Ajándék pillanatok Neked...

Évicus · 2010 Február 21

Szakáli Anna

Alkony

Távol a fákon leszáll az alkony,
éjszaka tör a dús lombok közül.
Pislogó fénnyel ott fenn az égen,
Esthajnalcsillag gyémánttá kövül.

Feltűnik mind, a csillagok sora,
Balaton fölé vén Göncöl vonul.
Arcát keresi a nyugvó vízben,
fakó ragyogása párába borul.

Lebben a levél, játszik az ágon,
mozdul a víz is, a hullám bodor.
Széttöredeznek az égi fények,
az esti szellő felhőket sodor.

Egyre sötétül, bújik a csillag
a nádasban valami szöszmötöl.
S az üres part, ezernyi lámpa
fényében ékesen tündököl.

Évicus · 2010 Február 21

Szádeczky-Kardoss György

Nincs időd!

Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezerszínű, szép világot,
A dús erdőt, a súgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni, akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vígasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!

S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni,
Hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!...... Nincs időd!

Évicus · 2010 Február 21

Tóth János

A zene varázsa

Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány
Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán.

Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég,
Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég.

Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik,
Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik

A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása,
A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba.

Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam,
A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.

Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam
A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban.

Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim
Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein,

Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje,
Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele.

Évicus · 2010 Február 21

Francis Jammes

Nem akarok más örömet

Nem akarok más örömet, ha nyár
lesz újra majd, a tavaly nyárinál.
Alvó muskotály árnyán lesz tanyám,
s erdők mélyén, hol forrás muzsikál,
nézem, érzem s hallgatom majd a fák
közt, amit fa hall, fa érez, fa lát.

Nem akarok más örömet, ha újból
ősz lesz, mint sárga avarét a dombról,
honnét a mennybolt moraja dorombol,
hordók pezsgését, amint forr az új bor,
lomha eget, gulyát, amely kolompol,
s koldust, kit éhe kéregetni unszol.

Nem akarok más örömet, ha tél
lesz újra, mint öntöttvas egekét,
zizzenő darvak füstcsíkját az ég
ölén, parázs tűz-tenger énekét,
s a lámpát a zöldablakos szerény
boltban, ahol kesernyés a kenyér.

Nem akarok, ha itt az új tavasz,
más örömet, mint hars fuvalmakat,
virágfüzért a lombtalan barack
ágán, sáros, zöldellő utakat,
ibolyákat és dalos madarat,
amint zeng, mint egy viharzó patak.

/Ford.: Rónay György/

Évicus · 2010 Február 21

Sándor Gyula

Az ősz

Halk sóhaj a néma csendben,
Zizzenve hulló sárga falevél,
Édes csókját már a nyárnak,
Elvitte rég, a zúgó ősz szél.

Rekedt varjak kárognak a tájra,
Szikkadt torkukban a hang, nincs remény,
Bús merengés száll a csupasz fákra,
Tudatlan, támolygó lidérc az erény.

Forró könnycsepp hull a földre,
Egy ősz anyóka a padon,
Édes álom száll a csendbe,
S letűn egy régi alkonyon.

S mint röpülve szárnyal az idő,
Barázdált, kérges, megtört a tenyér,
S nehéz már a padlás, a lépcső,
Egyre több lesz a pincébe a szén.

Egykor zöld fűszálak merednek az égre,
S imbolygó árnyuk harmatról mesél,
Üszkös száraz testük hamvadó körébe,
Lassú méltósággal elpihen a dér.

Évicus · 2010 Február 21

Csillag-álom

Álmomban hegyeket láttam,
fenyvesekkel zöldbe burkolt
sok-sok nagy hegyet,
és láttam a fenyők felett
felhőkkel cicázó aranyszín Napot,
amint lángra gyújtja
az estre szürkült kékszemű eget.

A színek körbevettek,
játékuk kacajt csiklandott rám,
szivárvány-csengettyűs kacajt,
és a szél karjába csimpaszkodva
- mintha szárnyam nőtt volna -
kacéran felröppentem,
megcsalva így a mindig hű talajt.

A légben rúg-kapáltam,
míg röptöm ritmusára lelt,
aztán egy hósipkás csúcsra szálltam,
- fagyos fehérben fürdetni a lábam -
s közben a világ - alant -
az elbukó Nap sírján
tűzdalt énekelt.

Feljebb lebegtem,
a csúcsnak búcsú-csókot dobva,
fel, oly magasra, hol nincs más,
csak a végtelent ringató csillagok,
és karjukban lágyan elomolva
elhittem végre már, hogy én is,
hogy én is egy örök csillag vagyok.

Bódai-Soós Judithttp://www.poet.hu/szerzo/B%F3dai-So%F3s_Judit

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

Évicus · 2010 Február 21

A Felső Tisza-parton

Halkan suhant pár ködcsomó
a lusta, szürke vén Tiszán.
Ütött-kopott halászhajó
elhagyva ring az oldalán.

Ártéri nyárfán lomb között
burukkol néhány vadgalamb.
Sirály rikolt a víz fölött,
a dómban szól a kisharang.

Sétálok itt a partfalon,
hová a hársak árnya hullt.
Már semmiről sem álmodom.
Álmom már mind a vízbe fúlt!

Szűcs István
(2010. január 28.)

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

carly · 2010 Február 21

www.tvn.hu_ef1b4e05b1b04d5dbd75fbf6111e7476.jpg

Ligeti Éva
Február hava

Kénytelen fénytelen felhőket kémlelni
Február hava, és fényeket képzelni
Gomolygó füstjelek elébe színeket
Jégbe zárt remegés helyére szíveket

Rajzolni, átlátszó üveglap hegyeket
Csillámló éleken táncolva legyetek
Jégtörők, naplopók, fényszórók, víznyelők
Télvégén haladva, igazi hírverők

Busóként táncolva, hideget zavaró
Változó szelekkel, érzelmet kavaró
Rövidebb hónapban, álmokat kergessen
Napsütés jöttével, mindenki nevessen

2007-02-22

Évicus · 2010 Február 22

Seres László

Sorsok, jussok

A sorstól annyi jussot kaptam,
hogy az életembe
majdnem belehaltam.

Aki óvott, az meggyalázott,
az ártó meg Júdás
csókból font kalácsot.

Akit gyűlöltem, az megáldott,
akit megszerettem,
szívemen vadvirág volt.

A bajt csak magamnak kerestem.
Könnyű préda lettem,
mikor térdre estem.

Nem volt, aki felsegítsen
kezet nyújtva felém.
Se ember, se isten.

Mégis, ki sebet ejtett rajtam,
kősziklává az tett,
hogy ember maradjak.

Évicus · 2010 Február 22

Borisz Paszternak

Hamlet

Elült a zaj. A színpadra lépek.
Az ajtónak dôlve hallgatom,
miképp jelzik visszhangtöredékek,
hogy mit mível az én századom.

Szívemet az éjjel célba vette,
ezer látcsô némán rám mutat.
Távoztasd el tôlem, ha lehetne,
atyám, a keserű poharat.

Megbékéltem ezzel a szereppel,
szeretem makacs játékodat.
De ezúttal mégiscsak eressz el,
mert most más darabot játszanak.

De nem változhat a végkifejlet,
a cselekmény rendje megszabott.
Minden farizeusságba dermed.
Végig kell élnem. Magam vagyok.

Évicus · 2010 Február 22

Szerb György

A nap vége

A tavasz tart ma esküvőt velem
násznagyom az élet - már öreg
tanum kilencven kihült szerelem
a harang üst a Biblia törek
a süket Isten némán mutogat
haja bozontján ottmaradt a tél
a jeggyűrűnkön mókus fen fogat
avarba ejti szarka elviszi
utána futok gólyalábakon
combom között egy kettős domb hiszi
hogy ifjú vagyok s időt a bába fon
ölelkezésem fáradt ritmusán -

a tavasz tart ma esküvőt velem
hát megölelem a világot busán
bikán vadul büszkén hisz szeretem -
még egy-két évig nagyon kell nekem
a színek tánca illatok zaja
az Úristennél szentebb szerelem
s a részeg hit hogy voltam valaha
tékozló vándor
...... ........... ........... folyton elmenő
örökké úton mindig lázasan
szeretve szidva - nem védett tető
mosták az esők meztelen hasam
tengerek partján hol a hordalék
a zafír égtől kontrafényt kapott -
szakasztott menny volt énekelt a lég
Odysseusról, Circéről dalolt
bennünk és távol úsztak szigetek -
a Nap lement és felbuggyant a Hold
a pőre alkony búsan sziszegett
a delfin sírt a szépség búcsúzott
s én fölriadtam fázva öregen
s már nem hittem hogy repülni tudok -

a tavasz tart ma esküvőt velem

Évicus · 2010 Február 22

Gellért Oszkár

Himnusz a lendülethez

Ó lendület, halld meg a fohászomat,
(Diszkoszdobó görög könyöröghetett egykor így)
Ó lendület engedd: épp abban a szögben
Vessem el én most e kenyérgalacsint,
Hogy rózsám fitos orra hegyére essék
S ő elmosolyodjon s a béke közöttünk
Szent legyen újra örökké.

Úgy néz rám, mint vadmacska a vadonban,
Ki remek szemével villogva kacsint
S próbálja előbb, vajh birja-e teste az ívet,
Mely odarepíti áldozatára.
S nyílván átkozza felette a sorsot,
Hogy az ő teste nem olyan rugalmas,
S nem is tud mást - ó ennivaló idegesség -
Mint rágni csak éles körmeit.
S jaj, nem repűlhet az asztalon át
Szemeim közzé. Fel kéne előbb
Még állnia s átsétálnia hozzám
S bárhogy sietve, de: lábakon!
Nehéz a test, nehéz az élet, ugy-e
Kismacskám?
Pár lépted alatt
A legjobb gondolat is odavész!

Ó lendület, ki csillagaid
Oly biztos kézzel kiröpitéd egykor az űrbe,
Imám feléd száll, ki ott vagy mindenekben
Szunnyadva, láthatatlanúl.
Ébredj, ébredj a karomban,
S melylyel haragós rózsámnak békítve dobok most csókot:
Ó adj biztos kezet
Világ ura, lendület-isten!
Hogy odataláljon, cuppanva, a szivéhez...

Évicus · 2010 Február 22

Pilinszky János

Tiltott csillagon

Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.

Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.

S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.

Légy vakmerő, itélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem birom tovább!

Én nem kivántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itthagyott.

Évicus · 2010 Február 22

Orosi József

Juhász Gyulához

A Tiszán nézted annyi csendes esten,
Árnyad most is partján leng feketén.
A sóhajom a vízen leeresztem,
Hátha ott köt ki messze Szegeden.

Óh, fogd el a sóhajt álomhálóval,
Boldog halott halász, a víz felett,
S felelj rá valamit, nem földi szóval.
Szél hozza vissza az üzeneted.

Egy ifjú vár itt rád. A homlokán még
Egyetlen gyönyörű reménysugár ég:
Hogy selymesebb a göröngy odaát,

Hol Téged, elhagyottat is szeretnek,
Ahol erős a gyenge és a gyermek,
És figyelik a költő szavát.

Évicus · 2010 Február 22

Orosi József

Híd alatt

A szolnoki Tiszánál

Milyen bolondos híd is ez,
úgy ível s bukik le, mintha
Lenne az istenek kezén
Gyorsjátékú égi hinta.
Égi hinta, melyen pajkos
Istennő ül s kötelet
Egy jókedvű istenficsúr
Lóbálna a világ felett

Emberek hídja pedig ez
Most is autó meg szekér -
Erőlködnek fel. Lent lesem
Várom, hogy útjuk összeér.
Selymes, sima út az egyik
Az úri, az autóé
Botorkálós, káromkodós
A másik, földönfutóé.

Úgy lesem a találkozást
Hátha eljött a pillanat
és eldől, ami el nem dőlt
Százszor százezer év alatt.
Várom, hátha egymásra ront
Ott fenn most úrnép meg szegény,
Két egymásra szabadított
Fenevad Isten tenyerén.

... De nem. A gép már elsuhant
S döcögő pont lett a szekér.
Amaz biztosan bálba megy,
Emennél biztosan enni kér
A gyerek, hát iparkodik,
hogy adjon neki ennie,
ha lesz mit... S ha nem lesz, mi lesz?
Hát akkor se lesz semmi se.

Hogy siettek bár meglehet,
Elfordították arcukat
Meg ne víjják valahogyan
A harcot, hajj, a harcukat.

Siettek, sietni muszáj -
Úgy hagytak itten magamat,
Mint ajkamat már a mosoly
Mint az eget az alkonyat.

carly · 2010 Február 22

www.tvn.hu_1439cfd1d23ec69deb7b7d73a6ce913d.jpg

Áprily Lajos
Nő már a nap

Ember, ne félj: nő már a nap!
A jégfogú szél nem harap.

A koldus is dúdolva jár,
ragyog rongyán a napsugár.

A gond sem él mindig, ne hidd,
ragadd meg és a hóra vidd.

A hóval szétfoszlik hamar:
elmossa egy langyos vihar.

A déli szél kürtjébe fú,
léggömbbel játszik egy fiú.

Most elszakadt a gömb-zsineg
s a gömbje boldogan lebeg.

Ringatja a tavasz szele -
szállj fel, kedvem, szállj fel vele!

Évicus · 2010 Február 23

Vészi Endre

Egész és meg nem bontható

Ez is vagyok, az is vagyok,
bánat, derű meg nevetés,
felhő, de közben napsütés,
beszélek is, meg hallgatok.

Mint szervezetem, komplikált,
ellentétekből épített,
része a múló réginek,
s az is, ki véle harcba szállt.

Ez is vagyok, az is vagyok,
saját képletű ötvözet,
amelyben megolvadt hegyek
érce-salakja bugyborog.

Ne követelje senki hát,
hogy kék legyek csak, mint az ég,
mint sós a só, - egyféleség,
egyhangú rossz egyformaság.

Bennem is tél, nyár változik,
lelkesség, fáradt fájdalom,
s akarom bár, nem akarom,
nevet a szív, kiáltozik.

S együtt e sok: élő, ható,
együtt e sok: a szenvedély,
a szirti csúcs, a bányamély:
egész és meg nem bontható.

Évicus · 2010 Február 23

Johannes Robert Becher

Köszönet az évszakoknak

S ha ezer év az életem,
kedvem mindig feszülve vár,
tavasznak jötte, téged!
Üdvözlégy, szép kikeletem,
szirmok haván fénylő sugár
s te zsongó dalkíséret!

S ha ezer év az életem,
ezerszer új meg új öröm,
ha dísze jő a nyárnak!
Hány drága enyhelyt ad nekem!
Színeidet, nyár, köszönöm
s ezerszer újra várlak.

S ha ezer év az életem,
ezerszer is köszöntlek én,
ősz érkezése, dalban!
A búcsúfényt a bérceken,
a hűs homályt a völgy ölén
s búgásod szélviharban.

S ha ezer év az életem,
ezer telet magasztalok
köszöntő énekemben!
Szűz hó az erdőn, völgyeken
s karácsonyt csendítő dalok
zsongó zenéje bennem.

Így ezer évvel vállamon,
ezredszer újra hirdetem
a változást dalolva,
s úgy dicsérné őket dalom
utolszor, mintha életem
első hálája volna.

Van dal, mely ezer évig él
s elkísér ezer éven át
egy népet. Meg ne állj hát:
ha tavasz, ősz, ha nyár, ha tél,
köszöntsd az év minden szakát
és mondj érette hálát.

/Ford.:Áprily Lajos/

Évicus · 2010 Február 23

Sík Sándor

Belenéztem a Napba

Egyszer, egy sugaras, pirosló reggelen,
A virradati Napba két szemmel belenéztem.
És ama reggel óta, örökre megigézten,
Járok fényittasan és a Nap jár velem.

Egy csodavillanás, egy percnyi perc alatt
Azon a reggelen a Nap szívembe égett.
S azóta mást se látok, csak egy nagy fényességet,
Csak lángot és tüzet, csak égő sugarat.

Amerre fordulok, a rét rezgő füvén,
És felhős ormain a ködlő messzeségnek:
Ezer picike Nap, ezüst ezernyi fény

Szikrázó szemei győzelmes tűzzel égnek.
És kívül és belül, örökre, szüntelen,
Örvénylik és dalol a tüzes Végtelen.

Évicus · 2010 Február 24

Áprily Lajos

Chopin-albumra

S amikor már lehullt a nyári rózsa
és őszi fényben áll a zongorád,
bágyadt kezekkel szólaltasd meg néha
a mély borongás méla dalnokát.

Ezekben a fájdalmas dallamokban
holt álmokon merengő siralom van.
S ahol leghalkabban sír a zene,
fölötte leng a George Sand szelleme.

Kolozsvár 1908

Ajándék pillanatok Neked...

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák