Kedves Asperrimus!
Ez a "démonos" dolog pedig veszélyes is lehet,ha avatatlan kezekbe kerül.
Nem hiszem,hogy a biblia elsődleges célja megtanitani az embert ezek kiűzetésére.
Márpedig úgy tűnik erre van "kihegyezve" sok újonnan létrejött szervezet.
Kedves Éva!
A túlkapások mindenhol megvannak. Ennek az az oka, hogy van, aki részlegesen megért valamit, és azzal el is szalad, mert azt gondolja, hogy az az egész, és azt úgy is hirdeti fűnek-fának, mintha maga volna a teljesség. Olyan is van, hogy valaki nem ért meg valamit, csak azt gondolja, hogy érti, és úgy hirdeti mindenkinek. Ezek gyerekbetegségeknek tekinthetőek, mert ha a jó szándék megvan az emberekben, akkor ezt előbb-utóbb kinövik. Valamikor a hetvenes években volt a "barna zacskós mozgalomnak" csúfolt jelenség az Egyházban, mivel némelyek a szabadulás alkalmával vödör számra hánytak ki a testükből mindenféle nyúlós dolgokat. Erre fel kis barna papírzacskókkal kezdtek járni a keresztények a szabadító alkalmakra. Ez utólag visszanézve kissé groteszk, de betudható a szabadító szolgálat gyerekbetegségének. Ma már nem járnak papírzacskókkal a szabadítószolgálatra, noha ma is előfordul, hogy valaki jelentősebb mennyiségű váladékot öklendez ki, vagy akár szó szerint kihány magából, amikor már nem elég a papírzsebkendő, vagy a papírtörölköző. Ez mégsem mondható szokványosnak.
Ha a túlkapások groteszkek vagy akár visszataszítóak is, sokkal veszélyesebbnek látom azt, amikor az embereknek fontosabb a méltóságuk annál, minthogy megszabaduljanak. A túlkapások kezelhetőek, de amikor a túlkapásoktól való félelem miatt letiltunk valamit, az a gyerek fürdővízzel való kiöntésével egyenértékű.
Sok felekezet és szabadkeresztény gyülekezet nem fogadja el a szabadító szolgálatot. Ezért ezekben a közösségekben az emberek nem szabadulnak meg a problémáiktól, hanem vallásos képmutatásba esnek. Felveszik magukra a kegyesség látszatát, de közben pöfékelnek, lövik magukat vagy házasságot törnek. Ez a Biblia szerint tévelygés. Semmit sem
kell csinálni. Ananiás és Szafira esetéből kiderül, hogy nem az volt velük a baj, hogy amikor eladták mindenüket, akkor egy részét megtartották maguknak, hanem az, hogy azt hazudták, hogy mindent odaadtak Péternek. Ez a vallásos képmutatás. Az a vallásos máz, amit sok helyen magukra kennek az emberek, nem oldja meg a problémáikat, sőt, az csak súlyosbodni fog. Mert nem elég, hogy az embert megkötözte a bűn, de úgy kell csinálnia, mintha tiszta és szent életet élne. Ez az, amire nincs szükség az Egyházban, mégis sok helyen kívánatosabbnak tartják, minthogy elfogadják a szabadító szolgálatot és a probléma gyökerét kezeljék.
A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy azok a közösségek, ahol a szabadító szolgálatot gyakorolják, ott olyan problémák oldódnak meg véglegesen, amelyekkel kapcsolatban a pszichológia és az orvostudomány tehetetlen. Például a heroin nagyon-nagyon kemény kötelék. Hála Istennek, amikor én veszélyeztetett korban voltam, az ilyesmi elérhetetlen volt a számunkra, pedig a nyitottság megvolt bennem, biztosíthatlak róla, csak nem volt alkalmam. De nem mindenki volt ilyen szerencsés, mert volt aki belelépett, aztán pedig nem tudta kihúzni a lábát többé. Azt mondják, hogy a heroin olyan kemény kábítószer, aminél már egyetlen alkalom elég ahhoz, hogy valaki függővé váljon. Nagyítóval kell keresni olyanokat, akik a saját akaraterejükkel, vagy az orvostudomány segítségével abba tudták hagyni. Láttam egyszer a tévében egy fiatal párt, akik mindketten függők voltak, de abba tudták hagyni. Azt is bemutatták, hogy hogyan. Amikor jelentkeztek az elvonási tünetek, akkor filmekkel és egyebekkel próbálták elvonni a figyelmüket, doboz számra szívták a cigarettát, de nagyon komoly gyötrelmeket éltek át. Amikor az egyik fel akarta adni, akkor a másik erősítette, végül túljutottak a krízisen - hetek vagy hónapok múlva, erre már nem emlékszem -, és a rohamok megszűntek. Ezek a fiatalok elmondták, hogy továbbra is emészti őket a vágy, amit azonban kontrollálni tudnak, de a cigaretta maradt. Ezek az emberek nem voltak keresztények, azt lehet mondani, hogy a saját erejükből - orvosi segítséggel - hagytak fel ezzel a pusztító szenvedéllyel.
Nem tudom, készült-e erről statisztika, de igazán kíváncsi lennék arra, hogy százalékos arányban kifejezve hány heroinista tudja ezerből utánuk csinálni ezt, és megmaradni tisztán, "anyag" nélkül, de meglátásom szerint kiábrándító lenne az eredmény. A Hit Gyülekezetében több száz drogos van, akik teljesen megszabadultak a drogtól, és az utána való vágyakozástól is. Ezek közül sokan voltak kemény drogoknak a foglyai, és mára jó eséllyel lennének a temetőben, ha nem imádkoztak volna értük, és nem űzték volna ki a heroint élvező démont. Legismertebbek: Pajor Tamás és Ruff Tibor.
Ez elmondható az alkoholistákkal kapcsolatban is. Több ezer ember van a Hit Gyüliben, aki alkoholista volt megtérése előtt. Ha ezekért az emberekért nem imádkoztak volna, nagy részük mára halott lenne. Még többen vannak, akik a cigarettától szabadultak meg, én magam is. Ima nélkül nem tudtam abbahagyni a dohányzást és sokan vannak így ezzel. Tudom, hogy vannak szuperemberek itt is, akik a saját erejükből dobták el harminc év után, de én soha nem voltam szuperember. A családomban is többen el tudták dobni, engem pedig cikiztek, hogy keresztény létemre dohányzom. (Ők nem voltak keresztények.) Mikor azonban imádkoztak értem, megszűnt a probléma. Gondolod, hogy mindez a semmitől történt? Csak bebeszélik valakinek, hogy a problémáját démon okozza, és miután elhiszi, akkor kiűzik a fiktív szellemet, amit szintén elhisz,és ezért megszűnik a problémája? Gondolod, hogy ez egy szellemi placebo? Senkit nem bátorítok, de aki azt gondolja, hogy így is lehet valakin segíteni, az tegyen próbát, mivel a puding próbája az evés. Annyi drogos, alkoholista és dohányos van. Tessék, meg lehet próbálni! De a démonok nem véletlenül gonosz szellemek. Könnyedén tudják az embert csábítani, édesgetni, ha azonban hergelik őket, bosszút állnak, lásd Skéva fiait.
De hadd idézzek egy rövid részletet Mahesh Chavdától:
Emlékszem, 1973-ban telefonon felhívott két pásztor, és ezt mondták: „Mahesh testvér, egy homoszexuális férfiért imádkoztunk, és hirtelen megszólalt a démon belőle! Félünk." „Csak űzzétek ki belőle azt a démont!" - válaszoltam, de erre ismét azt felelték, hogy félnek. „De hiszen pásztorok vagytok!" - mondtam. Ám ők nem tágítottak a segélykéréssel, és végül beleegyeztem, hogy elmegyek.
Elhajtottam hozzájuk, és beléptem a házba a főbejáraton. A takarítószerek kamrájában leltem rájuk, oda bújtak el! „Mit műveltek itt?" - kérdeztem, mire a ház egy másik része felé mutattak: „Ott van!"
Éppen böjtöltem az eset előtt. Benyitottam a szobába, ahol a férfi várakozott. Tizennyolc éve homoszexuális volt, és amikor beléptem, ott állt, mintha már várta volna a lehetőséget, hogy újra megfélemlítsen valakit. Láttam rajta a démoni megnyilvánulást: szó szerint egy gonosz szellem bámult ki az emberből. Ez nyilvánvaló volt, mert a férfi egész arckifejezése olyan volt, mintha valami gonosz álarcot öltött volna magára. Amikor meglátott, hihetetlenül gonosz hanghordozással megszólalt: „Ó, egy másik férfi. Gyere csak be, szeretnék közösségben lenni veled." Most rajtam volt a sor, hogy a Szent Szellem erejével folytassam a beszélgetést.
„Közösségben akarsz velem lenni? Tudod, mi áll a Szentírásban? '-...ha világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől."
És most, démon, ki tudod mondani: 'Jézus vére'? [ Az a valami ekkor már csak morogni tudott. A pimasz hangszín azonnal eltűnt.] Rajta démon, mondd: 'Jézus vére'! Gyerünk!"
A férfi kezei kicsavarodtak, és jól hallottam, ahogy ropogtak a csontjai. Ezután a bokái is torz módon elcsavarodtak, majd lezuhant a földre, és vonaglani kezdett. „Hagyd már abba" - mondtam -, „inkább mondd, hogy 'Jézus vére ! Mondd ki, rajta!" Végül megpróbálta: „JJJé -, Jééé", majd a férfi öklendezni kezdett, és a démon visítva kijött belőle.
Öt évvel később, amikor visszatértem arra a környékre, valaki kopogtatott a szállodaszobám ajtaján. A férfi arca ismerős volt, csakhogy utoljára a földön fekve láttam, miközben két pásztor rejtőzködött a takarítóhelyiségben. Ezúttal az ember ezt mondla: „Chavda testvér, szeretnélek bemutatni valakinek." Egy fiatal hölgyet hozott magával, és most oldalvást lépett, hogy láthassam: "Öt éve vagyunk házasok - mondta —, és szeretném, ha tudnád: amikor aznap imádkoztál értem, teljesen megszabadultam. Most házasember vagyok, normális vágyakkal." Dicsőség Istennek! Ő a nagy Szabadító.
Egy másik alkalommal valamelyik egyetemvárosban jártam a délnyugaton, ahol egy gyülekezetben éppen a reggeli istentiszteleten szolgáltam. Éppen akkor értem a végére az előző böjti és imaidőszaknak, és a jókora gyülekezeti épületben nagyszerűen ment a szolgálat. Az oltár igen nagyméretű volt; százával elfértek előtte, és úgy éreztem: az Úr minden jelenlevőt egyszerre akar megáldani, tehát mindenkit előrehívtam. Amint az emberek az Úr kenete alá kerültek, sokan elestek, vagy különböző más módokon reagáltak Isten jelenlétére. Ott, a szolgálat közepén Isten Szelleme arra ösztönzött, hogy mondjam ki a következő üzenetet: „Az Úr azt mondja, hogy tizenkét homoszexuális és leszbikus személy van jelen. Ha fölemelitek a kezeteket, és most rögtön megtértek, Isten mindegyikőtöket megszabadít."
Tizenkét kéz azonnal a magasba emelkedett. Nyolcan közülük leszbikusak voltak, és amikor felemelték a kezüket, úgy tűnt, mintha egy óriási pörölycsapástól estek volna össze olyan hirtelen. Tudtam, az Úr még nem fejezte be, tehát lementem hozzájuk oda, ahol a szőnyegen feküdtek. Nem sokat tudtam a leszbikusokról. Úgy gondoltam, mindannyian férfias frizurát viselnek, farmert hordanak, és mindenhol megjátsszak a nagyfőnököt. Az egyik különösen fiatal nő azonban, aki megvallotta, hogy leszbikus, elütött a szokványos sztereotípiától. Huszonegy éves, gyönyörű szőke kislány volt, de amikor ránéztem, az egész arca elsötétedett.
Ezt mondtam neki: „A halál szelleméből szabadulsz most. Ami azt illeti, az öngyilkosság szelleméből. Öngyilkosságot kíséreltél meg mostanában, ugye?" Sírva fakadt, és felgyűrte ruhájának hosszú ujját, hogy megmutassa a friss forradásokat a csuklóján. Két héttel azelőtt megpróbálta felvágni az ereit. Ott helyben - Isten ellenállhatatlan kenete alatt - ez a fiatal nő teljesen megszabadult az öngyilkosság és a leszboszi szerelem szellemétől.
Amikor egy évvel később újra abban a gyülekezetben jártam, örömmel láttam, hogy ez a nőtestvér a dicséretszolgálat egyik vezetője. Széles mosollyal az arcán hozzám lépett, és büszkén elővett egy fényképet: „Szeretném, ha tudnád: három hete férjhez mentem, ehhez a férfihoz, akit itt látsz. Most már az Urat szolgálom!"
Vegyétek észre, hányan és hányan élnek kötelékekben körülöttetek! Megtört, sérülésektől szenvedő emberek, akiket a démonikus befolyások megfosztottak a reménységüktől. A pszichológusok nem képesek segíteni rajtuk, sem a pszichiáterek. Isten Igéje szerint ez a fajzat még a Jézus Krisztus nevében kimondott egyszerű parancsszóra sem megy ki - csak az ima és a böjt töri meg az ellenállásukat. Ez az, barátaim, amire az Úr kér bennünket. Hajlandó vagy megfizetni a foglyok kiszabadításának árát? El akarod hozni a szabadságot azoknak, akik rabok a gyülekezetedben, a környezetedben, a városodban?
De nem érhetjük be ennyivel. A városainkban élő emberek kétségbeejtően gonosz kötelékek szorításában fuldokolnak. Azt akarom, hogy Jézus Krisztus Egyháza keljen fel, Isten dicsőségében. Elegem van abból, hogy az Egyházban egymásra lövöldöznek, miközben a világ annyi kiáltó szükségtől szenved. Elhívásunk arra szól, hogy szabadon bocsássuk a foglyokat, s az Úr hatékony eszközökkel fegyverzett fel bennünket az erődítmények lerombolására.
Aki belegabalyodott valami bűnbe, és szabadulni akar tőle, vagy valami krónikus gyarlóságtól, annak mindenre elszánt embernek kell lennie. Ha szülőkről van szó, akik a gyermeküket akarják gyógyultan vagy valami démonikus elnyomástól szabadnak látni, ugyancsak el kell jutniuk addig a pontig, ahol mindenre készek a gyermek érdekében. És ha valóban alázatosak és mindenre készek az Úr előtt, akkor - miközben böjtölnek, önmagukért vagy gyermekeikért -gyakran tapasztalják majd, hogy könnyű megszabadulniuk vagy szabadulással szolgálniuk. Ők is éppúgy átélhetik majd, amit én első ízben a kis Stevie-vel tapasztaltam ( Stevie-ről itt olvashatsz:
http://canadahun.com/forum/showthread.php?p=2038006#post2038006 )
( Részlet Mahesh Chavda Az ima és a böjt ereje című könyvéből )
Sajnos az emberek hajlamosak a túlkapásokra,ez a veszély ugyan úgy fenn áll akár gyülekezetről beszélünk,akár egyházakról.A név nem számit,az csak formalitás,mögöttük emberek vannak,különböző mentalitásokkal.Ezért is hangzik hihetőnek az állitása,mégha Te személy szerint elveted az ilyenfajta igérgetést.
Nem csupán elvetem, de 1992 óta egyetlen alkalommal sem voltam fültanúja annak, hogy valaki ilyet ígért volna, akár a szószékről, akár egymás között. Azt el tudom képzelni, hogy valaki félreért valamit, ez előfordul mindenkivel, de azt nem hiszem el, hogy a Hit Gyüliben egy felelős ember felelőtlenül ígérgetne. Egy kivétel van, amikor az összejövetelen a Szent Szellem indít fel egy Isten emberét arra, hogy ilyet mondjon. Ilyenkor azonban mindig megtörténnek a dolgok, ha az illető engedelmeskedik, mégpedig ott helyben.
Magam részéről mindig is azt vallottam,hogy nem szervezeteket,és újabb egyházakat kell létrehozni,amiből már eddig is túl sok van,hanem az emberi szivet kell képessé tenni arra,hogy be tudja fogadni-e tanitásokat.Mig nem állnak erre készen az emberek,addig üres szólam marad az egész.
A hatvanas-hetvenes években történt próbálkozás arra, hogy a történelmi egyházakat megújítsák. Ez volt a karizmatikus mozgalom. Nem tudom, hogy ez mennyire volt jelen a vasfüggöny mögött, de szerintem, ha ide is eljött, akkor egy teljesen marginális jelenség volt nálunk. Az volt a cél, amit Te magad is írsz, hogy ne hozzunk létre új gyülekezeteket, hanem a régieket újítsuk meg azáltal, hogy az emberek valóban újjászületnek, betöltekeznek Szent Szellemmel és veszik a Szent Szellem ajándékait. Voltak átmeneti sikerek is, de általános tendencia volt, hogy amikor a karizmatikus megújulás elkezdte veszélyeztetni a kialakult hatalmi érdekeket, akkor a tüzet előbb-utóbb mindenhol kioltották. Ez azt jelenti magyarul, hogy azokat, akik a megcsontosodott tradíciókat firtatták, azokat vagy eltántorították, vagy kimarták maguk közül. Így valójában ezek az egyházak hoztak létre olyan kényszerhelyzetet, hogy az újjászületett és Szent Szellemmel betöltekezett keresztények kénytelenek voltak külön közösségekbe tömörülni. Ez világjelenség volt. Ismereteim szerint Németh Sándor sem azzal kezdte, hogy megalapította a Hit Gyülekezetét, hanem már meglévő közösségekben próbált hitéletet élni, de kimarták maguk közül. Alapított egy imacsoportot és ebből nőtt ki a Hit Gyülekezete. Ma elnézve a Hit Gyülekezetét, könnyű megirigyelni, a Hit Csarnokot, vagy az egyéb ingatlanokat. Könnyű megvádolni a gyülekezetet, hogy a pénzről szól az egész. Könnyű elsajnálni a keresztényektől az egzisztenciájukat, a házukat, autójukat. Ez semmibe sem kerül.
Nekem nincs semmim, neki nyilván azért van, mert lopta. Nem igaz, hogy van más megoldás is! Pedig van. Az Evangélium működik. A kedves irigy embereknek meg kellett volna próbálniuk 1979-ben gyülekezetet alapítani itt Magyarországon, és akkor megtudhatták volna, hogy mekkora nagy üzleti lehetőséget tartogat. 1989-ig, amíg hivatalosan el nem fogadták a gyülekezetet, mint egyházat, addig az összes rendezvényük illegális volt, ennek megfelelően állandó rendőrségi és egyéb atrocitásoknak voltak kitéve. Amikor már nem lehetett tovább dugdosni a gyülekezetet, akkor elkezdték a szektakampányt. Szerintem ez visszafelé sült el, mert a Hit Gyülekezetébe sokan az egyéb egyházakból kezdtek átszivárogni. Talán, ha nem szektáztak volna, akkor többet tudtak volna megtartani. Majd egyszer kiderül.
Ez igy igaz!!
De felismeri-e ezt mindenki a gyülekezetedben??
Vagy pedig igen,mégis visszaélnek vele..tudjuk jól,hogy miért.
Jelenleg több, mint ötvenezer ember látogatja rendszeresen a gyülekezet alkalmait. Azt meg sem tudom becsülni, hogy hány ember került a gyülekezettel kapcsolatba az elmúlt több, mint harminc évben, de saját becslésem szerint százezres nagyságrendben. Gondolod, hogy ennyi ember mind ugyanúgy gondolkodik? Ahány ember, annyi személyiség. Az igazság egy és oszthatatlan, de mindannyian fokozatosan részesedünk belőle. Ezért ki-ki a maga szintjén van.
Hogy mivel élnek vissza, azt szerintem meg kellene magyaráznod. Sok vád elhangzott már a Hit Gyülekezetével kapcsolatban, de ezek közül egyet -azaz egyet -sem igazoltak. Amikor én odakeveredtem a Hit Gyülekezetébe, kritikus szemmel figyeltem őket. Akkor már hittem Jézusban, szóltam nyelveken, tudtam, hogy vannak démonok, hogy Isten ma is gyógyít, de nagyon kritikusan figyeltem a Hit Gyülekezetét - magát Németh Sándort is-, hogy hiteles-e, amit hirdetnek és tesznek, vagy rossz helyre keveredtem. Figyeltem a keresztényeket is. Ha valaha is olyan dolgok lettek volna jelen, amivel a gyülekezetet szokás vádolni, észrevettem volna, efelől biztosíthatlak. De semmi olyat nem tapasztaltam, ami hiteltelenné tette volna őket. A szememet továbbra is nyitva tartom, de ennyi év óta sem látom a nyomait semmiféle visszaélésnek. Abban nem hiszek, hogy ennyi idő után semmi visszaélést nem tapasztaltam, de akik kívülről nézik, de bele nem látnak, azok hitelesen meg tudnák ítélni, hogy mi folyik ott. Ma már rendszeresen látható a gyülekezet a tévében is, így alkalma van bárkinek meggyőződni, hogy valóban kifosztott, elesett, megvezetett emberek járnak-e oda, vagy nem. Persze, ez még mindig csak szubjektív vélemény, nem pedig tény. Úgy gondolom kívánatos lenne, ha az emberek meg tudnák különböztetni a szubjektív benyomásaikat és gondolataikat a tényektől.
Nem tudom,hogy mi volt a célja konkrétan,de az igéret elmaradt,amit a gyülekezet (vezetője) tett neki.
Ezt nem igazán hiszem el ebben a formában. Ha azt mondom a fiamnak, a hatvanadik fekvőtámasz után, hogy Gyerünk fiam, csinálj százat! Meg tudod csinálni!- de a kilencvenharmadik után már nem tudja kinyomni magát, akkor sem vádolhatna engem hazugsággal, mondván, hogy megígértem neki, hogy meg tudja csinálni. Ha azt mondom egy beteg embernek, hogy gyere, térj meg és az Úr meggyógyít téged, akkor ezt nem mondhatod abban az értelemben vett konkrét ígéretnek, hogy ha beteszi a lábát a gyülekezetbe, akkor meg fog gyógyulni. A gyógyulásnak vannak feltételei, amelyeket ha nem tölt be az ember, akkor elmarad a gyógyulás. De ha biztatni akarok valakit, akkor a lehetőséget fogom kiemelni, nem pedig a buktatókat. Talán felelőtlen dolog ilyet mondani, mert valaki konkrét ígéretnek értheti, de ez csupán biztatás. Én ilyet nem mondanék. De mégis igaz lenne, ha ezt mondanám, csupán az a félrevezető, hogy nem tisztázom azt, hogy mit jelent megtérni. Mert ha valaki valóban megtér, az meggyógyul. De az újjászületés, amit az egyházi zsargonban megtérésnek neveznek, az még nem a megtérés, hanem csupán a kezdete. Ha valaki nem megy tovább, akkor nem fog megtörténni a gyógyulás, a szabadulás és más egyéb áhított dolog.
A megtéréshez nem kell egyház,sem gyülekezet,azt még a belepés előtt kell "elérni",különben forma marad az egész.
Ezzel egyet értek. Én sem egyházban tértem meg. Nem is láttam belülről gyülekezeti épületet, csak kinn az utcán. Kb. egy év telt el, mire elkezdtem gyülekezetbe járni. De ha nem kezdtem volna keresni az Egyházat, ma már aligha lennék keresztény. Az Egyház olyan a hívő emberek számára, mint a Noé bárkája. Vagy még jobb hasonlatot mondott Mahesh Chavda. Amikor a Titanic elsüllyedt, előtte mindenki kapott mentőmellényt, de csak azok élték túl, akiket időben kihúztak a vízből. A személyes üdvösség, az, hogy befogadtuk Jézus Krisztust, még csupán a mentőmellény. Ha benne maradunk a tengerben, ami a Bibliában a nemzeteket, vagyis a világot jelképezi, akkor előbb-utóbb kihűlünk, és úgy járunk, mint a balga szüzek. Amikor visszajön az Úr, ezt mondja:
Nem ismerlek benneteket.
,csak akaraterő kell,semmi más!Saját példámból veszem!
Oliver Cromwell. 1653-ban parlamenti beszédében támogatta a zsidó haza létrehozását.
A Cambridge-i Egyetem, ahol a késõbbi „Lord Protector” Cromwell is tanult. Az egyetem néhány kollégiumát puritánok alapították. 
John Milton (1609–1674). Angol költõ, politikus, Cromwell titkára, az Elveszett Paradicsom szerzõje.
1538-ban VIII. Henrik elrendelte, hogy helyezzenek el Anglia valamennyi templomában egy angol nyelvû, nagy méretû Bibliát, hogy az egyházközségekben mindenki olvashassa õket. A legismertebb fordítás a King James-féle lett.
Roger Williams (1604–1683). 
