Csalódtál?Mikor?Megbocsájtottál?
- Téma inditó Evelyn44
- Kezdés dátuma
Kedves Santane!. Köszönöm. Nem voltam gépközelbe, Szeretettel puszillak.kissDrága Evelyn! Neked is boldog Húsvétot kívánok sok-sok locsolóval!
Kedves Levelezőtársaim!. Egyrészt örömmel látom, hogy nem csalódtatok...Ez szuper jó! De sajnos igy nem irtok a topikba semmit. Nagy örömmel venném ha minden kellemes.Veletek történtekről is beszámonátok:
Én most egy hosszu ut előtt állok. De a kis Leptopomat viszem magammal. És nagyon jól esne a messze távolból kapni egy,egy kis történetet, amire én is válaszolnék.
Mindannyiotoknak SZÉP NAPOKAT,HETET KIVÁNOK!!!!!
Én most egy hosszu ut előtt állok. De a kis Leptopomat viszem magammal. És nagyon jól esne a messze távolból kapni egy,egy kis történetet, amire én is válaszolnék.
Mindannyiotoknak SZÉP NAPOKAT,HETET KIVÁNOK!!!!!
Kedves susanred! Nem értem miért nem tudod elküldeni???? Amit irtál kétszer is az eljött.
Ne legyen rosz kedved. Én várom, hogy irjál ujra. remélem sikerül.kiss
Gratulálok! További sok boldogságot kivánok szeretettelSziasztok!Én már csalódtam.Még 16évesen.Akkor megbocsáltottam volna ha ad rá lehetőséget.1év múlva ismét egymásra találtunk.Megint csalódtam.10év telt el.Felnőttünk.Tudjuk mit akarunk:egymással élni.Megbocsáltottam és ő a leendő férjem
Egy kis történetet hoztam a Havannacsoport lapján olvastam és elhoztam azokhoz,akiknek megtört és megsebzett a szívük és azokhoz is,akik épp napsugaras időket élnek meg,van benne egy jó kis tanulság,ne bántsuk egymást a sebekért,ne tetézzünk sebet sebbel és azoknak,akik úgy érzik senki sem érti meg őket egy reménysugár van elrejtve a kis történetben,Isten soha nem hagy el,átsegít még azokon a nehézségeken is,amikről azt hisszük hogy mostmár tényleg nincs többé kiút. Közben megedződünk,megerősödünk,mint viharban a fák és idő multával már nem a bántó sebeket fogjuk látni,hanem azokat a kedves sebeket,amelyeket a minket el nem eresztő kéz hagyott ott,azok az emberek arcai fognak kirajzolódni benne,akik ott voltak sötét óráinkban,akik meghallgattak és átszerettek fájdalmainkon és az Istené,akit sokszor nem is vettünk észre,de ott volt és megsegített függetlenül attól hogy megköszöntük-e valaha vagy sem...
Szeretetből fakadó sebhelyek
Néhány éve, egy forró nyári napon, Dél Floridában, egy kisfiú úgy döntött, hogy úszik egyet a házuk mögötti régi kis tóban. Sietve, hogy minél hamarabb a hűvös vízbe ugorhasson, kiszaladt a hátsó ajtón,maga mögött hagyva cipőt,zoknit és inget, ahogy futott. Repült a vízbe, nem véve észre, hogy amint ő úszik a tó közepe fele, egy alligátor épp a part fele úszott. Apja, aki a kertben dolgozott, észrevette, hogy a kettő egyre közelebb és közelebb kerül egymáshoz. Rémülten rohant a vízhez, kiabálva a fiának amilyen hangosan csak bírt. Apja hangját hallva a kisfiút aggódás fogta el és gyorsan megfordult és a part fele úszott apjához. De már túl késő volt. Amint elérte apját az alligátor is elérte őt. A partról az apa megragadta kisfiát a karjától pont abban a pillanatban mikor az alligátor annak lábait ragadta meg. Ez egy hihetetlen huzavonához vezetett a kettőjük közt. Az alligátor erősebb volt az apánál, de az apa túl szenvedélyes volt ahhoz, hogy elengedje fiát. Egy gazda épp arra vezetett és a sikoltozásokat hallva, autójától odarohant, célzott és lelőtte az alligátort. Rendkívüli módon, több hetes kórházi tartózkodás után, a kisfiú életben maradt. A lábát hatalmas sebhelyek torzították az állat erőszakos támadása révén. És a karján, mély karmolások voltak, ahol apja körmei húsába vájtak a kétségbeesett erőfeszítésben, hogy megtartsa az ő szeretett fiát. Az riporter az újságtól, aki a trauma után meginterjúvolta a fiút, megkérdezte, ha láthatná a fiú sebhelyeit. A fiú felhúzta a nadrágszárát. És utána, nyilvánvaló büszkeséggel, így szólt a riporterhez: De nézd a karjaimat! Nagy sebhelyek vannak a karjaimon is. Azért vannak, mert Apám nem engedett el!
