Évfordulók. Írók, költők, zeneszerzők, festők …

Verzarka témája a 'Jeles napok' fórumban , 2006 Augusztus 30.

  1. Szabina1993

    Szabina1993 Állandó Tag

    Nyárszagú most az este
    Olyan nyárszagú most az este,
    jólesik hallgatni a csöndet...
    Lelkem kopott léghajó,
    megleltem kikötőmet.

    Szeretőmmel csak szelíd csókot
    hoztam, kicseleztük a vámot...
    Folyószámlán vándorol a remény,
    pedig egy jó szó megváltaná a világot.
     
  2. Ms. Dina

    Ms. Dina Állandó Tag

    166 éve született Paul Verlaine.


    A NAIV FIÚK

    A magas sarkok és a hosszu szoknyaaljak
    csatájában, az út s a szél szerint, bizony
    néha a boka is előtünt - óh, nagyon
    ritkán! - de már ez is öröme volt a napnak.

    Máskor meg szépeink fehér nyakát a zöld
    homályban szúnyogok fulánkja simogatta,
    s villant ilyenkor a vakító váll, riadva,
    s gyerekszemünk csak úgy habzsolta a gyönyört.

    S leszállt az est, az ősz, sejtelmes esti óra:
    karunkon csüggtek a szép hölgyek álmatag,
    s oly izgató szavak hagyták el ajkukat,
    hogy lelkünk remegő csodálkozás azóta.

    Szabó Lőrinc fordítása
     
    gofri2 kedveli ezt.
  3. sztzs

    sztzs Állandó Tag

    2011 Liszt Ferenc Emlékév

    <IFRAME height=300 src="http://player.vimeo.com/video/20613864" frameBorder=0 width=400></IFRAME>Liszt Ferenc- Szabó Miklós: Éljen a haza! from sztzs on Vimeo.

    Liszt Ferenc- Szabó Miklós: Éljen a haza!

    Sátoraljaújhelyi Kórusok XV. Találkozója 2011. 03. 03
    Közös nyitó szám.

    Résztvevők: Kossuth Lajos Gimnázium és Szakközépiskola Kórusa és a Trefort Kórus (középen)
    Vezényel: Szederné Tóth Zsuzsa
     
