Hírek Térképen mutatják az ukránok, merre járt a Magyarország felől érkező drón

Repülési adatokat mutató térképeket mutattak be az ukránok, ezzel igazolnák, hogy pénteken egy Magyarország felől érkező drón kétszer is megsértette az ukrán légteret. Az Ukrán Vezérkar posztjából újabb részletek derültek ki, azt írják:

„2025. szeptember 26-án reggel az Ukrajna Fegyveres Erőinek radarberendezései Ukrajna légterében, Kárpátalja felett két alkalommal is különböző magasságokban repülő drón típusú légi objektumot rögzítettek.”

Az ukránok szerint az említett objektum Magyarország felől érkezve két ízben megsértette Ukrajna államhatárát, ennek igazolására közzétettek a repülések adatait bemutató térképeket is.

Az egyik képen az látszik, hogy egy drón Tiszamártonnál, közvetlenül a határ mellől szállt fel, átlépett az ukrán légtérbe, egy kis forgolódás után visszatért a magyar területre. Egy kanyar után ismét átrepült Ukrajnába, végighaladt az ukrán Szalóka felett, majd Lónya felé tartva tért vissza Magyarországra.

A másik térképen már beljebb járunk Ukrajnában, ott a drón a Cigányos-Felsőszlatina-Horlyó közötti területen repült, ez a rész a csapi határátkelőtől nagyjából 25-35 kilométerre fekszik.

Mit tudunk, és mit nem tudunk eddig a drónincidensről?​

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken délután közölte, hogy magyar felderítő drón sérthette meg Ukrajna légterét, az ukrán főparancsnok beszámolója szerint a drón/drónok valószínűleg magyar eredetűek.
  • Szijjártó Péter szerint nem járt magyar katonai drón ukrán területen. Az állítólagosan történt drónrepülést a Magyar Honvédség nem hajtotta végre és nem is kapott erre utasítást, és az ukrán féltől sem kaptak ilyen esetre vonatkozó tájékoztatást.
  • A friss közlés szerint egy drónról van szó, annak több repülését rögzítették, a repülések szeptember 26-án péntek reggel történtek.
  • Az ukránok „felderítő drónt” említenek, ez bármilyen drón lehet, amin kamera van, a magyarok szerint pedig „katonai drón” nem járt ukrán területen.
Az esettel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, a Honvédelmi Minisztériumnak, és kerestük a Közlekedési Hatóság alá tartozó Pilóta Nélküli Légijármű Osztályt, akik Magyarországon a drónok szabályozását és felügyeletét látják el, hogy megtudjuk, észleltek-e ilyen határátlépést, és ha igen, az milyen eszköz lehetett.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon reagált az ügyre, azt írta,

Az ukrán külügyminiszter csalódottságát ugyanakkor megértem: eddig sem tudtak minket beleprovokálni a háborújukba, s akármekkora bárdolatlanságokat is ír le, ez a jövőben sem fog sikerülni.

Bakró-Nagy Ferenc

1758976027771.jpeg
 
Javaslok neked egy új nicket: Angolna.
Úgy tekergeted a mondanivalódat mint a hálóba került angolna.
Szar lehet, hogy sosem velem vitazol, hanem mindig azzal, amit szerinted mondanom kellene, hogy neked legyen igazad
Na de ez olyan dolog, hogy ki mire képes.
Ráadásul taktikusan!
Kapasbol oda fordulsz valakihez, hogy ugye ovóóóóóó néni...-
 