Te és én azonosulhatunk ezzel a kisfiúval. Nekünk is vannak sebhelyeink. Nem, nem egy alligátortól, hanem egy fájdalmas múlt sebhelyei. Némelyek azok közül a sebhelyek közül csúnyák és mély megbánást okoztak. De, némely sebhelyek barátom azért vannak, mert Isten visszautasította, hogy elengedjen. A vívódásaid közepette Ő ott volt és beléd kapaszkodott. Az Ige arra tanít, hogy Isten szeret téged. Te Isten gyermeke vagy. Ő meg akar védeni és gondodat viselni minden nap. De néha meggondolatlanul veszélyes helyzetekbe gázolunk, nem tudva hogy mi vár ránk. Az élet tava tele van veszélyekkel és mi elfelejtjük, hogy az ellenség lesben áll, hogy ránk támadjon. Ekkor kezdődik el a huzavona, és ha az Ő szeretetének a sebhelyei a karodon vannak légy nagyon, nagyon hálás!
Ő eddig sem és ezután se fog soha elengedni!
Isten megáldott, hogy te mások számára áldás lehess. Sose tudhatod, hol van egy-egy ember az ő életében és min megy épp keresztül. Soha ne ítéld egy másik ember sebhelyeit, mert nem tudhatod, hogy kapta őket...
Szeretetből fakadó sebhelyek
Néhány éve, egy forró nyári napon, Dél Floridában, egy kisfiú úgy döntött, hogy úszik egyet a házuk mögötti régi kis tóban. Sietve, hogy minél hamarabb a hűvös vízbe ugorhasson, kiszaladt a hátsó ajtón,maga mögött hagyva cipőt,zoknit és inget, ahogy futott. Repült a vízbe, nem véve észre, hogy amint ő úszik a tó közepe fele, egy alligátor épp a part fele úszott. Apja, aki a kertben dolgozott, észrevette, hogy a kettő egyre közelebb és közelebb kerül egymáshoz. Rémülten rohant a vízhez, kiabálva a fiának amilyen hangosan csak bírt. Apja hangját hallva a kisfiút aggódás fogta el és gyorsan megfordult és a part fele úszott apjához. De már túl késő volt. Amint elérte apját az alligátor is elérte őt. A partról az apa megragadta kisfiát a karjától pont abban a pillanatban mikor az alligátor annak lábait ragadta meg. Ez egy hihetetlen huzavonához vezetett a kettőjük közt. Az alligátor erősebb volt az apánál, de az apa túl szenvedélyes volt ahhoz, hogy elengedje fiát. Egy gazda épp arra vezetett és a sikoltozásokat hallva, autójától odarohant, célzott és lelőtte az alligátort. Rendkívüli módon, több hetes kórházi tartózkodás után, a kisfiú életben maradt. A lábát hatalmas sebhelyek torzították az állat erőszakos támadása révén. És a karján, mély karmolások voltak, ahol apja körmei húsába vájtak a kétségbeesett erőfeszítésben, hogy megtartsa az ő szeretett fiát. Az riporter az újságtól, aki a trauma után meginterjúvolta a fiút, megkérdezte, ha láthatná a fiú sebhelyeit. A fiú felhúzta a nadrágszárát. És utána, nyilvánvaló büszkeséggel, így szólt a riporterhez: De nézd a karjaimat! Nagy sebhelyek vannak a karjaimon is. Azért vannak, mert Apám nem engedett el!
Te és én azonosulhatunk ezzel a kisfiúval. Nekünk is vannak sebhelyeink. Nem, nem egy alligátortól, hanem egy fájdalmas múlt sebhelyei. Némelyek azok közül a sebhelyek közül csúnyák és mély megbánást okoztak. De, némely sebhelyek barátom azért vannak, mert Isten visszautasította, hogy elengedjen. A vívódásaid közepette Ő ott volt és beléd kapaszkodott. Az Ige arra tanít, hogy Isten szeret téged. Te Isten gyermeke vagy. Ő meg akar védeni és gondodat viselni minden nap. De néha meggondolatlanul veszélyes helyzetekbe gázolunk, nem tudva hogy mi vár ránk. Az élet tava tele van veszélyekkel és mi elfelejtjük, hogy az ellenség lesben áll, hogy ránk támadjon. Ekkor kezdődik el a huzavona, és ha az Ő szeretetének a sebhelyei a karodon vannak légy nagyon, nagyon hálás!
Ő eddig sem és ezután se fog soha elengedni!
Isten megáldott, hogy te mások számára áldás lehess. Sose tudhatod, hol van egy-egy ember az ő életében és min megy épp keresztül. Soha ne ítéld egy másik ember sebhelyeit, mert nem tudhatod, hogy kapta őket...
Sziasztok!
Beleolvasgattam egy két történetbe, és nagyon vegyes érzelmek fogtak el.
Mint sokan mások, én is csalódtam már az életben.
Sok féleképpen, és sok alkalommal, talán ettől már egy más színben látom a dolgokat. Megbocsátás?- mindíg meg kell tudni bocsátani, de elsősorban saját magunknak! Mert hiszem hogy csak annak vannak sebei, aki hagyta hogy okozzák neki. Amit mondani szoktam, az az, hogy felállok, mosolygok, és tovább megyek, és minden rendben lesz.
A fájdalom persze ott van belűl, de azt csak én látom, én küzdök meg vele.
És sokkal jobb, könnyebb úgy ha mosollyal teszem, mintha kisírt szemekkel.
Beleolvasgattam egy két történetbe, és nagyon vegyes érzelmek fogtak el.
Mint sokan mások, én is csalódtam már az életben.
Sok féleképpen, és sok alkalommal, talán ettől már egy más színben látom a dolgokat. Megbocsátás?- mindíg meg kell tudni bocsátani, de elsősorban saját magunknak! Mert hiszem hogy csak annak vannak sebei, aki hagyta hogy okozzák neki. Amit mondani szoktam, az az, hogy felállok, mosolygok, és tovább megyek, és minden rendben lesz.
A fájdalom persze ott van belűl, de azt csak én látom, én küzdök meg vele.
És sokkal jobb, könnyebb úgy ha mosollyal teszem, mintha kisírt szemekkel.
Sokáig azt hittem,hogy képes vagyok a megbocsájtásra, de már tudom , hogy ez nem így van. Sokévi házasság után derült fény arra, hogy a férjem évekig csalt,közben úgy tűnt, hogy nagyon jól működik minden.Csalódott vagyok, úgy érzem hazugság volt az életem, közben persze Én is öregedtem,nem tudom megbocsájtani az elveszett éveimet, és azt az odaadást amivel körülvettem.
E
elke
Vendég
Sziasztok!
Beleolvasgattam egy két történetbe, és nagyon vegyes érzelmek fogtak el.
Mint sokan mások, én is csalódtam már az életben.
Sok féleképpen, és sok alkalommal, talán ettől már egy más színben látom a dolgokat. Megbocsátás?- mindíg meg kell tudni bocsátani, de elsősorban saját magunknak! Mert hiszem hogy csak annak vannak sebei, aki hagyta hogy okozzák neki. Amit mondani szoktam, az az, hogy felállok, mosolygok, és tovább megyek, és minden rendben lesz.
A fájdalom persze ott van belűl, de azt csak én látom, én küzdök meg vele.
És sokkal jobb, könnyebb úgy ha mosollyal teszem, mintha kisírt szemekkel.
Bizony nagyon nehezen fogadtam el én is azt, hogy én engedtem be a bántást én adtam engedélyt arra, hogy bántsanak....a fájdalom elengedése a legnehezebb ott munkál ott dédelgeted évtizedekig azt hiszed már nem fáj hazudsz magadnak....másoknak is akár....megbocsájtani? Bizonyos dolgokat nagyon nehéz....de ha belegondolsz, hogy elsősorban magadnak kell megbocsájtani akkor talán nem is olyan nehéz....a sírásról meg annyi a gondolatom, hogy nem szoktam sírni, de nemrégiben megtörtént sírtam csak sírtam....mert fájt....de nem gondolkoztam rajta csak potyogtak a könnyeim....és a könnyeimmel kifolyt belőllem a fájdalom....utánna könnyű voltam....bár előbb tettem volna, hogy kinyitom ezt a szelepet....
Persze mosolyogva elegánsabb....én is mosolyogtam mindig....hazudtam....magamnak, hogy nem fáj....és másoknak is,
pedig fájt, nagyon fájt....ott belül mélyen eldugva....ott őriztem a fájdalmaimat....és mosolyogtam közben mindig....
Kedves Elke!
Igen hazudni magunknak olykor sokkal- sokkal könyebb, mint belenézni a tükörbe és elmondani, azt, amit a szívünk mélyén érzünk. Dédelgetünk egy reménysugarat, amibe úgy kapaszkodunk, mint egy fúszálba, de az a fűszál elöbb utobb elszakad.
Ekkor jön a sírás, sokszor napokig, és nem látni kiutat, csak egy kis magányra vágyik az ember, egyedűl a bánattal. Szembenézni vele, és legyőzni mindha egy nagy démonnal küzdene az ember aki makacsul ragaszkodik, és megsebez.
Ezek azok a sebek amiknek a helye örökre ott marad, talán emlékeztetőül, hogy ne felejtsük el, és másik alkalommal ne engedjük be a "szörnyet" az életünkbe.
