Megszavazták a Sargentini-jelentést. Mit lép Orbán?

Az Európai Parlament (EP) szerda kora délután jóváhagyta a magyarországi helyzetről szóló jelentést, és a következő szintre léptette a Magyarország ellen zajló hetes cikkes eljárást.

A szavazás a következő eredménnyel zárult:

  • igen: 448
  • nem: 197
  • tartózkodás: 48
Ezzel az Európai Parlament szerepe befejeződött az eljárásban. Innentől a nemzeti kormányok uniós törvényhozó testülete, a Tanács felelős az ügyért.

Az Index azt írja, a magyar kormány már korábban fontolóra vette, hogy megtámadja a döntést az EU Bíróságán, mert úgy látják, hogy az Európai Parlament megsértette az uniós alapszerződést a szavazásnál. Az EP nem számítja be az eredménybe a tartózkodók számát, és ezzel a jelentés támogatóinak kedvez. Az uniós szerződés nem rendelkezik a tartózkodásokra vonatkozóan, ezért lehet vita tárgya a kérdés.

Ha a tartózkodásokat is beszámítanák a leadott szavazatok közé, akkor nem lenne meg a szabály által előírt kétharmados többség a jelentéshez.

tn4.jpg
 
a leadott szavazatok számának van jelentősége.
(448:693)*100 = 64,6 % tehát érvénytelen a szavazás

(448:645)*100 = 69,45 % így számol az EP, szerintük érvényes a szavazás

Matematikából mindig jo voltam.
Mit jelentenek ezek a számok? :(
-
Azt akarod mondani, hogy a Fidesz nem kapott 2/3-ot és a törvénymódosítás érvénytelen?
 
Nem értem, hogy sok "Fidesz fan" miért tekinti Orbánt bátor embernek?
-
- Otthon a kerítés mögött csörgette a láncot, hogy Brüsszelben "Soros zsoldosok" ülnek.
- Orjási költségekkel kitapétáztatta az egész országot Soros arcképével.
- Söt egy törvényt, egy gonosz törvényt is alkotott a volt hazánkfia emlékére,
- amivel büntetendő cselekménynek kiáltja ki a humanitást. Undorító.

- Én nem halottam, hogy Brüsszelben vagy Strasbourgban egyszer is a szájára vette volna ezt a nevet.
- Mivel szokta ezt a gerinctelenséget odahaza megmagyarázni?
-

-
 
Utoljára módosítva:
Matematikából mindig jo voltam.
Mit jelentenek ezek a számok? :(

ha elovastad volna a vitaindító cikket, vagy legalább az előbbi hozzászólásokat tudnád mi a téma és mik a számok, de nagyon szívesen összefoglalom.
A szavazás (Sargentini jelentésről) a következő eredménnyel zárult:
igen: 448
nem: 197
tartózkodás: 48

az EP szabályzata ezt mondja:
"Annak kiszámításához, hogy egy szöveget elfogadott vagy visszautasított a parlament, csak a mellette és ellene szóló szavazatokat vegyék számításba, kivéve ha speciális többséget ír elő az alapszerződés."
ebben az esetben speciális többségről van szó, elvégre (a Sargentini jelentés elfogadásához) kétharmados többség kellett volna
 
Utoljára módosítva:
Miert vizionalsz olyan amirol meg nincs szo? Sok viz lefolyik addig a Dunan.
Addig meg belekenyszerulehet a magyar kormany a visszakozba, akar lemondhat ,akar barmi tortenhet.
 