Az USA mindig "csak" segít . . .
A határaitól távol erősen védi az érdekeit, és exportálja a szabad világ értékeit.
Jogos, megelőző, önvédelmi csapásokkal, nemháborúkkal.
Napjainkban Venezuela határainál lövi szét a kisebb nagyobb vízi járműveket.
Mert szerintük kábítószert szállítanak.
Bizonyíték és bírósági ítélet nélküli sorozatos kivégzések.
Éppen készül Venezuelát és Nicaraguát bombázni.
Gondolom ezt az ENSZ alapokmány 51. Cikkelye alapján fogja megtenni, mivel 911 óta a terrorcselekmény is ide tartozik. És a kábítószer kerekedelmet idesorolni nem nagy kunszt.
Lengyelország is bejelentkezett atomfegyverekre.
De nem kapott...
Az USA nukleáris B-61 bombái előre telepítve vannak több európai bázison:
Belgium, Németország, Hollandia, Olaszország,Törökország
Ezek Európából viszonylag közel jelentenek nukleáris képességet Oroszország irányába.
Újra megkérdem, melyikűk szomszédos Oroszországgal?
Ezekben az országokban ott az atomfegyver néhány évtizede.
Mi változott 2007 óta, amikor Putyin kijelentette, hogy a NATO nem ellenség? (Azok az atomfejek már akkor is ott voltak.)
Ha Kína sokkal erősebb lesz, jogos, megelőző, önvédelmi csapásokkal nemháborúkkal
szintén megsemmisítheti az USA nukleáris képességeit, mert nem tetszik neki a dolog?
Kína gazdaságilag próbálja legyűrni a világot, beleértve az usa-t is.
 
Újra megkérdem, melyikűk szomszédos Oroszországgal?
Az előbb még a tengeralattjárókat emlegetted.
Tény, hogy az USA sokkal gyorsabban eléri az oroszokat.
Amikor az oroszok telepítettek az USA közelébe rakétákat, azon nagyon felháborodtak.

/ Nálunk is minden jogos, a lopás-rablás is teljes mértékben törvényes. /
Az USA időnként jól átveri a szövetségeseit, hogy támogassák a minimum kétes
jogos, megelőző, önvédelmi nemháborúkban.
Ukrajnában sokan láttak remek új lehetőséget, talán még az ukránok is.
 
NHm teljesen az tortent!
'56-ban ukran katonak randaliroztak
Az ugye megvan, hogy az akkori szovjet katonák 20-22%-a volt ukrán?
orosz tarsaikkal

Na ök a 60%-tették ki és a maradék volt üzbég, örmény....
as pesti utcakon!
Ok violtak azok akik dongették a melluket, hogy levertek minket!
Pedig nem is ide indultak, hanem a szuezi csatornához...
Mint most is ebben a helyzetben náhány ukran parlamenti kepviselo és vezeto katona, akik szerint hjnem sok kell nekik ahhoz, hogy a balatonnal aljanak meg!
Azért a mieink hálistennek ennél nagyobbat is tudnak gurítani.
Hallottál egyetlen ilyen mondatot is Zelenszkijtöl, Budanovtol vagy Zaluzsnijtöl?
Akik komolyan vehetők, azok tudják, hogy ez már csak a logisztika miatt sem menne.
Azert szeressem öket mert mindent megtettek azert hogy rabsagban éljen a nemzetem?
Elárulnád, hogy Ukrajna akár 1917 és 1922 között, akár 1991 után mit tett, hogy rabságban éljen a nemzetünk? ( Már bocs a bátorságért, hogy magam is ide merem sorolni.)
Ket rettenetesenm nacionalista orszag,
Mert mi aztán nem! (Csonka Magyarország nem...)
Vagy a szlovákok, románok szerbek... nem?
amibol az egyik szokas szerint hasznot akart huzni, és annak aadta el magat aki tobbet fizet a masiknak meg ez nem tetszett!
Kicsit konkrétabban!
Ha arra célzott, hogy az USA megvette kilóra Ukrajnát, akkor miért is nem védik a tulajdonát?
Mi lett belole?
Legyilkoljak mind a ket nep fiataljai egymast, hogy par gazdag senki jol profitaljon belole!
Talán Putyinnal kellene ezért reklamálni! Vagy ez az egész úgy kezdődött, hogy az ukránok visszalőttek?
Ukran, orosz egy kutya!
Neked!
De mondj már egyetlen ukrán vezetőt, aki kis hazánk ellen támadt! (Nem. Hruscsov nem volt ukrán.)
(vagy menjunk korabbra? Kik voltak azok a kozakok akik olyan sikeresen nyomtak le minket 1848-ban! Hol éltek? oROSZORSZAGBAN?
a fenet. A doni meg a zaporizsjei sztanyicakban )
Ami az orosz birodalom szerves része volt évszázadokon át...
Vagy netán Miklós ukrán cár volt?
 
Az előbb még a tengeralattjárókat emlegetted.
Tény, hogy az USA sokkal gyorsabban eléri az oroszokat.
Ezért is felesleges prüszkölés az oroszok részéről, hogy önnek az atomfenyegetettség, ha Ukrajna NATO taggá válna.
Amikor az oroszok telepítettek az USA közelébe rakétákat, azon nagyon felháborodtak.
Kuba mikor lépett be a Szovjetunióba, vagy legalább a Varsói szerződésbe?
/ Nálunk is minden jogos, a lopás is törvényes. /
Az USA időnként jól átveri a szövetségeseit, hogy támogassák a minimum kétes
jogos, megelőző, önvédelmi nemháborúkban.
Sajnos ez minden nagyhatalomra jellemző.
Ukrajnában sokan láttak remek új lehetőséget, talán még az ukránok is.
A Szovjetunió felbomlásával miért is ne?
 
Szar lehet, hogy sosem velem vitazol, hanem mindig azzal, amit szerinted mondanom kellene, hogy neked legyen igazad
Na de ez olyan dolog, hogy ki mire képes.
Ráadásul taktikusan!
Kapasbol oda fordulsz valakihez, hogy ugye ovóóóóóó néni...-
Veled nem lehet vitázni, pont ezért javasoltam az 'Angolba' nicket.
 
Ezért is felesleges prüszkölés az oroszok részéről, hogy önnek az atomfenyegetettség, ha Ukrajna NATO taggá válna.
A néhány perces vagy akár másodperces előny is sokat számít.
Természetesnek tartod, hogy az egyik fél tologathatja határokat, közelebb és még közelebb kerülve.
A másik viszont ne tegye, mert az már egy galaktikus böszmeség lenne.
Egyszerűbben a szálka és a gerenda esete forog fenn.
A haver bármit megtehet, a többiek örüljenek, hogy ezt önként és dalolva elfogadhatják.
Az átkos / komenista / magyar hadseregben esetleg még az USA volt a rossz?
Milyen emlékeid maradtak az akkori nagy / a jelenlegivel ellentétes / haverság idejéből?
 
Utoljára módosítva:
A plusz néhány perces vagy akár másodperces előny is sokat számít
Ez igaz.
Természetesnek tartod, hogy az egyik fél tologathatja határokat.
Milyen határokat?
Három nemzetközi dokumentumban is elfogadták az oroszok (köztük Putyin is személyesen), hogy hol húzódik az ukrán - orosz határ.
Vagy a NATO határa?
2004-ben még nem zárta ki hogy Oroszország csatlakozik a NATO -hoz. (Mondjuk az már más kérdés, hogy azt akarta, hogy a felvételi feltételek ne vonatkozzanak az oroszokra.)
A másik viszont ne tegye, mert az már egy galaktikus böszmeség lenne.
Egyszerűbben a szálka és a gerenda esete forog fenn.
A haver bármit megtehet, a többiek örüljenek, hogy ezt önként és dalolva elfogadhatják.
Ezt most nem igazán értem. Ukrajna esetén mi a böszmedég? (Hogy nem 1991-ben indította a NATO csatlakozási kérelmet, talán.)
Az átkos / komenista / magyar hadseregben esetleg még az USA volt a rossz?
Milyen emlékeid maradtak az akkori nagy haverság idejéből?
Ecsetelhetem.
1989 elött, ha egy szovjet tábornok betévedt hozzánk, a fü is zöldre lett festve. Mintha maga a miniszterelnök szállt le volna közénk.
Addig nyugati katonát csak tévében láttam. A "hétköznapi" szovjetekkel (értem ez alatt a tiszteket alezredesig kollégaként tudtam beszélni, elfogadtak süldő főhadnagy létemre.
A gengszterváltás után megjelentek a nyugati tanácsadók, akik nagyon kulturált módon kommunikáltak azokkal akik angol vagy német nyelven tudtak velük beszélni.
Amikor megtanultam annyira angolul, hogy menjek megszólalni, magam is ezt tapasztaltam.
Később, mikor már NATO tagként Magyarországot képviseltem itt-ott, teljes mértékben egyenrangú ként kezeltek (igaz ekkor már nem főhadnagyi rangban).
 
Milyen határokat?
Pontosítok, a rakéták és egyéb hasonló eszközök távolsága az orosz célpontoktól.
Arról próbálunk beszélgetni, hogy nem csak egy orosz-ukrán háborúról van szó.
Az oroszoknak is joguk van kevésbé félni.
Úgy kezdődött, hogy a Pistike visszaütött, de ez sajnos nem az óvoda.
 
Pontosítok, a rakéták és egyéb hasonló eszközök távolsága az orosz célpontoktól.
Arról próbálunk beszélgetni, hogy nem csak egy orosz-ukrán háborúról van szó.
Az oroszoknak is joguk van kevésbé félni.
Úgy kezdődött, hogy a Pistike visszaütött, de ez sajnos nem az óvoda.
Szerintem az orosz embereknek eszük ágában se volt félni. Ki az az eszelős aki az európai nato-tól félne? Agyrém. De az is ha valaki ezt elhiszi.
 
Szerintem az orosz embereknek eszük ágában se volt félni. Ki az az eszelős aki az európai nato-tól félne? Agyrém. De az is ha valaki ezt elhiszi.
Ennek erősen ellentmond, hogy nálunk legalább 2 millióan Brüsszeltől félnek.
Attól a szövetségtől, aminek önkéntes tagjai vagyunk, és hosszú évek óta tömik a zsebeinket.
Éppen nézem A három test probléma sorozatot.
A félelem nagy úr.
A migránsoktól és a háborútól félés is kétharmadot eredményezett.
Még a nagy USA is betojt amikor az oroszoknak is lett atombombájuk.
Már az is elég, ha csak a vezető politikus fél.
 
Utoljára módosítva:
Ha te mondod . . .
Az USA sem fél, csak azért tárolja
Belgiumban, Németországban, Hollandiában, Olaszországban, Törökországban
az atomtölteteit mert odahaza már nem férnek el?
Nem tudom, az USA mitől fél, én a magyarokról beszéltem. Nem ugyanaz.
Na és a montenegróiak mitől félnek, vagy a balett-táncosok? Ennyi erővel rájuk is hivatkozhatnál.
 
Alekszej Zsuravljov, az Orosz Állami Duma Védelmi Bizottságának első alelnöke kijelentette, hogy Oroszország nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Oresnyik és Kalibr rakétákkal szállítson Venezuelának.
Zsuravljov azt is megerősítette, hogy Moszkva már több S-300VM (Antey-2500) légvédelmi rendszert, valamint Pantsir-S1 és Buk-M2E komplexumokat is átadott Caracasnak.
.......
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

karmester wrote on kislecsoka77's profile.
Szervusz, kedves Kollega! Szeretnék neked gratulálni ahhoz a hatalmas munkához, amit a gyűjteményes kötetetekkel végzel. Jó látni így egyben a tematikus kigyűjtéseket, és külön örülök annak, hogy néha háttéranyagként felhasználod az én blogspotos képregényes írásaim is. Ha valamiben tudok segíteni, kérlek, keress! Üdv és baráti kézszorítás: Verebics
madartson wrote on Lukács-Hegedüs Enikő's profile.
Nem tudsz róla, de te segítettél (a 20 hozzászólással....) Köszönöm.
Zahire wrote on victorvacendak's profile.
Köszönet A titokzatos bolygó című könyvért, egy apró kiegészítés, a feltöltött kisregény a Delfin könyvek sorozatban a belső borító szerint nem 1965-ben, hanem 1964-ben jelent meg...
hanna322 wrote on orka22's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó
hanna322 wrote on Zielharmonika's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó

Statisztikák

Témák
38,990
Üzenet
4,994,409
Tagok
627,885
Legújabb tagunk
Hajzer Erika
Oldal tetejére