Megbocsátani igy mindíg lehet, bár sokszor ez egy hosszú folyamat, de elfelejteni soha!
:cry:
Igen hazudni magunknak olykor sokkal- sokkal könyebb, mint belenézni a tükörbe és elmondani, azt, amit a szívünk mélyén érzünk. Dédelgetünk egy reménysugarat, amibe úgy kapaszkodunk, mint egy fúszálba, de az a fűszál elöbb utobb elszakad.
Ekkor jön a sírás, sokszor napokig, és nem látni kiutat, csak egy kis magányra vágyik az ember, egyedűl a bánattal. Szembenézni vele, és legyőzni mindha egy nagy démonnal küzdene az ember aki makacsul ragaszkodik, és megsebez.
Ezek azok a sebek amiknek a helye örökre ott marad, talán emlékeztetőül, hogy ne felejtsük el, és másik alkalommal ne engedjük be a "szörnyet" az életünkbe.
Megbocsátani igy mindíg lehet, bár sokszor ez egy hosszú folyamat, de elfelejteni soha!
:cry:
Szeretettel köszöntelek Benneteket. Kb.1 hónpja nem voltam gépközelbe,illetve az országban sem.
Örömmel láttam, hogy azért nem fedkeztetek meg a topikról, és ha nem is sokan de azért irtatok bele.
Amig nem voltam itt sokat és sokszor csalódtam, még most is fáj....De tul kell lépnem rajta, és visszaállni a régi kerékvágásba.
Irjatok jót, szépet, csalódást..! Biztos lesz sok hozzászóló.
Örömmel láttam, hogy azért nem fedkeztetek meg a topikról, és ha nem is sokan de azért irtatok bele.
Amig nem voltam itt sokat és sokszor csalódtam, még most is fáj....De tul kell lépnem rajta, és visszaállni a régi kerékvágásba.
Irjatok jót, szépet, csalódást..! Biztos lesz sok hozzászóló.
Kedves Evelyn44!
Én nem rég regisztráltam, de mint mindenkivel, velem is történt jó is, rossz is.
Kezdem a rosszal, mert a végére hagynám a jót
A szerelemben nem voltam túl szerencsés. Én mindig azt hittem, hogy jól megvagyunk, jól érezzük magunkat egymással. Hozzá teszem nem vagyok naív kis liba, akit meg lehet etetni pár szép szóval. De van akinek még is sikerült. Az egyik fiúnál 3 hónap után tudtam meg, hogy melettem még legalább 2 barátnője van. Az egyik Sopronban az iskolájában a másik melettem otthon, aki tudott rólam és a háttérben meghúzodott. Majd szakítottunk. Egy darabig egyedül voltam, majd jött egy új fiú. Őt anyukám is nagyon jól ismerte, többször kávézgattunk együtt, közben beszélgettünk.
Majd fél év után közölte, ő nem érzi azt amit kellene. Rákérdeztem: van más? Nincs! Jött gyorsan a válasz. Majd még aznap este kéz a kézben jöttek be a szórakozóhelyre. Kissé szíven ütött a dolog. De az egészben a legszebb az, hogy még az új barátnője akart engem megverni és egész este piszkálódott. Napokkal később megtudtam, hogy hetek óta együtt vannak...
Azóta is egy pár és született 2 gyermekük.
Ma már egyikőjükre sem haragszom, de ez akkor rettentően rosszul esett.
Én nem rég regisztráltam, de mint mindenkivel, velem is történt jó is, rossz is.
Kezdem a rosszal, mert a végére hagynám a jót
A szerelemben nem voltam túl szerencsés. Én mindig azt hittem, hogy jól megvagyunk, jól érezzük magunkat egymással. Hozzá teszem nem vagyok naív kis liba, akit meg lehet etetni pár szép szóval. De van akinek még is sikerült. Az egyik fiúnál 3 hónap után tudtam meg, hogy melettem még legalább 2 barátnője van. Az egyik Sopronban az iskolájában a másik melettem otthon, aki tudott rólam és a háttérben meghúzodott. Majd szakítottunk. Egy darabig egyedül voltam, majd jött egy új fiú. Őt anyukám is nagyon jól ismerte, többször kávézgattunk együtt, közben beszélgettünk.
Majd fél év után közölte, ő nem érzi azt amit kellene. Rákérdeztem: van más? Nincs! Jött gyorsan a válasz. Majd még aznap este kéz a kézben jöttek be a szórakozóhelyre. Kissé szíven ütött a dolog. De az egészben a legszebb az, hogy még az új barátnője akart engem megverni és egész este piszkálódott. Napokkal később megtudtam, hogy hetek óta együtt vannak...
Azóta is egy pár és született 2 gyermekük.
Ma már egyikőjükre sem haragszom, de ez akkor rettentően rosszul esett.
