Akiket mindig szivesen olvasunk, vers, novella

Üdvözlök mindenkit!

ElQször írok erre a fórumra, úgyhogy nem tudom, itt hogy mqködnek a dolgok. Mindenesetre felteszem egy versemet, és nagyon örülnék neki, ha véleményeznétek!

Pillanatkép

Egy tucat - étterem valahol,
a Blaha melletti kis - pokol.
A Huszonnyolcas villamos.

Már régóta áll szembe velem,
mintha figyelné hogy tervezem
következő nappalom, következő hetem,
egyszóval: az egész életem.
Huszonnyolcas villamos... Köztemető, Kozma utca...
Emberek tűnnek el mellettem, mindnek sietős a dolga,
mintha értelem e Létben, s nem csak bűn volna.
Néhány észrevesz, és rám néz egy pillanatra.
Halott tekintet... Egy fakó halottra.
Új - Köztemető... Huszonnyolcas villamos...
Elúszott életek, sietős életek,
a Nap nem süt értetek...
Nem értetek süt. De hisz tudjátok...
Úgyis érzitek, ez itt az átok.
S mily bátran merek szemetekbe nézni!
Elkapni egy-egy pillantást, lángot,
megállítani a rohanó világot.
Mennyien vagytok! Mennyi idegen.
Itt vagytok köröttem, szótlanul, hidegen.
S én oly bátor vagyok... Egy üvegfal mögött...
Villamos... Blaha, s Köztemető között.
Elválaszt tőletek egy képlékeny burok,
benne én, és nem mozdulok,
kint a világ, s tűr és morog.
Óh, milyen bátor is vagyok,
míg kint vagytok Ti, s bent én!
Kezemen üzenet, szívemen álom,
mintha az üvegfalig tartana az én világom,
s mögötte csak egy film, a Lét filmje.
A Huszonnyolcas is. És az Új - Köztemető.
A temető...
Az üvegben arcom tükröződik, s kezemen az üzenet,
s arcomon keresztül járkálnak az emberek,
és indul a villamos, arcom ő is hordozza,
s benne sok elkapott tekintet. Kozma utca.

Huszonnyolcas villamos, Új - Köztemető.
Köztemető... Temetik a közt, ez emberiséget,
a szeretet porladó csontjait, a hamvakat.
Temető... Oda viszi arcomat
a Huszonnyolcas villamos. A temetőbe...

Ha kell még neked, menj el érte!
Ásd ki arcom a sír mélyéből,
kapard ki, áztasd föl a földet,
ha kell még neked.
Ha jelent valamit az a szomorú szem...
Ásd ki, s hozd vissza nekem.

Itt vagyok, megtalálsz.
Itt vagyok, hol a Huszonnyolcas megáll,
honnan az arcokat gyűjti a halál,
itt vagyok, a Blaha mellett valahol.
Tudod... A Blaha melletti kis - pokol.

Még kérded is?!

Sűrű vonatfüst kóvályog az állomásról.
Egy kérdést kérdeznék
öntöl uram:
Üres zsebével ehhez ugyan mit szól?
Mit szólok, mit szólok..
amit muszály, azt muszály
ugyebár.
S bár zsebem üres,
én ma mégis vonatra szállok.
Jóbarátom már a kalauz,
igen tisztelem mesterségét,
de mégjobban az eszét
azt a furfangosat,
azt a korruptat.
Na de uram!!! Hogy mondhat ilyesmit???!!
Mit képzel?
Pimaszság!!!
...
Nonó!
Ne ugráljon itt kend hékás!
Kicsi legény maga, még ha tele is a zsebe.
Ugyan mit ér a bors, ha nem szúrja az orrot?
Ezt mondja meg kende, hékás!
hát...a...
Fogytán a türelem,
életünk fagyos rózsát terem
s nincsen kályha
SEM egy tűz!!!!!
Azért, hékás, ne szólj így rám,
járd az utad, s gondolj énrám.
ÉNRÁM, ne a nagy mágnásra!!!
Óvatosan figyelj hátra,
s ha hangot hallasz,
hosszu sírósat, TUDD,
hogy hátad mögött már a szegénység üvölt.

Köd

Köd.

A köd, nem vártan, leereszkedett,
elűzte a napot, a fényeket.
Erőszakkal tette mindezeket,
nem törődve jövővel, jelennel.
Homály és sötétség jött nyomában,
az ember csak vegetál magában.
A köd mindent elborít és telít,
megfojtva mindent, ami felderít.
Ebből felemelkedni úgy lehet,
ha újra felkel a nap és fény lesz.
Keressük hát meg a nap börtönét,
nyissuk ki ajtaját, mint Táncsicsét,
tudjon ragyogni, adjon meleget,
hagy legyen bennünk végre szeretet.

Sziasztok!

Én is közzéadnám egy versemet - bár én Mo-on élek, de néha nem érzem, hogy itthon élnék. Talán Ti is megértitek.. és ez Mo-ról szól..

Idegen

Idegen szavak
Idegen képek
Idegen országban
Miért is élek?

Idegen emberek
Idegen tájak
Idegen szépséget
Miért is várjak?

Idegen arcok
Idegen kezek
Idegen úton
Miért is megyek?

Idegen érvek
Idegen tények
Idegen vitáktól
Miért is félek?

Idegen gondolat
Idegen tettek
Idegen hanggá
Miért is lettek?

Idegen vagyok
Idegen lettem
Idegen otthon ...
Bár itt születtem...

Horvát Magdi verse

Keserű szilveszter

Védtelen az Ember Szeretet nélkül
Sokadmagával éppúgy, mint egyedül,
Hát, még ha hajlék és fedél nélküli tekergő
Teremtőnk ne hagyd magára őt!

(Önmaga ellensége az ember, fegyvere kettős:
Önmaga túlbecsülése, vagy naiv gyanútlansága.)

Vigyázz társaidra ember, s ne játszd a vakot némely esetekben!
Bennük is, mint benned, lappang a fekete szurok,
Beléd is rejtettek öngyilkos gombokat,
Ki-nem-törésének záloga csupán boldog karácsonyod,
Szerető feleid, kényelmes ágyad, jól fűtött otthonod, és
Nem mind tehet róla, kinek ennyi kincse sincsen
S bolyong a körúton, bűvészsüveggel a fején
Egy látszólag vidám szilveszter éjjelén!
Ne hidd, ember, ott abudai luxuslakásban,
Hogy megvéd a harci-kutya, a kovácsoltvas keret, hogy
Eltakar a tégla, a cement!
Jóllehet, rabló nem jut be bunkerodba,
Ám a mások kínja beszivárog,
A kisemmizettek szentje letépi tapétáidat
S pucérra vetkőztet a Jóisten Maga!
Kicsoda és mekkora vagy te a kínokhoz képest?
Ha netán téged is elér a végzet s elfelejt sütni rád a Nap véletlenül:
Mi marad akkor belőled részvét és szeretet nélkül,
Mit jelent akkor a temérdek pénzed,
Kicsoda és mekkora leszel
A saját bőrödön belül?

Nem volna nemesebb dolog, ha meglátsz az úton
Egy jobb napokat látott, magányos alakot
Szilveszter éjjelén, bűvészsüveggel a fején,
S felkínálnád egyik fölösleges szobád,
Pezsgő és virsli mellett kívánnál neki
Szebb jövőt s nyugalmas éjszakát?!

Negrelli Henrik sanzondallamára Magdi verse

Szomorú kisgyermek dala

DAL (Elvált szülők gyermekének dala)
/Negrelli Henrik zenéjére, ami eredetileg a Várj reám c. Konstantin Szimonov-versre készült, amit aztán sanzonként a rádióban Darvas Iván énekelt/

Az ablaknál egy asszony áll s kisgyerek nyafog:
Mondd anyám, az apukám hol lehet vajon?
Mért nincs mindig itt velünk és mért van itt viszont
Az a bácsi, akit én szeretni nem tudok?

Mért nem élünk ott, ahol ismerős nekem
Minden játék, minden szó és az emberek?
Kérlek szépen anyukám, tedd meg azt nekem,
Hogy ajándékod semmi más, csak apukám legyen!

Másra vágyni nem tudok, hívom szüntelen,
Hogyha őrá gondolok, könnyes a szemem.

Jó anyám, én nem tudom, hogyan kérjelek,
Boldogságom s otthonom nincs is énnekem.
Ígérem, hogy ezután jó gyerek leszek,
Csak az édes apukám hozd vissza nekem!

/Budapest, 1982. november 10-11./

Ártatlanság

Felnézek az égre és nem látok semmit.
Hogyhogy nem látok semmit?
Azaz mégis, valamit mégis látok,
ördög az tán,
pokolfajzat?
Úgy virít, csillámlik
a magas kékségben.
Felém lebeg, piheszárnyakon.
Mi vagy te?
... de hiszen ez,
ez madártoll.
Hamvas , frissen hullt madártoll,
fehérlik a napsütésben,
s mintha rám akarna szállni.
Gyorsan, odébb innen,
még rám talál szállni.
Rohanok a lankás réten,
s ő csak követ.
Szemernyit sem marad le,
s mintha szólna hozzám.
Megfordulok s ránézek.
Honnan jöttel?
De csak szótlanul követ.
Ki küldött?
S látok egy követ,
amint nagy ívben csapódik le mellém,
s távoli, ártatlannak tűnő gyerekkacajtól
megrémülve
hirtelen
egy halott madárba botlok.

Ez egy jubileumi időmértékes (50 éve írtam egy barátomnak):

Jó Pallasnak zászlaja leng tefeletted,
Én Epykúrnak iszom kábító, hűs italát
S bár fogadom Ozulus együtt visz a Léthe vizén át
Csakhogy amíg fejedet szent glória fénye díszíti
Én Jucim domborodó kebeléről álmodom ott is.

És újra húsvét...

És újra húsvét...
(jegyzet a tipikus magyar húsvétról)

Húsvét van. Hajnalban kakasszóra - vagy digitális vekkerre - kel a nép, s ki szépen, ki pedig, mint minden nap, felöltözik, s zsebre vágja az utolsó pillanatban - valószínűleg a kínai piacon - lehető legolcsóbban beszerzett - kis ironiával - kölninek csúfolt löttyét, mely még a zárt kupakon keresztül is úgy büzlik, mint a trágyadomb, majd útnak indul. Már jó elöre listát irt arról, hogy hova érdemes menni, ahol nem holmi vacak piros tojással fogadják, hanem egy kis rummal, meg egy ötezressel, mert férfiembernek az való...

Eközben a hölgyek, akiknek nem sikerült erre a napra semmi fontosat szervezniük, hogy ne kelljen otthon ülniük, várják a locsolókat. Azaz nem mind. Egy részük bezárja az ajtót, kikapcsolja a csengöt, kihúzza a telefont, mert nem hajlandó azért fizetni ötezret, hogy valaki összebüdösitse a frissen dauerolt haját, ráadásul még be is kelljen rugatnia az illetöt. Ök a menekülök. De vannak azok, akik hagyománytisztelök, igy már két napja mást sem csinálnak, mint tojást föznek, fújnak, festenek, karcolnak, és hasonló müalkotásokat gyártanak a becstelen, pénzéhes férfiaknak. Ök igazán nagy örömmel teszik ezt, de sajnos hozzájuk kevesen jönnek, mert hát ugye nem marad pénze a nagy készülödés után rumra...

Persze azért van, aki örül a húsvétnak. A gyerekek. Ök az ideális locsolók, mert általában udvariasak, verset mondanak, és örülnek a piros tojásnak. No persze csak akkor, ha jár mellé egy pohár kóla és egy kis süti, ráadásul elég nekik egy százas is, mert modern korunkban már ök sem koptatják ingyen a szép cipöjüket, meg a nagy szájukat...

Kora délutánra már egyre lassabban forognak az agyak és a nyelvek, a versekben baki van, a gyomrokból pedig árad a tömény alkohol szaga, ami keveredve a silány minöségű kölnik keverékének hajból áradó illatával egyre jobban arra készteti a hölgyeket, hogy hamar megszabaduljanak az áldott locsolóktól, s megfogadják, hogy jövöre ök is a menekülők népes kasztjába fognak tartozni. Szintén kora délutánra a gyerekek szája, keze tiszta csoki, a szép új ruha pedig foltos, aminek otthon - a locsolóktól lefáradt - anya kimondottan örülni fog, miként annak is, mikor férje hazatántorog valamikor estefelé, mert ugye a kocsmárosnét is meg kell öntözni...

Este hirtelen megnö a város vízfogyasztása, mert ez az a nap, amikor szinte minden nö biztosan hajat mos, aztán mikor együtt a család, akkor este a TV elött elfogyasztják megmaradt - fáradtsággal festett - tojásokat, mert vacsorára már nem maradt pénz. Az asszony elosztogatta, a férj elitta, a gyerektöl meg nem illik elvenni...

No, de ne panaszkodjunk, hiszen a húsvét az hagyomány, s mint ilyennek örülnünk kell, s tíz körömmel ragaszkodni a fennmaradásához. Én személy szerint - pasi létemre - ragaszkodom a húsvéthoz, hiszen, ha ügyes vagyok, akkor kb. kilencven forintból egész nap ehetek, ihatok, és még több ezret is kereshetek. A húsvét a legnagyobb business a világon...

A hölgyek meg ne szomorkodjanak. Vegyenek jó erös sampont, és ne fáradjanak a tojásfestéssel, mert úgyis a nyakukon marad. Örüljenek, hogy van locsolójuk, mert így a mondás szerint nem hervadnak el, és ha lehet ne a legszebb ruhát adják a gyerekre, mert úgyis összekeni...

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Jeep C. King

Én már tizenhét éve -teljesen szabad akaratomból választva -ebben a Pécs melletti faluban élek a családommmal. Itt töltjük a húsvéti ünnepeket is. Húsvét másnapján a már felnőtt gyerekeim fiú óvódai,- és osztálytársai jönnek legelőször locsolkodni.A ,,célpont,, a lányom és a feleségem. A,,díjazás,, sütemény, kevés alkohol, szendvics. Közös élmény a jókedv és a vidámság ,mert több elveteműlt locsoló ruhája alá rejtve szódásüveggel érkezik a kölni mellet. Az első ,,roham ,,levonultával a feleségem két öccse érkezik,-általában két autóval- mert hozzák magukkal a szélesebb család férfi,és felnőtt fiú tagjait is. Az autókból következően alkohollal a vezetőket nem is kínálom.Nem is kérik. A ,,fizettség,,itt is az együtt töltött vidám órák,természetesen nem éhgyomorral és nem teljesen alkoholmentesen. Vallási kötődés nélkül a Húsvét nekem-nekünk a szeretteinkkel és barátainkkal együtt töltött időt jelenti.Felhötlenül és jókedvűen. Mert úgy érezzük,hogy minden közös percet meg kell becsülnünk.Ez is Magyarország.
További kellemes ünnepeket kívánok!

