Hírek Feloldotta a Tisza a magyar vétót: tovább finanszírozhatja az EU az Ukrajnának szánt fegyvereket

A Politico szerint Magyar Péterék már nem akadályozzák a több tízmilliárd eurónyi uniós katonai támogatás kifizetését.

Magyarország feloldotta az Ukrajnának nyújtott fegyverszállítások uniós megtérítését blokkoló vétóját – számolt be a Politico több uniós diplomáciai forrásra hivatkozva. A lap szerint a Péter Magyar vezette kabinet ezzel véget vetett annak a két éve tartó patthelyzetnek, amelyet még az Orbán-kormány idézett elő.

A döntést hétfőn jelentette be Bánfalvi Levente, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének nagykövete, illetve az EU Politikai és Biztonsági Bizottságának képviselője a testület ülésén. A Politico információi szerint a lépést összesen hat uniós diplomata erősítette meg.

A vita középpontjában az úgynevezett Európai Békekeret (European Peace Facility – EPF) áll.

Ez az Európai Unión kívüli, külön finanszírozási mechanizmus részben megtéríti azoknak a tagállamoknak a költségeit, amelyek saját készleteikből fegyvereket és hadianyagot adnak át Ukrajnának.
A jelenlegi rendszerben az EU jellemzően a támogatások értékének mintegy 40 százalékát téríti vissza.
Mivel az EPF-fel kapcsolatos döntésekhez egyhangú állásfoglalás szükséges, Magyarország az elmúlt két évben meg tudta akadályozni a kifizetések jóváhagyását.

A Politico szerint emiatt több mint 40 milliárd eurónyi visszatérítés torlódott fel, ami jelentős feszültséget okozott a legnagyobb támogatók – köztük Németország és Hollandia – körében.
A mostani döntés következtében azonnal felszabadulhat mintegy 6,6 milliárd eurónyi kifizetés, a későbbiekben pedig további összegek is elérhetővé válhatnak.

Szélesebb külpolitikai fordulat​

A Politico szerint a vétó feloldása a tágabb magyar külpolitikai irányváltás része. A lap emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány az elmúlt években egyre inkább szembekerült Brüsszellel Ukrajna támogatásának kérdésében, miközben az Európai Bizottság a jogállamisági és korrupciós kifogásokra hivatkozva visszatartotta a Magyarországnak járó uniós forrásokat.
A lap felidézte, hogy pénteken Budapest és az Európai Bizottság megállapodást kötött a korábban befagyasztott, összesen 16,4 milliárd eurónyi uniós forrás fokozatos felszabadításáról.

Emellett Magyarország támogatja a Kijevnek nyújtandó 90 milliárd eurós uniós hitelt, tárgyalásokat kezdett az ukrajnai magyar kisebbség jogairól, valamint jelezte: kész feloldani az Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatos korábbi fenntartásait is.
Egy névtelenséget kérő uniós diplomata a Politicónak úgy fogalmazott:
Ez pozitív visszajelzés azoknak a tagállamoknak, amelyek a legtöbb támogatást nyújtották Ukrajnának. Most végre visszakaphatják a pénzük egy részét, ami igazságosabbá teszi a teherviselést.”

A Politico szerint a következő hetekben arról is dönteniük kell a tagállamoknak, hogy
  • a felszabaduló források a nemzeti költségvetésekbe kerüljenek-e vissza,
  • vagy újabb ukrajnai támogatások finanszírozására fordítsák őket.
Kijev természetesen az utóbbi megoldást támogatja: Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter már arra szólította fel az uniós országokat, hogy a felszabaduló pénzből Patriot légvédelmi rendszereket és rakétákat vásároljanak Ukrajna számára.

1780439096909.png
 
"Nincs bizonyíték arra, hogy Franciaország nukleáris robbanófejeket vagy nukleáris fegyvereket szállítana Ukrajnának.

Az ilyen jelentések elsősorban az orosz hírszerző szolgálatok vádjain alapulnak. Azokat a jelentéseket, amelyek szerint Párizs (vagy London) titokban Ukrajnát atombombákkal kívánja felszerelni, független szakértők és nemzetközi megfigyelők alaptalannak minősítik."
Igen ám de, az abgyon művelt magyar intellektuál ezt megjegyzi és tovább adja!! A cáfolat nem érdekli!!
(Gaguly ez NEM neked szólt)
 
Volt egy találkozó a "4 elkötelezett" között Londonban.

S azon Párizs 80 db, részben leirt 100 kT-s atomfej átadásáról állapodott meg Ukrajnával.

Az persze már más kérdés, hogy erröl mit gondolnak az Atomcsend Egyezmény egyéb aláirói, s nagyon remélhetöen a hir nem válik valós ténnyé. Mert abból iszonyú baj lesze.
Már megint a ruszki álhírek.... és mindig van aki beszopja.
 
Viszont...
Amik neklem nem tetszenek, hogy oroszorszagot, ukrajnat meg persze sok mas orszagot egy egyenletes masszakent kellene felfogni az itt leirtak szerint.
Pedig messze nem az!
Oroszorszagnajk, és ukrajnanak is megvan a maga ellenzéke.
A veluk valo banasmod szinte semmiben nem kulonbozik, ami nem meglepo mert a ket vezeto reteg ugyan ott ugyan olyan korulmenyek kozott szocializalodott!
Mind a ketto az erot fogadja csak el egyetlen lehetseges megoldaaskent, és ehhez a sajatjan kivul igenybe veszi masokat is. Europat amerikat ukrajna a brics allamokat, kinat oroszorszag.

Nem ilyen az egyik meg bezzeg olyan masik egy a fosodratu jmedia etetése az átlagember felé!
 
Akárki akármit is mondjon, az oroszok nem a NATO ellen harcolnak.
Csak egyes NATO tagállamok (is) támogatják lőszerrel, fegyverrel az ukránokat.
Na nem konkrét és nem kijelentett hadüzenettel.
Ami te írsz az egy proxy háború Ukrajna területén.
Mennyivel szerencsésebb lenne a két szemben álló fél a nyugat és az oroszok egy különálló játszótéren.
Az ukránok ürügye nélkül mérkőznének meg.
Volna a nyugat olyan bátor, katonákkal saját fegyverrel, felvállaltan NATO égisze alatt állna ki az orosszal
De helyette ezt a proxy háborút szimulálják.
Embert az istenért nem áldoznának.
És másodlagos célpont sem akar lenni országaik
Mert ugye akkor az totális háborúvá lehetne...
A Putyin sem akar NATO ellen
De lebegteti célpont lesz az is aki neki árt.
 
A nyerni és nyerészkedni nem ugyanaz!
szofisztika
nyerni egy háborún lehet hisz célért tör ki.
Aki célját megvalósítja az nyer.
Aki területet veszt az veszít.
De ha még kedvezőbb időben megegyezik akkor területi veszteséggel sem veszít.Ahhoz képest hogy véglegesen veszítene.
Annektálás a neve?
Szerintem meg nem túlozta el.
Jelenleg már mindkét oldal a túlélésért harcol.
Az oroszok is. Mert ha veszítenek, széthull a föderacio 5-6 kisebb-nagyobb részre.
az oroszok túlélését sose vizsgáltam
Szétesne?
Nekem mindegy
De hogy ez megtörténhetne.Azt csak tapasztalati benyomásaidra alapozod
Még elemzőt erről nem halottam.
Kénytelen vagyok neked elhinni.
A világ c. külpolitikai magazinban még nem volt.
Ott Irán a téma jó ideje.
Egyenlőre ezt találtam:
Nem tudom az alsó miről fog beszélni


Itt szó van több nemzetiségű katonai erő telepítéséről
Szélesedik már!!
Mi marad Ukrajnából egy olyan háború után amibe belevinnének mindenkit

Mert Ukrajna nem adja fel hangzik el
És ha senki sem adja fel?
ugyanakkor a jelenlegi ftontvonalak mentén befagyasztva egy azonnali tüzszünetet elfogadna Zelenszkij.
De az nem békekötés még(mondom)
 
Utoljára módosítva:
De, mivan ha az oroszok terjesztik ezt a hírt hogy ürügyük legyen az atom csapásra Ukrajna ellen?
Hisz az oroszok támadták meg ukrajnát.
Miért akarna ukrajna támadást indítani a nagy oroszország ellen?
Miért akarna ukrajna támadást indítani a nagy oroszország ellen....hát miért is....Ukrajna egyszerüen egy eszköz.

Ukrajna egy proxy-háboru része. S ezt biza a 2 nappal ezelötti CSIS-jelentés is megerösiti.
Eszerint, az USA kettös háboruban gondolkodik. A fö cél Kina, ami viszont csak Oroszországon keresztül érhetö el s gyengithetö.

Ennek a gondolatmenetnek a része az orosz-ukrán konfrontáció.
Le vagyon irva. Akinek szeme vala az olvasásra....
 
De, mivan ha az oroszok terjesztik ezt a hírt hogy ürügyük legyen az atom csapásra Ukrajna ellen?
Hisz az oroszok támadták meg ukrajnát.
Miért akarna ukrajna támadást indítani a nagy oroszország ellen?
Persze, hogy ők terjesztik..
Az SZVR , az orosz hírszerzés találta ki.
 
Ez a kormány már nincs a videó nem friss a tartalma a Hajlandókról megáll

A béke iránti elkötelezettség hangoztatásakor lassan mindenki blöfföl: élén Oroszországgal, Ukrajnával és a Macron elnök vezette „hajlandók koalíciójával”.


Cseresnyés nagyon jól tudja, hogy sem a franciaknak, sem a németeknek, pláne az uda-nak nincs joga "európai" katonákat küldeni Ukrajnában, de azért szemérmetlenül hazudik.
Mint volt polgármester és volt államtitkár mind helyi, mind országos szinten rálátással bírt a védelmi doktrinára.
A saját országuk katonáit a saját parlamentjük küldhetne, de még csak nem is tárgyaltak egyik országban sem.
A másik verzió, a NATO. De sem a lengyelek, sem a románok nem éltek az V. cikkely lehetőségevel.
Európainak meg, bár évtizedek óta felemlegetik, de nincs saját hadserege.
 
Cseresnyés nagyon jól tudja, hogy sem a franciaknak, sem a németeknek, pláne az uda-nak nincs joga "európai" katonákat küldeni Ukrajnában, de azért szemérmetlenül hazudik.
Mint volt polgármester és volt államtitkár mind helyi, mind országos szinten rálátással bírt a védelmi doktrinára.
A saját országuk katonáit a saját parlamentjük küldhetne, de még csak nem is tárgyaltak egyik országban sem.
A másik verzió, a NATO. De sem a lengyelek, sem a románok nem éltek az V. cikkely lehetőségevel.
Európainak meg, bár évtizedek óta felemlegetik, de nincs saját hadserege.
A Cseresznyés kampányszövege sem hazugság teljesen
Mert tettem egy másik videót a hajlandókról
Újra összeül a Hajlandók Koalíciója(febtuár)
Ne seperd le ezeket az agresszívebb megközelítésű országok terveit belengetések csak akkor sem hagyhatod figyelmen kívűl-
Mert verbális fenyegetés részei.
A hajlandók
2025 márciusában alakult nemzetközi koalíció, amely olyan nyugati országokat gyűjt egybe (nagyobbrészt az Európai Unió tagjait), amelyek saját bevallásuk szerint képesek és készen is állnak támogatni, segíteni Ukrajnát az agresszor Oroszország elleni védekező háborújában.

Meg egy nyugati fenyegetést videót
Itt: #53

A saját országuk katonáit a saját parlamentjük küldhetne, de még csak nem is tárgyaltak egyik országban sem.
Ott bizony szó van több nemzetiségű katonai erő telepítéséről
Nem parlamenti közvetítés
Hireket kerestem!!
Elegánsan kihagytad.
Mert szerinted nem azonnali és nem konkrét terv hanem hír csupán.
Annál azért több hogy ne nézd meg..
Aztán beszélj róla.
 
Utoljára módosítva:
Mi tesz az?
azok kik felváltják a NATO-t?
Mert ők hajlandók finanszírozni és katonát küldeni?
31, zömében európai ország koalíciója, amelyek hajlandóak aktívan támogatni Ukrajnát az Oroszország területszerző háborúja elleni védekezésben.
Kedden Párizsban egyeztetnek Kijev európai és amerikai szövetségesei a 2026-os katonai és pénzügyi támogatások konkrét módjairól. Az eseményen Zelenszkij ukrán elnök is jelen van.

Fokozott nyomás Oroszországra​


A házigazdák célja az is, hogy megállapodjanak Ukrajna biztonsági garanciáinak szélesebb körű biztosításában, beleértve a kötelező érvényű kötelezettségvállalásokat is arra az esetre, ha az országot újabb támadás érné. Céljaik szerint erőfeszítéseket tesznek annak biztosítására, hogy az úgynevezett „Tettrekész koalíció” összhangban legyen Ukrajna, az Egyesült Államok és Európa tárgyalási álláspontjával.


A jegyzőkönyv azt is javasolja, hogy állapodjanak meg a soron következő lépésekben az Oroszországra nehezedő nyomásgyakorlás érdekében, amennyiben Moszkva nem hajlandó érdemi tárgyalásokat folytatni.


„Megállapodásra jutottunk a biztonsági garanciák működési részleteiről” – mondta egy francia elnökségi tisztviselő a csúcstalálkozó előtt. „El fogjuk magyarázni, hogyan épülnek fel ezek, és hogy miért van szükség minden érintett fél hosszú távú elkötelezettségére.”
 
Miért akarna ukrajna támadást indítani a nagy oroszország ellen....hát miért is....Ukrajna egyszerüen egy eszköz.

Ukrajna egy proxy-háboru része. S ezt biza a 2 nappal ezelötti CSIS-jelentés is megerösiti.
Eszerint, az USA kettös háboruban gondolkodik. A fö cél Kina, ami viszont csak Oroszországon keresztül érhetö el s gyengithetö.

Ennek a gondolatmenetnek a része az orosz-ukrán konfrontáció.
Le vagyon irva. Akinek szeme vala az olvasásra....
Mivel nincs olyan eszköz vagy infó a kezemben amivel az általad írtakat meg tudnám cáfolni ..
Akkor elfogadom a véleményedet.
 
Mivel nincs olyan eszköz vagy infó a kezemben amivel az általad írtakat meg tudnám cáfolni ..
Akkor elfogadom a véleményedet.
Ez nem az én véleményem. Ez leirt tény.Itt: /ez csak az összefoglaló, a teljes anyag vagy 50 MB/
 

Csatolások

  • Wartime Footing A Two-Front260608_Jones_Executive_Summary.pdf
    454.3 KB · Olvasás: 15
Mivel nincs olyan eszköz vagy infó a kezemben amivel az általad írtakat meg tudnám cáfolni ..
Akkor elfogadom a véleményedet.
Fogadd el mert mindenki átlát a dolgok valódi helyzetén
Ezt írta: ".Ukrajna egyszerüen egy eszköz." ürügy az oroszok gyengítésére én ptoxy-háborúnak nevezem, más hibrid háborúnak
A proxy háború fejezi ki: a területen kívüli egyéb résztvevők hadviselését, támogatását a harcok helyszínére(mindenféle eszközzel) de fizikai emberi erő küldése nélkül.
Ezt teszi nyugat.
Persze ezt teszi az orosz is de az orosz egyenlőre más arányban
irányukból Kina és egyéb pénzügyi forrás vesz részt katonai eszközzel Irán Katonai eszközzel
Észak Korea katonákkal
proxy háború ez mindenképp
Urajna csak egy helyszín
".Ukrajna egyszerüen egy eszköz." ürügy a többi résztvevő segítő számára
 
Miért akarna ukrajna támadást indítani a nagy oroszország ellen....hát miért is....Ukrajna egyszerüen egy eszköz.

Ukrajna egy proxy-háboru része. S ezt biza a 2 nappal ezelötti CSIS-jelentés is megerösiti.
Eszerint, az USA kettös háboruban gondolkodik. A fö cél Kina, ami viszont csak Oroszországon keresztül érhetö el s gyengithetö.

Ennek a gondolatmenetnek a része az orosz-ukrán konfrontáció.
Le vagyon irva. Akinek szeme vala az olvasásra....
Hát vannak akik tagadják: Ukrajna egy proxy-háboru része csak eszköz az oroszok gyengítésére
Esetleges végleges térségi hatalomból kiütésére próbálkozás
Hogy mi a jogos azért nem fontos.
Mert a háború soha nem jogosság alapján indul
A jogosság csak lakosság felé kommunikálandó kidolgozott morális mese
Nem mindenki áll meg a morális indoklás elhiszem kérdésénél!!
Érdek van(de azt kiírni nyugaton nem szokás)
Oroszok hihetőbb mesével jöttek: kell nekik a terület katonai okból.
az a része nem mese a többi része indoklás(szépített mese).
1781155474695.png
 
Utoljára módosítva:
Teljesen összezavarodtam.

Ki is támadott meg kit 2022 Február 24.-én, miután 2014-ben elfoglalta Krim félszigetet?
Miről beszélsz?
Nefeledj megírta:
Bár jobban belegondolva ez sem pontos, hisz nincs háború, csak speciális katonai hadművelet....
Mondjuk az már más kérdés, hogy elérték vele, hogy 1200 km-el megnőtt a nato-orosz közös határ a svédek és finnek csatlakozása miatt, de az amúgy sem gond Putyin szerint.
 
És hol maradnak a gyíkemberek, meg a laposföld hivők?
Azok ott kavarnak a masik hadszíntéren a Közel-Keleten. Mit gondolsz ki csinálta azt a kacskaringós Hormuzi-szorost? Egy epevezeték mintájára? Talán véletlen, hogy pont ott van és pont úgy néz ki??!! Jóreggelt!
A part meg tele van 5G sugárzókkal!!
 

Friss profil üzenetek

Nestea wrote on Fridacica's profile.
Kedves Fridacica!
Az lenne a kérdésem, hogy az általad felcsatolt T-Tappos Fit and Fabulous c. könyvet te meg tudod teljesen nyitni és nézni, mert letöltöttem, de nekem hibás oldalakat hoz fel.
Tudnál segíteni, hogy mi lehet a gond?
Válaszod előre is köszönöm.
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.
csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a Norcross Security TheBodyguard–Atest-őr c. könyvet :)
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon szépen köszönöm a ősi fajok legújjab fordítását !
Gimpli wrote on Mmm1936's profile.
Szia! Előre is bocsánatot kérek a követelőzésemért...Nagyon megszerettem a Filamér könyveidet, nagyon köszönöm! De hiányzik a 3. és a 7.!!! Nem tudsz valamit tenni az ügy érdekében?

Statisztikák

Témák
39,246
Üzenet
5,059,813
Tagok
631,516
Legújabb tagunk
MaciLackau
Oldal tetejére