ha elovastad volna a vitaindító cikket, vagy legalább az előbbi hozzászólásokat tudnád mi a téma és mik a számok, de nagyon szívesen összefoglalom.
A szavazás (Sargentini jelentésről) a következő eredménnyel zárult:
igen: 448
nem: 197
tartózkodás: 48

az EP szabályzata ezt mondja:
"Annak kiszámításához, hogy egy szöveget elfogadott vagy visszautasított a parlament, csak a mellette és ellene szóló szavazatokat vegyék számításba, kivéve ha speciális többséget ír elő az alapszerződés."
ebben az esetben speciális többségről van szó, elvégre (a Sargentini jelentés elfogadásához) kétharmados többség kellett volna

upload_2018-9-15_21-5-3.png


Hétfőn felhívom az EU irodáját, addig hallgasd meg az én elgondolásomat.
-
- Az EU parlamentnek összesen 750 tagja van
- Ennek a 85,33%-a vett részt a szavazáson (640 fö)
- A 448 igennel adott szavazat a leadott szavazatok 7o,00%-ka
- Az arány 2/3 százalékban kifejezve 66,66%
- 70,00% >66,66%

quod erat demonstrandum - mondaná egy matematikus

Szerinted mi a különbség a "tartózkodás" és a le nem adott szavazatok között?
Honnan lehetne tudni, hogy "mellette vagy ellene" tartózkodott? :eek:
A szavazáson való részvétel nem volt kötelező.
-
Ismétlem
- 110 küldött nem vett részt a szavazáson
- 48 elment ugyan de nem tudott vagy nem akart dönteni
- 61 el sem ment mert nem tudott vagy nem akart dönteni
 
41893925_1920229158013852_2954769725340516352_n.jpg

- Ezt megkell oszam. Végre valaki rápillantott a térképre.

Én ugy belegondoltam, az utobbi három évbe
de egyetlen problémám sem volt kapcsolatban a menekültekkel. :eek:
 
Szerinted mi a különbség a "tartózkodás" és a le nem adott szavazatok között?
a tartózkodás egy leadott szavazatnak számít, tehát darabszámra hozzá kell számítani a szavazatokhoz.
a le nem adott szavazatok nem számítanak, mert nincsenek
Honnan lehetne tudni, hogy "mellette vagy ellene" tartózkodott? :eek:
sehonnan, nem is érdekel senkit ... a lényeg, hogy a szavazatok számát gyarapítja, és ebben az esetben speciális többséget ír elő az alapszerződés (kétharmados többséget).

- 110 küldött nem vett részt a szavazáson
- 48 elment ugyan de nem tudott vagy nem akart dönteni
- 61 el sem ment mert nem tudott vagy nem akart dönteni

valóban az EP -nek 750 tagja van (nincs lényeges jelentősége), de ezeket a fenti számokat foglmam sincs honnan szedted, csatolok egy képet a szavazás eredményjelzőről... szerintem 693 -an szavaztak ahogy a kijelzőn is látszik.
303cneo.jpg


693 kétharmada meg 462 lenne.
 
Utoljára módosítva:
Én ugy belegondoltam, az utobbi három évbe
de egyetlen problémám sem volt kapcsolatban a menekültekkel. :eek:
Németország annyi menekültet és bevándorlót fogad, amennyit akar, ezt nem is vitatja senki, és gondolom, megakadályozni sem akarja benne senki.
A vita tárgyát itt egyetlen dolog képezi: Lehet-e egyetlen országot is arra kényszeríteni, hogy a Németországba eljutni szándékozó menekülteket és migránsokat bármiféle személyazonosságot igazoló okmány nélkül az országán áthaladni engedjen?
 
a tartózkodás egy leadott szavazatnak számít, tehát darabszámra hozzá kell számítani a szavazatokhoz.
a le nem adott szavazatok nem számítanak, mert nincsenek

sehonnan, nem is érdekel senkit ... a lényeg, hogy a szavazatok számát gyarapítja



valóban az EP -nek 750 tagja van (nincs lényeges jelentősége), de ezeket a fenti számokat foglmam sincs honnan szedted, csatolok egy képet a szavazás eredményjelzőről... szerintem 693 -an szavaztak ahogy a kijelzőn is látszik.
303cneo.jpg


693 kétharmada meg 462 lenne.

Elmondjam még egyszer?
- 750 képviselő van
- a választáson való részvétel nem volt kötelező
-
Csináljuk, úgy hogy hétfőn felhívsz te is meg én is egy EU-Irodát és megkérdezzük.
Én nem akarom felhívni a Fideszt de te őket is megkérdezheted.

A magyar parlamenti választásoknál sem számolták bele azokat akik nem jöttek el választani, vagy akik érvénytelen cetlit adtak le.
-
Már ne haragudj de te a Magyar parlamenti választásoknál hogyan jeleznéd, hogy "tartózkodsz"?
-
Úgy, hogy nem teszel sehova X-et.
Ezt a legbiztosabban úgy tudod elérni ha el sem mégy választani.
-
 
a tartózkodás egy leadott szavazatnak számít, tehát darabszámra hozzá kell számítani a szavazatokhoz.
a le nem adott szavazatok nem számítanak, mert nincsenek

sehonnan, nem is érdekel senkit ... a lényeg, hogy a szavazatok számát gyarapítja, és ebben az esetben speciális többséget ír elő az alapszerződés (kétharmados többséget).



valóban az EP -nek 750 tagja van (nincs lényeges jelentősége), de ezeket a fenti számokat foglmam sincs honnan szedted, csatolok egy képet a szavazás eredményjelzőről... szerintem 693 -an szavaztak ahogy a kijelzőn is látszik.
303cneo.jpg


693 kétharmada meg 462 lenne.

Ilyen lelkesen mar sokadjara leirod a propaganda kiadott szoveget, de hidd el mi nem dolunk be, hanem hiszunk az Eu altal kibocsajtott eredmenynek es az bizony 2/3 nyertek az igenek Eu ba , azaz ORban leszavaztak ennyivel.

Igen furcsa magyarazkodas ez ,hisz Mo se lenne ezek szerint 2/3 ,meg se mondja azt az Orban nem nyert 2/3 dal.

Ertem en miert rezelt be, hisz hiaba a 2/3 ezeket a kifogast dolgokat ha tovabb rontja akkor lehet begyorsitja a tovabbi negativ lepeseket, es bizony eltokelt szandeka hogy az o elgondolasa rombolasa totalis legyen.
LAsd MTA . CEU. ez ugyben sem tud tovabb lepni mert ha kirugja oket ember nem lesz aki mellette fog szavazni az Euba. Raadasul a koltsegvetest is nem sokara targyaljak es ha tovabb bugaznak es nem fogjak vissza magukat akkor nem csak a 24% csokkenesre szamithatnak, ha nem az erdekervenyesitesi kepesseguk igen csak gyenge labakon fog allni.

Szoval fejezd be az Orban propagandat mert a cikkben szerepel a zeredmeny es azt vedd tudomasul , ha nem akkor faradjal a fidesz oldalara es nyomjad ahogy akarod a propagandat ott.
 
Németország annyi menekültet és bevándorlót fogad, amennyit akar, ezt nem is vitatja senki, és gondolom, megakadályozni sem akarja benne senki.
A vita tárgyát itt egyetlen dolog képezi: Lehet-e egyetlen országot is arra kényszeríteni, hogy a Németországba eljutni szándékozó menekülteket és migránsokat bármiféle személyazonosságot igazoló okmány nélkül az országán áthaladni engedjen?

En csak arra utaltam, hogy az elmúlt évek alatt elszenvedett személyes problémáim között nem szerepeltek a menekültek. ;)
-
Gondolom ezzel igy van a legtöbb ember, különösen a Magyarországon élők akik még talán a saját rokonaikon kivül egy igazi migrácioban résztvevővel sem találkoztak.
-
Természetes, hogy illegálisan senkinek sincs joga egy ország területén áthatolni.
Ugyanakkor ne feledjük, hogy a humanitásnak kell állni az első helyen.
Kötelesek vagyunk megvizsgálni a nálunk kopogtatok kéréseit.
-
Nyugaton nem a menekültek "elhárítása" a cél hanem a segítség.
Az illegalitás a menekültek számára egy nagyobb veszély mint ránk nézve.
-
Németország lakóinak a száma 82 millió, a migrációs háttérrel rendelkezők száma 20%.
Tehát minden 5. lakos, vagy ezek szülei, nagyszülei egy bevándorló, velem együtt.
Nem hagyom, hogy egy fajokban gondolkodó Orbán sértegessen itt bennünket!
-
Azt sem értem, hogy miért lennének azok problematikusak akik letelepedtek itt?
A letelepedtek ezt az országot tekintik az otthonunknak és itt tervezik a jövőjüket.
Tehát aki itt él, helyi állampolgár az sokkal lojálisabb mind egy kelet európai vándormunkás, aki csak azt nézi mit tud magával kivinni ebből az országból. :)
-
Ideje lenne abbahagyni a magyar kormány részéről a heccelést.
-
upload_2018-9-16_7-54-3.png

-
Ha elnézem a 2014-es EU választásokat amin Magyarország az akácfa-kivágás horrorja és az adómentes pálinka eltörlésének a jegyében hajtott végre akkor meg kell állapítsam, a kormány nem Europapárti. Kíváncsi vagyok a következő választásra.
-
-
upload_2018-9-16_7-59-51.png

Aki azt állítja, hogy ö védi meg már évszázadok óta
- ezt a 10,5 millió négyzetkilométer nagyságú europai kontinenst,
- ami Portugáliától Moszkváig 6000 km,
- aminek a tengeri partjai 117.000 km hosszúak,
- a szárazföldi határokról nem beszélve
- mindezt Európa kellős közepéből az nincs észnél. :(
- Lehet, hogy Magyarország a világ közepe de a széle egészen biztos nem. :)
-
Orbán azzal büszkélkedett, hogy Magyarország 1956-ban szembeszállt a világ legnagyobb katonai hatalmával, a Szovjetunióval.
-
Erre nem lett volna szükség ha nem feküdt volna Horthy és Szálasi a német nácikkal önként egy ágyba.
 
Ez az írás azoknak szól, akik hittek a közmédiának

Elolvastam t.i. néhány olyan "hazaárulózó" kommentet, amellyel Ujhelyi Istvánt vagy másokat átkoztak a Sargentini jelentés kapcsán. Tessék nyugodtan engem is hazaárulózni, de csak némi tájékozódás után! Ez az írás azoknak szól, akik a közmédiának elhitték, hogy ez magyarellenes javaslat.
41012.jpeg


Nem. Kifejezetten magyarbarát, állampolgárbarát. Csupa olyasmin szeretne változtatni, ami a Fidesz-szavazóknak is fájhat. Ha megkapja a kétharmadot, először ajánlásokat fogalmaznak meg a magyar kormánynak arról, miben kellene lépnie. Bármilyen retorzió (pl. a szavazati jog átmeneti felfüggesztése, de nem kizárás!) csak akkor következhetne, ha nincs pozitív változás az életünkben.

Nézzük a 12 fejezetet! Aki nem bírja szusszal, azt arra kérem, ugorjon egyenesen az utolsóra. Utána mondja, ha még mindig úgy gondolja, hogy le vele!



1. Alkotmányos és választási rendszer:

Baj, hogy "korlátozták az Alkotmánybíróság jogkörét", főleg, hogy az állampolgárok már nem fordulhatnak közvetlenül hozzá. Baj, hogy az EBESZ jelentése szerint "a 2018-as kampány heves volt, ám az ellenséges és megfélemlítő kampányretorika korlátozottan hagyott helyet a lényegi vita számára". Az "Állítsuk meg Brüsszelt" és főleg a Soros-kampány alkalmas volt az indulatkeltésre. (Kérdezem: ebből mi nem igaz?)

2. Igazságszolgáltatás függetlensége:

Elhúzódó polgári peres eljárások őrlik az állampolgárok idegeit. A legfőbb ügyészt bebetonozták. A törvénytelenül nyugdíjazott bírák helyét betöltötték, hiába kaptak jogorvoslatot, már nem tudtak hová visszamenni. (Mi ebben a tévedés?)

3. Korrupció:

A hamisan kitöltött képviselői vagyonnyilatkozatokat nem büntetik. (Emlékezzünk Rogán táguló házára!) Visszaélések, korrupciós gyanú az uniós támogatások elosztása körül. (Tán nem?)

4. Adatvédelem:

Nem lehet rendesen hozzáférni a kormányzati adatokhoz. (Így bizony: hónapokig kell pereskedni azért, ami ránk tartozik.)

5.Véleménynyilvánítás szabadsága:

A köztévé, közrádió "híradásai és szerkesztői módszerei egyértelműen a kormánykoalíciónak kedveznek". (Ha nem hiszed, kapcsold be!)

6.Tudományos élet szabadsága:

Oktalanul korlátozzák a külföldi egyetemeket. (A jelentés készítésekor CEU-botrány már volt, de még el sem kezdték el lőni az MTA-t)

7.Vallásszabadság:

A parlamenti kétharmad dönti el "önkényes kritériumok alapján", kiből lehet bevett egyház, és kitől vonják meg a jogot. (Ha tamáskodsz, olvasd el az egyházi törvényt!)

8.Egyesülési szabadság:

Az új civil törvény "megbélyegezné a nem kormányzati szervezeteket", "állítólagos nemzetközi összeesküvéssel" vádolja őket.

9.Egyenlő bánásmód elve:

Számos hátrány éri a fogyatékosokat. (Gondoljunk az őket gondozók ápolási díjára, a járművekre és metróállomásokra!) Jelentések szólnak arról, hogy több idős- vagy fogyatékos-gondozó intézményben "embertelen vagy megalázó a bánásmód".(Erről még a köztévé is hírt ad.) Nem emelik törvényerőre a családon belüli erőszak ellen fellépő isztambuli egyezmény. (Talán igen?)

10.Kisebbségek, védelem a gyűlölködés ellen:

Nem mindig járnak el a gyűlöletbűncselekményekkel szemben. Többek között erősödik "a szegényekkel, hajléktalanokkal szembeni intolerancia". Cigányügyek. (Csak nézzünk be egy-egy basáskodó polgármester házatájára!)

11. Menedékkérők, menekültek, migránsok:

(A kormány úgy tesz, mintha kizárólag erről lenne szó mind a 12 fejezetben.). A menekültkérdés kapcsán gyakran gyűlöletet keltenek. Nem megfelelő állapotok a tranzitzónában, emberi jogi ellenőrzés kitiltása. (Ebben a fejezetben sem igénylik az engedély nélküli bevándorlást, csak az emberi és törvényes bánásmódot. Még a kvótavitába sem másznak bele. A jelentés készítésekor még nem robbant ki az éheztetési botrány és a letelepedési kötvénnyel behozott gyanús figurák ügye.)

12. Gazdasági és szociális jogok:

(Szerintem a legfontosabb és a kormány által leginkább elhallgatott fejezet) . A jelentés kárhoztatja a rengeteg kilakoltatást, és főleg, amikor a gyerekeket kiszakítják a családból. (Devizahitelesek, figyeltek?) Szóvá teszi a gyerekszegénységet, a hajléktalanok bűnözőként kezelését, azt, hogy "az öregségi nyugdíj minimál-összege nem megfelelő", hogy az Unióban nálunk a legrövidebb és a legkisebb összegű a munkanélküli ellátás, hogy "nem garantált a szociális szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés".(Ki meri cáfolni?) Kárhoztatja a sztrájkjog és a munkavállalói jogok korlátozását.

Te nemet mondanál arra, hogy ezeken változtatni kell? Én igent mondok...

Szerző: Lendvai Ildikó
 
a tartózkodás egy leadott szavazatnak számít, tehát darabszámra hozzá kell számítani a szavazatokhoz.
a le nem adott szavazatok nem számítanak, mert nincsenek

sehonnan, nem is érdekel senkit ... a lényeg, hogy a szavazatok számát gyarapítja, és ebben az esetben speciális többséget ír elő az alapszerződés (kétharmados többséget).



valóban az EP -nek 750 tagja van (nincs lényeges jelentősége), de ezeket a fenti számokat foglmam sincs honnan szedted, csatolok egy képet a szavazás eredményjelzőről... szerintem 693 -an szavaztak ahogy a kijelzőn is látszik.
303cneo.jpg


693 kétharmada meg 462 lenne.

Ne erőlködj barátom, utánanéztem:
-
Teljes mértékben igaza van Melittának, a választási szabályok a leg különbözök lehetnek.
-
A speciális választási szabályoknak köszönheti a Fidesz is, hogy a matematikailag 50%-nál kevesebb vótum ellenére magát 2/3-os győztesnek tekintheti. Vagy nem? :)
-
Az este végigolvastam az EU parlament választási előírásait amiben egyértelműen áll:
- az ülésen való részvétel és a választáson való részvétel nem kötelező.
- Az érvényes választáshoz elég ha a képviselök 1/3 része jelen van.
- A parlamentben délben 12 orakor van a "választási maraton"
- mert rengeteg témában le kell adják a képviselők a véleményüket.
- Az ülésen valo részvétel sem kötelez senkit a választásra.
- Az utolsó pillanatban is vissza lehet lépni.
-
A parlament napirendjében egyértelműen le volt fektetve, hogy:
- csak "igen", és "nem" választócédulák lesznek összeszámolva.
- és ez mindig is így volt állítják a jogszakértök.
- minden más teljesen redundáns lenne
- a tartózkodással a szavazás érvényességét szokták bojkotálni
- márpedig itt nem fenyegetett a veszély, hogy kevesen vannak

Beszéljünk inkább arról, hogy a kormány elleni vádak terhelöek
 
Elkepeszto ,hogy az emberek jogaiert kiall valaki es azt nyistolik az emberek . Ki a fene allna ki hogy ne zavarjak szelnek a tudosainkat, hogy CEU-t a budos eletbe nem fogja behozni akarmilyen milliardos csili villi egyetemet csinalnak Debrecenbe. hogy a 121% os allamadossag ha nem tudjak kiizadni es lefaragni akkor meg nehezebb helyzetbe hozzak az embereket akiket tovabb fogjak sulytani adokkal hogy a lenyult penzeket valahogy behozzak.
Miert nem zavarja hogy Ajkan a HOnved korhazba es meg sok masikba aldatlan allapotok vannak talan ezt kene rendbe hozni, inkabb tapsolnak neki es a foldhoz verik oromukbe a hatsojukat hogy Orban mellett kiallnak meg ugy is hogy sajat eletuket melyrepulesbe teszik.
Feher feketen lathato szamokkal vitazik napestig, de enm veszi tudomasul hogy nyugatabbra nem cserelik az torvenyeket ugy mint a gatyajukat a grantszilardsaguva kikialltot orokervenyu pragrafus huszarok.
Be vannak tojva a fiuk, mert ugy kibuheraltak a 2/3 ot maguknak de elni vele most mar meg kevesbe fognak tudni.
Nyilvan a fidesznyikoknak erdeke ez a rendszer tovabbi fentartasa mert jol meg vannak fizetve es mindent ezert a penzert meg is csinalnak.
De jo ha tudjak a gazdasag az Eutol megy igy ha kilepnenek vege a joletnek nekik, ugyan ugy kellene megelniuk mint most alattuk az emberek elnek.
 
a leadott szavazatok számának van jelentősége.
(448:693)*100 = 64,6 % tehát érvénytelen a szavazás

(448:645)*100 = 69,45 % így számol az EP, szerintük érvényes a szavazás
Másról beszél Bodóné.
Ki állít olyan hülyeséget hogy a tartózkodásnál lehessen tudni rászavazott vagy ellene?
Erre válaszoltad azt.
Olvasd ezerszer a kérdést
És nem fogsz butaságot,az az, oda nem illő dolgot válaszolni.
szajkó
 
Utoljára módosítva:
Ausztria alkancellarja kerte az osztrak kulugyminisztert, hogy vegye fel a kapcsolatot az Unio illetekeseivel, és kerje ki az eruropai unio tanacsa jogi szolgallatanak velemenyet, mivel sokakkal egyutt az a velemenye, hogy csalas tortent a magyarorszagaot elitelo szavazas soran
 
MAr te is kezded?
Erdekes aprilis 8 -an nem zavart a csalasra utalo dolgok.
Visszanyal a fagyi. Orban vesztett minden szamitas szerint,meg ha itt barmivel akarjatok enyhiteni a buktat.
 
N
MAr te is kezded?
Erdekes aprilis 8 -an nem zavart a csalasra utalo dolgok.
Visszanyal a fagyi. Orban vesztett minden szamitas szerint,meg ha itt barmivel akarjatok enyhiteni a buktat.
Nem en kezdem, az osztrak lapok ezzel vannak tele.
A teljes hir:
Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár megkérte saját külügyminiszterét, hogy szólítsa fel az Európai Tanács jogszolgálatát, hogy vizsgálják meg a Magyarország elleni uniós szavazás végeredményét. Erős kétségei vannak ugyanis ezzel kapcsolatban. Az osztrák hírügynökség, az APA írta meg. Mint ismert, a Soros-Sargentini jelentést a szokásos kétharmados szavazás helyett ezúttal úgy fogadták el, hogy nem számolták bele a tartózkodókat. Ha beleszámolják, nincs meg a kétharmad.
 
De miért csomagolna? Most azt szavazták meg, hogy alkalmazni kellene majd valamikor a 7-es cikkelyt. Ez a 7-es cikkely meg nem foglalkozik a kormányokkal, egyszerűen egy országnak megvonja a szavazati jogát az Európai Parlamentben.
A logikátlanságod égbekiáltó.
Had emeljem ki régebbi üzeneteid mennyire ellent mondanak a mostaninak és mindég logikátlan vagy.:
"nem foglalkozik a kormányokkal"Te mondád
Ez így igaz ez nem az ország elleni támadás.
A Fidesz kommunikáció hazudik és amikor azt szajkózod szintúgy.
A kifogásolt pontok(EU értéket sértő pontok)
Orvoslásával.
Megszűnik a szankció oka
A kifogásolt pontok még csak nem is feltétlen kormányfüggő.
A vállalt kötelezettségeknek eleget tesznek.
Abbahagyják a pávatáncot.
Még a kormányt se érinti a szankció
Sőt az országot sem.
A vállalt kötelezettségeket teljesítsék .Oda tartozunk
A jelentést olvassák el leírja miket sértett meg a kormány.
 
Hol volt ez a néni 2002-2010 között? Akkor is nagyon f......a jelentést tudott volna összehozni :D
Kedves Malacka!
Az ugye megvan, hogy 2009-ben választották meg először EP képviselőnek?
(No meg talán az is, hogy 2004 májusától vagyunk EU tagok ...)
Nem mellesleg, mivel soraidból azt feltételezem arra utaltál velük, hogy bezzeg Gyurcsány idején nem volt magyar feljelentgetés az EU-ban, javaslom a 2010 előtti orbáni beszédeket is átfutni, pl ezt 2006-ból.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,238
Tagok
615,931
Legújabb tagunk
Infraredffm
Oldal tetejére