Hírek Az ukrán külügyminiszter szerint a magyar hatóságok „gyakorlatilag túszul ejtették” az ukrán állami takarékbank hét alkalmazottját

Az ukrán állami Oschadbank két, Ausztria felől érkező pénzszállítóját állították meg a magyar hatóságok. Kijev hivatalos jegyzékben követeli az alkalmazottak szabadon bocsátását és az EU jogi értékelését kéri.

Állami terrorizmus, túszejtés és zsarolás – ezekkel a szavakkal illeti Ukrajna Magyarországot, miután

állításuk szerint a magyar hatóságok csütörtökön Budapesten feltartóztattak két ukrán pénzszállító járművet, és túszul ejtették a hétfős személyzetet.
Az ukrán állami Oschadbank két, Ausztria és Ukrajna között közlekedő pénzszállítóján 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat szállítottak. A hírt Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége közölte pénteken hajnalban a Facebookon,

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter álláspontja szerint „ma Budapesten a magyar hatóságok gyakorlatilag túszul ejtettek hét ukrán állampolgárt. Ennek az okai jelenleg ismeretlenek, akárcsak az állapotuk vagy az, hogy lehet-e velük kapcsolatba lépni.” A közlemény szerint a magyar lépés egyenlő a túszejtéssel és a pénz ellopásával.

„Ha ez az az »erő«, amiről ma Orbán Viktor beszélt, akkor ez egy bűnszervezet ereje. Ez állami terrorizmus és zsarolás”
– fogalmaztak. Ukrajna hivatalos jegyzékben követeli a hét ukrán állampolgár azonnali szabadon bocsátását, és az Európai Unióhoz fordul, hogy jogilag értékelje a magyar lépéseket.

Az érintett Oschadbank (Takarékbank) a honlapján azt közölte, a két pénzszállítót „indokolatlanul” tartóztatták fel, miközben rendszeres szállítást végeztek az osztrák Raiffeisen Bankkal kötött nemzetközi megállapodás keretében.
A bank szerint „a rakományt a nemzetközi szállítási szabályoknak és a hatályos európai vámeljárásoknak megfelelően állították elő.”

A GPS-adatok alapján a feltartóztatott járművek Budapest központjában, egy magyar biztonsági szerv közelében tartózkodnak, az alkalmazottak holléte azonban péntek reggelig ismeretlen volt.
A magyar hatóságok egyelőre nem reagáltak a vádakra. A Budapesti Rendőr-főkapitányság és az Országos Rendőr-főkapitányság sem adott ki közleményt az ügyben. Az incidens egy rendkívül feszült magyar–ukrán diplomáciai helyzetben történt. A héten a magyar kormány jelezte, hogy megvétózza a Kijevnek szánt, 2026–2027-re tervezett 90 milliárd eurós uniós hitelcsomagot, miután a magyar fél szerint Ukrajna indokolatlanul nem indította újra a Barátság kőolajvezetéket. Szijjártó Péter és Orbán Viktor is élesen bírálta az ukrán vezetést az elmúlt napokban.

1772802629525.png
 
Nekem, piszok a köröm alatt ovinak mindent szabad. :cool2:
Megállítjuk az úton a kamiont (furgont, teherkocsit, limuzint stb.), álarcban!!!! TEK feliratú cuccokban. De lehet NAV is, semmi jelentősége.
- Ide a pénzt meg az ékszereket!!!! (Mint anno RS) Meg a bankkártyákat, mobilokat is!!!! (mint manapság a városi suttyóbandák) Meg a SZÉP-kártyákat, nyugdíjas utalványokat is!!! (ez újabb fejlemény lehet)
Aztán a nőket meg megbecstelenítik? A kocsi tankjából leszívják a benyát, gázolajat, mint a MadMax-ben?
 
Hol élsz te?
Egy benzinkútnál?
Ott kamerák vannak!
 
Vajon Lázár úr ismeri?
A terrorcselekmény a Büntető Törvénykönyv (Btk.) egyik legsúlyosabb bűncselekménye, mivel komoly fenyegetést jelent mind az állami szervek, mind a nemzetközi szervezetek kényszermentes működésére, valamint a társadalom félelemmentes életvitelére is.

Az elkövető célja lehet egy állami szerv vagy más állam, illetve nemzetközi szervezet kényszerítése valamire (cselekvésre, mulasztásra, tűrésre), továbbá a lakosság megfélemlítése vagy más állam, illetve nemzetközi szervezet működésének megzavarása Az elkövető célja lehet egy állami szerv vagy más állam, illetve nemzetközi szervezet kényszerítése valamire (cselekvésre, mulasztásra, tűrésre), továbbá a lakosság megfélemlítése vagy más állam, illetve nemzetközi szervezet működésének megzavarása
 
Fúrós ravasz kérdés…

Gyors számok (2024–2025)​

Átlagos bruttó éves kereset (teljes munkaidő, bónuszokkal, 2024)62 235 €
Medián bruttó éves kereset (teljes munkaidő, bónuszokkal, 2024)52 159 €
Medián bruttó havi kereset (teljes munkaidő, 2024)4 013 €
Átlagos bruttó havi kereset (bónuszok nélkül, 2024. április)4 634 €
 
Gyors számok (2024–2025)​

eZ ONMAGABAN SEMMIT NEM OND.
hA OSSZEHASONLITJUK
Átlagos bruttó éves kereset (teljes munkaidő, bónuszokkal, 2024)62 235 €
Medián bruttó éves kereset (teljes munkaidő, bónuszokkal, 2024)52 159 €
Medián bruttó havi kereset (teljes munkaidő, 2024)4 013 €
Átlagos bruttó havi kereset (bónuszok nélkül, 2024. április)4 634 €
Ezek ac szamok onmagukban meg naygyon keveset mondanak.
Erdemes melléjuk tenni egy mutatot, ami nem magyarzza, hanem megmagyarazza a kuklonbsegeket

Munkaerohatekonysag m vagy masik talan jobb szoval munkatermelekenyseg.

Mit fejez ki a hatekaonysagi mutato:
Ez a legpontosabb mérőszám, mert kiküszöböli a munkaidő hossza közötti különbségeket.
  • Megmutatja, hogy egy országban átlagosan mennyi értéket állít elő egyetlen ember egy óra alatt.
  • Példa: Ha egy német munkás modernebb géppel dolgozik, egy óra alatt több alkatrészt gyárt le, mint egy magyar munkás egy elavultabb géppel, így a német óránkénti termelékenysége magasabb lesz.
Ez nemet magyar viszonylatban az eurostat szamai szerint a kovetkezokeppen néz ki:

Németország és Magyarország munkatermelékenysége (egy ledolgozott órára jutó GDP) között jelentős, bár az utóbbi évtizedben lassan szűkülő szakadék tátong. A legfrissebb nemzetközi adatok alapján az arány a következőképpen alakul:
  • Németország: A termelékenység rendkívül magas, 93,8 USD/óra (vásárlóerő-paritáson mérve, 2023-as adat).
  • Magyarország: A hazai mutató ennek az értéknek az 58,4%-a, azaz 54,7 USD/óra.
 
:laz:
És? arról ki tehet, hogy korszerűtlenebb nálunk a termelés? Mert azt mégse higgyük már el, hogy ha ugyanazon gyártószalag mögött áll egy németországi meg egy itteni munkavállaló (német, magyar, vagy fülöpszigeteki), akkor a magyarországi csak 58,4%-át teljesíti a németországinak? (lehet, mind a két helyen magyarok dolgoznak, vagy éppen vietnamiak).
Ennek az eltérésnek zöme a jobb technológiából adódik. Egy magyar traktoros csak 58,4%-át lenne képes felszántani a földjének ugyanannyi idő alatt, mint egy német? Vagy egy magyar tanár 58,4%-át lenne képes megtanítani a tanítványainak azonos körülmények mellett? Ugyan.
 
Németország és Magyarország munkatermelékenysége (egy ledolgozott órára jutó GDP) között jelentős, bár az utóbbi évtizedben lassan szűkülő szakadék tátong.
Na és miért is volt jó a jegyrendszer?
Magyarázd meg mondták.
1773147626240.png

1773147827188.png

30liter benzin

1773147971517.png
 
Utoljára módosítva:
:laz:
És? arról ki tehet, hogy korszerűtlenebb nálunk a termelés? Mert azt mégse higgyük már el, hogy ha ugyanazon gyártószalag mögött áll egy németországi meg egy itteni munkavállaló (német, magyar, vagy fülöpszigeteki), akkor a magyarországi csak 58,4%-át teljesíti a németországinak? (lehet, mind a két helyen magyarok dolgoznak, vagy éppen vietnamiak).
Ennek az eltérésnek zöme a jobb technológiából adódik. Egy magyar traktoros csak 58,4%-át lenne képes felszántani a földjének ugyanannyi idő alatt, mint egy német? Vagy egy magyar tanár 58,4%-át lenne képes megtanítani a tanítványainak azonos körülmények mellett? Ugyan.
Nomina sunt odiosa mondta Cicero.
Egyebkent sem jo a keres!
Nem a ki gehet rola a legfonmtosabb kerdes, hanem a hogyan tudunk valtoztatni rajta!
Boszorkányégetéssel biztos hogy nem!
Az legfeljebb a feszultseg levezetésére jo!
 
„A napokban indítja el a Fidesz az orosz szolgálatokkal közösen a Moldovában korábban már kipróbált lejárató és dezinformációs kampányát, elsősorban a közösségi médiafelületeken, azon belül is a TikTokon”

Biztos?
várjunk vele 2 napot
 
kEGYED MEG A PROPAGANDÁT MÁR JÓVAL KORÁBBAN ELINDITOTTA.
 
Élőhír volt, de várjunk vele 2 napot írtam( minden médiahír igazság tartalmához várni kell)
Az is ott volt: Biztos?
Jelentése kérdőjellel: Én is alig hiszem majd kiderül.
Nem mondtam ugorj rá.
Annyit tegyunk hozza, hogy wez nem hir volt, hanem MP egy bejegyzese.
A hirv és egy FB bejegyzes messze nem ugyan az!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti

Statisztikák

Témák
39,184
Üzenet
5,046,297
Tagok
630,353
Legújabb tagunk
Ludmillácska
Oldal tetejére