Soha ne függjön az önbecsülésed és a boldogságod senkitől. Te az vagy, aki,légy erre büszke. Soha ne gondold, hogy az ember a "gonosz".Mindig a helyzet az, aminek ő maga nyitott kaput, és most nem tud szabadulni belőle. Lehet, ő maga szenved ettől, de sosem fogja tudni kimondani. Hisz férfi, nem teheti, anyukája talán így tanította neki. Ma sokkal érzékenyebb vagy, mint máskor, mert nő vagy. Ilyen minőségedben több is mint egy férfi. Ezer dologra tudsz egyszerre figyelni, sokkal empatikusabb vagy. És azt hiszed, ha te, akkor más is így gondolkodik. A férfi csakis lineárisan tud élni. És gondolkodni. Zsákmány kell? Megszerzem. Be kell verni egy szöget? Beverem. Te közben képes vagy egy mosást is bepakolni, vagy kigondolni, hogy a gyereknek kell egy cipő. Nagyon nagy tévedés azt hinni, hogy neki van a fejében ilyesmi. Hogy vannak dátumok. Hogy van érzelgősség, romantika. Olyan miatt szenvedsz talán, ami miatt magadnak okozol bánatot. Neked fontos, neki nem, te figyelmet akarsz, ő meg azt, hogy ne nyaggassák. Olyan ez, mintha követelnéd a félkezűtől a lovas íjászatot, mert neked az tetszik, de nem képes rá. Nem mondom!!!, hogy ez a helyes, meg azt sem, hogy menekülj álpozitív gondolatokba. Ha fájnia kell, fájnia kell. Vajon ilyen volt 10 évvel ezelőtt is? Mit szerettél benne? Vajon mitől változott meg? Nagyon nagy tanulság, mikor ezt kutya-macska viszonynak nevezik,mert teljesen más a kommunikációjuk, a jelzésrendszerük - és nincs is benne rosszindulat. Amikor egymás szemébe néznek, az egyiknek a támadás jelzése,a másiknak a megadásé, amikor hanyatt fekszenek, az egyik megadja magát, a másik támadni fog ... Nem tudom, mi a megoldás, nem okoskodni akartam, csak sajnálom a bánatod, és olyan kár lenne, ha belül adnád fel.
És egy ellenvélemény. Soha ne menj bele olyan helyzetbe, amikor a gyereked "átveszi" a férfi szerepkörét. Ez a nap nem az ő napja, nem az ő ünnepe. Nem érezheti azt, hogy anya most bánatos, és nem kell vele cinkosan összekacsintani apa feje felett (nem szó szerint értem, hanem képletesen). És apával sem kell éreztetni, hogy ha nincs ló, jó a szamár is, dafke. Ezek a szálak nagyon messzire vezetnek, és mindenből, ebből is következhet később valami (mondjuk megzavarodik a gyermek, vagy apa lép még hármat hátra, és megkönnyebbül, hogy na, erről is le van a gond). És a férjedet sem kell azzal eltávolítani, hogy azt gondolja, először önkéntelenül, aztán később talán szóban, hogy ellene hergeled a gyereket - egyikőtöknek sincs ilyesmire szüksége. Ha a férjeddel most nem ment, akkor nem ment, ez a ti bánatotok, de a gyerek és a házassági évforduló ünneplése az más szerepkör. Lehet, nincs igazam.
Megint sikerült rosszul fogalmaznom!
Lujzival értek egyet. Olyan nincs, hogy boldogság, mármint...... Az az amerikai filmek világa, ahogy elképzeljük. De vannak veretes pillanatok. Olyan van, hogy valami - pici boldogság -valami - pici boldogság. És a végén élet lesz belőle. Ami egy permanens változás és alkalmazkodás. Lassan, lassan, apránként. Csiszolódva, fájva, rettegve, örülve. Végülis, hogy irgalmatlanul közhelyes legyek, a kagylónak is rohadtul fájnak a homokszemek a teste körül. Ebből lesz az igazgyöngy.
Vagy nem? És ez nem jó gondolat?
Ma engedékeny vagyok!