  4. csirkebaba77

    csirkebaba77 Állandó Tag

    1953. október 30-án halt meg Kálmán Imre magyar zeneszerző, operett-író.(Születésének napja mai napig vita tárgyát képezi, hiszen 1882. október 24-én éjfélkor született, Siófokon. A vita onnan származik, hogy az egyik nagybácsi, aki éppen a Kálmán-családnál vendégeskedett megállapította, hogy a baba éjfél után, azaz október 25-én jött világra, az apa szerint viszont egy perccel éjfél előtt.)
    Zongoristaként 1897-ben mutatkozott be a fővárosi közönségnek. Csodagyerekként ünnepelték, de a zongorista karrierről 1900-ban betegség miatt le kellett mondania. Ekkor fordult a zeneszerzés felé. Első operettjét, a Tatárjárást 1908-ban mutatták be nagy sikerrel a Vígszínházban. Ezután Bécsbe költözött és 1938-ig ott is maradt. 1915-ben mutatták be legsikeresebb művét, a Csárdáskirálynőt, amely szerzőjének nemzetközi hírnevet szerzett. Az Anschlusst követően zsidó származása miatt Amerikába menekült. Nagysikerű művei továbbá a A cigányprímás, A bajadér, a Marica grófnő és a Cirkuszhercegnő.
    Életének első kilenc évében a család különösebb gondoktól mentesen élt, apja tisztes polgárember volt, megengedhette magának, hogy szakácsnőt és bejárónőt tartson, befolyása volt a városi tanácsban. Az ő házában alakult meg az 1880-as évek közepén az a társulat, mely Siófok fejlesztését tűzte ki céljául. Nagyszabású építkezéseket terveztek, szomszédságukban épült fel a nyári színház, később a lóversenypálya is elkészült.
    A négyéves Imre imádta a színházat és amikor éppen nem ott tartózkodott, akkor a család zeneszobájában ült és hallgatta nővérét Vilmát, a zongorán gyakorolni. Nagy hatással volt Imrére a budapesti Filhamóniai Társaság zenekara koncertmesterének, Liedl Ferenc professzornak a látogatása: a négyéves gyermeket lenyűgözte az öregúr tehetsége és szívesen hallgatta őt hegedülni. Elemi iskolai tanulmányait a siófoki egytanerős izraelita népiskolában végezte. A siófoki zsidóiskola nagyon jó hírnévnek örvendett, keresztény szülők is szívesen járatták ide gyermekeiket. Nemcsak a városszerte elismert kiváló pedagógus, Rónai Adolf miatt, hanem azért, mert itt német nyelvet is tanítottak. Az iskolában Kálmán Imre osztálytársa volt Révész Géza, aki később világhírű pszichológus lett. Első zongoraleckéit Remcsák Antalnétól, a siófoki művésztanártól vette, még elemi iskolás korában.
    Az ifjú Kálmán Imre kilenc éves volt, amikor apjának vállalkozása csődbe ment, kiderült, hogy a Siófok fejlesztésére alakult társulat egyik tagja hanyagul kezelte a város pénzét. Mivel rajta nem lehetett behajtani a pénzt, mert nem volt semmije, a végrehajtók Kálmánon és a többi tagon hajtották be az elmaradt összegeket. Kálmánéknak meg kellett válniuk mindenüktől: a családi ezüsttől, a bútoroktól, az ágyneműtől és nem utolsó sorban a siófoki házuktól. A rokonság segítségével meghúzhatták magukat Budapesten, egy aprócska lakásban. A gyerekeket szétosztották a nagynénik és az unokatestvérek között. Így került Imre egy budapesti nagynénjéhez, Gizi nénihez. Elhatározta, hogy segít apján és pénzkeresés céljából nappal korrepetált latint és ógörögöt. Esténként apjának segített borítékokat címezni. A Kálmán-család egy áruház számára címzett borítékokat, így próbálták fenntartani magukat. Ekkor Imre már 14 éves volt és ebben az időben támadt fel benne a vágy, hogy muzsikus legyen, azonban pénz hiányában gondolnia sem lehetett zongorára, azonban az egyik nagynénje megengedte, hogy időnként gyakoroljon. A zene annyira elbűvölte, hogy már szinte csak annak élt, emiatt osztálytársai Fúgának csúfolták. Erre a csúfnévre azonban büszke volt. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten, a Deák téri Evangélikus Főgimnáziumban végezte. Bár Imre két iskolában is tanulmányokat folytatott – gimnáziumban és zeneiskolában- amint egy órácska szabad ideje támadt, azonnal a zongorához ült és Schumann és Chopin szerzeményeit tanulta.
    Tizenöt esztendős volt, amikor először lépett a nyilvánosság elé. A zeneiskola előadásán a sajtó is megjelent, hogy megkritizálja a zenenövendékek tudását. Ábrányi Kornél, Liszt Ferenc egyik tanítványa a koncert végén magához hívatta Imrét. Annyira meghatotta a kis zongoraművész lelkesedése és muzikalitása, hogy könnyezett, amikor átölelte.
    Mivel 1897 végére a Kálmán-család anyagi helyzete ismét jóra fordult, átköltözhettek egy nagyobb lakásba így Imre is visszatérhetett a családi berkekbe. A sok korrepetálással szerzett pénzén egy zongorát vett és valahányszor szabadideje volt zongorához ült és Chopint valamint Schumannt gyakorolt. A vakáció végére már annyira fájt a karja, hogy csak iszonyatos kínok közepette volt képes a billentyűket leütni. Az orvosok sokféle gyógymódot javasoltak, egy esztendeig küzdött is a betegség ellen, aztán csendesen beletörődött, hogy reumája gyogyíthatatlan. Ennek ellenére nem adta fel a zenetanulást, csak éppen a zongoraszakról átiratkozott zeneszerzés-szakra. Utolsó iskolai éveiben kettős életet élt, melyen belül a gimnáziumnak dukált az elsőbbség, hiszen a szülők ragaszkodtak hozzá, hogy érettségizzen le.
    Sikeres érettségije után, illetve a zeneiskolai tanulmányok végeztével, a szülők óhajának megfelelően beiratkozott a Budapesti Egyetem Jogi Karára, ahol nyolc szemesztert végigjárt, az összes vizsgát letette, azonban nem doktorált. Közben teljes óraszámmal tanult a Zeneakadémián is.
    Amiért jogot tanult, kapott a családtól zsebpénzt, de a zeneakadémiai oktatást saját erejéből kellett finanszíroznia. Mivel reumája miatt zongorázni nem tudott, újságírásra adta a fejét: a Pesti Napló számára írt recenziókat hangversenyekről, előadásokról. Mivel azonban sem családja, sem zeneakadémiai tanárai nem helyeselték gyakornokoskodását az újságnál, megvált a laptól és tanulmányainak befejezésére összpontosított. Jogi tanulmányai befejezése után elszegődött bojtárnak egy ügyvédi irodába. Periratok helyett azonban saját kompozícióival foglalkozott, első szimfóniáját írta. Előtte azonban megírt egy dalciklust Ludwig Jacobowski német költő verseire, akivel 1901-ben találkozottt Berlinben. Ezután több zongoradarabot is írt, de erejének nagy részét a Saturnalia című, nagyzenekarra komponált szimfonikus költemény megírására összpontosította.
    Kálmán Imre első szimfóniájának bemutatójára 1904. február 29-én került sor az operaházban, a budapesti Zeneakadémia zeneszerzés-szakon végzett növendékei hangversenyének keretében. Ekkor játszották a művet először és utoljára. Ennek ellenére Kálmán Imre úgy tekintette ezt a napot, mint zenei pályájának kezdetét. Azóta hitt abban, hogy a szökőévek szerencsét hoznak számára.
    Kálmán ügyvédi karrierje nem volt sikeres. Újra kettős életet élt. Sikerült rávennie Bakonyi képviselőt, akinél bojtárkodott, hogy azonnali hatállyal mondjon fel neki, de ezt tartsa titokban apja előtt. Így folytatta kettős életét, azonban délelőttönként az ügyvédi iroda helyett a szerkesztőségbe járt, ahol megkapta a zenekritikusi állást.
    1904-ben egy ösztöndíj segítségével elutazott Bayreuthba, majd Münchenbe, ahol két Wagner-előadást hallgatott meg, mindkettőt a híres karmester, Artur Nikisch vezényelte. Nikisch barátként tekintett a fiatal komponistára, aki úgy vélte, hogy a nagy karmester jobban megérti utónevének németes formáját, ezért Emmerich Kálmánként mutatkozott be és ezzel megszületett az a név, amelyik később az egész világot bejárta.
    A rákövetkező évben megnyerte a Zeneakadémia Robert Volkmann-díját, aki Kálmán Imre tanárának, Koessler János professzornak volt az elődje. A díj abból állt, hogy az ifjú zeneszerző hat hetet Berlinben tölthetett. Ezt az alkalmat művének a Saturnaliának a népszerűsítésére használta, azonban sem a berlini, sem pedig a lipcsei és müncheni zenekiadók nem voltak érdekeltek megjelentetésében.
    Koessler professzor révén ismerkedett meg Bartók Bélával, aki rendszeresen Kálmánéknál ebédelt. Szintén Koessler zeneszerzés-óráin ismerkedett meg Jacobi Viktorral és Szirmai Alberttal, akikből a későbbiekben szintén híres operett-zeneszerző lett. A Pesti Naplónál ismerkedett meg Molnár Ferenccel. A négy barát, Jacobi, Szirmai, Molnár és Kálmán gyakran találkoztak a Király Színház társalgójában illetve kávézókban. A barátai unszolására fogott bele kuplészövegek megzenésítéséhez, melyek aztán elvezettek az első operett megírásához.
    Ez idő alatt húsz, bánatos hangvételű dalt szerzett, melyekkel elnyerte a székesfőváros Ferenc József-díját. Komponált egy daljátékot is, mely rögtön a bemutatón megbukott, valamint két szimfonikus költeményt.
    Az első operett-szövegkönyvet Jacobi Viktor segítségével kapta meg, történt ugyanis, hogy Bakonyi Károly éppen megvált zeneszerzőjétől, Huszka Jenőtől. Egyik daljátékukkal a Bob herceggel fergeteges sikert arattak viszont a másik csúfosan megbukott és persze mindegyik a másikat hibáztatta. Bakonyi két hónap alatt szállította le a szövegkönyvet. Kálmán Imre elvonult a Graz melletti Kroisbachba, ahol egy olcsó padlásszobát bérelt, hogy senki se zavarja és megkomponálta első operettjét a Tatárjárást. Elsőként Beöthy Lászlónak, a Király Színház igazgatójának ajánlotta fel, de az visszautasította, mivel éppen Oscar Strauss Varázskeringőjének bemutatóját készítette elő. A Vígszínháznál is próbálkozott, ahol először azzal az ürüggyel utasították vissza, hogy az operett nem tartozik azon műfajok közé, melyek bemutatóival foglalkoznak. Ám az operettet mégis elfogadták és 1908. február 22-én bemutatták hatalmas sikerrel. A közönség nem győzött tapsolni, újra és újra kihívta a szereplőket a függöny elé. A siker másik bizonyítéka, hogy az első ötven előadásra minden jegy elkelt elővételben. Az egyik előadás után felkereste a komponistát Karczag Vilmos és Karl Wallner, a bécsi Theater an der Wien igazagtói, valamint Leo Fall, zeneszerző. Fall önzetlen dicsérete nyomán az igazgatók megvették a Tatárjárás előadási jogait színházuk számára. A darabot a fiatal Robert Bodanzky fordította németre, a bemutatót az 1908/1909-es évadra tervezték. A bemutatóra végül 1909. január 21-én került sor a budapestihez mérhető sikerrel. Áprilisban az operettet bemutatták Hamburgban is, majd néhány héttel később Berlinben és Koppenhágában is. A művet The Gay Hussar címmel még 1909-ben bemutatták Londonban és New Yorkban is. Egy amerikai impresszárió meghívta egy koncertkörútra, mivel azonban elrettentette a hosszú hajóút gondolata, Kálmán visszamondta a felkérést.
    Ausztriában maradt és elkezdett új művén dolgozni, melynek szövegkönyvét szintén Bakonyi Károly szolgáltatta. Az obsitost 1910. március 16-án mutatták be mérsékelt sikerrel a Vígszínházban, de ez elég volt ahhoz, hogy a bécsi Bürgertheater megrendelje a német változatot. A szöveget Victor Léon, híres osztrák librettista dolgozta át. A művet Der gute Kamerad címmel mutatták be 1911. október 10-én. A fogadtatás ugyanolyan langyos és jóindulatú volt, akárcsak Budapesten.
    Pontosan egy évvel és egy nappal később került sor a bécsi Johann-Strauss-Theaterben a következő Kálmán-bemutatóra. A szövegkönyvet Fritz Grünbaum és Julius Wilhelm írták. A cigányprímás ősbemutatójára 1912. október 11-én került sor, sikerét pedig legjobban az bizonyítja, hogy másnap Bécsben minden utcasarkon az operett híres keringőjének (Gingalló, mint a pillangó…) dallamát fütyülték. Ez volt Kálmán második világsikere, mellyel sikerült meghódítania a patinás budapesti Király Színházat is, ahol 1913. január 24-én mutatták be. A cigányprímás Amerikát is meghódította, Fedák Sárival a főszerepben.
    Az első világháború kitörése előtt Kálmán Imre megpróbált még egyszer Bakonyival dolgozni. Az eredmény, A kiskirály udvarias tapsot is alig aratott. A darabot a Népoperában mutatták be 1914. január 27-én.
    Az első világháború idején megtorpant a színházak látogatottsága, a pénzhiány miatt számos intézményt be kellett zárni. Harminckét éves lévén Kálmán Imre nem volt már hadköteles és amikor a császár elrendelte a színházak újramegnyitását a front és a hátország erkölcsi felfegyverzése céljából, Kálmán is aktualizálta, hazafiasította Az obsitost, melynek átdolgozott változatát Gold gab ich für Eisen (Aranyat vasért) címmel mutatta be a Theater an der Wien 1914. október 16-án.
    Ezekután Bad Ischlbe vonult dolgozni, ahol a Rózsa-villát bérelte, melyben egykoron Meyerbeer és Brahms is alkotott. Lehár Ferenc ebben a villában komponálta a Luxemburg grófját, ő ajánlotta Kálmánnak a házat. Következő operettjének a librettóját Leo Stein és Jenbach Béla írták. A Csárdáskirálynő bemutatóját 1915. október 13-ára tűzték ki, azonban a főszereplő rekedtsége miatt november 17-ére halasztották. A teltházas előadás nem várt sikert aratott. Noha az operett ősbemutatója a háború kellős közepén volt, lövészárkoknak és ágyútűznek fittyet hányva eljutott Oroszországtól Amerikáig mindenhova. Egy amerikai impresszárió felajánlotta Kálmánnak hogy települjön át az Egyesült Államokba, azonban cukorbeteg apja és tolószékhez szögezett barátnője, Paula Dvorak miatt visszautasította az ajánlatot. Kálmán a munkába menekült.
    Kálmán Imre 1928-ban ismerkedett meg a permi születésű, fiatal orosz színésznővel, Vera Makinszkajával, akivel a harmincévnyi korkülönbség ellenére egy évvel később összeházasodott. A házasságból Kálmánnak három gyereke született: 1930-ban Károly Imre Fedor, 1931-ben Elisabeth Vera és 1936-ban Yvonne Sylvia Marica.
    1940-ben a Genovából induló hajó, a Conte di Savoia fedélzetén érkezett meg a Kálmán-család New Yorkba, majd Grace Moore színésznő unszolására Hollywoodba utaztak. Ott Louis B. Mayer, az MGM stúdió főnöke fogadta őket, aki korábban már megszerezte a Marica grófnő megfilmesítésének a jogait. Eleinte szállodában laktak, majd egy családi házat béreltek. Hollywoodi tartózkodása idején Kálmán sok német menekülttel találkozott, mint például Billy Wilder rendezővel, Habsburg Ottóval, Arnold Schöberggel, a dodekafon zene atyjával, Franz Werfel íróval. A zeneszerzőt lekötötték a Marica grófnő megfilmesítésének előkészületei, ami azért is fontos volt, mivel operettzene komponálásáról abban az időben szó sem lehetett. Éppen tetőzött a nacionalista hullám, az amerikaiak háborús filmeket, hőstetteket akartak látni, derűs témák iránt nem volt kereslet. Mivel Kálmán úgy érezte, hogy Hollywoodban nem terem számára babér, úgy döntött átköltözik New Yorkba. A Central Park nyugati oldalán bérelt egy lakást, egy bérház 11. emeletén. Felesége nagyszabású estélyeket adott, melyekre a város hírességei ellátogattak, azonban a pénztelenség miatt hamarosan arra kényszerült, hogy elszegődjön manökennek egy szőrmeüzletbe. New Yorkban régi barátokra talált: Bartók Béla, Richard Tauber, Ormándy Jenő, Oscar Hammerstein személyében, de összebarátkozott az osztrák főhercegi párral: Ferenc Józseffel, a császár keresztfiával és feleségével, Márta hercegnővel.
    Kálmán Imre 1942-ben elvált feleségétől, azonban egy év múlva ismét összeköltöztek.
    Házassági válsága megoldódása után Kálmán ismét belevetette magát a munkába. A Rudolf herceg és Maria von Vetsera tragikus történetéről szóló Marinka szövegkönyvét Farkas Károly és George Marion írták. A darabot 1945. július 18-án mutatták be a New York-i Winter Gardenben hatalmas sikerrel. Egy hónappal a bemutató után, egy újságcikkből értesült arról, hogy húgai, Ilonka és Milike, Győr közelében meghaltak. A náci zsidóüldözések áldozatai lettek. 1945 telén Amerikában több koncertet, hangversenyt és estélyt adtak Ausztria felkarolása érdekében, ezeken Kálmán Imre nem, de felesége annál is inkább részt vett.
    1949-ben egészsége egy heves szívroham miatt megtört. Néhány hónap pihenés után úgy döntött, hogy visszatér Európába. Június 5-én hajóra szállt. Kálmánék első állomása Baden-Baden volt, majd Karl Renner államfő meghívására visszatért Bécsbe. Ellátogatott Bad Ischlbe is, ahol megkoszorúzta Lehár sírját, majd Stockholmba utazott, ahol átvette az Észak Csillaga kitüntetést V. Gusztáv svéd királytól. Zürichben szeretett volna megtelepedni, felesége unszolására azonban Párizsba költöztek, ahol megkapta a francia Becsületrend tiszti keresztjét.
    Még 1949 végén visszatért Amerikába, ahol fia, Charly még nem fejezte be a tanulmányait. December 20-án szélütést kapott, minek következtében fél arca lebénult. Az orvosok magas vérnyomást állapítottak meg. Alighogy felépült, 1950 márciusában Párizsba utazott lányának esküvőjére. Rövid időre Baden-Badenbe is ellátogatott. Idejét komponálással töltötte, a társasági élettől teljesen visszavonult. A halál 1953. október 30-án, álmában érte utol. Ausztria állami pompával temette el, oda ahova kívánta: a bécsi központi temetőbe Beethoven, Brahms és Mozart szomszédságába. Az utolsó művét az Arizona Ladyt fia fejezte be. 1954. január 1-jén mutatták be a berni Stadttheaterben.
     
  5. adelka2006

    adelka2006 Állandó Tag

    1885. március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán. Kosztolányi Árpád tanár, iskolaigazgató és Brenner Eulália gyermeke. A gimnáziumot Szabadkán kezdi, majd kicsapják, Szegeden tesz érettségit. Kosztolányi művészetének kialakulásában különösen nagy szerepet játszott gyermekkori környezete. Maga is úgy tartotta (részben Freud nyomán), hogy kizárólag a korai évek hagynak el nem múló nyomot a lélekben. A mohón gazdagodó délvidéki kisvárosban, Szabadkán megtelepedett Kosztolányi család számára a nemesi múlt már csak mitologikus emlék volt. Az apai nagyapa (aki a legnagyobb hatással volt a gyermek Kosztolányira) amerikai emigrációjából visszatérve nem földet vásárolt, hanem rőfösboltot nyitott. Az anyai ág gyógyszerészekből állt. Az anyai nagyapáról azt tartotta a családi legenda, hogy Goethe szülővárosából vándorolt Magyarországra, s erre Kosztolányi éppoly büszke volt, mint a nemesi ősökre. Apja a szabadkai gimnázium tanára, majd igazgatója, aki maga is írogatott.
    A családi ház üvegházi légköre nemcsak védettséget és biztonságot nyújtott számára, hanem bátorította nagyra törő terveiben s ugyanakkor kiszolgáltatta saját érzékenységének. Sokszor gyötörte halálfélelem, kamaszként Pascalt olvasta. Tizenöt éves, amikor ezt írta naplójába: „Tudjuk-e, hogy vagyunk. Ez bántott engem egész éjjel. Biztosak vagyunk-e arról? Hátha ez az élet csak egy álom, s nem létező semmi?” E naplójegyzet az egész életmű egyik alapgondolatának első megfogalmazása, s jól érzékelteti, hogy mennyire belülről élte meg Kosztolányi azt, amit a 20. század nagy hatású bölcseleti irányzata, az egzisztencializmus tematizált.
    1903-ban Budapestre utazik; a bölcsészkar magyar-német szakát végzi; megismerkedik és barátságot köt Négyesy professzor stílusgyakorlatain Babitscsal, Juhász Gyulával. Hatással vannak rá a kortárs Zalai Béla filozófiai munkái.
    Amikor a pesti bölcsészkaron más leendő költőnagyságokat barátságába fogadott, s együtt készültek a költői pályára zavartalanul összpontosíthattak a művészi feladatra. Bár az ifjú Kosztolányiban igen sok a póz és a felszínesség (amit barátai szóvá is tesznek), bámulatos az a nyitottság és iszonyú tempó, amellyel magába fogadta az európai kultúra színe-javát. Míg társai kitartottak választott példaképüknél, addig Kosztolányi szinte naponta kész volt új kedvencért lelkesedni, de közben ismételten újragondolta és továbbalakította a maga értékrangsorát. Elfogulatlanságára vallott, hogy a századvéget favorizáló társaival szemben kiállt a 19. századi francia realista irodalom mellett, és a Vörös és feketét messze a Bováryné fölé helyezte.
    1904-ben beiratkozik a bécsi egyetemre;
    1905-ben hazatér, de nem megy vissza az egyetemre. Újságíró lesz: (Szeged és Vidéke, Bácskai Hírlap);
    1906-ban a Pesti Napló kéri fel munkatársnak Ady helyére, aki Párizsból küldi tudósításait.
    1907-ben jelenik meg első verseskötete, a Négy fal között - elismerő a fogadtatás, egyedül Ady bírálja. Recenziójának lényege, hogy Kosztolányi irodalmi író, nem életdokumentumokat ír, hanem irodalmi témákat versel meg. Szász Károlyhoz hasonlítja költészetét. Kosztolányi a későbbiekben kilenc cikket ír Adyról. Az utolsó a legnagyobb horderejű.
    1908-ban a Nyugat megindulásakor lett annak szerkesztője.Többek között ehhez a baráti körhöz tartoztak még Ignotus Pállal az élén, Babits Mihály, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes, Füst Milán és természetesen Ady Endre is.
    1908 és 1910 között sokat utazott. Európa különböző országaival, városaival ismerkedett meg. Nagy szerelmi csalódás érte (Lányi Hedvig). Könnyelmű, zaklatott életet élt, s a kártyával is megpróbálkozott.
    1913-ban házasságot köt Harmos Ilona színésznővel, aki Görög Ilona néven írt is. 1915-ben születik fia, Kosztolányi Ádám.


