd tehát az Orbán-kormányt emiatt, ne az egyszerű kisembert. Utóbbi csak azt szeretné ha jobban élhetne a munkájából mint a „segílyesek”, és ha nem vernék meg őt meg a gyermekeit, meg ha nem mennének be a kerítésen át is éjjel a kertjébe lelegelni a nehezen megtermelt terményét, s attól se kéne félnie hogy ha ennek védelmében 3 soros kerítést állít fel a középsőben árammal, s erre figyelmeztető táblákat is feltesz a külsőre, akkor még őt sittelik le. Holott hiába szólt korábban a rendőrségnek is, megnevezve a tolvajokat, az se tett semmit.

Tudod, lehet hogy a diktatúra nem jó dolog, de egy előnye annak is van: ott nincs több joga a bűnözőnek mint az áldozatnak... (Kivéve persze ha a bűnöző a politikai elitben van benne, de a kisembert nem az ilyesmik érdeklik elsősorban).
Kösz Bezsongár .Vannak még értelmes emberek . :)
 
En Mo.-rol beszéltem ahol már a honfoglalás elött is éltek zsidok. (lázsd Esztergom) Hogy ki volt az elsö antiszemita azt vitassátok meg egymás között. En csak azt találom viccesnek, hogy a Jézust elitélö Pilátus, a felesége söt a ruháin kockát vetö, majd öt szivenszuro Mauritiusz-bol hogyan lett a keresztény katholikus egyház Szentje? De ez más téma.
Esztergomban nem éltek soha zsidók a honfoglalás előtt.
Ezt milyen antiszemita förmedvényben olvastad?
 
-
Tudod Atti, aki többezer kilométert legyalogol egy jobb élet reményében az már igazolta, hogy van benne akaraterö, álldozatkészség, nem élösködni akaro mert ö tesz legalább anyit, hogy a "sültgalamb" elébe megy. ;)
-
En jobban félek az idegengyülölettöl, a menekültek ellen eröszakot elkövetöktöl mind attol, hogy néhányan a bevándorlok közül esetleg a szociális kasszábol etetik magukat.
-
Nem akarom szépiteni a helyzetet, per pillanat mi is átélünk itt Németországban rasszista tulkapásokat, az idegengyülölet klimáját, a politikai blokkok jobbratolodását. Amikor a pegida demonstratiok kezdetén ezt megemlitettem a KGyual megsértödött.
-
Nem akarok tulozni, nincs progromhangulat Europában csak ennek az elöszele.
-
A gyülölködés szalonképessé vált, az eröszakra valo hajlam megerösödött. Menekülteknek hajlékot ado sátortáborokat rohannak meg emberek akik nemrég még a stasi alatt nyüglödtek, épületeket gyujtanak fel, belekötnek az utcán szinesbörüekbe...
-
Feltünö, hogy olyanok akik még néhány honappal ezelött az Izlám állam ellen mobilizáltak,
most a sziriai, afghan és afrikai menekültek ellen szitanak. :(
-​
A politikai klima itt is megváltozott, igaz nem a politikátol hajtva mind Magyarországon.
-
Egy politikus aki az atrocitásokat elbagatelizálja és "a polgárok érthetö aggodalmárol és szükségletéröl" beszél miközben égnek az asyl-otthonok, az könnyen félreérthetö, az ugy hangzik mindha megértéssel lehetnénk a rasszizmussal szembe.
-
Szerencsére van ellenállás, itt is és Magyarországon is, nem a politikusokbol kiindulva hanem polgári körökböl. Rengeteg fiatal organizálja magát és vesz részt a menekültek megsegitésén, veszi komolyan az ö "aggodalmaikat, szükségleteiket."
Ernoe azt irtad idézem " aki többezer kilométert legyalogol egy jobb élet reményében az már igazolta, hogy van benne akaraterö, ".
Nem tudom hogy ez csak a naivitás vagy a totál tudatlanság jele?
Több ezer kilométert egyetlen menekült se gyalogol-pláne kisgyerekek nem!!!Mert az Guiness rekord lenne.
Max. 100-200 kliométer.
Hallottál már a szervezett embercsempészésről?Nem?Akkor most fogsz :dr_31:
Az emberkereskedelem a világ egyik legjövedelmezöbb üzletága a prostitució és a kábitószer csempészet mellett.Nem véletlenül foglalkozik vele pl. az orosz,kinai és a nigériai maffia is . Sok-sok milliárdos üzletről beszélünk!S a kedvedért hozzáteszem én nem magyar forintban hanem euróban számoltam hogy képben légy.
Itt szervezett utaztatás folyik egyik országból a másikba olyan profizmussal mintha csak egy nemzetközi utazási iroda lenne.S ebből sokan meggazdagodnak.Nem a kishalak akik a kulimunkát végzik és "néha" lebuknak,hanem a tényleges irányitók akik mobiltelefonról irányitják a hálozatokat a palotáikból.luxusvilláikból!
Ahelyett hogy negylén minket hülyézel le,inkább menj s tüntess a házuk előtt hogy ne zsákmányolják ki a menekülteket!
 
