Ajándék pillanatok Neked...

Évicus · 2009 Május 5

Szathmáry György

A vándormadár négyszer visszafordul

Ha énekeltem, nektek énekeltem.
De, ha elmegyek, nektek kétszer fájjon.
A vándormadár négyszer visszafordul
S végigsimít dalával még a tájon.

Hogy először feszül nyakamnak íve,
Egy szőke Istent látok kék palástban.
A vándormadár bal vállára röppen,
S aranymagot csippent kévés hajában.

Másodszor elszáll egy fiú kezébe,
Ki versek forgácsával tartja jól,
Reszket a fényben az aranyos védő
és szobrot pattint nyers szavaiból.

A harmadik a búcsúdridóra
Harsány színekből kevert tűz-italt,
És ezüstpántos, szép toszkán fejére
Úgy hulljon a csók, mint a zivatar.

És utolszor még Attilára villan
Örök szeme és elnyeli az ég.
Vándormadár - lehet, hogy őt szeretted
A legjobban, mert nem tudtad miért...

Évicus · 2009 Május 5

Rákos Sándor

VÁLASZ NÉLKÜL

Ismerek mindent, amit az öt érzék
a világból gyönyörül közvetit.
A látás rangos élményét ezerkép,
a hallás borzongó örömeit,
a bódult szaglást, a kéjes tapintást,
az ízlelés hallatlan mámorát,
az érzékek zenéjét, a szerelmet
(gyerekszájjal megkóstoltam borát!),
mindezt ismerem évről évre jobban
barátaim, csak egyet nem tudok:
boldogságot, amely nem percre lobban,
mely nem káprázat, ideg-állapot,
hanem a lélek osztatlan derűje
s örökké él, már túl az anyagon -
van-e térképe, van-e iránytűje,
hozzá vezetni van-e hatalom?
Az érzékek bilincsét már levetné
nagyobb kalandra szomjas szellemem:
de a húson túl találok-e bármit
s ha nem - mi lesz velem?

Évicus · 2009 Május 5

</TD><TD width="98%">

Gyurkovics Tibor

Béke

Még egyszer fölrepülni
az ismeretlen égre,
s a lengő madarakkal
azt kiáltani: béke!

Hol van az a szabadság?
És hol van a mi tájunk?
Mi örökösen égünk,
mi örökösen szállunk!

Kapaszkodunk a vékony,
folyékony levegőbe,
műholdak és rakéták
között úszunk előre.

Mi folyton szeretünk csak,
szemérmes szerelemmel,
vergődünk hosszan, árván,
ahogy a másik ember.

Föllobbanni a légbe,
hol a napsugár özönnyi,
Isten kitárt világát
még egyszer megköszönni!

</TD></TR></TBODY></TABLE>

Évicus · 2009 Május 5

Lator László

Átlátszó víz

Átlátszó víz az életünk.
Tüzek égnek, távoli jelek.
Villog hajnali égbolt
bozontos táj felett.

Mi köti még, micsoda súly
illó szivárvány szavainkat?
Holdbeli fények, zöld bozót
szikrázó mélye ringat.

Ki tud még bennünket szeretni,
s ki az, kit innen még elérünk?
Magányunk hűvös ragyogása
késként karcolja bőrünk.

Naponként tágabb lesz a vágy,
míg elevenen elragad.
Így őriz tiszta szegénységünk
a baljós csillagok alatt.

zsuzsanna03 · 2009 Május 6

Somlyó Zoltán

Könyvek, amiket sosem olvashattam

Ó, hányszor gondolok tirátok,
minden széptől és jótól elhagyottan:
ti könyvek, miket sosem olvashattam!

Ti titokzatos, messzi hűs lapok!
Betűknek mérhetetlen tengermélye:
nem vihettek magasba és a mélybe...

Ott sorakoztok messzi polcokon
a titkotok két tábla közt bezárva -
s nekem nincs kulcsom ebbe a szent zárba...

De hűvös őszi alkonyatokon,
mikor hangja sikolt a szélkakasnak,
lelkemre éles fénysávok szakadnak...

És megindul köröttem csendesen
nem olvasott könyveknek légiója
s magával ránt a tisztább régiókba...

Megálmodom - ki eljő egykoron -
a legnagyobb gondolkodót a földön:
(hol leszek én, mire csillaga följön!...)

S az új Gutenberget is, aki majd
könyvét a lelkünk ráncaira írja...
S a nagy Költőt is, ki Dantét lebírja...

Ki jókedvet és szabadságot ád
a gályapadhoz láncolt embereknek,
kik egy könyv fölé borulva remegnek...

zsuzsanna03 · 2009 Május 6

M. LERMONTOV

K O L D U S

A klastrom előtt koldus állt
alamizsnáért könyörögve
szenvedés, éhség, szomjuság
gyötörte, ványasztotta, törte.

Nem kért csak egy csepp kenyeret,
szeme tele volt gyötrelemmel,
és markába követ vetett
valami irgalmatlan ember.

Így esengtem szerelmedet
maró, keserű könnyet öntve,
s így csaltad meg legnemesebb
érzéseimet mindörökre.

***

Lator László fordítása

wryan · 2009 Május 6

Hepp Béla (aLéb)

Kihunyó csillag

Hagyjuk ezt Angyal. Fáradt a szárnyalásod,
határozatlanul topogsz a küszöbön,
kócos hajaddal, szemeddel minden álmot
elmondtál már nekem, én újra költözöm.

Ruhám a széken, levél az asztal sarkán,
rongyosra olvasott ponyvák a szőnyegen,
koszos pohárban a tegnap esti orkán
beszáradt bűze ül. Nem voltál itt velem.

Látod az ágyon nincsen jele az éjnek,
a kósza fénysugár szemed előtt szalad,
sehol egy lábnyom, egy csomóba gyűrt ének,
egy folt, egy csendbe fulladt boldog pillanat,

sehol egy hajszál, sem emlék, sem ígéret,
a végtelen fehér üresség rád mered.
Angyal, ha szólnál, hát most kell elítélned
múlt éjszakákba sorvadt szolgalelkemet.

Egykor hófehér, most tört ezüstnek látott
szárnyadnak szélei a földre hullanak.
Hagyjuk ezt, Angyal. Oly más a te világod.
Add vissza békés, bűnös földi múltamat.

Hajnalonta majd leslek fenn az égen,
hogy szárnyalsz ott...
és fájni fog, hogy én nem...

wryan · 2009 Május 6

Wendler Mária (wryan)

Angyal válasza a Kihúnyó Csillagnak

Válasz aLéb Kihúnyó csillag című versére

Itt vagyok én mindig, de zárt ajtók mögül
a lélek-suttogás csak kósza szél nesze.
Ha vélt sérelmektől a szíved megkövül,
sajgásba köt sötét erők jeges keze...

Hol bujkál most hited, mi rég oly fényesen
lángolt, s világba vont halott reményeket?!
Gyáván hová rohansz, s sajnálod kéjesen
magad, s közben dobod a legszebb éveket?!

Ne higgy bár nekem, de nézz tükrödbe már:
minden tiéd, mit ember kaphatott!
Elméd vakon mégis ördögi körbe' jár:
jövődnek könyveled a vesztett tegnapot.

A MOST a te időd! Örök jelenbe írhatsz
szív-dús igét, meghitt öröm-hazát!
Bármit akarsz, személyes bűvkörödbe hívhatsz,
ledöntve csalárd EGO-d védőfalát!

De menj! Ha mindezt csekélységnek érzed,
leskelj csak fentről tehetetlenül!!!
E percben ÉN forró helyedbe lépek,
s Emberként lángom...Bennem...elmerül...</center>

gipsi queen · 2009 Május 6

<CENTER>[SIZE=+1]POGÁNY KÖSZÖNTŐ[/SIZE]</CENTER><CENTER>[SIZE=+1][/SIZE] </CENTER>

Nézd! dércsipte fáink megőszült
fején ül most a szél és lengő
harangú tornyok között csak
megkondúlnak a jámbor imák!
Csorgó nyálával békés borjú
lépdel még szekerünk után, de
már nem kószál szárnyas szavakkal
szájunk körül halovány ámen!
Megmosakodtunk! tornyok között,
fákon pihenő szélben és most
megőszült fák közt csókokkal tarkán
pogány szemekkel kitavaszodtunk!
A testünket nézd! együtt fakad a
rüggyel drága hús és napbadobált
csókjaink után boldog torokkal
így, istentelenül fölsikoltunk!

/ Radnóti Miklós-1930. január 11/

</TD></TR></TBODY></TABLE>

gipsi queen · 2009 Május 6

<CENTER>[SIZE=+1]NYUGTALAN ÓRÁN [/SIZE]</CENTER>

<TABLE align=center><TBODY><TR><TD>Magasban éltem, szélben, a nap sütött,
most völgybe zárod tört fiad, ó hazám!
Árnyékba burkolsz, s nem vigasztal
alkonyi tájakon égi játék.
Sziklák fölöttem, távol a fényes ég,
a mélyben élek, néma kövek között.
Némuljak én is el? mi izgat
versre ma, mondd! a halál? - ki kérdi?
ki kéri tőled számon az életed,
s e költeményt itt, hogy töredék maradt?
Tudd hát! egyetlen jaj se hangzik,
sírba se tesznek, a völgy se ringat,
szétszór a szél és - mégis a sziklaszál
ha nem ma, - holnap visszadalolja majd,
mit néki mondok és megértik
nagyranövő fiak és leányok.

/Radnóti Miklós/

1939. január 10.

</TD></TR></TBODY></TABLE>

zsuzsanna03 · 2009 Május 7

Kép:Munkácsy Mihály: Rőzsehordó

Kóstolgat az élet minket, gondoltál már erre?
Hoz rengeteg jót, de mindig valami nagy árat fizetsz.
Olyan terheket ró rád, meggebedsz.
Aztán megint ad. Elvesz, ad.
Néha azt érzem, figyeli, mit bírsz még…?

***

Schäffer Erzsébet

Évicus · 2009 Május 7

Erdőszélen, pázsiton

Gyöngynektárú, szép az élet,
tiszta szív dobog csend-partján,
körülölelnek szép remények,
édes víz hűsít lengő szaván,

ajkad iszom, mi nem fás dalt ont,
gyermek karod magába fon,
s benned élek, szálló harmat
vagy nekem, igaz bizalmat

nyújt öled, homlokod fénylő,
mint kezed, tündérrózsa a szemed,
szíved édes mámorban élő
kecses dallam, csak ekként veled

akarom a nappal színét,
minden zsibongó, csöppnyi fényét,
s hol fejem hajtanám öledbe,
ott sírba szálljak le örökre...
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Sánta Zsolt
(2008. október 29.)

<CENTER>Ez a vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével,
non-profit céllal szabadon utánközölhető.
</CENTER></TD></TR></TBODY></TABLE>

Évicus · 2009 Május 7

Emelt esten...

Ó, Bacchusom, emelkedjék a dal magasabbra!
Nem kell áfonyaillat s gyenge tamariszkusz,
s kökényvirág se nyíljon fázós ég alatt!
Nedves, tiszta ajkon édes bor csorogjon,
s esthajnal ragyogjon, mi lelkünkre szakadt...!
A vadóc-élc csak a kobzos kutyát szítsa,
holt merengés ne fátyolozzon szép szemet!
Ajkunkon, mint álom, nyíljon a vadrózsa,
üde fény, varázsszó tágítson lelkeket...!
Ide a bort, önts még, te jó csapos asszony,
tudatunk táguljon mind messzi ég alatt!
S ha ránk köszönt leverten a lélek-alkony,
nyugtassuk csent-fényünk mély párnáink alatt...!
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Sánta Zsolt
(2009. március 13.)

<CENTER>Ez a vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével,
non-profit céllal szabadon utánközölhető.
</CENTER></TD></TR></TBODY></TABLE>

Évicus · 2009 Május 7

Szabó Éva

Életrajz

Fának születtem.Állva élek.
Nem voltam szeszélye a szélnek.
Levél vagy?Azt kell megtanulni
Nem szabad, csak fölfelé hullni.

Évicus · 2009 Május 7

Lénárd József

ÖRÖME LÉGY ÖNMAGADNAK

Amilyen vagy a világon, egyetlen.
Életed tiéd, titokzatos érték.
A létezés örömét énekelték,
mikor születtél, könny volt a szemekben.

Öröme légy önmagadnak, úgy, szépen,
ahogy a szívben az összhang: Mindenség.
Legyél, ki az örömöt akarod még,
és akard, hogy magadban elmélyedjen!

Ki örüljön neked, ha nem ismered
saját örömöd, mely benned született?
Éld tudatosan lelked létezését!

Saját magadra vigyázz, nincs több sehol.
S ha az öröm hangja vágyva hozzád szól,
ne csukd be sohase lelked vágyszemét

gipsi queen · 2009 Május 7

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="98%">Nélküled

Zuhanó éjek törnek hitvány életemre,
s a jelen fájó percei,
mint keselyűk a rothadó tetemre
úgy szállnak szégyen-fejemre.
Nélküled.

Forró könnyeim mély utat vájnak arcomon,
s nem törli már le hűs kezed.
Csak a vak félelem lóg a falakon,
és eltűnik köztük alakom.
Nélküled.

Karjaim helyett, szívem percenként átkarol.
Képzelt árnyadba kapaszkodom.
De tűnő kezed a semmin áthatol
s már csak a nem igaz látható.
Nélküled.

Szétfoszlottak a múltban szőtt törékeny vágyak,
s eltűnök én is a semmiben.
Előtted állva engem csak vádak,
és nem ölelések várnak.
Nélküled.

Összeforrt tükreimben a régi arc,
visszanéz rám... majd sírni kezd.
Sima üvegén egy hajszálnyi karc
jelzi, hogy nekem: élni harc.
Nélküled.

Bánom, amit tettem. A pokol kínjai várnak,
ha Te nem segítesz nekem.
Az erkély alatt rettegések járnak
s meghalok, ha újra bezárnak.
Nélküled.

