Én úgy gondolom,hogy mindenki meg tud bocsájtani csak akarni kell.Az élet oly rövid,nincs idö haragoskodni.Észre sem vesszük,és elvesztettük az esélyt a megbocsajtásra.Nem kéne durcáskodnunk.Nagyon sok ember csak nagyon büszke arra hogy megbocsajtjon,pedig igazabol megtenne,csak a büszkesége nem engedi.[/quo
A megbocsájtáa nagyon nagy dolog,nem "durcáskodás,vagybüszkeség " ké
dése. Ez már sokszor leirtam, a csalódás nagyságától, tartalmától,és személy függő.
Nyilván egy barátnőben , vagy munkatársnőben csalódni, egészen más mint egy férjben, vagy nagyon közeli családtagban.
Bocsi, de nekem ez a véleményem.
Én kb 2 hónapja csalódtam egy hatalmasat, lehet h nem vagyok még túl idős h sok tapasztalatom legyen a párkapcsolatokban, de 17 évesen is tudom már h nem játszom mások érzéseivel, ha mégis megteszem és szóvá teszi nekem h nem esett neki jól, akkor sietek tőle őszintén bocsánatot kérni, főleg ha az az ember a szerelmem. Ezek szerint nem szeretett engem az a fiú aki játszott velem, de h nem is keresi a lehetőséget h a látszatát adja h megbánta de már nem kellek neki... Nem tudom, lehet h én vagyok ilyen nem is tudom milyen... de szerintem ez lenne a normális. Túl vagyok rajta, azóta nem beszélgettünk még egyszer sem, ha találkozunk akkor egy "Szia!" kicsúszik a szánkon de más nem...
Elég szörnyű így élni mert minden nap találkozom vele, de ha nem kell neki én nem erőltetem rá a társaságomat...
Köszi h meghallgattatok
