Új vagyok, bemutatkozom.

Már kerestem a hnlapon a lehetőséget, hogy hozzászólhassak, bemutatkozhassak.
Lila Lili vagyok, 33 éves, két lányom van 10 és 3 évesek és egy szerető férjem.
Kárpátalján élek. Egy Mikulás dalt kerestem, mikor rátaláltam a honlapra és ittragadtam. Olyan dolgok vannak rajta, amelyek megérintik a szívemet és amelyeket évekl óta keresek. Volt egy közösségünk, sajnos szétesett. Ott éreztem magam ilyen biztonságban (trágár kifejezések és egyéb rendetlen dolog nélküli biztonságban).
Érdekel a kanadai magyarok élete és más határon túli magyarok élete, akiknek fontos a magyarság, a hit és azok az értékek, amelyek ezen a honlapon megtalálhatóak.
Hálát adok Istennek, hogy vannak még ilyen honlapok és emberek, akiknek ez fontos.
 
Köszönöm,hogy a távol lakó honfitársaimmal itt szót válthatok.
Bemutatkozásomat egy "régi jó barátom" ma kűldött levelével kezdeném:

"A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad
választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi
meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit
- egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt
jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt!
Ez persze sejtelem, nem biztos hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől
vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek."

Gyönyörű ez az idézet és mennyire igaz!
 
Még tanulnom kell a honlap kezelését, rengeteg új dolog van rajta.
Szia Lila Lili! :D Meg fogod tanulni. Ha én megtanultam, akkor neked is sikerülni fog. :D
Talán segítség, amivel én boldogultam a kezdetekkor, azokat a topikokat, amiket feltétlenül szerettem volna megtalálni, kivittem az asztalra és egy kattintással helyben voltam. Később kiviláglik az egymásba ágyazott szerkezet és fújni fogod, hogy melyik topik melyik altémának az al-altémájában van. :mrgreen:
Sikeres próbálkozást!
 
Szia Lila Lili! :D Meg fogod tanulni. Ha én megtanultam, akkor neked is sikerülni fog. :D
Talán segítség, amivel én boldogultam a kezdetekkor, azokat a topikokat, amiket feltétlenül szerettem volna megtalálni, kivittem az asztalra és egy kattintással helyben voltam. Később kiviláglik az egymásba ágyazott szerkezet és fújni fogod, hogy melyik topik melyik altémának az al-altémájában van. :mrgreen:
Sikeres próbálkozást!
Hogy micsoda van a micsodának a micsodájában?;)
 
Szép napot kívánok!
Tegnap már próbáltam elküldeni egy bemutatkozó mailt, de úgy látom, hogy valahol "mellé" klikkeltem! Bocsika!
Akkor, még egyszer:
István vagyok, Bácska Topolyáról (Szerbia/Vajdaság). 58 éves, nyugalmazott buszvezető. Szabadidőmben természetes gyógymódokat tanulom/tanítom/praktizálom, valamint amatőr alapon méhészettel foglalkozom.
Örülök, hogy veletek lehetek!
Remélem, lesz közös témánk!
Üdv: István
 
Üdvözöllek István,érezd jól magad közöttünk.
Szép helyen laksz és most időd is van böngészni,mert érdekes témák vannak.
 
Hogy micsoda van a micsodának a micsodájában?;)
Jajj, hát a topik van többszörösen bekasztlizva naaaa...!!

CanadaHun -- Beszélgető-Dumcsi -- Kávézó -- Új vagyok bemutatkozom. Mire egy új a főoldallal szemközt ülve betalál abba topikba, amibe akar, hát kell hozzá kis idő! Olyan ez, mint a Műegyetemen a Központi épület. Másodéves lesz a hallgató, mire azon a kapun megy ki, amelyiken akart! :) :)
 
Sziasztok! Roland vagyok Debrecenből 23 éves. Minden vágyam, hogy kijussak Amerikába, rengeteg rokonom él kinnt, de még nem érzem magam elég elkötelezettnek ahoz hogy elinduljak a nagy útra. Valószínűleg a munkahelyemet sem tudnám könnyen itthagyni!
 
Légy üdvözölve közöttünk.

Kicsit csalafinta vagy már mindjárt az elején, mert Debrecen vagy Torontó :confused:
 
Sziasztok!Eszti vagyok.Üdv mindenkinek.
Lenne egy kérdésem:le akarok tölteni egy számot,de nem engedi.Azt írja,hogy nincs hozzá jogosultságom.Ez miért van?
 
Sziasztok!

Érdekes és sokszínű az oldal, és nagyon sok olyan anyag van rajta, ami kifejezetten érdekel. Ezer hála a feltöltőknek :) :) Pár szóval magamról: 39 éves vagyok, az ezotéria felé a 90-es évektől kezdve vonzódom. Kezdődött agykontrollal és sok minden mással. Nem kedvelem az olyan rendszereket, amelyek nem képesek változni, fejlődni. A sok rendszerből, beavatásból leginkább azok maradtak meg, mely hitvilágomat, és fejlődésemet szolgálják. Így lassan összeáll a saját rendszerem is.. :)
Most leginkább Kryon és az új energiák izgatnak. Hát röviden ennyi :)

További szép napot!
 
Sziasztok!Eszti vagyok.Üdv mindenkinek.
Lenne egy kérdésem:le akarok tölteni egy számot,de nem engedi.Azt írja,hogy nincs hozzá jogosultságom.Ez miért van?

Szia Eszti!:) Ezen én is átestem, természetesen a szabályzatot én sem olvastam el részleteiben ...:( Ha jól emlékszem a regisztráció után 2 nappal lehet csak tölteni, s kell 20 normál hozzászólás bármilyen témához ...

:rolleyes:
 
Legyetek üdvözölve!

Látom a türelmetek meg lesz hozzá, úgyhogy érezzétek jól magatokat közöttünk.
 
Sziasztok!
Én is uj vagyok,és nagyon örvendek hogy "idetévedtem",Budapest és Marbella közt ingázom,vagyis többet Marbellán vagok de az otthonomnak Budapestet tartom...egyelöre.Szeretem az ezoterikát,amit még nem probáltam,az Angyalokkal kommunikálni.Remélem találok itt hanganyagot és elkezdhetem.
Szép napot kivánok mindenkinek
szeretettel derzsi
 
Sziasztok!
Én is új vagyok 5 gyerek édesanyja vagyok most a kicsivel aki 2 éves vagyok itthon GYES-en. Balassagyarmaton lakunk érdeklödési köröm film és a zene.
üdv mindenkinek!
 
Oldal tetejére