Lelkes Miklós: Gyönyörű varázslat
A zöld kutakban búgtak a galambok, -
szél vitte szét az ezüstvizű hangot.
Az égi tóból merített a fecske, -
szállt légi kéknek csengő tükörcseppje.
Az útnak dőlt kisablakos faházon
lassan győzött egy könnyű, barna álom,
mely úgy jött el, pálcaintésre, szépen,
oly bűvösen, akárcsak a mesében.
Éreztem, tudtam: életem csak látszat,
mint rózsák közt az álmodó faházak,
mint sziromhullás pirosan, fehéren
árnyékkezet kinyújtó messzeségben.
Csöpp kis manóknak, kérdező szemeknek
erdő-kutakból fényhangok feleltek.
Szívem nagy tóból merített, mint fecske, -
fénylett a vers könnyszikrás tükörcseppje.
Szavai gyúltak aranylángú dalnak.
Álom-faházon nyílt kíváncsi ablak,
de jól tudtam: nincs élet-vers, csak Látszat,
e menekülő, fenséges varázslat,
e Látszat, mely az űzött földi létben
egy Csillagig lát el a messzeségben,
s azt, ki menekül, mind szívébe zárja, -
ez a Csillag a Holnapok Királya.