    Mint minden írástudó és művész, az első napokban támogatja a Tanácsköztársaságot. A bukás után az Új Nemzedék című lap Pardon rovatának szerkesztője, s a cikkek vitriolos hangon szólnak a Tanács-köztársaságról és annak vezetőiről. Emiatt éles támadás éri Kosztolányit a politika jobb, és bal oldaláról is.

    Adytól tulajdonképpen nagyon távol áll. Majd sokkal később, tíz évvel Ady halála után egy botrányt keltő tanulmányban ki is fejti idegenkedését Ady egyéniségétől és költészetétől. A politikus és egyértelműen haladó Adyval szemben Kosztolányi a teljes politikai el nem kötelezettség híve és szószólója, ifjúkorában egyszerre ír a szocialista Népszavába és egyházi szemléletű katolikus lapokba, később lelkesedik Károlyi őszirózsás forradalmáért, majd az ellenforradalom idején egy ideig jobboldali hangokat üt meg, sőt rövid időre ellenforradalmi lap munkatársa, amit azonban hamarosan szégyell, főleg barátai előtt. Ezek a barátok sem kifejezetten baloldaliak (igazán csak Juhász Gyula az), de humanista polgárok, akik irtózattal néznek az ellenforradalomra. Az ő körükben a viaszlelkű és viasz-lelkiismeretű Kosztolányi is hamarosan elkülöníti magát az ellenforradalomtól, amelyhez valójában ugyanúgy nincs köze, mint a forradalomhoz. Ő a lélek kalandjainak költője és prózai krónikása. Részvétet érez minden emberi szenvedés iránt, látja és ábrázolja a polgári élet sivárságát, undorodik minden erőszaktól, gyönyörködik és gyönyörködtet a szépségben, játszik a nyelv végtelen lehetőségeivel, lelkére ereszti a külvilág benyomásait, és meg-fogalmazza a benyomásokat. Senkire költészetünkben nem illik annyira az impresszionista jelző, mint őrá. Nem vátesz, nem a közélet látnoka, nem lehet a tudat és az erkölcsi magatartás iránymutatója, mint Petőfi, Ady vagy József Attila, de még a művészet menedéket adó magasztosságát sem árasztja úgy, mint Arany János vagy Babits Mihály. Kosztolányi ehhez túl hitetlen, túl céltalan, túl eszménytelen. De varázslatosan játékos, aki elkábítja a lelket.
    1929-ben A Toll körkérdést intézett az írókhoz: mit jelent számukra Ady öröksége? Kosztolányi válasza: Írástudatlanok árulása - különvélemény.
    1933-ban mutatkoznak betegsége első jelei. 1934-től sorozatos műtéteken esik át. 1935-ben szerelemre lobban Radákovich Mária iránt.
    1936. november 3-án halt meg Budapesten. Decemberben a Nyugat emlékszámmal adózik emlékének, melyben Babits rehabilitálja fiatalkori barátját, művésztársát.



    Holnap lesz Kosztolányi Dezső halálának 75.évfordulója. Ennek emlékére előadás lesz a Vígszínházban A léggömb elrepül címmel. Ezt az önálló estet majdnem négy éve tűzte műsorára a színház.
     
  6. lacika008

    lacika008 Állandó Tag

    1939-ben elhunyt Alponse Mucha cseh festő
     

Megosztás