Nem akarok már semmit. Erre nincs bocsánat.
Maradsz eltűnt mindenem: Te.
És most a büntetés első szavára
vastag falak nőnek a szobára.
Nélküled.

Innen nem láthatod, a kínom mily végtelen.
Eszembe jut egy - egy emlék.
És most már látom a régi képeken,
mily semmi lett az életem.
Nélküled.

Örökké tartó végtelen éjszakák jönnek,
s félelem zárja rám ablakát.
S amikor rémálmaim rám törnek,
ébresztve hullnak a könnyek.
Nélküled.

Ha rám tör ma is a kínzó éj, arra várok,
hogy talán holnap rád találok,
de a képzeten túl a valós átok
köd - képén egyedül állok.
Nélküled.

Képzelt alakodon áthatol tekintetem,
de mégis oda rohanok.
Hozzád bújnék, de élni úgy kár nekem,
ha öleléseden átesem.
Nélküled.

Nem múlnak a percek, órák, lassul a világ.
Nem akar járni az óra.
Most megáll a mutatója magától,
kitilt az idő magából.
Nélküled.

Felriadok. Még mindig kereslek. Nem vagy itt velem.
Hol vagy? Odalettél hirtelen.
S ha már elviselhetetlen a félelem,
képzelt öledbe hajtom a fejem.
Nélküled.

Leülök asztalom mögé. Tollat keresek.
Hűvös szél rázza a függönyt.
Csak ereimben érzem a meleget,
de szívem nem dobban eleget.
Nélküled.

Fejemben borzalmas gondolatok járnak,
s nem tudom, így meddig bírom.
Kínjaim újra és újra rám találnak,
s ráérően engem várnak.
Nélküled.

Talán elmúlik egyszer minden, s úgy ébredek,
hogy semmi baj... s minden a régi.
De ha nem mennek el soha a szellemek,
én innen akkor sem megyek.
Nélküled.

/ Papp Für János /</TD><TD width="1%"> </TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=3> </TD></TR></TBODY></TABLE>

gipsi queen · 2009 Május 7

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="98%"> / FÜST MILÁN/

SZERELMES LEVÉL

A légen át szerelmesen,
Veled ölelkezem,
Szemem a messzeséget issza,
Szájamat megmérgezem,
Az arcomat elrombolom,
Hogy aki lát, vagy hallja szóm,
Hőköljön vissza,
A tüzemet eltitkolom,
S a sötét alkonyatba' két karom
Kitárom részegen eléd -
Kitárom részegen!
S a légen át egy dallamot,
Egy édes dalt küldök feléd,

A halálomról szól e dal.
S hogy most meghalnék szívesen...
Oh édes halál jöjj, ó, telt pohár!
Nem bánlak én ma már!
A sírba is majd két kezemmel
Csordúltig megtelt szívemet viszem.
</TD><TD width="1%"> </TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=3> </TD></TR></TBODY></TABLE>

Évicus · 2009 Május 7

Szabó Balázs

A rímfaragó rémálma

Betű-koporsóm kész, nincs helye több szögnek...
…ássák itt már gödrét a míves szavaknak…
rímes soraim csak fájdalmasan nyögnek
midőn a sötétség rémes karjába szaladnak…

Akár a bűnöző, kit ma sírba löknek
s kit holnap bírái, tán hőssé avatnak,
úgy hal meg a szép szó, .. átalakul rögnek
porszeme lesz majdan a magyar sivatagomnak…

Ez a vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével,
non-profit céllal szabadon utánközölhető

Évicus · 2009 Május 7

Márton Zsolt

Borbarátok
(szonettkoszorú részlet)
XV.

Barátok, ha beszélni kezdenek,
borús kedvű lapos hét után,
utak s egek nyílnak, mint fellegek,
és ha gyöngy bor csordul, talán,

vágyódsz is már válni e csömör világtól.
Adjatok hát, egy hasas kancsót elénk,
mi szívvel szól hozzánk s nem tol el magától,
ülj ide békesség könnyűn le mellénk,

s vitassuk: - mi az erény, tisztesség, becsület.
Magunk maradtunk, most senki sem nevet,
s mondjuk: - nem nyalunk talpat senkinek!

Későn akadtam versre, borra, barátra;
az évek keselyűk, már majdnem megettek,
mire reátok találtam daloló szonettek.

zsuzsanna03 · 2009 Május 8

Károlyi Amy

Gyengéd

Akár ha állatra nézne,
a szeretet oly hirtelen,
a gyöngéd gyöngeség,
amikor megjelen.

A simításra lassan
meginduló kéz,
szeretni olyan könnyű,
szeretni nehéz.

Tudja, hogy terhet vállal,
ólom-nehezet,
mi mindent bír a gyöngéd-
erős szeretet.

Ajándék pillanatok Neked...

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák