Ünnepeink: KARÁCSONY

Minden szívből szóló karácsonyi énekben, a kandalló ropogásában és melegében, az ünnepi ebéd közben, a beszélgetésben és nevetésben, minden képeslapban, amit egy barát vagy a család küldött, minden, amit ebből meghallunk, és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet.

Noreen Braman

Bezerédj Amália:Karácsony ünnepén

Várva vártuk, hogy eljöjjön
Szent karácsony ünnepe,
Kis fiúknak, leányoknak
Legkedvesebb öröme.

Mert ilyenkor a jó angyal
Megjelenik rendesen,
A sokféle ajándékot
Éjjel hozza csendesen.

Kis Jézuska küld a jóknak
Aranyozott, rakott fát,
Ez ám még csak a gyönyörű!
Van rajta sok cukros báb.

Mi ezt látva, jó kedvünkben,
Azt sem tudjuk, mit tegyünk,
Jó szülőink mosolyogva
Nézik hogy mi örülünk.

Reviczky Gyula:Karácsonykor
A zúgolódás, gúny, harag
Rég halva már szívemben.
Egy szóval sem panaszkodám,
A kis Jézus ellen.

Nem vádolnám balgán azért,
Hogy engem kifelejtett.
Hogy nem hozott ajándékot,
Szemem könnyet nem ejtett.

Lelkem nyugodtan, csöndesen
Átszáll a nagyvilágon.
Imádkozom, hogy Jézusom
Minden szegényt megáldjon.

Ágyamra dőlök, s álmodom
Egy régi szép, édes álmot:
Boldog, ki tűr és megbocsát,
S ki szenved, százszor áldott!

Benedek Elek:A karácsonyfa
Csingilingi, szól a csengő,
Jertek, fiúk, lányok!
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.

Csingilingi, szól a csengő,
Arany a csengése,
Aranyosabb, szebb ez, mint a
Muzsika zengése.

Csingilingi, szól a csengő
Vajon kik csengetnek?
Mennyországból az angyalkák
A jó gyerekeknek.

Csingilingi, szól a csengő
Nyílik már az ajtó,
Cseng a szoba, zeng a szoba
Vidám gyermek zajtól.

Csingilingi, szól a csengő,
Jertek, fiúk, lányok,
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.

Mennyből az angyal

Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok!
Hogy Betlehembe sietve menvén lássátok, lássátok.
Istennek fia , aki született jászolban, jászolban,
Ő leszen néktek üdvözítőtök valóban, valóban.
Mellette vagyon az édesanyja, Mária, Mária.
Barmok közt fekszik, jászolban nyugszik szent-fia, szent-fia.
El is menének köszöntésre azonnal, azonnal,
Szép ajándékot vivén szívükben magukkal, magukkal

Adél karácsonya

Adél a szőke copfos kislány 10 éves volt, mikor a karácsony minden részletével tisztában lett. Ezen a karácsonyon Ő is részt vehetett minden munkálatban, így mire a karácsonyfa díszítésére került a sor már jócskán el is fáradt. Egy ideig adogatta szüleinek a díszeket, miket alaposan szemügyre vett és megcsodálta némelyik ragyogását. Voltak kedvencei, melyek eddig Adél minden karácsonyán jelen voltak. A szaloncukrok adogatása már nem nyújtott akkora élvezetet Adél számára, így csendesen beült egy hatalmas fotelba és onnan nézte szüleit, ahogy a fát tovább díszítették. Adél szerette volna kivárni a végét, de szempillái egyre nehezebbekké váltak, míg végül álomba szenderült.
Adél becsukott szemmel is a készülő karácsonyfát látta, de valami más, és valami titokzatos volt a fán. A díszek, melyeket még nem is oly rég a kezében tarthatott, lágyan himbálództak a fán. Adél valami neszeket is hallott, de egy hangot teljesen tisztán felismert, a csengő hangját, ami akkor nem ércesen csilingelő, hanem olyan kétségbe esetten csengő volt. Adél hallani is vélte, hogy mint mond:
-Ó, jaj! Ó, jaj!
-Mi a baj? Miért jajgatsz?- kérdezte a szomszéd ágon lógó hópehely.
-Ó jaj! Elgörbült a nyelvem, s így nem tudok tisztán fényesen csengeni!
-Neem!- kérdezte a hópehely.
-Nem! Kellene valaki, aki kitudná egyengetni! Ó, de ki ért ehhez?
-Hm, hát ez nagy gond, mert mi mindannyian szeretjük, mikor énekelsz!
-De így nem lehet énekelni, szépen csengeni!- s a csengő már majdnem sírt, mikor hópehely, megint hozzá szólt
-Figyel ide csengő, innen a harmadik ágon van a hintaló,
ő biztos tudja mit is lehetne tenni!
-Ő? Ő, miért is tudná?
-Hát, mert te fémből vagy, s a hintaló lábán is fém cipők
vannak, hátha tudja- s rögtön meg is szólította a hintalovat.
-Hahó, hintaló!- a hintaló először nem tudta ki szólítja, majd az ízgő-mozgó hópelyhet látva rögtön tudta, hogy csak is ő lehet.
-Mit akarsz!
-A csengőnek elferdült a nyelve, nem tudod ki tudná megjavítani, hogy estére szépen csengjen?
-Miért, ő nem tudja kinyújtani?
-Csengő! Te nem tudod kinyújtani a nyelved? Ezt kérdezi a hintaló!
-De kitudom nyújtani, de attól még ferde marad.
-Óh, te szegény!- így már ketten sajnálták a csengőt, s egyszer csak a hintaló eszébe jutott, hogy a hóember a szomszédja esetleg tudja ki is segíthetne a csengőnek.
-Hóember! Pszt, hóember!
-Tessék!
-A csengőnek elferdült a nyelve és nem tud majd este csengetni, nem tudod ki segíthetne rajta?
-Aha!- s a hóember, hogy lássa melyik is az a csengő, nyújtogatni kezdte a nyakát- Hát talán a kis ember a fa másik oldalán.
-Szent ég! A másik oldalon! –esett kétségbe a hópehely.- De hát, oda, de hogyan?
Nagy- nagy sustorgás támadt a díszek között, míg a kisemberig is eljutott a szegény csengő esete. A kisember mindenhez értett, de nem tudta hol keresse a csengőt
-Hahó csengő, merre vagy?- kiáltotta a kisember a fa túlsó oldala felé.
-Itt! Itt, fentről a harmadik elágazás harmadik hajtásán!
-Huhh, az nagyon magasan van!
A díszek, megint suttogásba fogtak, s mindegyik a támogatásáról biztosította a kisembert. Mivel rengeteg dísz volt a fán, minden ágon volt, aki segítette egy következő ágacska felé. Először a kéményseprő tartotta a létráját, majd egy angyalka segített felhúzódnia a következőre, majd az arany girlandon tudott viszonylag sokat haladni a csengő felé, mire nagy nehezen elérte.
-Oh, jaj! Oh, jaj!- sóhajtozott csengő, még akkor is.
-Szóval te vagy a beteg csengő?
-Nem vagyok beteg, csak ferde a nyelvem, s így nem szólok szépen!
-Mutasd ide, hadd nézzem!- a kis ember bebújt a csengő alá és igen hangosan kalapálgatott, amit a többi dísz igen nagy rosszallással fogadott, míg nem egyszer csak hallani vélték a csengő kristálytiszta csengését. A kisembernek köszönetet mondott a csengő a már újból szépen csengő hangján, s csak csilingelt és csak csilingelt.
Adél csilingelésre ébredt, mert apukája bizony már javában rázta a karácsonyi csengőt, hogy kezdhessék az ünneplést.
-Hát mégis szépen szól?- kiáltotta Adél, de rögtön tudta is, hogy amire Ő gondolt, az csak egy kedves álom volt, s mosolyogva nézte végig a díszeket a szép nagy karácsonyfán.

Eliza Beth: Karácsonyi dallam

Eliza Beth: Karácsonyi dallam


Egy téli éjszakán lágy dallam született. Először csak halvány foszlányként motoszkált a zeneszerző fejében, majd egyre inkább felerősödött. Nem hagyta nyugodni a gazdáját, minduntalan odatolakodott a tudatába. Megzavarta az álmát, próbálta felébreszteni, ám Leoni hasra fordult és aludt tovább. Ekkor megjelent előtte teljes pompájában a dallam. Nagyzenekari kíséretet is varázsolt magának, szívet-lelket gyönyörködtető muzsikát lopott Leoni fülébe. Addig-addig duruzsolt neki, míg álmában dúdolni kezdte a dallamot.
Erre aztán már Leoni is felébredt. Annyira az álom hatása alatt állt, hogy hirtelen nem is tudta, hol van. Kótyagosan dúdolászta a finom zengésű dallamot. Amikor rájött, mit tesz, gyorsan leült az íróasztalához, és lekottázta a fejében született dalt. Fogta a gitárját, és rögtön eljátszotta. Nem volt elégedett. Megírta hát a kísérőzenét is, dobokkal, hegedűvel, furulyával. Aztán a furulyát mégis lecserélte szaxofonra, írt még egy basszusgitár-szólamot. Talán most jó lesz – tette félre.
Délután megérkeztek a zenekar tagjai, Leoni azonnal megmutatta nekik az álomdalt. A fiúk is fellelkesültek, felvették azon nyomban lemezre, és beszavazták a készülő album anyaga közé.
Csak a kis dallam öröme nem volt felhőtlen. Érezte, hogy a zenekar megtett minden tőle telhetőt, hogy valóban szép dallá tegyék őt, mégis úgy érezte, valami hiányzik még. Hát persze, a szöveg! – eszmélt rá egyszeriben. Rá kell vennem őket, hogy írjanak nekem szöveget! – döntötte el a kis dallam.
Éjszaka aztán munkához látott. A zenekar mind a négy tagjának egyszerre jelent meg álmában. Hallották a muzsikát, amit ők maguk alkottak, szinte látták a hangokat… Színeket, képeket vetített elébük… Amikor úgy gondolta, hogy már eléggé rá vannak hangolódva, szavakat suttogott a fülükbe, mondatokat, rímeket… Szinte szuggerálta őket, hogy írjanak hozzá verset. Leoni motyogott magában, felébredve azonban elfelejtette a szavakat. A fiúk sem emlékeztek az álmukra.
A kis dallam nagyon elszomorodott, és elhatározta, hogy keres magának szöveget.
Elment hát a költőhöz, hogy kérjen tőle verset. Befészkelte magát a fülébe, bármit csinált is éppen, nem hagyta, hogy akár egy pillanatra megfeledkezzen őróla.
– Mit dúdolsz? – kérdezte Maika, a költő felesége.
– Nem tudom – felelte Raoul. – Valami kis fülbemászó dallam, fogalmam sincs, hol hallottam, de nem hagy nyugton.
– Szép. Csak nem fogsz átnyergelni zeneszerzőnek?
– Nem, nem! Arra képtelen lennék. A zenét csak hallgatni szeretem, de bennem versek laknak, nem dallamok. Ez is arra késztet, hogy verset írjak rá. Úgy érzem, mintha sürgetne.
– Akkor írd meg azt a verset, drágám, talán megnyugszol tőle – biztatta Maika.
A költő maga elé tett egy tiszta lapot, és fogta a tollát… Belemerült a munkába, nem is hallotta felesége motoszkálását a konyhából.
Raoul hirtelen felkapta a fejét.
– Te is hallod, Maika?
– Leonitól jön – válaszolta a felesége. Kivette a tepsit a sütőből. – A szomszédban zenélnek a fiúk. Készül az új lemezük.
– Azt hallgasd, mit játszanak! – szólította fel Raoul. – AZT a dalt! Ami nem hagy nyugodni, amihez épp most készültem el a verssel.
– Akkor megvan, hogy hol hallottad – nevetett rá Maika. – Azt mondod, kész a vers? Mutasd meg nekik!
– Áá… minek? Tudnak ők szöveget írni a dalaiknak, nem kellek én ehhez… – szomorodott el a költő, mert úgy érezte, nagyon jól sikerült a verse. – Az én versem megmarad versnek.
– Ha így akarod… – egyezett bele látszólag Maika. Mégis folytatta. – Azért egy próbát megérne. Leoni nem fog megharagudni, hisz ismered. Hátha még örül is, hogy nem kell szöveggel vesződniük…
– Mondd csak, mondd neki! – biztatta a kis dallam Maikát. – Kell nekem az a vers. KELL!
Maika addig-addig duruzsolt a párja fülébe, míg Raoul beleegyezett. Maika rakott néhány szelet süteményt egy tányérra, és bekopogtak a szomszéd házba. A zenészek örömmel fogadták barátaikat.
– Megvan az utolsó dal a lemezhez! – újságolta Leoni. – Meghallgatjátok?
Az igenlő válasz hallatán mindannyian bevonultak a stúdiószobába, és a fiúk játszani kezdtek. Hát persze, hogy AZT a dalt! Raoul és Maika összenéztek. A költő felállt, egy papírlapot vett elő a zsebéből, és a kottatartóra helyezte az énekes elé. Leoni nem hagyta abba a zenélést, gitározás közben futotta át az írást. A kis dallam azonnal lecsapott, rásimult a szövegre, a zenész szemén keresztül mászott a fülébe, egyesült dallá az agyában.
– Elölről! – adta ki a parancsot Leoni
Gitár pendült, dob pergett… és a kis dallam örömére felcsendült végre a DAL!
„Fehér fenyő, havas ág,
Csikorgó fagy, jégvirág.
Ólmos égbolt, téli vágy:
Szikrázó nap, gyöngyvirág.