Esztergomban nem éltek soha zsidók a honfoglalás előtt. Ezt milyen antiszemita förmedvényben olvastad?
-
Kedves Atti
-
"Mely idöben került a zsido nép Magyarországra és honnan jött ide, azt határozottan megállapitani nem lehet. Valoszinü, hogy még a romaiak idelyében, Augustus és Tibérius császárok korában telepedtek le. Az azonban kétségkivül megállapithato, hogy mikor a magyarok ide jöttek, már laktak itt zsidok."
-
"Valoszinü az is, hogy a magyarok a vándorlásaik során is érintkeztek zsidokkal, söt voltak közöttük zsido vallásuak..." (Tolnai Világlexikona, XVIII. kötet, 269 oldal)
-
Nem is tudom hogy került ez szoba, de ha már itt vagyunk és augusztus 6.-át irunk, a Hirosimai atombomba ledobásának a 70. évfordulojára emlékszünk, nem tudom megállni, hogy ne emlitsem meg, mi több mind kétszer anyi magyar zsidot küldtünk a halálba a háboru utolso honapjaiban mind ahányan Hirosimában és Nagasakiban két atombomba által az életüket vesztették. Egyszer valaki azt mondta itt, "Minek ezt állandoan felemlegetni?" En kérdezem: Minek Hirosimára emlékezni? :( Azonos okbol.
-
Ernoe azt irtad idézem " aki többezer kilométert legyalogol egy jobb élet reményében az már igazolta, hogy van benne akaraterö, ". Nem tudom hogy ez csak a naivitás vagy a totál tudatlanság jele?
-
Vannak menekültek akik már több mind egy éve uton vannak, mit ad ehez, hogy esetleg autostoppot is igénybe vettek. Bizony nagy akaraterö, disciplina kell ahoz, hogy valaki utra kelljen és nagy pofátlanság azek utjába köveket állitani. Megsem hallgatjátok öket, nem is vagytok rájuk kiváncsiak az itéletet már elöre tudjátok. Ez nem szép Atti.
-
Hallottál már a szervezett embercsempészésről? Nem? Akkor most fogsz :dr_31:
Az emberkereskedelem a világ egyik legjövedelmezöbb üzletága a prostitució és a kábitószer csempészet mellett.Nem véletlenül foglalkozik vele pl. az orosz,kinai és a nigériai maffia is .
-
Az összes regisztert megnyomod csakhogy diszkrimináld a menekülteket. Tudod, hogy Keletberlinböl vagy Köszegnél is "embercsempészek" juttaták át az emigránsokat a nyugati szektorba?
-
Számomra annál tragikusabb a dolog, nem elég, hogy kénytelen elhagyni az országukat, a tetejébe utközbe megvágják öket anyagilag az "embercsempészek". Most mit tartsak olyanokrol akik mindezek láttán elvágják elöttük az utat és gyorsan felhuznak egy keritést?
 
Szia Ernoe!
Hogy-hogy küldtünk? Nem MI küldtük őket hanem az akkor hatalom.Nem is éltem akkor....
En sem éltem még akkor, a többesszám elsö személyt azért használtam mert hamár az öseink régi dicsöségében osztozunk akkor a szégyenkezés elöl sem zárkozhatunk el.
-

Ez a csordaszellem hátránya. ;)
-
Olvasom, hogy egy Erdélyi lány visszaadta magyar állapolgárságot a keritésépités miatt.
 
-

Vannak menekültek akik már több mind egy éve uton vannak, mit ad ehez, hogy esetleg autostoppot is igénybe vettek. Bizony nagy akaraterö, disciplina kell ahoz, hogy valaki utra kelljen és nagy pofátlanság azek utjába köveket állitani. Megsem hallgatjátok öket, nem is vagytok rájuk kiváncsiak az itéletet már elöre tudjátok. Ez nem szép Atti.
Ernoe, Kedves Ernoe! Magad voltál, aki zokon vetted, hogy a határon még önkéntesek is ipiapacsot játszanak a menekültekkel. Mit gondolsz, miért szeretnék ezeket a szegény embereket leapacsolni és hivatalos szervek elé juttatni? Talán csaknem azért, mert kíváncsiak lennénk arra, hogy mit is mondanak? És tényleg mi vagyunk azok, akik nem akarjuk meghallgatni őket? Nem az a helyzet, hogy ők nem szeretnének mondani semmit? Tudom, a jobboldali propaganda, ami beleivódott a tudatomba...

Számomra annál tragikusabb a dolog, nem elég, hogy kénytelen elhagyni az országukat, a tetejébe utközbe megvágják öket anyagilag az "embercsempészek". Most mit tartsak olyanokrol akik mindezek láttán elvágják elöttük az utat és gyorsan felhuznak egy keritést?

L3038420.jpg L3038411.jpg
Ernoe az utat nem vágja el senki. Az úton HATÁRÁTKELŐK vannak. HATÁRÁTKELŐK. Ottan be lehet lépni, át lehet kelni. Amit elvágnak, az az erdőn-mezőn vízmosásban való kóválygás.
201-002_A759958F40B2C73F44FC1FB048C73528466BCEB1-nol.jpg
Mit tartsak az olyanokról, akik látva, hogy ellenőrzetlen, regisztrálatlan tömegek áramlanak be az országunkba, zokon veszik, ha megkíséreljük a törvényes, szabad bejáratok felé irányítani őket? Istenbizony többet ártasz a menekültek renoméjának az ilyen érvelésekkel, mint a jobboldal összes lángszórása!
 
Utoljára módosítva:
En sem éltem még akkor, a többesszám elsö személyt azért használtam mert hamár az öseink régi dicsöségében osztozunk akkor a szégyenkezés elöl sem zárkozhatunk el.
-

Ez a csordaszellem hátránya. ;)
-
Olvasom, hogy egy Erdélyi lány visszaadta magyar állapolgárságot a keritésépités miatt.
Így már értem.
Csak én ha jól emlékszem eddig sosem írtam hogy milyen hősök voltunk ekkor és ekkor....
Ha írtam akkor a magyarokat írtam mert úgy vagyok vele ahogy te. Mert persze hogy magyar vagyok de nem vállalhatok el mindent amit a magyarság nevében tették.
 
Ernoe, Kedves Ernoe! Magad voltál, aki zokon vetted, hogy a határon még önkéntesek is ipiapacsot játszanak a menekültekkel. Mit gondolsz, miért szeretnék ezeket a szegény embereket leapacsolni és hivatalos szervek elé juttatni? Talán csaknem azért, mert kíváncsiak lennénk arra, hogy mit is mondanak? És tényleg mi vagyunk azok, akik nem akarjuk meghallgatni őket? Nem az a helyzet, hogy ők nem szeretnének mondani semmit? Tudom, a jobboldali propaganda, ami beleivódott a tudatomba...

Csatolás megtekintése 1370745 Csatolás megtekintése 1370746
Ernoe az utat nem vágja el senki. Az úton HATÁRÁTKELŐK vannak. HATÁRÁTKELŐK. Ottan be lehet lépni, át lehet kelni. Amit elvágnak, az az erdőn-mezőn vízmosásban való kóválygás.
Csatolás megtekintése 1370747
Mit tartsak az olyanokról, akik látva, hogy ellenőrzetlen, regisztrálatlan tömegek áramlanak be az országunkba, zokon veszik, ha megkíséreljük a törvényes, szabad bejáratok felé irányítani őket? Istenbizony többet ártasz a menekültek renoméjának az ilyen érvelésekkel, mint a jobboldal összes lángszórása!
Nem tehetnek a menekültek arrol, hogy Mo. geografiailag az utjukba áll. :)
-
Ne legyél cinikus, teleaggatjátok az országot plakátokkal, minden csatornábol idegengyülölet ömlik és még csodálkoztok, hogy nincsenek bizalommal hozzátok.
-
A hangnem, a hangnem kedvesem nyugaton más meg akkor is ha a teher itt is nyom.
 
No, eddig bírtam csak az olvasást és némának maradni. Kb. két hónapja volt egy infarktusom, rohanva jött hozzám családom néhány tagja, nem tehetek róla hogy nem európaiak.
Őket választottam hozzájuk tartozom amíg csak lélegezni tudok!
Repülőgép, átszállás Németországban, ahha, meg ahogy azt elképzelték, gép leszállt, Ők is leszálltak, majd pár perc múlva azt sem tudták miért már repültek is vissza a feladóhoz.
Nem baj, van másik ország ahol talán elhiszik, hogy dolguk van és nem menekültként érkeznek. Ausztria, gép leszállt, Ők is, mit ad Isten, mars vissza oda ahonnan jöttek.
Most már juszt is bejutnak, és újabb próbálkozás, Románia.
Mik vannak, ott beléphettek az országba, bérelhettek autót, és irány Magyarország. Tették mindezt érvényes útlevéllel, mindenféle igazolással, oda-vissza jegyvásárlással, (a végén mindkét légitársaság visszaadta a jegyek árát) igazolással, hogy családtagjuk magyar, van otthon munkájuk, és dehogy akarnak ők itt maradni, csak jönni kell, mert beteg van a családban, és hátha szükség van rájuk. Még fel is öltöztek Európa tiszteletére, drága sógornőm csak egy snassz kendővel takarta a haját.
Tehát az a fene nagy tolerancia a nyugati országokban sem úgy működik, ahogy én azt itt olvasom! Mi lehet az oka? Ennyire rettegne mindenki attól aki keletről érkezik? De, miért?
Tudom, tudom, a terrorizmus, meg a ha beengedjük majd elveszi a sajátunk szájából a kenyeret, meg a kénköves ménkű tudja még miért!
na, most kidühöngtem magam egy kicsit, bocsánat hogy élünk!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,772
Tagok
615,964
Legújabb tagunk
Schanna93
Oldal tetejére