Óvodai élet 2o12

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Adél71

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia! Egyenlőre csak érdeklődöm, kíváncsi vagyok rá. Tehetséggondozás címszóval kellene csinálni, illetve a néptánc-tánc is így menne. lenne még kreatív és mesedramatizálás. Ehhez keresek ötleteket, terveket, mindent ami felhasználható. Köszi
 

Kapgi

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogyan teremtette a Jóisten az óvónőt





Amikor A Jóisten az óvónőt teremtette, már hatodik napja túlórázott.Ekkor megjelent egy angyal és azt mondta:


-"Uram, már olyan régóta dolgozik ezen a figurán!"


-"Láttad a megrendelésen a speciális kívánságokat? Könnyen kezelhető legyen, de ne legyen műanyagból.Álljon 160 mozgatható részből, az idegei drótkötélből legyenek, az ölében egyszerre 10 gyerek kapjon helyet, és mégis elférjen egy óvodai kisszéken. A háta olyan széles legyen, hogy niden terhet elbírjon és az életét nagyrészt előre hajtott tartásba tudja leélni.Szavai mindent begyógyítsanak, legyen az egy dudor a homlokon, vagy lelki fájdalom, és hat pár keze kell legyen!


Az Angyal megcsóválta a fejét és azt mondta:


-"Hat pár kéz az nem fog menni!"


-"A hat pár kéz az nem okoz fejtörést,"- válaszolta az Úr -"de a három szempár, amellyel egy óvónőnek rendelkeznie kell, az annál inkább!"


-"Ezek mind az alapmodellhez tartoznak? - kérdezte az angyal. A jóisten bólintott.


-" Egy pár, emellyel a csukott ajtón is átlát, miközben azt kérdezi: Mit csináltok ti ott?-pedig már rég tudja, hogy mi történt. Egy másik szempárnak a tarkóján kell lennie, hogy azt is lássa, amit nem szabadna látnia, de tudnia kell róla. természetesen két szemnek elől is kell lenie, amellyel szigorúan néz rá a rakoncátlankodó gyermekekre, de közben azt mondják: megértelek, és így is nagyon szeretlek!


-" Óh Uram!" -mondta az angyal és gyengéden megérinti a karját, - " menjen aludni majd holnap folytatja!" Nem tehetem közel állok hozzá, hogy valami olyat alkossak, ami egy kicsit rám hasonlít! Már mandnem elértem, hogy önmagát gyógyítsa, ha beteg, hogy 30 gyereknek tudjon örömet szerezni egyetlen picurka születésnapi tortával, hogy rá tudjon venni egy hatévest az ebéd előtti kézmosásra, hogy megtudjon győzni egy három évest arról, hogy a gyurma nem ehető, hogy a lábait elsősorban járáásra teremtettem és nem mások megrudtosására..."


Az angyal körbejárta az óvónő modellt. -" Túl lágy!" - sóhajtotta.


-" De jó szívós!" - mondta az Úr határozottan. Te nem is hiszed,hogy egy óvónő mennyit kibír és mennyit teljesít!"


_" És gondolkozni tud?" Kérdezte az angyal. -"Nem csak gondolkozni, hanem döntéseket hozni, és kompromisszumokat kötni is képes!" - mondta az Úr,- és felejteni..."


Végül az angyal előre hajolt és ujjával megérintette a modell arcát:


-" Itt egy vízfolt van." - mondta. - "Megmondom Önnek, hogy túl sok mindent próbál bele tenni ebbe az egy alakba!" -" Ez nem vízfolt hanem könnycsepp" -" Az meg minek?" -" A könnyei hullanak, ha örül, ha gyászt, fájdalmat, vagy elhatározottságot érez."


-" Ön egy zseni Uram!" - monda az angyal.


A Jóisten távolba révedő tekintettel csak annyit felelt: -" A könnyek? Az rajta a túlfolyó..."





(H.Wenke)


;););)
 

edike0720

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
A hét napjait szeretném az ovisaimmal megtanítani. Tudtok jó mondókát, versikét amihez van illusztráció is?
Köszi!
 

Ancsapancsa

Állandó Tag
Állandó Tag
A hét napjai

Sziasztok!
A hét napjait szeretném az ovisaimmal megtanítani. Tudtok jó mondókát, versikét amihez van illusztráció is?
Köszi!
TÉNAGY SÁNDOR: Bolondos mondóka
Hétfőn egy szem makkot leltem,
kedden délben földre tettem,
szerdán este vödröt vettem,
csütörtökön megöntöztem,
pénteken csak nézegettem,
Szombaton már büszkélkedtem,
S akár hiszed, akár nem:
vasárnap az én tölgyfámról,
Annak mind a tíz ágáról
Száz szem makkot
Leszedtem.

Fehér Ferenc: Jókedvű hét


Hétfőn és kedden
kacagó a kedvem.

Szerdán az álmok
színes szárnyán szállok.

Csütörtökön csókot
kap tőlem kacsótok.

Pénteken párom
palotába várom.

Szombaton szépen
szundítok a széken,

Vidám a vasárnap
folyók, völgyek várnak!

Csoóri Sándor: Hét nap


Hétfőn
tökfödőt láttam
hét főn.

Kedden
paróka lengett
kenden.

Szerdán
szakállát nyeste
egy dán.

Csütörtök,
péntek, szombat-
három kisnyulat fogtak.

Vasárnap még elaludtam,
semmit, semmit nem álmodtam.

Hétfőn hentereg...



Hétfőn hentereg,
Kedden kecmereg,
Szerdán szendereg,
Csütörtökön csak csücsül,
Pénteken párnára dűl,
Szombaton szundít szorgosan,
Vasárnap horkol hangosan.


Kiszámoló


Hétfőn: macska ül a lépcsőn,
Kedden: a szeme se rezzen,
Szerdán: felmászik a létrán,
Csütörtökön: egerészik,
Pénteken: csak heverészik,
Szombat: neki szabadnap,
Vasárnap: már bulizhat.

Hét-mondóka - magyar népköltés


Hétfő hetibe,
kedd kedvibe,
szerda szeribe,
csütörtök csűribe,
péntek pitvarába,
szombat szobájába,
vasárnap a verpeléti vásárba.

Eke Mária: Hét


Hétfőn reggel babot vetek,
Kedden kertből retket szedek,
Szerdán tőled szedret veszek,
Csütörtökön otthon leszek,
Pénteken boltba megyek,
Szombaton meg rendet teszek,
Vasárnap egy jót pihenek.

Török Károly: A hét napjai


Hétfővel jön el a hét,
Legkorábban kel a pék.

Másodiknak ott a kedd,
Lassan húzza szekered.

Szerda mindig ácsorog,
Csigaháton vánszorog.

Piacos nap csütörtök,
Kosarakban gyümölcsök.

Pénteken már minden más,
Véget ér a tanítás.

Szombat végre szabadnap,
Órák, percek szaladnak.

Vasárnapon pihenünk,
Vendégségbe elmegyünk.

Gazdag Erzsi: Vendégvárás


Jöjj el hozzám hétfőn,
De ne gyere későn!

Jöjj el hozzám kedden,
Hadd nőjön a kedvem!

Jöjj el hozzám szerdán,
Kopogtass a meggyfán!

Csütörtökön jönnél,
Tán még itthon lelnél.

Pénteken a kedvem
Szétgurul a kertben.

Szombaton, barátom,
A világot járom.

Vasárnap, vasárnap
Engemet is várnak.

Buda Ferenc: Kovács-mondóka


Hétfőn hevítek,
kedden kokszot keverek,
szerdán szerelek,
csütörtökön csűrök-
csavarok,
pénteken patkolok,
szombaton szöget verek,
vasárnap
ebédig
egyfolytában
vaságyamon heverek.

Hétsoroló



Hétfőn hatalmas házat épít,
Kedden köpülő köcsögöt készít,
Szerdán szuszékot farag fából,
Csütörtökön csónakot ácsol,
Pénteken paszulyt főz nagy csülökkel,
Szombaton szenet hord sütőtökben.
És mit csinál Marci Manó vasárnap?
egész nap csak üldögél és pipázgat.
Minden napra jut egy törpe,
Hét ablakból néznek körbe.
Ráadásul hétvégére,
megérkezik Hófehérke.
Végre, végre valahára,
Indulhatnak Kanizsára.
 

Csatolások

  • hétsoroló - makkos.doc
    1.5 MB · Olvasás: 374

Orsiovoneni

Állandó Tag
Állandó Tag
A tituláris vizsgára milyen anyagot kell átvenni? Magyar és román irodalom, nyelvtan és módszertan szokott lenni a tételek között, ugye?
Valaki tud küldeni egy példát, hogy milyen szokott lenni a vizsga?Előre köszönöm, ha valaki tud segíteni:)

Kedves Ottilia!

Tavaly az általad említettek voltak, idén nem néztem meg a módszertant, de jókora változások vannak a rendszerben, remélem a vizsgatételekben nem. Csatolom az eddigi tételsorokat, néhány példát és a román részhez szükséges versek, mesék gyűjteményét. Remélem hasznos lesz. :) A megyéd tanfelügyelőségének a honlapján fenn kell legyen minden, amit tudni kell, érdemes elolvasni alaposan.
Jó tanulást, sok sikert a vizsgán! :)
 

Csatolások

  • Lb_MAGHIARA_MATERNA_Sub_Educ_model1_07.doc.pdf
    40.5 KB · Olvasás: 134
  • Lb_MAGHIARA_MATERNA_Sub_Educ_model2_07.doc.pdf
    40.9 KB · Olvasás: 49
  • limba_maghiara_edu_2008_v5.pdf
    45.3 KB · Olvasás: 45
  • LIMBA_MAGHIARA_EDU_subiect_01.doc.pdf
    35.5 KB · Olvasás: 41
  • poezii.doc
    64 KB · Olvasás: 65
  • povesti.doc
    172.5 KB · Olvasás: 58
  • versenyvizsga 5.pdf
    99.9 KB · Olvasás: 47
  • versenyvizsga 4.pdf
    218.4 KB · Olvasás: 72

Tübege

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Egy kérésem lenne. Ha van valakinek óvodai csoportnaplómintája,az nagy segítség lenne a számomra.Köszönöm:Tübege
 

nszilvia20

Állandó Tag
Állandó Tag
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Table Normal"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0in 5.4pt 0in 5.4pt; mso-para-margin:0in; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Hello mindenkinek!
Az ovi falára szeretnék hungarocellből késziteni egy fát, tájat , amit aztán az évszaknak megfelelően diszithetnenk . Van-e valami ötletetek , vagy modelletek keszen ?
 

Orsiovoneni

Állandó Tag
Állandó Tag
Én egy ehhez hasonló fát készítettem el tavaly kenderzsinegből (4-5 mmvastagságú) hullahopp karikára. Egy nap alatt készen volt, kicsit feltörte a kezem, de megérte. Én az ajtóra tettem (ott volt hely), a gyerekek nagyon szerették. A leveleit, és az alatta lévő részt mindig évszak szerint díszítettem.
 

Csatolások

  • kc3a9p0791.jpg
    kc3a9p0791.jpg
    209.7 KB · Olvasás: 196

susie76

Állandó Tag
Állandó Tag
Ti mit készítettetek a gyerekeknek szülinapra? Nagyon örülnék egy pár ötletnek, ha meg még kép is lenne hozzá..... :-D
Köszi
 

gonczi

Állandó Tag
Állandó Tag
Őszi projektek
 

Csatolások

  • 4006___osz.doc
    1.1 MB · Olvasás: 635
  • 199___dio.doc
    94 KB · Olvasás: 435
  • 562___tamop.doc
    583 KB · Olvasás: 371
  • 656___egy_hetes_temahet.doc
    49.5 KB · Olvasás: 462
  • 986___osz_kincsei_projektterv.doc
    383 KB · Olvasás: 476
  • 3886___itt_van_az_usz.doc
    222.5 KB · Olvasás: 427
  • 6268___usz.doc
    79.5 KB · Olvasás: 378

henry75

Állandó Tag
Állandó Tag
Orsi nagyon tetszik a fa amit csináltál van hozzá segédanyagod,hogy kell elkészíteni? Kedvet kaptam hozzá:)
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére