Aki a kutyát szereti...

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Hoztam egy napi cukiságot: Husky és Hóbagoly kvaterkázik :)

20170302husky-es-hobagoly.gif
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Csak azt nem tudom, a kutttyunk és a macsekunk honnan tudja, hogy a hűtőből ki akarnám ezt vagy azt venni?! A kert legmesszebb sarkából is "berongyolnak", s leülnek olyan szépen, áh' nem követelődzve, csak úgy, hogy jól lássam őket. Előkerül a kenőmájas, miért ne kerülne elő?! Megkapják a saját kenőmájas kenyerüket és azzal már boldogan el is felejtenek. Egészen addig, ameddig nem nyúlok ismét a hűtőbe. Persze, ez nem járja egész nap, de párszor igen. "Röpülnek" a májaskrémes "katonák" feléjük.
 
Csatolások

  • 022.jpg
    022.jpg
    1.1 MB · Olvasás: 7
  • 003.jpg
    003.jpg
    827.7 KB · Olvasás: 6

1958

Állandó Tag
Állandó Tag
A német juhász kutyusunk már két éve, hogy megműtötték fején lévő daganat eltávolításával. Gyógyulása csodálatos, ereje visszatért. Januárban fogja betölteni a 14. életévét. Reméljük, hogy még jó pár év megadatik neki a közös örömök átélésére. Örök hála az állatorvosnak aki megműtötte, ellátta lelkiismeretesen! A pumi /csillag névre hallgató/ kutyánk rá kellet jöjjek, hogy minden szót tökéletesen megért Ő 5 éves. Csodálatos inteligenciájáról tett a tegnap is a nálunk levő vendégek előtt tanú bizonyságot. Okosak ezek a házi jószágok! Nem lehet őket nem szeretni!
 
phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Szörnyű, h milyen kíméletlen lények vannak.

Néhány hete érkezett arról hír, h megkínoztak - élve megnyúztak - egy cicát, majd egy parkoló autó alatt hagyták. Orvosi ellátasa ellenére belepusztult.
Aztán ott volt Amulett, az egykori versenyló esete. Gazdájanak testvére hagyta csontsoványra éhezni, a napon fekvő, erőtlen ló szomjúságát sem csillapítva gumicsővel(!) ütötte, h rábírja, álljon lábaira.
A kiérkező állatvédők és állatorvos már csak azt tudta megállapítani, h az állatkórházig nem bírná ki az utat, így hevederekkel emelték fel a mozgásképtelenné vált lovat, és a szomszédos lótenyésztőhöz átszállítva kapott ellátást. Ő is belepusztult.
Most itt egy eset, egy kutyusról: http://m.origo.hu/itthon/20170916-k...ajd-kidobtak-egy-autobol-a-kutya-tetemet.html

A cica és a ló esetében szabadlábon védekezhettek azok, akik megalapozottan gyanúsíthatóak voltak elkövetőként.
Nincs semmilyen bűntetésük.
Tulajdonképp 3 év szabadságvesztéssel járhat az állatkínzás, de úgy tűnik, nincs tétje... Hiszen senki sem veszi komolyan!

Egy valami azonban szemet szúrhatna: aki állatot kínoz, az gyakorol. Még hozzá arra, h legközelebb emberen próbálkozhasson....
 
*
Újból elolvasni, ezekkel a borzalmakkal szembesülni - nekem szinte fizikai fájdalom.
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Ne tartson kutyat akinek derogal osszeszedni a kutyaja termeket.
Nalunk tobbszaz dollaros buntetest kapna akit elkapnak hogy nem szedi ossze a kutyapiszkot.
Tobb ezer kutya fesztivalon se latni sehol egy rakast se.

Ilyen rekamaciot hamar lerendeznek , fel vennek videora es feljelentenek.
Igen ilyen válaszra számítottam mert én eddig SENKIT sem láttam aki akár egy adagot is felszedett volna...
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
*
Újból elolvasni, ezekkel a borzalmakkal szembesülni - nekem szinte fizikai fájdalom.
Sajnos nem találom a lovas cikket ezért írom ide.
A Lendület Lovasiskola vezetője nyílt levelet írt Tóth Szilárd lovas kaszkadőrnek, aki a Nemzeti Vágtán trükklovas bemutatót tartott. Az előadásukkal nem volt gond, viszont a fellépő lovak közt akadtak olyan sovány példányok, melyeket már menteni szoktak az állatvédők.
toth_szilard_csontsovanylo_650.jpg
 
cat34

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen ilyen válaszra számítottam mert én eddig SENKIT sem láttam aki akár egy adagot is felszedett volna...

Én azért szerencsésebb helyzetben vagyok, jó pár embernél láttam, hogy összeszedte a kutyagumit.
Sajnos az emberek 98%-a még mindig úgy gondolja, hogy az utca az a kutya WC-je. Csak azért viszi sétálni a kutyáját, hogy elvégezze a dolgát.
És ez még nálunk kertes családi házas övezetben is így van. Derogál neki otthon összelapátolni a kutyaürüléket.
Az én kutyusom egy jó nevelt kuty volt. Otthon elvégezte a dolgát (amit természetesen összeszedtünk, hiszen nem akartunk belelépni), aztán jöhetett a séta.
Csak "üzeneteket" hagyott maga után. :p
 
Ekira

Állandó Tag
Állandó Tag
Már sok helyen lehet kapni kutyakaki zacskókat. Anélkül nem is lehetne kivinni a kutyát sétálni, a közterület felügyelők kérhetik, minden gazdinál ott kell lennie. Ami kicsit problémás: ha már felszedtük, milyen messzire van a legközelebbi kuka, ahová be lehet dobni?
 
Oldal tetejére