Szőke kislány mosolyog,
Barna fiú felragyog.
Kézen fogva ballagnak,
Égből pelyhek hullanak.

Szent Karácsony ünnepén
Sok-sok fényes gyertya ég.
Földre öröm költözik –
Szeretetbe öltözik.”

<table align="center" cellpadding="0" cellspacing="0" width="98%"><tbody><tr><td colspan="3" class="idezet" style="padding-bottom: 6px;" align="center">A világ peremén
Mint távoli hegyekről a kéklő áradat,
úgy zúdulnak reám a cizellált szavak,
ha hallgatom: miként dalolnak mások,
tört tükrökön át - a roppant Óriások.
Vallomásuk évezredes visszhanggal rebben
az időkön túlról mind fényesebben.

S mert rám talált valahol, a Tejút szegletén
a legszentebb Jóság: Érted világra születtem én.
Mint zarándok feldúltam a Csend katedrálisát,
hogy titkai csillagködén érkezhessem Hozzád.

Hát itt vagyok immár a világ peremén.
Alattam föld. Fölöttem fény.

Messzebbről jöttem, mint kékellő hegyek,
a térben testet öltve, hogy társad itt legyek,
hol időm fonalát Tiédbe fonhatom.

S bár tudom:
mindent leírtak előttem már mások,
tört tükrökön át - a roppant Óriások,
még nekifeszülök a csöndes csillagoknak -

és szótlan vallomásaim, mint könnyek csorognak. </td></tr><tr><td align="left">
</td><td class="idezet" align="center">Nimród Laboda</td></tr></tbody></table>

Tóth Bianka (Kira)

<table align="center" cellpadding="0" cellspacing="0" width="98%"><tbody><tr><td colspan="3" class="idezet" style="padding-bottom: 6px;" align="center">Szent Ünnep
Ringadozik a szél, havas ág lengedez,
Leperegnek róla a fagyott hószemek.
Dermesztő fagyban egy gyertya gyúl a távolban,
A téren, a szent ünnepen,
S a kórusi dalban és a havas réten,
A szeretet a szívben
Lángra kel, mint gyertya a kézben,
S a mosolyok, és hogy együtt vagyunk,
Minden ajándéktól nagyobb,
S kéz a kézben, szív a szívben,
A meleg kandallónál, a szent ünnepen,
A kicsiny házban, a tündöklő fa fényében,
Ragyogó szempárok néznek fel,
Boldog Karácsonyt kívánok sok szeretettel! </td></tr><tr><td align="left">
</td><td class="idezet" align="center">Tóth Bianka (Kira)</td></tr></tbody></table>

Budai Zolka

<table align="center" cellpadding="0" cellspacing="0" width="98%"><tbody><tr><td colspan="3" class="idezet" style="padding-bottom: 6px;" align="center">Először és utoljára
Ó, gyönyörű Karácsonyfa!
Hallgass féltő tanácsomra:

Ragyogj reánk szikrát szórva,
Minden szívhez tisztán szólva,
Forrassz lánccá sok kis kezet,
Fakassz boldog énekeket,
Ringasd lelkünk illatoddal,
Tündökölj a csillagokkal,
Játszd a múló szerepedet:
Árassz közénk szeretetet!

Áldozz mindent csak a mára,
Először és utoljára!

Hisz e szerep, tudod, véges,
Nem leszel már holnap ékes,
Nem csodálunk ajkunk tátva,
Boldogságot tőled várva,
Elhullanak szép ékeid,
Nem maradnak értékeid,
Nem leszel már fényes bálvány,
Csak egy kóró,- korhadt állvány!

Holnapra már Karácsonyfa,
Te leszel a halál csokra. </td></tr><tr><td align="left">
</td><td class="idezet" align="center">Budai Zolka</td></tr></tbody></table>

Komáromi János - Karácsonyi csillag

Pósa Lajos A hó

A hó.

Kiszakadt az angyaloknak
Párnája, dunnája,
Hull a pehely az udvarra,
Erdőre, pusztára.
Nyisd ki, baba, tenyeredet!
Fogd meg jól, fogd meg jól!
Vigyázz, vigyázz, el ne szálljon
Rózsás kis markodból!
Megy a baba pelyhet szedni
Párnába, dunnába:
Jól megfogja, de elolvad
Rózsás kis markába.
Álmélkodik, bámészkodik
A baba, a bohó -
Nem pehely az, kis báránykám,
Hanem hó, hanem hó.
Nini! nézd csak, de szépek a
Mezőcskék, hegyecskék!
Az angyalok fehér hóval
Behúzták, befedték.
Száll az égből, szállingózik,
Hull a hó, hull a hó -
Szegény földnek a hidegben
Jó meleg takaró!

Mindenki Karácsonya - projekt

<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <wunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <wontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapedefaults v:ext="edit" spidmax="1026"/> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapelayout v:ext="edit"> <o:idmap v:ext="edit" data="1"/> </o:shapelayout></xml><![endif]--> Mindenki Karácsonya

projekt

Császártöltés
Óvoda

műsorterv

karácsonyra

<center>[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1][SIZE=+1]Wass Albert: Magyar karácsony az égben

[/SIZE][/SIZE][/FONT]</center> [FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1]Aki még nem tudott róla, ám tudja meg: hogy amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt. Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak s a mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterem-be, ahol várja őket Jézus Király karácsonyfája. Mikor mindenki együtt van már, akkor az Úr Jézus megadja a jelt s a kiválasztott szentek sorjában meggyújtják a mennyezetig érő karácsonyfán az emlékezés gyertyáit.

Nagy tiszteltetés ám a gyertyagyújtók sorába kerülni s fontos hivatal. Mert ezen múlik, hogy kikről emlékezik meg a menny-ország népe azon a karácsony. Mikor aztán a gyertyák már mind égnek, akkor az Úr Jézus intésére sorra járulnak az ég lakói a karácsonyfához s ki-ki ráaggatja a maga imádságát. Ezeket az imádságokat aztán az Úr Jézus megáldja s a szorgos angyalok nyomban aláindulnak velök a földre, hogy szétosszák azok között, akiknek szólnak. Ezek a soha nem hiába-való, de mindig beteljesülő imádságok a mennyek lakóinak ajándékai a földi emberek számára. Így ünnepelnek odafönn karácsonyt azok, akik közülünk eltávoztak, tudja ezt mindenki. [/SIZE][/FONT]
[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1]De ebben az esztendőben szokatlan dolog történt odafönn az égben.
Már egy héttel karácsony előtt hírvivő angyalok járták sorra a menny-ország lakóit s tudatták velök, hogy Jézus Úr parancsára ebben az évben magyar karácsony lesz odafönn. [/SIZE][/FONT]
[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1]Ilyesmi még nem történ amióta világ a világ, hogy egyetlen nép javára tartsák az ünnepet s méghozzá egy olyan kicsike maroknyi nemzetet tiszteljenek meg ezzel, mint a magyar. De Jézus Úr így látta illőnek és helyesnek, s így is történt. [/SIZE][/FONT]
[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1]Mikor aztán megszólaltak odalenn a földön ma este a karácsonyi harangok, egy szeplős arcú, vézna kis angyalka, aki még egészen új volt odafönn, rendelkezés szerint kezébe vette a fényes aranycsengőt, hogy megadja vele a jelt. Azonban olyan ijedt és elfogódott volt szegényke a
nagy megtiszteltetéstől, hogy nyomban el is ejtette a csengőt, amiből aztán egy kis bonyodalom származott. Padlót érve a csengő ugyanis élesen felcsengett egyszer, amitől a szárnyas kapuk nyomban nyílani kezdtek. Mivel azonban a csengő nyomban el is hallgatott, a kapuk is abbahagyták a nyílást és a kinn várakozók számára csupán egy szűk kis rést hagytak, melyen keresztül csak a soványabbja tudott beférni, a kövérebbje nem. Az újdonsült kis angyalka pedig úgy megszeppent a maga ügyetlenségétől, hogy szégyenében nyomban elszaladt s elrejtőzött a karácsonyfa lehajtó ágai alá! [/SIZE][/FONT]
[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1]Az Úr Jézus, látva a bonyodalmat, maga vette fel a csengőt s megrázta jó erősen, amitől nyomban szélesre tárultak a kapuk s a nép betódulhatott az égi kupolaterembe. Jézus parancsára széles kört hagytak szabadon a karácsonyfa körül az égi magyarok számára, akik utoljára vonultak be, ünnepélyes elfogódottsággal, hogy elfoglalják a megtisztelő helyet. Mikor aztán mindenki együtt volt, az Úr Jézus megadta a jelt: gyúljanak hát ki az emlékezésnek lángjai a Magyar Karácsonyfán! [/SIZE][/FONT]
[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1]Elsőnek ősz István király lépett a fához s néma méltósággal gyújtotta rajta az első gyertyát. Sorra követték az Árpád-ház tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak s a többiek mind, hosszú sorban. "Pro libertate", suttogta a Nagyságos Fejedelem s Petőfi Sándor keze reszketett amikor kinyúl a márciusi ifjak emlékének gyertyája felé.
S rendre kigyúlt az egész magyar történelem s ott ragyogott pazar fényben a mennyei palota közepén, egész világ csodálatára. S mikor már minden gyertya égett a karácsonyfán, előrelépett öreg Csikay Gyuri, esett vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, állához emelte kopott hegedűjét s felsírt a húrokon a magyar "Mennyből az angyal." De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Új Jézusnak is megkönnyesedett tőle a szeme s ártatlan kicsi angyalkák a háttérben csupa gyönggyel sírták tele a mennyei padlót. [/SIZE][/FONT]
[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1]Majd az Úr Jézus jelt adott megint s rangsor szerint István király lépett oda elsőnek a fához, hogy felaggassa rá a maga ajándékát, földi magyaroknak. Aranytekercsre írott áldásos imádság volt, súlya majd földig húzta le a gyönge ágat. Szent László vitézi erejét, Zrínyi Miklós bölcs megfontoltságát, Rákóczi Ferenc lelkes hitét s Petőfi Sándor lángoló szívét aggatta a fára. Úgy megtelt rendre minden ág magyaroknak szóló magyar imádsággal, hogy mire a más nemzetből valók sorra kerülhettek már csak úgy roskadozott a fa a tehertől. [/SIZE][/FONT]
[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1]Sok-sok időbe került míg a mennyeknek minden lakója odajárul-hatott a karácsonyfa elé a maga ajándékával. Nemzet még ennyi imádságot nem kapott, amióta a világ a világ! Mikor aztán az utolsó imádság is rajta csüngött a fán, az Úr Jézus megáldotta valamennyit s míg a sok nép vonulni kezdett újra kifelé a szárnyas kapukon, szorgos kis angyalok nyomban hozzáfogtak hogy batyuba kössék a sok égi kincset s alászáll-janak vele kicsi Magyarhonba. [/SIZE][/FONT]
[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1]Végül aztán már csak az égi magyarok álltak ott még mindig a magyar karácsonyfa körül, imába mélyülten. Az angyalok elhordták már az utolsó ajándékot is s a gyertyák is kezdtek csonkig égni, amikor Úr Jézus szeme hirtelen megakadt valami fehéren, a roppant karácsonyfa alsó ágai között. Jobban odanézett s hát bizony egy kis angyalka aki elejtette az aranycsengőt kuksolt ott még mindig nagy ijedten. Az Úr Jézus félrehajtotta az ágakat s kézenfogva elővezette onnan a szeplős kicsike angyalt. "Hát te minek bújtál oda?" kérdezte tőle, mosolyogva. "Restellem magamat" vallotta be a szeplős, "elejtettem volt azt a csengőt, lássa". "Oh, hát te voltál az!" nevetett az Úr. "Ne búsulj semmit, megtörténik az ilyesmi mással is. De téged nem láttalak eddig. Mi a neved? Honnan jöttél s mikor?" "Katinka a nevem s Budapestről jöttem" felelte a vézna, szeplős kicsi angyal, "November negyedikén, Uram!" [/SIZE][/FONT]
[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1]Néhány pillanatig mély-mély csönd volt a nagy kupolateremben. Az égi magyarok mind a vézna kicsi angyalkát nézték s valamennyinek könnyes volt a szeme. Aztán Jézus szelíd hangja törte meg a csöndet. "Isten hozott, Katika," mondta jóságosan s keze gyöngéden megsimogatta a kis szöszke fejet, "aztán küldtél-e te is ajándékot Budapestre a tieidnek?" "Küldtem, Uram." Felelte Katika s elpirult a szeplői alatt. "Aztán mit küldtél?" kíváncsiskodott az Úr Jézus, "Szép ünnepi imádságot szüleidnek, kis testvérkéidnek?" A kicsi angyal képe még pirosabbra gyúlt. "Nem imádságot küldtem" vallotta be szégyenkezve. Az Úr Jézus igen nagyon elcsodálkozott. "Nem-é? Hát mi egyebet lehet küldeni innen?" "Kenyeret," felelte szepegve Katika, "szép, fehér égi kenyeret. Minden nap félretettem amit nekem adtak itt. Hiszen én kapok még máskor is." " tette hozzá bizalmasan, "S ha nem, hát az se baj. De odalent Budapesten nincsen fehér kenyér, régóta már." [/SIZE][/FONT]
[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1]Mély döbbent csönd volt, szentek, angyalok pisszenni se mertek.
Hiszen ilyesmi még nem történt emlékezet óta, hogy valaki kegyes imádság helyett kenyeret küldött volna alá a mennyországból. [/SIZE][/FONT]
[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1]Aztán az Úr Jézus lehajolt s homlokon csókolta a kicsi lányt. "Jól tetted, Katika!", mondta halkan s lopva kitörölt egy tolakodó könnycseppet a szeméből, "sokszor a kenyér a legszebb imádság. Én is azt adtam egyszer az én népemben, amikor lenn jártam a Földön. Kenyeret." [/SIZE][/FONT]
[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1]Valahol a meghatottan álló magyarok sorában egy öreg mamából kitört az elfojtott zokogás. Katinka kitépte magát az Úr Jézus karjaiból, odafutott az öregasszonyhoz és két vézna karjával átölelte. "Ne sírj, mama," kiáltotta hangos csengő angyalka-hangon, mely egyszeribe betöltötte az egész mennyországot, "anyuék nem éheznek többet odalent! A mennyei kenyér amit küldtem, meglásd, eltart sokáig!" [/SIZE][/FONT]
[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1]Az Úr Jézus mosolygott. S mosolyától, bizony, akár hiszik, akár nem: nyáriasan kisütött a nap Magyarország fölött!!!"[/SIZE][/FONT]

Karácsony

Ajtó nyílik,csengő csendül
kisgyermek a szobába perdül.
Szeme kerek,szája tátva,
gyermek lelke a csodát várja.

Szikrázik a csillagszóró,
kristálygömbön felvillanó,
bevilágítja a szobát,
megmutatja a nagy csodát.

H. M. R.: A karácsonyi ajtó

Tóthárpád Ferenc: Ugye, hallod szavam?

Tóthárpád Ferenc: Ugye, hallod szavam?

Karácsony van! Kisjézusom,
ugye, hallod szavam?
Segíts nekem, hogy még jobban
ismerhessem magam!
Segíts, hogy a testvéremnek
jó testvére legyek,
szeretetem tőled kapjam,
és hogy szeressenek!
Segíts, hogy a szüleimnek
jó gyermeke legyek,
Megérthessem a világot
és az embereket!
Karácsony van, Kisjézusom!
Téged ünnepelünk.
Hit, a béke s a szeretet
legyen mindig velünk!

Benedekfi Katalin és Kulcsár Sándor - Csengettyű, Csengettyű

Benedekfi Katalin és Kulcsár Sándor - Csengettyű, Csengettyű


1. -Benedekfi Kat.és Kulcsár Sánd. - Csengettyű, csengettyű
2. -Benedekfi Kat.és Kulcsár Sánd. - Csilingelő aranydoboz
3. -Benedekfi Kat.és Kulcsár Sánd. - Békés legyen a karácsony
4. -Benedekfi Kat.és Kulcsár Sánd. - Csendes éj, álmodó éj
5. -Benedekfi Kat.és Kulcsár Sánd. - Ave Maria
6. -Benedekfi Kat.és Kulcsár Sánd. - Szegények királya
7. -Benedekfi Kat.és Kulcsár Sánd. - Megjött a Mikulás
8. -Benedekfi Kat.és Kulcsár Sánd. - Áldott karácsonyi éj
9. -Benedekfi Kat.és Kulcsár Sánd. - Mennyből az angyal
10. -Benedekfi Kat.és Kulcsár Sánd. - Itt van már karácsony
11. -Benedekfi Kat.és Kulcsár Sánd. - Pásztorok, pásztorok
12. -Benedekfi Kat.és Kulcsár Sánd. - Kis karácsony, nagy karácsony
13. -Benedekfi Kat.és Kulcsár Sánd. - Angyalkórus énekel
14. -Benedekfi Kat.és Kulcsár Sánd. - Fehér hegyek közt

[HIDE]http://data.hu/get/3212839/Benedekfi_Katalin_es_Kulcsar_Sandor_-_Csengettyu_Csengettyu.zip[/HIDE]