Kedves Jászladány!
Bizonyítékot kértél a biblia hamisításra, íme itt van:
Az Istenkirály, aki soha nem uralkodott
A legtöbb ember úgy beszél ma a „kereszténységről”, mintha az egy konkrétan körülírható, meghatározott dolog, egy összefüggő, egységes
rendszer lenne. Szükségtelen elmondanunk, hogy a „kereszténységnek”, mint ahogyan ezzel mindenki tisztában van, számos formája létezik: a
római katolicizmus, a VIII. Henrik által alapított anglikán egyház, azután a protestáns egyházak, a 16. századra visszanyúló eredeti lutheránus és
kálvinista egyházak, valamint olyan modern egyházak, mint például az unitárius egyház. Nagyszámú „periferikus” vagy „evangéliumi” gyülekezet is
létezik, például a Hetedik Napi Adventisták és a Jehova Tanúinak gyülekezetei. Ezenkívül még mindenféle modern szekták és kultuszok
működnek. Ha az ember végigtekint a keresztény hit különböző változatainak ezen zavarba ejtően széles skáláján, kezdve a mereven dogmatikus
és konzervatív nézetektől a radikális és eksztatikus jellegű irányzatokig, akkor nagyon nehéz pontosan meghatározni, hogy valójában mi is a
„kereszténység”.
Tulajdonképpen talán egyetlen olyan tényező létezik, amely feljogosít arra, hogy a kereszténységről beszéljünk, és amely összeköti az egymástól
egyébként eltérő különböző keresztény irányzatokat, és ez nem más, mint maga az Újszövetség, illetve pontosabban az Újszövetség által
Jézusnak, a keresztre feszítésnek és a feltámadásnak tulajdonított példátlan jelentőség. Ha nem is hisz valaki az újszövetségi események szó
szerinti vagy történelmi hitelességében, ahhoz hogy kereszténynek tekintsék, általában elegendő ha ezeknek a szimbolikus jelentőségét elfogadja.
Ha egyáltalán létezik olyan dolog, amely a kereszténységnek nevezett rendkívül összetett jelenségen belül egységet teremt, akkor az az
Újszövetségben rejlik, pontosabban a Jézusról szóló négy evangélium néven ismert elbeszélésekben. Ezeket általában a lehető leghitelesebb
írásos feljegyzéseknek tekintik, és sok keresztény ember logikus, összefüggő és megtámadhatatlan forrásként olvassa őket. Szinte
gyermekkorától kezdve abban a hitben nő fel az ember, hogy Jézus története, ahogyan azt az evangéliumok elbeszélik, ha nem is isteni ihletésre
született, de mindenképpen hiteles. Megcáfolhatatlan szemtanúnak tekintik a négy evangélistát, az evangéliumok feltételezett szerzőit, akik
megerősítik és bizonyítják egymás vallomását. Azok közül, akik ma meggyőződéses kereszténynek vallják magukat, nagyon kevesen vannak
tudatában annak, hogy a négy evangélium nemcsak hogy nem egyezik meg egymással, hanem időnként egymással homlokegyenesen ellenkező
dolgokat állít.
A Jézus származásának és születésének körülményeivel kapcsolatos hagyományos felfogás eléggé jól ismert, viszont az evangéliumok,
amelyeken ez a hagyomány alapszik, sok bizonytalanságot mutatnak ebben a kérdésben. A négy közül egyedül Máté és Lukács evangéliumában
találunk információt Jézus eredetére és születésére vonatkozólag, ám ebben is jelentősen eltér a két evangélista egymástól. Máté szerint Jézus
előkelő családból származott, sőt valószínűleg Salamonon keresztül Dávid király leszármazottja volt, és trónjának jogos, törvényes örököse. Lukács
szerint Jézus családja, bár Dávid házából származott, nem volt annyira előkelőnek mondható. Márk elbeszélése alapján pedig megszületett a
„szegény ács” legendája. A két genealógia, olyan feltűnően eltér egymástól, hogy akár két különböző személyre is vonatkozhatnának.
Az evangéliumok közötti eltérések azonban nemcsak kizárólag Jézus elődeinek és genealógiájának esetében szembeszökőek. Lukács azt
mondja, hogy Jézust születése után pásztorok látogatták meg, Máté szerint viszont királyok. Lukácsnál azt olvassuk, hogy Jézus családja
Názáretben élt, és azután innen utaztak egy népszámlálásra Betlehembe – amely a történelem tanúsága szerint valójában nem is történt meg –, és
Jézus végül Betlehemben egy nyomorúságos jászolban jött a világra. Máté evangéliumában ezzel szemben az áll, hogy szülei mindvégig Betlehem
jómódú lakói voltak, és Jézus egy házban született. Máté változatában a család Heródes üldözése elől Egyiptomba menekült, és csak visszatérése
után telepedett meg Názáretben.
Az információk mindegyik változatban egészen konkrétak, és feltéve, hogy a népszámlálás valóban megtörtént, tökéletesen hihetően hangzanak,
ennek ellenére olyan komoly ellentmondásokat fedezhetünk fel, amelyeket nem lehet ésszerű érvekkel megindokolni. Egyszerűen lehetetlen olyan
közös nevezőt találni, amelynek segítségével mindkét elbeszélés helytállónak tekinthető, és egymással valamilyen módon összehangolható.
Függetlenül attól, hogy valaki ezt bevallja vagy sem, el kell ismerni azt a tényt, hogy a két evangélium közül az egyik, de az is lehet hogy mindkettő,
téves adatokat közöl. Ez ahhoz a nyilvánvaló és logikus kővetkeztetéshez vezet, hogy az evangéliumokat nem tekinthetjük megcáfolhatatlannak.
Hogyan lehetnének azok, amikor egymást is megcáfolják?
Minél alaposabban tanulmányozzuk az evangéliumokat, annál több ellentmondást fedezhetünk fel bennük. Tulajdonképpen még a keresztre
feszítés napját illetően sem egyeznek egymással. János evangéliuma szerint a keresztre feszítés a húsvétot megelőző napon történt, míg Márk,
Máté és Lukács szerint a rákövetkező napon. Jézus személyiségét és jellemét illetően is következetlenségekre bukkanunk. Az egyes
evangéliumok Jézusról rajzolt képe láthatóan ellentmond a többi evangélium ábrázolásának. Lukácsnál egy szelíd, báránylelkű alakként, míg
Máténál erőteljes és méltóságteljes uralkodóként jelenik meg, aki így beszél: „Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot.” (Mt
10,34). Másképpen idézik az elbeszélések Jézusnak a kereszten kiejtett utolsó szavait is. Máté és Márk szerint Jézus utolsó szavai így hangzottak:
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Lukács szerint Jézus utolsó szavai a következőek voltak: „Atyám a te kezedbe teszem le az
én lelkemet. „ Jánosnál ezt olvassuk: „Elvégeztetett!”
Ha ezeket a különbözőségeket figyelembe vesszük, akkor az evangéliumokat csak fenntartással kezelhetjük, és semmi esetre sem tekinthetjük
őket hitelesnek forrásoknak. Elképzelhetetlen, hogy ezek az írások Isten tökéletes szavait jelenítenék meg, ha pedig mégis, akkor Isten szavait igen
nagyvonalúan cenzúrázták, szerkesztették, átdolgozták, értelmezték, mégpedig halandó emberek. Emlékeznünk kell arra, hogy a Biblia – és ez
egyaránt érvényes az Új- és az Ószövetségre is – különböző elbeszélések meglehetősen önkényes válogatása alapján nyerte el végleges és ma
ismert formáját. Valójában sokkal több könyvet és írást tartalmazhatna. Nem arról van szó, hogy a kimaradt könyvek elvesztek volna, éppen
ellenkezőleg, ezeket tudatosan mellőzték. I. sz. 367-ben Athanasius, Alexandria püspöke egy listát állított össze azokból a művekből, amelyeket
méltónak tartott arra, hogy bekerüljenek. Ezt a listát egy Hippoban tartott egyházi zsinat jóváhagyta, majd négy évvel később 397-ben fogadták el
egy Karthágóban tartott zsinaton a ma érvényes Újszövetségi kánont. Ezeken a zsinatokon megegyeztek abban, hogy mely műveket válogassák ki,
míg a többiről egyszerűen tudomást sem vettek, és az általuk kiválasztott könyvek alkotják a ma ismert Újszövetséget. Hogyan tekinthetnék egy
ilyen tudatos szelekciót érvényesnek és hitelesnek? Hogyan dönthet arról csalhatatlanul , biztonsággal egy csoport egyházfi, hogy mely könyvek
tartozzanak a Bibliába, különösen amikor a kizárt könyvek némelyike is jogosan tarthatna igény arra, hogy történelmileg hitelesnek tekintsék?
Jelenleg ismert formájában a Biblia nemcsak egy többé kevésbé önkényes szelekciós folyamat terméke, hanem maga az anyag is
meglehetősen durva cenzúrázásnak, szerkesztésnek és átdolgozásnak esett áldozatul. 1958-ban például a Columbia Egyetem professzora,
Morton Smith Jeruzsálem mellett egy kolostorban. egy levelet talált, amely Márk evangéliumának egy hiányzó töredékét tartalmazta. A töredék
természetesen nem veszett el, hanem szándékosan elhallgatták Alexandria püspökének, Kelemennek az ösztönzésére, sőt minden valószínűség
szerint kifejezett parancsára. Kelemen egyébként egyike volt a legnagyobb tiszteletnek örvendő korai egyházatyáknak.
Egy bizonyos Theodórosz Kelemennek írt levelében egy Karpokratesz nevű ember által irányított gnosztikus szektáról tett panaszt, Úgy látszik,
hogy a karpokrátesziek Márk evangéliumának egyes részeit saját elveiknek megfelelően értelmezték, amelyek egyáltalán nem álltak összhangban
Kelemen és Theodórosz nézeteivel. Éppen ezért Theodórosz hevesen támadta őket, és beszámolt Kelemennek arról is, hogy milyen lépéseket tett
a szekta ellen. A Smith professzor által talált levélben Kelemen ily módon válaszol tanítványának:
Helyesen cselekedtél, hogy elnémítottad a karpokratesziek elvetemült tanításait, mert ők a próféciákban említett „vándorló csillagok”, akik a
tízparancsolat keskeny ösvényéről az evilági és érzéki bűnök feneketlen szakadékába zuhannak. Hencegnek azzal, ahogyan ők mondják, hogy
ismerik „a Sátán rejtett dolgait”, és nem tudják, hogy ezzel „a csalárdság sötét bugyraiba” vetik magukat; azzal pedig, hogy szabadságukkal
büszkélkednek, valójában alantas vágyak rabszolgáivá válnak. Az ilyen emberekkel minden lehetséges eszközzel és minden lehetséges
módon szembe kell szállni. Annak, aki az igazságot szereti, még abban az esetben sem szabad egyetértenie velük, ha igazságot szólnának.
Mert nem minden igaz dolog egyenlő az igazsággal, és azt az igazságot, amely csupán az emberi vélekedések alapján látszik igaznak, nem
szabad fölébe helyezni a valódi igazságnak, vagyis a hit szerinti igazságnak.
A fenti kijelentés mindenesetre meglehetősen elképesztően hangzik egy egyházfi szájából. Kelemen ezzel gyakorlatilag azt mondja ki, hogy „ha
ellenfeled netán igazat is mondana, akkor is tagadnod kell azt, és hazudnod annak érdekében, hogy megcáfold őt.” A továbbiakban Kelemen kitér
Márk evangéliumára, és arra, hogy véleménye szerint, hogyan éltek vissza ezzel (használták fel ezt rossz célokra) a karpokratesziek:
Márkról pedig annyit, hogy Péter római tartózkodása alatt Márk leírta az Úr viselt dolgait; ám nem fedte fel [mindenegyiket], még csak nem is
célzott a titkosakra, hanem kiválogatta azokat, amelyekről úgy vélte, hogy a legalkalmasabbak azok hitének megerősítésére, akik útbaigazítást
nyernek. Amikor Péter mártírként meghalt, Márk Alexandriába jött, magával hozván saját jegyzeteivel együtt Péterét is, amelyekből átvette és
korábbi könyvébe belevette azokat a dolgokat, amelyek valamilyen szempontból hasznosnak bizonyulnak a megismerés (a gnózis) irányába
való továbblépéshez. (Eképpen), egy sokkal spirituálisabb (magasabb szellemű; emelkedettebb) evangéliumot állított összeazok számára,
akik a tökéletesedés, megtisztulás útján járnak. Mindemellett, nem árulta el azokat a titkokat, amelyeket nem szabad kimondani, nem írta le az
Úr szent misztériumokat magyarázó tanításait sem, ám a kész történethez hozzátett még másokat, és belefoglalt bizonyos mondásokat,
amelyekről tudta, hogy értelmezésük, hasonlóan egy misztériumokba bevezető tanítóhoz, elvezeti a hallgatót a igazság legbelsőbb rejtekeibe,
melyet hét fátyol borít. Ily módon tehát, véleményem szerint készségesen és kellő körültekintéssel előkészítette a dolgokat, és halálakor művét
az alexandriai egyházra hagyta, ahol azt még most is nagy gonddal őrzik, mivel csak azoknak olvassák fel, akiket a nagy misztériumokba
bevezetnek.
Mivel azonban a gonosz démonok mindig az emberi faj elpusztítására szövetkeznek, Karpokratesz az ő utasításukra és csalárd eszközökkel
úgy magához láncolta az alexandriai egyház egy bizonyos presbiterét, hogy az átadta neki a titkos evangélium egy példányát, amelyet saját
istenkáromló és evilági doktrínái szerint értelmezett, sőt még be is szennyezett azáltal, hogy a makulátlan és szent szavakat szégyentelen
hazugságokkal vegyítette.
Kelemen tehát önként bevallja, hogy létezik egy hiteles, titkos Márk evangéliuma, majd arra utasítja Theodóruszt, hogy tagadja annak létezését:
Nekik (a karpokrateszieknek) éppen ezért, mint ahogyan azt a fentiekben mondtam, soha nem szabad engednünk, és amikor előhozakodnak
hamisítványaikkal, akkor sem szabad beismernünk, hogy a titkos evangélium Márktól való, hanem esküvel kell azt tagadni. Mert nem minden
ember mondhat ki igaz (dolgokat).
Vajon mi volt ez a „titkos evangélium”, amellyel kapcsolatban arra utasította tanítványát Kelemen, hogy tagadja annak létezését, és amelyet a
karpokratesziek „rosszul értelmeztek”? Kelemen válaszként szóról szóra közli levelében a titkos evangélium egy részletét:
Neked, éppen ezért, nem habozok válaszolni azokra a kérdésekre, amelyekre választ vársz tőlem, hogy így ezeket a, értelmezéseket magának
az evangéliumnak a szavaival cáfoljam meg. Például azután a mondat után, hogy „És mentek az úton Jeruzsálem felé”, beleértve az utána
következő részt, egészen addig, hogy „Harmadnapra feltámad”, a (titkos evangélium) a következő anyagot tartalmazza szóról szóra:
És eljönnek Betániába, és egy asszony, akinek fivére meghalt, szintén ott volt. Odament Jézushoz és leborult előtte, majd így szólt hozzá:
„Dávid fia könyörülj rajtam!”. Ám a tanítványok dühösen rátámadtak. Jézus erre megharagudott, és az asszonnyal a kertbe ment, ahol a sír volt,
ahonnan hirtelen egy nagy kiáltás hallatszott. Miután Jézus közelebb ment, elgördítette a követ a sír bejáratától. Ezután bement oda, ahol az
ifjú volt, kinyújtotta kezét és felemelte őt és életre keltette. Ám az ifjú rátekintett, szerette öt, és kérlelni kezdte, engedje meg hogy vele
lehessen. És miután kijöttek a sírból, az ifjú házába mentek, mert gazdag volt. Hat nap után Jézus elmondta neki, mit tegyen, és este az ifjú
elment hozzá, meztelen testén egy fehér leplet viselve. És azon az éjszakán vele maradt, és Jézus bevezette Isten királyságának
misztériumába. Majd innen felemelkedvén, visszatért a Jordán másik oldalára.
A fenti epizód természetesen Márk evangéliumának egyetlen létező változatában sem jelenik meg, mégis általános körvonalaiban meglehetősen
ismerősen hangzik. Természetesen Lázár feltámasztásáról van szó, amelyet a negyedik, János apostolnak tulajdonított evangélium ábrázol
részletesen. A fent idézett változatban azonban néhány jelentős eltérést találunk. Legelőször is, egy „nagy kiáltás” hallatszik a sírból, mielőtt Jézus
félregurítaná a sziklát, illetve felszólítaná azt, aki a sírban van, hogy jöjjön elő. Ez határozottan azt sugallja, hogy az, aki benn van, nem volt halott, és
ezzel egy csapásra kizárja a csoda bármilyen apró lehetőségét. Másodszor, teljesen egyértelmű, hogy itt sokkal többről van szó, mint amit a
Lázárról szóló elfogadott elbeszélések igyekeznek elhitetni velünk. Természetesen a Kelemen leveléből idézett részlet arról tanúskodik, hogy
egészen különleges kapcsolat fűzi egymáshoz a sírban lévő férfit és azt, aki „feltámasztja” őt. A modern olvasó talán hajlana arra, hogy a
homoszexualitás halovány jeleit vélje felfedezni a kapcsolatban. Lehetséges, hogy Karpokratesz szektája, amely az érzéketlenségen való
felülemelkedésre törekedett az érzékek végletekig hajtott kielégítése által, pontosan ilyen üzenetet vélt kiolvasni a titkos evangéliumból. Smith
professzor szerint sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy az epizód középpontjában egy misztériumi iskola beavatási szertartása áll, egyfajta ritualizált,
szimbolikus halál és újjászületés, amely rendkívül elterjedt volt akkoriban a Közel-Keleten.
Mindenesetre arra szeretnénk itt rámutatni, hogy Márk
evangéliumának egyetlen modern vagy elfogadott változatában sem található meg ez az
epizód, sem pedig a fent idézett részlet. Az Újszövetségben a Jánosnak tulajdonított negyedik evangéliumban szerepel az egyetlen Lázárra, illetve
Lázár személyére vonatkozó utalás. Ennek alapján világos, hogy Kelemen tanácsát alaposan megfogadták, nemcsak Theodórusz, hanem a
későbbi egyházi szerzők is. Egészen egyszerűen az egész Lázár epizódot kihagyták Márk evangéliumából.
Márk evangéliumát nemcsak hogy jelentősen megnyesegették, hanem ezenfelül olyan részletekkel is kiegészítették, melyeknek valódisága
erősen kétséges. Az eredeti változat a keresztre feszítéssel, a temetéssel és az üres sírral végződik. Nincsen benne feltámadási jelenet, és
hiányzik belőle a tanítványokkal való újratalálkozás is. Igaz, hogy vannak olyan modern Bibliák, amelyekben Márk evangéliuma hagyományosan
végződik, tehát tartalmaz egy feltámadásról szóló részt is, azonban csaknem minden modern tudós egyetért abban, hogy ez a bővítés egy későbbi,
utólagos hozzátoldás, amely a 2. századból származik, és amelyet az eredeti dokumentumhoz tettek hozzá.
Márk evangéliuma ily módon két esetben is arra utal, hogy létezett egy szent dokumentum, amely állítólagosan Isten ihletésére született, és
amelyet ugyanakkor emberi kezek manipuláltak, átszerkesztettek, bizonyos részeket kihagytak belőle vagy átdolgoztak. Ez a két eset azonban
nem csupán elméleti következtetések eredménye, hiszen ezeket tudósok manapság kétségkívül bizonyított tényként kezelik. Vajon feltételezhetjüke
ennek alapján azt, hogy csakis Márk evangéliuma esett áldozatul ilyen durva változtatásoknak? Ha ezt a dokumentumot ilyen könnyedén
meghamisították, akkor joggal feltételezhetjük, hogy a többi három evangélium is hasonló módosításoknak esett áldozatul.
Kutatásunk célkitűzései szempontjából természetesen nem lehetett az evangéliumokat hiteles és megcáfolhatatlan forrásként elfogadni, ám
ugyanakkor nem is lehetett teljes egészében elvetni őket. Számos ponton közelebb vittek annak megismeréséhez, hogy mi is történt a Szentföldön
kétezer évvel ezelőtt. Éppen ezért arra törekedtünk, hogy sokkal jobban elmélyedjünk a szövegekben, gondosan nagyító alá vegyünk mindent,
elkülönítsük a valóságot a fikciótól, és kihámozzuk a bennük rejlő igazságot. Annak érdekében, hogy valóban eredményt érjünk el, először
közelebbről meg kellett ismerkednünk a Szentföld kora kereszténység kori történelmével és viszonyaival. Az evangéliumok ugyanis nem légből
kapott, autonóm művek, amelyek a semmiből születtek, és amelyek egy légüres térben lebegnek örökké és egyetemesen évszázadokon keresztül,
hanem történelmi dokumentumok, amelyek hasonlóak a Holt-tengeri tekercsekhez, Homérosz és Vergilius eposzaihoz, és a Grál-románcokhoz.
Keletkezésük egy adott helyhez, időszakhoz és néphez kötődik, és meghatározott történelmi tényezők terméke.
A könyvet elolvashatod, itt a kanadai fórumról letöltheted az ezoterikus könyvek topikból.
Ez az idézet az Abbé titkai nyomozás egyik része.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
