Most jutott eszembe ez a mese, talán ez is segítség
Mészöly Miklós: A pipiske és a fűszál
Láttatok már pipiskét?
Olyan apróka madár, hogy akár a markotokban is elférne. Barna a háta, fehér foltos a szárnya. Kint lakik a réten, bokrok alá rakja a fészkét.
Nagyon jókedvű madár. Ahogy felkel a nap, a pipiske is talpon van. Mint a nyíl, fölrepül a magasba, és ott dalolgat. Ha megunja, megint csak visszaszáll a mezőre.
Egyszer éppen a mezőn csicserikélt. Meglátott egy fűszálat.
— Nicsak, milyen nagy fűszál! Nagyobb, mint én! Mi lenne, ha kihúznám?
S mindjárt belecsimpaszkodott, elkezdte húzni erősen.
Odament a barázdabillegető és a tövisszúró gébics. Az egyik a farkát billegette, a másik a csőrét csattogtatta.
— Mit csinálsz, pipiske? ― kérdezték kíváncsian.
— Kihúzom ezt a fűszálat!
— Aztán miért húzod ki?
— Azért, mert nagyobb nálam! ― szólt hetykén a pipiske.
A két madár összenézett, elnevették magukat.
— Tudod mit, pipiske? Ha már kihúzod, húzd ki ezt a bokrot is, ez is nagyobb nálad.
A pipiske bólogatott.
— Bizony azt is kirántom, csak előbb a fűszállal végzek.
S húzta, húzta ― míg csak el nem szakadt.
Akkor egyszeriben hátrahömpörödött, és a fenekére csüccsent.
Azt hiszitek, mérges volt?
Cseppet se.
Talpra ugrott, s azt kiáltotta:
— Én is így akartam!
Aztán, mint a nyíl, fölrepült a magasba, és ott csicserikélt. Mikor megunta, visszaszállt a mezőre, és bebújt a bokor alá.
Ha a bokrot is kihúzta volna, bizony nem tudom, most hol aludna.