Árvai Emil: Húsvét

HÚSVÉT

Furcsa dolgok történnek a temetőkertben:
őrök szaladnak a városba ijedten;
s kik holtat balzsamozni jöttek sok kenettel,
megdöbbenve hallják: feltámadt a Mester!

--------------
(Békés ünnepet kívánok Mindenkinek ebben a békétlen nagyvilágban!)

Automatikus telefonközpont

Automatikus telefonközpont

Üdvözlöm, ez itt az automatikus irodalmi központunk, melyet azért helyeztünk üzembe, hogy ön a leggyorsabb, és a legmegfelelöbb szolgáltatást kaphassa, arról a cseppet sem elhanyagolható tényröl már nem is beszélve, hogy így nem kell pénzt fizetni a telefonközpontos lányoknak, akiket oly nehéz kiválogatni, hogy legyen türelmük a sok birka telefonálóhoz, és még tudjanak is helyesen, jól magyarul beszélni. Rendszerünk igen hatékony, és ha van rá mondjuk öt éve, hogy hozzászokjon, akkor már képes is lesz tájékozódni az amúgy igen egyszerű struktúrájú menüinkben...

-Amennyiben Jeep C. King tollából olvasna, nyomja meg a nullás gombot...
-Amennyiben valamely más amatör szerzö müvét olvasná, nyomja meg az egyes gombot...
-Amennyiben valamely kortárs író müvét olvasná, nyomja meg a kettes gombot...
-Amennyiben klasszikus müveket olvasna szívesen, nyomja meg a hármas gombot...

(nullás gomb)

Ön a nullás gombot nyomta meg, mely Jeep C. King müveinek olvasását teszi lehetövé.

-Amennyiben verset olvasna ettöl a szerzötöl, nyomja meg a nullás gombot...
-Amennyiben novellát olvasna ettöl a szerzötöl, nyomja meg az egyes gombot...
-Amennyiben jegyzetet olvasna ettöl a szerzötöl, nyomja meg a kettes gombot...
-Amennyiben esszét olvasna ettöl a szerzötöl, nyomja meg a hármas gombot...
-Amennyiben regényt olvasna ettöl a szerzötöl, nyomja meg a négyes gombot...
-Amennyiben visszatérne a fömenübe, nyomja meg az ötös gombot...

(kettes gomb)

Ön a kettes gombot nyomta meg, így Jeep C. King jegyzeteiből választhat.

-Amennyiben szomorú jegyzetet olvasna, nyomja meg a nullás gombot...
-Amennyiben vicces jegyzetet olvasna, nyomja meg az egyes gombot...
-Amennyiben visszatérne az elözö menübe, nyomja meg a kettes gombot...
-Amennyiben visszatérne a fömenübe, nyomja meg a hármas gombot...

(egyes gomb)

Ön a vicces jegyzet menüpontot választotta.

-Amennyiben rövid, tömör jegyzetet olvasna, nyomja meg a nullás gombot...
-Amennyiben hosszabb, részletesebb jegyzetet olvasna, nyomja meg az egyes gombot...
-Amennyiben visszatérne az elözö menübe, nyomja meg a kettes gombot...
-Amennyiben visszatérne a fömenübe, nyomja meg a hármas gombot...
-Amennyiben unja már a gombnyomogatást, nyomja meg a négyes gombot...

(négyes gomb)

Ön azt állítja, hogy unja a gombnyomogatást. Ezt nem értem, hiszen ön akart olvasni, de ahhoz nincsen türelme, hogy kiválassza az ön izlésének, és igényeinek legjobban megfelelö irást. Na nem baj. Azonban statisztika rendszerünkhöz szükséges még egy menü.

-Amennyiben nagyon unja már, nyomja a nullás gombot...
-Amennyiben még csak kicsit unja, nyomja meg az egyes gombot...
-Amenyibben elküld engem a f***ba, nyomja meg a kettes gombot...
-Amennyiben visszatérne a fömenübe, nyomja meg a hármas gombot...
-Amennyiben unja már a gombnyomogatást, nyomja meg a négyes gombot...

(kettes gomb)

Ön elküldött engem melegebb éghajlatra, pedig csak segíteni akartam. Önnek nagy valószínűséggel pszichiátriai kezelésre lenne szüksége, mert türelmetlen, durva, és antiszociális paraméterekkel rendelkezik.

-Amennyben most legszivesebben szétverné a telefonfülkét, nyomja meg a nullás gombot...
-Amennyiben éppen az anyámat szidja, nyomja meg az egyes gombot...
-Amennyiben megnyugodna, és újra olvasni szeretne, nyomja meg a kettes gombot...
-Amennyiben visszatérne a fömenübe, nyomja meg a hármas gombot...
-Amennyiben unja már a gombnyomogatást, nyomja meg a négyes gombot...

(egyes gomb)

Ön éppen az én édesanyám amúgy igen tiszta erkölcseit kérdöjelezi meg. Nem tudom erre mennyi joga van, de magának súlyos problémái lehetnek. Akinek nincs türelme fél óráig gombot nyomogatni, hogy aztán elolvashasson egy kétperces jegyzetet, az menjen könyvtárba, vagy vegye meg a KRETÉN legújabb számát az újságárusnál.

-Amennyiben ön megvenné a KRETÉNT, nyomja meg a nullás gombot...
-Amennyiben pszichiáterhez fordulna, nyomja meg az egyes gombot...
-Amennyiben könyvtárba menne, nyomja meg a kettes gombot...
-Amennyiben visszatérne a fömenübe, nyomja meg a hármas gombot...
-Amennyiben unja már a gombnyomogatást, nyomja meg a négyes gombot...

(egyes gomb)

Ön jól választott. Tönkrement idegeit kezeltetni kell.

-Amennyiben Dr. Heller Tamás ideggyógyászt választja, meg a nullás gombot...
-Amennyiben Dr. Szabó Veronika ideggyógyászt választja, nyomja meg az egyes gombot...
-Amennyiben Dr. Tök Antal ideggyógyászt választja, nyomja meg a kettes gombot...
-Amennyiben visszatérne a fömenübe, nyomja meg a hármas gombot...
-Amennyiben unja már a gombnyomogatást, nyomja meg a négyes gombot...

(kettes gomb)

Ön Dr. Tök Antal ideggyógyászt választotta. Ő a telefonközpontok emberi elmére gyakorolt hatásaiból írta disszertációját, és e területen végzett már számos kutatást. Azt hiszem, ön jó kezekben lesz. A rendszer most automatikusan feltárcsázza önnek Dr. Tök rendelöjét.
Kérem, várjon, a tárcsázás folyamatban van...

Üdvözlöm, ez itt Dr. Tök Antal rendelöintézetének automatikus telefonközpontja. A szolgáltatásainkból a gombok nyomogatásával választhat...

2004, április 11.

Hétköznapi viszontagságok I.
A tömegközlekedés

(nem próza, ez jegyzet)

Budapest, Szt. Gellért tér, szakadó eső.
Itt állok, és várom a 7-es buszt, ami nem akar jönni, s közben bőrig ázom. A váró tele van a leginkább ázott verebekre emlékeztető majdani utasokkal, így nekem csak a szabad ég alatti várakozás maradt. Odamegyek, és megnézem a menetrendet, mert már teljesen eláztam esernyő híján. Azt írja, hogy ebben az időben nagyjából öt-hatpercenként jár. Ez érdekes, mert én mér legalább tízperce szívom magamba a sok vizet itt. Gondolom beragadt valahol a Bartók Béla úti dugóban, mert bizony mióta ilyen szépen felújították, azóta nagyobb a dugó, mint előtte. No de sebaj. Kb. három perccel később meg is látom, hogy közeledik a busz. Elkezdek örülni, mert kissé már fázom is, de ekkor még nem sejtem, hogy mi vár rám. A busz kicsit sem lassítva közeledik a megálló felé, majd amikor odaér, a járda padka mellett összegyűlő esővízzel gyorsöblítést végez a várakozókon, nehogy piszkosan szálljanak fel a buszra. Nekem is jut belőle, aminek roppant mód örülök, és ezt kifejezésre is juttatom... úgy, mint a többiek. Általában igyekszem kultúrember módjára beszélni, de most nem megy. Valahogy ebben a szituációban nem megy, és keresetlen szavak hangos ordítozásávál honorálom a sofőr tisztasági ügyben tett gesztusát. De túlélem, mint sok minden mást. Az ajtók kinyílnak, és ekkor ér a második stressz. Az első leszálló még le sem lépett az alsó lépcsőfokról, de máris a képembe nyitja esernyőjét, és csak gyors reflexeimnek köszönhetem, hogy még mindkét szemem megvan. Végre sikerül túlverekednem magam azon utasokon, akik valószínűleg a végállomásig mennek, de a biztonság kedvéért azt ajtóban foglalnak el maguknak biztos helyet. A busz zsúfolásig van ázott emberekkel, és terjeng az jellegzetes szag a vizes ruhákból, hajakból. A tömöttség ellenére találok egy viszonylag üres kis placcot a csuklónál. Befészkelem oda magam, majd miután szinte lehetetlenné válik a kijutásom onnan, rájövök; ez azért volt üres, mert a lyukas csuklógumin befolyik a víz, ami monoton, egyenletes csöpögéssel jut a homlokomra. Csodás ez a mai nap, én mondom csodás. Bezárulnak az ajtók, és elindul a busz. Végre elindul...

Az első megállónál többen is leszállnak, így felszabadul némi hely, és sikerül kijutnom a zuhany alól, ráadásul felszabadul néhány ülőhely is. Azt már rég megtanultam, hogy egy tömött busz utolsó üres székeire nem szabad leülni, mert akkor biztosan felszáll egy idős ember, és ugrálhatok, mint a bolha. Átverekszem magam a csukló másik felébe, majd miután ott megnyugodni készülök, valami történik. Ahogy mondtam, felszáll egy idős hölgy. Retiküllel, és húzókocsival. Tudjátok az a kétkerekű, állandóan nyikorgó vacak. Nos, a hölgy elindul az üres szék felé, de életkorát megcsaló sebességgel, mint egy tank. Útközben táskájával jól oldalba vág, minek következtében azonnal feliratkozok a vesedonorokra várakozók listájára, majd áthúzza kocsiját a cipőmön. Elönt a mérhetetlen boldogság, amikor meglátom a szép bőrcipőmön az egyenletes sárcsíkot. De nem baj, mivel szolidáris lélek vagyok, örülök, hogy a hölgynek nem kell ácsorognia tömegben való törtetéssel megerőltetett lábával. Még be sem fejezik a felszállást az emberek, amikor már megszólal a csengő, mert a sofőrt szorítja menetidő. Sietni kell, nincs idő a kényelmesen komótos fel és leszállásra, mert még bérmegvonás lesz az eredménye. Az ajtók becsukódnak és megyünk tovább...

Rápillantok a busz belső - fokgyem - kijelzőjére és látom, hogy reggel 7:22 ellenére hajnali kettőt mutat, és az nem változik, és annak ellenére, hogy a Ferenciek tere következik, a Baross tér, Keleti pu. van kiírva rá. Ha ma elseje lenne, azt gondolnám, áprilisi tréfa, így viszont csak arra tudok következtetni, hogy hibásan működik. Nem először látok ilyet, de hát mindegy. Semmi sem lehet tökéletes. Eközben észreveszem, hogy velem szemben most egy másik ember küzködik a csuklógumin kéretlenül betolakodó esőcseppekkel. Így, innen nézve ez sokkal mókásabb, mint amikor én álltam ott. Az esőáztatta emberek szaga továbbra is terjeng, és már kezd egyre jobban zavarni. Az nyugtat csak, hogy másokat is, mert többen fintorognak, sőt, a velem szemben állónak csavarhatja is az orrát, mert egy hatalmasat tüsszent. Egyenesen bele a képembe anélkül, hogy a kezét a szája elé tenné, aztán bocsánatot kér tőlem. Remek gondolom, de ez nem változtat azon a tényen, hogy valószínűleg gazdagabb lettem néhány parazita bacilussal. Azt hiszem, így terjed az influenza, és még csodálkoznak, hogy időnként kitör a járvány. De most már elindulok az ajtó felé, mert le kell szállnom...

Azaz csak indulnék, mert a tömeg visszafog; ne siess annyira! Még szerencse, hogy a Ferenciek tere jön, mert ott sokan leszállnak. A busz beáll a megállóba, és elkezd a tömeg lehömpölyögni a buszról. Az első még el sem hagyják az alsó lépcsőt, máris belenyitják ernyőiket a várakozók képébe. Én nem teszem, mert nincs nálam ernyő, soha nem használok olyat. Miközben az ajtó felé igyekszem, néhányan beelőznek a tömegben, mert nagyon sietnek, így újabb lenyomatok kerülnek az aznap reggel frissen pucolt cipőmre, de már nem érdekel. Elfér a többi közt. Átverekszem magam azokon, akik az ajtóban tobzódnak, de leszállni nem akarnak, és elindulok az aluljáró felé, mert utam itt még nem ért véget. Még várnak rám a metró viszontagságai, de remélem, hogy oda nem folyik be az esővíz...

2004. április

JeepCKing írta : ,,A múltkor felhívtam a Vodafone (1270) ügyfélszolgálatát, és kb 25 gombot nyomtam meg, mire eljutottam addig az ügyfélkezelöig, aki az én ügyemben kompetens. Akkor közölte a rendszer, hogy minden ügyintézö foglat, várjak 10 percet, aztán zene...
Még mindig foglalt, várjak még 5 percet, és újra zene...
Aztán ezt eljátszotta még 2x mire közölte, hogy a lejárt a vonalban maradási időm, bontja a contactot. Akkor vágtam majdnem földhöz a telefonomat, majd újabb 20 perces sz@r@kodás után sikerült beszélnem valakivel, aki közölte, hogy ebben nem tud segíteni, menjek be a hozzám legközelebb lévö ügyfélszolgálatra, és ott érdeklödjek... ,,


A Vodafone különösen macerás társaság. Én rajtuk keresztül használom az internetet és előfordul, hogy 2 havonta kb. 3-4 napig nem működik a hálózat. Ők váltig állítjág,hogy minden rendben,de hát akkor sem lehet felkapcsolódi.Naponta 3-4 alkalommal reklamálok ilyenkor,aminek hallhatóan nem örülnek,de minden ügyintézőnek el kell külön-külön mondani mi a gondom milyen rendszert használok,milyenek a beállítások st.stb.Már volt olyan ügyintéző aki egyszerűen letette a telefont!Az egy másik órába telt mire újra megtaláltam...Legutóbb összekeverték a számlámat a fiaméval. Ha sűrűn reklamálok egymás után egyszerűen nem fogadják a hívást erről a kártyáról,míg egy másik Vodafone-os telefonról gond nélkül felhívhatók...

En most irok ebbe a topikba eloszor, es szeretnem feltenni egy versemet.



Emlékezet


Nem tudom, hogy Budapest vagy Kanada az álom
Vagy az elmúlt húsz évet halucinálom egy korházi ágyon fekve,
Sajgó combjaimra bágyadtan meredve.
Vagy tán félálomban a Balaton parton,
Hol palacsintával gyomromban sziesztámat tartom,
Mert ismét eltemettem egy tanévet,
De a bizonyítvány átka a napnál jobban éget
És a strandolo tömegek moraján keresztül,
Érzem, hogy a lelkem hirtelen berezdül,
Mert két hét még a lelki béke,
S a rossz emlékek szörnyű éke szétfeszít
Mert a hatamas sárga iskola sohasem veszit
És elnyel ismét, mint egy várbörtön mélye,
S a kegyetlen hadúr rideg személye végigmér újra
Szemében elpattant rég a szeretet húrja

Gyakran álmodom kedves, koranyári napot
Évzárót, hol az osztályfőnok nagy csokor virágot kapott
De én ülök a padban, nyakamon a vörös kendő,
Csak a jótanuló az értékelendő e szent napon,
Nalam átkozott évek nyoma minden egyes lapon.
Vádlóan néznek rám tanárok, gyerekek, szülők
Mintha csak miattam lennének öszülők egy diktatúra alatt,
Hol a jólét hamis lépe emelt ránk égigérő falat.
Beszortítom szemem, hogy még fényt se lássak
S újra távolba vesznek tanárok osztálytársak
Futnék előlük időn és óceánon át
De hordozni kell az emlékek végtelen sorát,
Mert téglaként ők építik fel a lelket,
De az ingatag házhoz én adtam a telket.
Mint ponty, ha partrarántom,S utolsó percéhez érkezett
Úgy csapkodja bennem haláltusáját a vergődő emlékezet

Elfáradtam...
A messzi országban rámborúl az élet súya...
Sa magányos elme végibúsúlja a hosszú délutánt.
Hol ismerős a köd és a hó,
Hol a lomha létben a lélek a haldokló
Hol hóvihar után azúrkék az ég,
Hol méregzöld pázsitot rejt a jég,
S hol a felhőkbe nézve értem meg igazán,
Hogy az Isten túlnő életen s hazán,
Mert hiába a messzi távol.
A mindenség ura, aki sohasem vádol...
És az idegen országban
Idegen templomba betérve,
A élet terhét eléje letéve
Magyarúl köszönt engem
A Bosnyák téri Isten

Adam és Harry különös kapcsolata

Adam és Harry különös kapcsolata

Adam Slater hat éves, amikor furcsa emlékek törnek rá egy másik életből. Idézetek egy majd száz évvel korábbi gyermekkorból, fiatalságból. Arra is emlékszik, hogy a második világháborúban harcolt, s amikor annak végre vége lett, megházasodott, s született egy kislánya, akit Sarahnak hívtak. Nagyon szerette a lányát, tisztességesen nevelt fel, s miután felesége meghalt, ő jelentette számára az egész világot. Egy csodaszép kis külvárosi családi házban éltek, s kapcsolatukat még Sarah házassága, melyet Frankkel kötött sem veszélyeztette. A fiatalok laktak a földszinten, ő pedig - akit emlékei szerint Harry Canningsnak hívnak - az emeleten lakott. Néhány évvel később megszületett ő, azaz Adam. A képek itt kezdtek egyre jobban összekuszálódni, mert ő volt egy személyben Adam, Harry, és a később ismét megszülető Adam is. Mármint az emlékképeiben. Látta édesanyját a kórházban, amint magához emeli őt, és akkor határtalan nyugalom árasztotta el. De Harry teljes életének minden egyes percére is tisztán emlékezett, s ez zavartság érzetét keltette benne, mert tisztában volt vele, hogy őt Adamnek hívják és még csak hat éves. De akkor honnan ez a sok emlék? Ahogy a mozaik darabkák egyre jobban a helyére kerülnek, kezd ráébredni, hogy ő a saját nagypapája reinkarnációja. Reinkarnáció. Ennek a szónak az értelmével is csak azért volt tisztában, mert Harry tudta mit jelent ez, s így már ő is tudja. De mégis olyan egyedül és elhagyatottan érezte magát súlyos képkockáival, miszerint Sarah egyik kép szerint az anyukája, a másik szerint pedig a lánya. Hogyan nézzen most ő Frankre? Mint az apjára, vagy mint a vejére? Próbált rendet teremteni a káoszban, és szépen a helyére rakni mindent, de bizonyos dolgok még hiányoztak. Arra nem emlékszik, hogy mi lett a nagypapával. Adam csak egyet tudott: ő sohasem ismerte személyesen a nagypapát, mert ideje korán meghalt. De ha ő Harry reinkarnációja, akkor tudnia kéne hogyan, és miképp érte a halál. Komoly gondolatok ezek egy hatéves fiúnak, de nem tudott rá emlékezni, akárhogy is igyekezett. Pedig már majdnem minden megvolt; a változások, a hely, ahol éltek, a barátok, a család, az elveszített szerettek, s nem utolsó sorban a háború borzalmai. Adamnek nem egyszer könnyet csaltak a szemébe az emlékek, melyekről e különös reinkarnáció által értesült először, mert édesanyja szinte semmit sem mesélt neki a múltról. Fájdalma még nem múlt eléggé ahhoz, hogy beszélni tudjon erről kisfiának. Majd ráér megtudni, ha idősebb lesz, s így még furcsábbak a dolgok. Nem lehet a tudatalatti holmi csúfos játékáról beszélni. Sokáig Adam is úgy gondolta, hogy ezt megtartja magának, és nem beszél erről szüleinek, de Harry élete egyre több helyet foglalt el Adamében, s így kezdett egyre inkább a viselkedése is megváltozni. Sarah nem értette, mi történik fiával, mígnem egy délutánon az odament hozzá, s elhatározta, most mindent elmond neki, de ekkor szinte egy csapásra szűnt meg létezni az általa ismert teljes világ. Hirtelen minden megváltozott. A szoba, a ház, a környék, az emlékek. Mind-mind eltűnt, s átadta helyét a puszta ürességnek. Nem létezett többé se Adam, se Harry...

Eközben fel-alá sétált a szülészeti osztály várójában Frank Slater. Várta, hogy felesége orvosa megjelenjen, s közölje vele a jó hírt. Nemsokára ez meg is történt. Az orvos kilépett a szülőszobából, odalépett Frankhez, kezet rázott vele, majd közölte, hogy egészséges kisfia született, s a felesége, akit átszállítottak a frissen szült anyák számára fenntartott osztályra, már nagyon várja őt. Franken hihetetlen boldogság lett úrrá, örömében majd ki ugrott a bőréből. Sietős léptekkel indult el feleségéhez. Amikor belépett a kórterembe, Sarah ott feküdt karján a kisbabájával, s mosolyogva motyogott annak fülébe. Odament az asszonyhoz, megcsókolta, egyik kezével megszorította annak kezét, majd a másikkal elkezdte babusgatni a kisfiát. Ekkor egy nővér lépett be a szobába:
- Jó napot, Mr. és Mrs. Slater. Nem akarom magukat sürgetni, de eldöntötték már, hogy hogyan fogják elnevezni gyermeküket?
Ekkor Sarah és Frank egymásra néztek, de Sarah szólalt meg először.
- Fiú lett, így hát döntesd el te. Ha lány lenne, én döntöttem volna. Így állapodtunk meg.
Frank széttárta karjait, majd így szólt:
- Légy üdvözölve a Slater családban, Adam.
- A gyermek neve akkor ezek szerint Adam Slater? - Kérdezte a nővér.
Frank, és Sarah egyszerre bólintottak. A nővér felírta a nevet, majd távozott.
- Felhívjam az apádat, hogy elmondjam neki a nagy hírt? - Kérdezte Frank a feleségét.
- Igen, légy szíves. A papa biztos örülni fog, hogy előléptették nagypapává. - Mosolyodott el Sarah.
Frank kiment a váróba, majd feltárcsázta az otthoni számot. A telefon hosszasan kicsengett, de senki sem vette fel. Megpróbálta újra, és újra, de semmi. Ekkor visszament feleségéhez.
- Többször is hívtam, de nem vette fel. Biztos a szokásos délutáni sziesztáját tölti.
- Nem baj, had pihenjen. Majd ha hazaértünk, akkor lesz neki meglepetés csak igazán.

Késő este volt, amikor házuk előtt kiszálltak a kocsiból. Rögtön feltűnt nekik, hogy a házban teljes a sötétség. Kicsit aggódni kezdtek, vajon mi lehet a nagypapával, s Frank úgy döntött, hogy majd ő felmegy és megnézi, Sarah pedig menjed és fektesse le a gyereket. Frank felkapcsolta a feljáró világítását és elindult az emeletre. Akkor sem jött válasz, amikor már harmadszorra kopogtatott. Ekkor lenyomta a kilincset, és lassan kinyitva az ajtót, belépett a szobába. A nagypapa ott ült csendben, s mozdulatlanul a hintaszékében háttal Franknek. Nagyon szeretett itt üldögélni az öreg, s pipázgatva merengett a múlton, avagy olvasgatott attól függően, hogy mihez volt épp kedve. Frank felkapcsolta a szobában a villanyt, majd megszólította apósát:
- Ébren van, Harry?
De válasz nem jött. Frank megismételte a kérdést, majd amikor másodszorra sem jött válasz, akkor odament hozzá, megkerülte a hintaszéket. Harry kezében ott volt a már rég kihűlt pipája, szeme csukva, szája résnyire nyitva. Frank gyengéden a vállára tette a kezét, s megrázta, hogy felébressze álmából, s közölhesse vele a jó hírt. De amint ezt tette, az öregnek félrebillent a feje, s a pipa mély koppanással ért földet. Frank ekkor megrémült kissé. Megfogta Harry jobb csiklóját, de nem érzékelte annak pulzusát. Lekiabált feleségének, hogy azonnal jöjjön fel. Mikor Sarah felért az emeletre, férje épp a mentőket hívta.
- Mi a baj Frank? - Kérdezte ijedten.
- Azt hiszem az apád meghalt! - Mondta sajnálattal teli hangon.
Sarah ekkor az apja nyakába borult, és sírva fakadt. Mély fájdalmán még Frank sem tudott enyhíteni. Mikor a mentősök kiérkeztek, megállapították az öreg halálát. Elszállították, s egy héttel később az orvosok közölték, hogy a halál oka infarktus, mely nagy valószínűséggel álmában érte az öreget. A család hatalmas gyásszal szívében újabb egy héttel később eltemette Harryt...

Hat év elmúltával a fájdalom némiképp alábbhagyott Sarah szívében, de még nem tudott róla nyugodtan beszélni, így Adam semmit sem tudott a nagyapjáról, mint ahogy Sarah sem tudott arról, hogy a gyermekre milyen furcsa emlékek törnek rá egy másik életből. Idézetek egy majd száz évvel korábbi gyermekkorból, fiatalságból...

2004. január 14.

A békából lett királylány

A békából lett királylány

Egyszer volt, hol nem volt.
Kezdé így a nagy klasszikus,
De ez a történet inkább misztikus,
S kissé talán nagyon fura,
Így nem illik a szokásos formula,
Ehhez a se füle, se farka
Groteszk, kifacsart történethez,
Mely nem passzol a mesebeli törvényekhez,
S nem fér semmi kétség ehhez.
De el kell mondjam nektek eme regét,
Mely a békák társadalmában történt nemrég.
És azóta alig telt el néhány év...

Egy nemesi családból származó békalány,
Sétált a tóparton, hogy mért, az nem talány,
Büszke apja, a békaország kormányzója,
Ki rendes, de kissé mogorva,
S konok,
Feleségül szánta egy varangyhoz,
Mert így juthat újabb vagyonhoz,
S nagyobb hatalomhoz,
S nem bánta, hogy lánya ettől bús,
Ha ettől lesz vagyona dús,

Szóval, a kis békalány fejét lógatva
Barangolt a tóparton, elgondolkodva,
Hogyan, s miképp tehetne apja ellen,
Ki vele ily durva, kegyetlen,
S roppan mód rideg,
Miközben benne
Tombol az ideg,
S hideg hüllő vére felforr,
Hogy neve csak egy sor
Az eladható termékek listáján.

A nagy gondolkodás közepette,
Egy szép legény, ki észrevette,
Lehajolt érte, s felemelte.
Nem béka volt ő, hanem ember,
Haja durva, mint a kender,
Ruhája lyukas, mint rozsdás veder,
Látszik rajt’, hogy szegény ember,
De tenyere puha, és lágy,
Akár csak a jó hínár ágy,
S szeme ég kék...

Hangja lágy, és kellemes,
- Mi a búbánatod kedves?
- Az apámat, ki amúgy rendes,
Most megbolondította a vagyon,
S kegyetlen férjhez adott,
Egy varangyhoz, kinél sok a vagyon,
De képe ronda, csúf nagyon...
Puffatag, és szemölcsös,
Teste pedig göröngyös,
S azt hiszi, ezzel imponál,
És boldogan, ezer örömmel,
Állok majd vele az oltárnál,
De a gyomrom forog,
Mikor erre gondolok.

- Jajj, te szegény, kis pára,
Nem irigykedem egy ilyen apára,
Kinek lánya
Csak árucikk,
Mert ez a sikk,
S odaadná vagyonért cserébe,
Egy rút varangy fekhelyére,
Mert ez lenne érdekére.
De van egy nagy ötletem;
Megcsókollak önzetlen,
S leszel szép királylány,
Akire szívem rég vár,
S látom neked is ez a végvár,
Hát segítek rajtad te szegény,
Erre való egy derék legény.

- De én egy béka vagyok, ki nyálkás,
És kissé gusztustalan,
Bár cseppet sem gesztustalan
Eme nemes szándék,
Mit én cseppet sem bánnék,
De félek nem lesz hozzá gyomrod,
Hogy egy békára nyomj forró csókot,
De ha te így gondolod,
S terved elszántan komoly,
Legyek a csók után örökre birtokod.

A legény mély levegőt vett,
A szemére szemfedelet tett,
Szájával nagyot csücsörített,
S méla undorral ábrázatán,
Csók csattan a béka száján,
Közben hideg futkosott a hátán,
De a nemes perc véget ért,
S a csoda életre kélt,
A legény hányt egyet,
S mire azzal végzett,
A békából királylány lett.

- Most már az enyém vagy,
Hisz te mondtad, magad,
Életedet kezembe adtad,
És ezzel lettél tulajdonom,
S nemsokára menyasszonyom,
Bár nem lesz lakodalom,
Mi gazdag és fényes,
De érzésünk tiszta, ékes,
Bár jövőnk nem lesz fényes,
Gazdagon csillogó,
De ha a szív jóra való,
Akkor az álom megvalósítható.

- Te most biztosan viccelsz velem,
Én királylány vagyok, s hiszem,
Sokkal jobbat érdemlek,
Nem köthetem életem egy csóró,
Céltalan tóparton kóborló,
S talán sátorban lakó
Ágrólszakadthoz, mennem kell,
Mert várnak rám cadillac-el,
Nem élhetek egy ilyen emberrel.
Balga voltál, rászedtelek,
De most már Isten veled,
Többet nem tökölhetek
Itt egy szánalmas alakkal,
Ki csókolódzik békákkal,
Mert még megszólnak érte talán,
S az lyukat ütne hiúságom falán.
- És ezzel a volt békalány odébbállt.

Szegény legényt a bánat leverte,
Csalódottan ugrott a tómederbe,
Mert mis sem ért már az élete.
Este bemondták a hírekbe,
Öngyilkos leltek vízbe fúlva,
S a hír a királylányt fel sem dúlta,
Mert épp egy miniszter ölébe volt bújva.
Így végződött a békalány esete,
A szegény embert hamar elfeledve,
Gazdag körökbe járt minden este,
Mígnem egyszer egy újságíró,
Ki riporter, s oknyomozó,
Ki elszánt, mint egy kopó,
Nyomára lelt a múltjának,
S megírta az egész világnak.

Lett belőle botrány, nem is kicsi,
Mert a királylányt beszennyezi,
S kinek kell egy hüllő,
Kinek vére, mint az üllő,
Olyan hideg,
Tombolt is benne ismét az ideg,
Hogy mikor sorsa épp jóra válna,
Egy kis mitugrálsz színre lép,
S tönkre teszi fényes életét,
Hogy sötétbe burkolja jövőjét...

Egy nemesi családból származó királylány
Sétált a tóparton, hogy mért, az nem talány...

2004, április 27.

Árvai Emil: Költő

KÖLTŐ

Játszik a szavakkal
"életre-halálra"...

Gubózik magába...

...Míg testet ölt
egy megfogant
gondolat,

új verset vajúdva világra.

Két gombóc fagylalt

Szép, meleg nap volt. Az ég tiszta, kék egyhangúságát csak néhány madárka törte meg, s a Városligeti tavon boldogan úszkáltak a vadkacsák, a tó parti porban pedig verebek fürödtek. Ott ültem az egyik padon az árnyékba húzódva, és figyeltem ezeket a csodálatos képeket. Mellettem alig pár méterre egy sebtiben felállított fagylaltos stand kínálta hűsítő gombócait az embereknek. Mivel ez egy igen meleg nap volt, így mindig lgalább három ember állt sorban. Néztem a sokféle embert, és azzal szórakoztam magamban, hogy megpróbáltam eltalálni előre, hogy ki milyen fagylaltot fog kérni magának. Roppant mód jól szórakoztam ezen, s közben teltek az órák. Ez a nap azon kevéske alkalmak közé tartozott, mikor egymagamban kimozdultam itthonról, hogy egy kis friss levegőt szívjak, és kiszellőztessem a fejem a hétköznapok szennyétől.

Haladt a sor a fagylaltos előtt, s épp egy férfi következett. Középkorú, úgy nagyjából negyvenöt-ötven közöttire saccoltam volna. Rövid, egyenes haja már ritkulásnak indilt, és itt-ott mintha már ősz szálakat is felfedezni véltem volna, de lehet csak a távolság volt csalóka. Arcának karakáns vonásait ráncok tarkították, s mélyen ülő, keskeny vágású szemei élénken figyelték a fagylaltkínálatot. Ruházata is érdekes volt. A férfi, mintha a 60-as évekből pottyant volna ide; egyszerű, messziről is jól láthatóan régi, rövid újjú kockás nylon inget viselt, melynek felső két gombját lazán kigombolva hagyta. Színei a barna különböző árnyalataiban játszottak. Nadrágja egyszerű leginkább krémes színű vászonnadrág, melyhez felettébb mód nem passzolt a régi, hasított bőrcsíkokból összevarrt mélybordó bőrszandál a szürke, kockás zoknival. Szóval mindent egybevéve különös szerzet volt, s igen komoly gondot jelentett, hogy megtippeljem milyen fagylaltot fog kérni, de nem is maradt erre időm, mert mire eljutottam volna döntésemig, addigra ő már kimondta, hogy egy gombóc epret, és egy gombóc zöldalmát kér.

Éppen a zsebében kotorászott az apróért, hogy kifizesse a hűsítő finomságot, mikor egy fiatalasszony közeledett kisfiával kézenfogva a fagylaltoshoz, de nem álltak meg előtte, hanem továbbmentek. A kisfiú, ahogy észrevette, hogy itt milyen finomságok kaphatóak, kinyújtotta kis kezét, és a stand felé mutatva parányi mutatóújjával megszólalt:
- Anya, vegyél nekem fagyit!
- Sajnálom kicsim, de nincs rá pénzünk. - válaszolta rá az anya nehézkesen.
Végig néztem rajtuk, és láttam, hogy valóban igaz lehet, hogy nincs rá pénzük. A nő alig lehetett harminc egynehány éves. Barna haja hosszú, és látszik rajta, nem telik rendszeres fodrászra. Arca megfáradt, tekintete megtört. Keze pedig a nőiesség legkisebb jelét sem mutatta. A kézfején a bőr ráncos, újjai, kézfeje pedig inas. Látszott rajta, hogy még ezért a kevéskéért is keményen meg kell dolgoznia. Ruhája egy kopott farmernadrág, és egy kissé már kifodrosodtt nyakú pamut poló. A gyermek olyan négy-öt éves lehetett. Haja rövid, szőke, arca kerek. Egy barna kis kord nadrágot viselt, melynek térdeinél, és ülepénél, színben és anyagban egyaránt nem oda passzoló folt éktelenkedett. Lábán kissé megfeslett orrú bebújós vászoncípő, felsőtestén pedig egyszerű póló. De mindezek ellenére makulátlanul tiszták voltak mind a ketten. A gyermek, mikor meghallotta, hogy nem kaphat fagylaltot, nagyon szomorú lett, és elkeseredett hangon folytatta:
- Anya, vegyél nekem fagylaltok. Hallod? Vegyél nekem...
- Nem lehet, kisfiam. Anyunak nincs most pénze fagylaltra.
A kisfiúban mintha egy világ dőlt volna össze. Kis kezét, melyel az imént még a stand felé mutatott, szeméhez emelte, és halkan sírni kezdett, miközben alig érthetően motyogott magában.
- De én most fagylaltot akarok enni!
Az anyja nem tudott vele mit kezdeni. Hogyan is magyarázhatnán el egy ilyen kisgyereknek azt, hogy nincs! Hogyan is értethetné meg vele ezt? Lehajolt hozzá, és megígérte neki, hogy majd holnap kap fagylaltot, de ma nincs rá pénze, s ezzel elindultak tovább.

Én csak ültem, és néztem az eseményeket, mikor arra lettem figyelmes, hogy a férfi, aki az imént még a zsebében kotorászott az apróért, utánuk siet, szó nélkül lehajol a kisfiúhoz, és a kezibe nyomja a tölcsért, majd így szól:
- Találkoztam egy tündérrel, aki azt mondta, adjam ezt oda neked, mert nagyon szeretnél egy fagyit!
A kisfiú arcán először mintha némi értetlenség tükröződött volna, de hamar megfeledkezett róla. Elvette a fagylaltot, és arca szinte varázsütésre kivirult. Szemében ott csillogott a világegyetem minden öröme, és két kis kezével fogta a számára oly hatalmas tölcsért. Az anya ott állt, és hirtelen nem tudott mit mondani. Az egyész egy pillanat alatt történt, és ő meg volt lepődve, majd mikor magához tért, a férfi felé fordult, s zavartan, pirosra színeződött arccal szólalt meg:
- Uram, én ezt nem fogadhatom el.
- Dehogynem. Hiszen ez csak egy fagylalt.
- De olyan kellemetlen ez így...
- Ugyan már! Fogadja csak el nyugodtan asszonyom.
- De... - folytatta volna az aszony, ha a férfi nem fojtja belé a szót.
- Nézze asszonyom! Ne érezze magát kellemetlenül, mert nem maga miatt adtam, hanem a gyermek miatt. Nekünk ez csak egy fagylalt, nem több. Nekünk semmi az egész, de nézzen rá a kisfiára. Nézze milyen boldog. Neki ez az apróság a mai nap öröme. Kérem, ne fossza meg ettől... Fogadja el bátran, nem ezen a fagylalton múlik az életem.
Az asszon hirtelen meg sem tudott szólalni, csak nézte kisfia boldog arcát. Ha akarta volna, akkor sem adhatta volna már visza a fagylaltot. A kisfiú már rég megevett majdnem egy egész gombócot, melytől a szája körül krémes zöldalma ragacs olvadt csíkja árulkodott annak hihetetlen ízletességéről.
- Köszönöm, uram, mondta a nő fejét a firfi felé fordítva, s csak ekkor vette észre, hogy az már nincs is ott.
Az asszony elmosolyodott, megsímogatta kisfia fejét, majd tovább indultak...

Ott ültem, és csak néztem. Csak néztem meglepetten magam elé, mert nem tudtam elhinni, amit láttam. El sem tudtam képzelni, hogy ilyenek megtörténhetnek manapság, hiszen annyira meseszerű volt az egész. Pedig, ha hiszik, ha nem, én is megtehettem volna ugyanezt, hsizen ott volt az én zsebemben is némi apró, és biztosan telett volna belőle egy fagylaltra, de... de valahogy ez meg sem fordult a fejemben. Csak ültem és néztem magam elé gondolataimba mélyedve, hogy mekkora szeretet lehett ennek a férfinek a szívében, és hogy mekkora értéke lehet két gombóc fagylaltnak...

2004. május

Egy sündisznó románca

Egyszer régen, nagyon régen,
Egy sün fiú párját kereste kevélyen,
Így sétált az erdőben fütyörészve,
Mígnem azon kapta egyszercsak magát,
Hogy fejével döngeti az arborétum kőfalát.
- No fene! - kiáltotta el eképp magát.
- Na megnézem ennek a túloldalát!

Hernyó módra araszolva,
Faját meghazudtolva,
Átmászott a köfalon,
Hogy vajon ott mi vagyon?
S szeme kerek lett, a szája meg tátva,
- Bejutottam a menyorzságba!
Mert amit bizony ottan látott,
Túlment minden ismert határon.

Ehhez képest a paradicsom
Csak egy nagy gazhalom
A kietlen, puszta ugaron.
Mert van itt minden mi szép,
Csodálatos sün-álomkép,
Melybe ha egyszer beköltözne
Hiányt semmibe sem szenvedne.

S miközben nagyban csodálkozik,
Egy sünleányt lát, ki zuhanyozik,
Gyönyörő gömbölyded formája
S rajta a vízcseppek apró prizmája
Hősünket rögvest elvakítja,
S ő telve hormonokkal,
Nem hiján önbizalommal,
Elindul a leányzó felé,
Hogy elcsavarja annak fejét,
S amint odaér udvarlásba kezd eképp:

- Ó sündisznók legszebb leánya,
Minden hímek legnagyobb álma.
Alakod, mint egy istennőé,
Tüskéik akár egy fecskendőé,
Oly egyenesek,
S hegyesek,
Hogy látványába testem beleremeg,
S meghalok, ha tiéd nem lehetek.

- De a leányzó nem felel,
Csak csendben figyel,
S büszkén zuhanyozik tovább,
Észre sem véve udvarlóját,
Vagy talán csak kéreti magát
Még egy kicsit; izzasztja a legényt,
Nehogy még megszólják könnyű vérét,
Mert ha hírnevét csorba rágja,
Száműzheti a paradicsom gazdája.

A sün fiú viszont nem rest folytatni:
- Szép kislány, tán fáj megszólalni?
Adj valamit jelet, hogy tudjam;
Takarodjak-é, vagy folytassam?
Szólj, ha pofám hiába ne koptassam,
De ha nem szólsz, nekem az is jó,
Hisz a törvény régről való:
A hallgatás beleegyezés!
- De a leányzótól csak semmi jelzés

- Rendben van, látom hangod akad,
Talán, mert úgy elvarázsoltalak
Nemesen szép udvarlásommal,
Hogy nem tudsz íberelni szavakkal,
Inkább maradsz bölcs némasággal,
Mint hogy elronts mindent...
...ostoba locsogással,
De tudom én, hogy csókra vársz,
S én megadom amire vágysz.

- A sün fiú, hatalmas csókra készült,
S ebbe minden izma belefeszült,
Mert amint ezt megtette,
A leány némaságát megértette,
Apró tüskékkel lett tele nyelve,
S a fájdalomtól felnyerítve,
Fetrengett a földön nyüszítve.

A kertész mikor ezt meglátta,
A kerti csapot elzárta,
S nagyot röhögött a markába,
Mert még olyat nem látott,
Pedig jó rég itt dolgozott,
Hogy egy sündisznó...
...egy kaktusznak udvarolgatott!