Sziasztok! 1. osztályos kislányom a tanárnő szerint disgráfia gyanús. (szerintem meg csak 5 hónapja tanult meg írni) Ennek gyakorlására és elkerülésére ha tudtok gyakorlatokat küldeni, megköszönném!
Szerintem te látod jól a dolgot, ezt januárban így kijelenteni elég könnyelműség, hacsak nincs fejlesztőpedagógusi végzettsége a tanító néninek!? Ő mit javasolt, illetve, ami még fontosabb, mit tesz ennek elkerülése érdekében? Vagy úgy gondolja, hogy otthoni gyakorlással a szülő orvosolja a problémát? Sokszor csak a túl gyors olvasás- illetve írástanítási tempó az okozója ennek, hiszen ahogy Vekerdi tanár úr már sokszor elmondta:" a kulturális alapkészségek csak elnyújtottan, sok, rövid ideig tartó gyakorlással, közé beépített sok pihenéssel, aktív mozgással taníthatók meg alaposan!". Azért, hogy legyen ideje beépülni és leülepedni a mélybe az új tudásnak, ne csak a kezükben és a szemükben legyen.
Ajánlom, hogy olvasgass Vekerdi cikkeket ebben a témában pl. a waldorf.lapozz.hu-n találsz ilyeneket.
Beillesztek ide neked egy részletet:
Az alternatív iskolák, a Waldorf iskolák három nagy egyenlő sávban fejlesztik a gyereket: cselekvés (kézimunka, kézművesség - fafaragás stb.),
művészetek és értelmi tevékenység és mind a háromban egyformán. Tehát ez egy harmadik rendkívül fontos különbség. Teszik ezt pedig azért, mert
a gyerekből - és a gyerek felismert, életkoronként változó szükségleteiből - indulnak ki.
Mi az, hogy a gyerekből indulnak ki? Ma azt halljuk, hogy magyar iskolákban a gyerek karácsonyra ír olvas, és akkor jön egy másik iskola és azt mondja, nálam már novemberre tud olvasni, és jön egy harmadik iskola - sajnos nem viccelek - és azt mondja, nálam már októberre. És feladatlapokon kimutatom, hogy 72-83 %-ban jól oldották meg a feladatlapokat, tehát megtanítottam őket írni-olvasni. Ennek a következménye az, hogy a magyarországi 15 évesek nem tudnak írni-olvasni, jelentős, több mint 25 százalékban. Nem tudják az értő olvasást, a siettetett írás-olvasás tanítás miatt - mert semmi értelme annak, hogy a gyerekeket karácsonyra tanítsam meg írni-olvasni. Az egyik gyerek úgy jön, hogy már ír-olvas, mert nagy testvérei vannak és azokat utánozva megtanulta. A másik gyerek úgy jön, hogy
két év után fog írni-olvasni, és ez nem azt jelenti, hogy az egyik butább, mint a másik, vagy hogy az egyik tehetségtelenebb, mint a másik. Ki kéne várni, és a magyar törvények erre lehetőséget is adnak. 1975-ben a művelődési minisztériumi 2-es számú módszertani levele azt mondta, hogy az első két osztályt
egységnek kell tekinteni, és az óvodához kell közelíteni. Csakhogy ez a kezdeményezés is a magyar közoktatás állóvizébe hullott, és számon tartjuk, hogy ez a magyar óvodák iskolásítása második nagy hullámának a kezdete. A nagyhatalmú igazgatók azt mondták: közelíteni kell..., akkor majd ti fogtok (t.i. az óvodák) közelíteni, holott pontosan tudjuk vizsgálatokból - Lőrinc, Palkó, Petrován 1968-69, Nagy József 2001. stb. -, hogy a magyar gyerekek a mai értelemben
nem iskolaérettek hat-hét éves korukban!
Azoknak a gyerekeknek az aránya, akiknek a keze készen van a háromujjas ceruzafogásra és az írásra 6 és 7 éves kor között, 7% Magyarországon. Tehát 93%-nak nincs kész a keze erre a háromujjas ceruzafogásra, fogásuk attól görcsös lesz. A ma iskoláiban nem tudnak a gyerekről úgy, ahogy például a régi magyar tanító néni tudott, aki azt mondta az írástanulás kezdetén: kisfiam, menjél haza, kérjél édesanyádtól a sparhert alól újságpapírt (oda volt készítve a begyújtáshoz), terítsd ki a konyhakőre vagy a konyhaasztalra, vedd a kezedbe a legvastagabb kék vagy piros postairónt és kerekíts rajta - óriásiban.
Mi van ma? Tisztelet a kivételnek... Összehúzták az elemista füzet széles sorközét kisebbre, belehúztak még két sort, mint a gyorsíró füzetbe, tűhegyes Hb-s ceruzát adnak a gyerek kezébe, hogy ne piszkoljon... "Oda rajzold be kisfiam a kampókat, és arra vigyázz, hogy meg ne nőjön a sor vége felé!" Hogy-hogy?! Hisz eleve óriásinak kéne lennie!
Annak idején én elküldtem a kétféle módszert az üllői úti Anatómiai Intézetbe és kértem, hogy adjanak szakvéleményt, melyik a helyes módszer: a régi tanító nénié, vagy a mai. Visszaírtak, hogy az a régi tanító néni zseniális volt, csak azt nem értjük, hogy honnan tudta, hogy így kell csinálni! Azt csak az '50-60-as évek óta tudjuk, amikor kikutattuk, hogy a kézközépcsontok 6-7 éves korban nincsenek kellően elcsontosodva és összenőve. Az inak le vannak tapadva a kézfejben és még nincs meg a központ idegrendszerben a finom koordináció. Régen ösztönösen tudták, ma már tudhatjuk a tudományból is, de úgy látszik, ez a távolság az Anatómiai Intézet és a tanítóképző között - úgy öt és fél kilométer lehet -, túl nagy, ezt még nem sikerült áthidalni.
Tehát olyan módon akarjuk a gyerekeket írni és olvasni tanítani, aminek
semmi köze az ő testi-szellemi, mentális fejlettségéhez! Az intézményközpontú, tantervközpontú iskolák valahol fenn kiagyalják (kiagyalták, mert most talán kicsit javult a helyzet) a tantervet az íróasztal mellett, és lenn ezt végrehajtották a gyerekeken, ahelyett, hogy a gyerekből indultak volna ki. Ilyenek a diktatúrák iskolái, míg a demokráciák iskolái azok, amelyekben szó nincs arról, hogy az óvodának fel kellene készíteni a gyereket az iskolára. A magyar óvodai alapprogram szerint sem. Nem! Az óvodának egy feladata van, hogy
az óvodásgyerek életkori sajátosságainak megfelelően teret biztosítson a sok mozgásra, szabad játékra, mindennapos mesére, és így tovább. Az iskolába
óvodások mennek - mondja a program, és ma már a törvény is így szól. Az iskolának kell gondoskodnia arról, hogy az
óvodásokat fogadja, hat és nyolc év között, hosszú időn keresztül, lassan az iskolába bevezesse őket.
A művészetek szerepének hangsúlyozása sem új dolog. Ha megnézzük a magyar iskolarendszert attól kezdve, amikor igazán erőteljesen működik, a reformáció és az ellenreformáció kora óta, akkor ott azt fogják látni, hogy a kálvinista, piarista, ciszter, jezsuita, nagyon szigorú iskolák rengeteg időt töltenek iskoladrámák megírásával, színpadra állításával, megrendezésével, bedíszletezésével, kosztümözésével, előadásával. Ezenkívül van énekkaruk, zenekaruk és önképzőkörük. A régi iskolák a szorgalmi idő rovására nagyon sok művészetben "mártották meg" a felnövekvő gyereket. Ma már tudjuk kutatásokból is, hogy erre van szükség, de ezt nem tesszük meg, kivéve az eltérő, alternatív iskolákban.
Röviden tehát olyan iskolára és olyan óvodára volna szükségük gyerekeinknek és nekünk, amely a gyerekekből indul ki és nem pedig absztrakt módon kigondolt tantervből. Olyan óvodára és iskolára van szükség, amelyik tudja, amit a két háború között Karácsony Sándor, a kitűnő pszichológus-pedagógus sokszor megírt, hogy nem az lesz egészséges és tehetséges felnőtt, akit egészséges és tehetséges felnőttnek-felnőttként nevelnek már kisgyerek kiskamasz stb. korában, hanem egyedül az, aki lehetett teljes értékű kisgyerek, növő gyerek, kölyök, kamasz, ifjú... Nem kényszerítették másra ezekben az életkorokban, mint ami az életkorból következne.
Ha valakit beszélni tanítunk, mert nem tudjuk kivárni, hogy mondjuk csak 3 éves korában szólal meg, (ami nem lenne baj, mert pillanatokon belül mondatokban fog beszélni), mert azt látjuk hogy a szomszédban Ágika már 9 hónaposan "beszél", akkor nagyon nagy baj van.
Nem kell a gyerekeket beszélni tanítani! Azzal csak rongáljuk, örülhetünk, ha nem kezd dadogni.
Nem kell a gyereket járni tanítani! Ortopédiailag és lelkileg is káros! A járni tanított gyerek életveszélyesen fog esni, ha legurul egy lépcsőn, össze-vissza töri magát, míg az a gyerek, aki magától áll fel - előbb vagy utóbb, két éves korig
mindegy, hogy mikor! - úgy esik, mint a macska. Tehát az ijedtségen kívül általában semmi baja nem történik ilyen lépcső és egyéb viszonylatokban. Ahogy ezekre a gyereket nem kell tanítani, úgy nem kell semmi egyébre sem a 6. és 8. életév közötti időszakig. Nem igaz, hogy idegen nyelvet
az óvodában kell tanítani! 6-8 éves korban viszont már el lehet kezdeni, akár két idegen nyelvet egyszerre, mert ez a nagy begyűjtés időszaka, persze ha nem nyelvtani alapon tanítjuk. Ha direkt módon tanítjuk, vagyis nem fordítjuk le az egyik nyelvet a másikra, hanem mutogatunk, akkor el lehet kezdeni velük, mert rengeteg idegen szót tudnak begyűjteni akkor is, ha nem értik is azok pontos értelmét.
Rengeteg ilyen példát lehetne még mondani. Másképp kell kezelni a különböző életkorokban a gyerekeket, nagyon változnak, más és más módon kell közelíteni hozzájuk akkor, ha igazán fejleszteni akarjuk őket.
Vekerdy Tamás előadásának szerkesztett változata, mely 2004. március 8-án hangzott el a Rákosmenti Waldorf Iskolában.