"Több mint 10 éve vagyok EP-képviselő, de a tegnapi nap egyedülálló volt - ilyet még nem láttam az Európai Parlamentben. Azt a hatalmas szégyent, amit Orbán az EP-ben előadott.
Magyar miniszterelnökként, az EU soros elnökeként kellett volna felszólalnia. Helyette egy sértett, durva, vagdalkozó óvodást láthattak a képviselők és az európai polgárok. Egy, a szavakat kereső és többször meg sem találó, a válaszok helyett csak sértegető kisfiút, aki nem tud viselkedni. Olyasvalakit, aki sem a hazáját, sem Európát nem volt képes képviselni, de láthatóan nem is akarta. Kibukott belőle az az arca, amit Magyarországon kívül eddig mindig titkolni igyekezett. Mert nem bírta idegekkel, nem bírta cérnával, hogy nem bólogatójánosok vették körül, hanem független, büszke és a piszkos kis ügyeit jól ismerő képviselők szembesítették a gaztetteivel.
Mi magyarok persze tudjuk: nem történt semmi különös, csak magát adta a jóember. Dühében megfeledkezett magáról és lefoszlott róla a külföldön máskor felvett máz. De az ülésteremben ez sokkoló volt a többi EP-képviselőnek. Ők ilyet egy miniszterelnöktől még soha nem láttak. De még csak hasonlót sem.
Egyesével jöttek oda hozzám a vita után és mindegyik ugyanazt kérdezte. Ez az ember tényleg ennyire lent van? Tényleg ennyire semmi? És nektek ezt kell elviselni minden egyes nap minden egyes órájában?
Mondtam, hogy igen. Meg azt is, hogy bírjuk. És hogy bírni is fogjuk.
De azért volt jó része is ennek az egésznek. Az hogy senki nem volt, aki ne értette volna, hogy Orbán nem egyenlő Magyarországgal. A felszólalók mind élesen különbséget tettek a tisztességes magyar emberek és az áruló, tolvaj miniszterelnök között. Sokan beszédjük végén külön szóltak a magyar emberekhez. Áradt a szeretet Magyarország felé és áradt a megvetés Orbán felé.
A csatát persze nekünk kell megvívnunk. Európa velünk van, de attól ez még a mi harcunk. Jól esnek a támogató szavak, de a tettekkel mi tartozunk.
És mi nem fogjuk feladni.
Soha."
Dr. Molnár Csaba
Magyar miniszterelnökként, az EU soros elnökeként kellett volna felszólalnia. Helyette egy sértett, durva, vagdalkozó óvodást láthattak a képviselők és az európai polgárok. Egy, a szavakat kereső és többször meg sem találó, a válaszok helyett csak sértegető kisfiút, aki nem tud viselkedni. Olyasvalakit, aki sem a hazáját, sem Európát nem volt képes képviselni, de láthatóan nem is akarta. Kibukott belőle az az arca, amit Magyarországon kívül eddig mindig titkolni igyekezett. Mert nem bírta idegekkel, nem bírta cérnával, hogy nem bólogatójánosok vették körül, hanem független, büszke és a piszkos kis ügyeit jól ismerő képviselők szembesítették a gaztetteivel.
Mi magyarok persze tudjuk: nem történt semmi különös, csak magát adta a jóember. Dühében megfeledkezett magáról és lefoszlott róla a külföldön máskor felvett máz. De az ülésteremben ez sokkoló volt a többi EP-képviselőnek. Ők ilyet egy miniszterelnöktől még soha nem láttak. De még csak hasonlót sem.
Egyesével jöttek oda hozzám a vita után és mindegyik ugyanazt kérdezte. Ez az ember tényleg ennyire lent van? Tényleg ennyire semmi? És nektek ezt kell elviselni minden egyes nap minden egyes órájában?
Mondtam, hogy igen. Meg azt is, hogy bírjuk. És hogy bírni is fogjuk.
De azért volt jó része is ennek az egésznek. Az hogy senki nem volt, aki ne értette volna, hogy Orbán nem egyenlő Magyarországgal. A felszólalók mind élesen különbséget tettek a tisztességes magyar emberek és az áruló, tolvaj miniszterelnök között. Sokan beszédjük végén külön szóltak a magyar emberekhez. Áradt a szeretet Magyarország felé és áradt a megvetés Orbán felé.
A csatát persze nekünk kell megvívnunk. Európa velünk van, de attól ez még a mi harcunk. Jól esnek a támogató szavak, de a tettekkel mi tartozunk.
És mi nem fogjuk feladni.
Soha."
Dr. Molnár Csaba