Csipkeverés

sorcier

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
A CH legujabb palyazata-Melitta felhivasa
Szeretnem felhivni figyelmeteket palyazatunkra.


A CanadaHun.com
- MESTERMŰVEM - címmel
Kézműves és Képzőművész Pályázatot hirdet !
Mindenkiben ott él a vágy, hogy valami szépet és maradandót hozzon létre. Felgyorsult világunkban sajnos egyre kevesebb időt fordítunk erre, pedig a kreatív kikapcsolódás, önkifejezés kicsit felszabadíthat minket a mindennapok terhei alól.

Anyagától és elkészítésének módjától függetlenül, egyszerű tárgyakkal is okozhatunk örömet magunk és mások számára. A „mesterművünk” kifejezheti gondolatainkat, érzéseinket valamint a világhoz és másokhoz való viszonyunk, kötődésünk.
A pályázat célja, hogy mindezt megoszthassátok a szélesebb közönséggel.
A pályázaton, kizárólag saját készítésű alkotás vehet részt, amely készülhet bármilyen anyagból és technikával.
Az alkotásokat a CanadaHun fórumán, erre a célra létrehozott pályázati topikban, 3 db fénykép, valamint a mű keletkezésének történetét és témáját ismertetve egy rövid leírás segítségével lehet bemutatni.
A díjak odaítélése a már ismert módon történik. A -KÖSZÖNÖM - gomb megnyomásával lehet szavazni és a szavazatok száma határozza meg a győztesek sorrendjét.
A Pályázat lezárásának határideje: 2012. december 12.
Eredményhirdetés: 2012. december 16-án a pályázati topikban, amit ezt követően, ismertetünk a CanadaHun Rádió műsorában

( a pályázók az alkotások beküldésével elfogadják a pályázat kiírásának a feltételeit. A díjak pénzre nem válthatók)
A pályázaton résztvevőknek sok sikert és szórakozást kíván a CanadaHun Vezetősége!
 

felelf

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Én nem csipkét verek, hanem kötök. Szép terítőket, még Úrasztal terítőt is csináltam. Az a gondom, hogy van egy 1936-os Kunststricken című újságom és a Burda hasonló könyve, de sajnos nem találok a neten másik mintákat. Ezeket már majdnem mind megkötöttem és jó lenne újakat találni. Kérem segítsetek.
Köszike.
 

sorcier

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Sziasztok!

Én nem csipkét verek, hanem kötök. Szép terítőket, még Úrasztal terítőt is csináltam. Az a gondom, hogy van egy 1936-os Kunststricken című újságom és a Burda hasonló könyve, de sajnos nem találok a neten másik mintákat. Ezeket már majdnem mind megkötöttem és jó lenne újakat találni. Kérem segítsetek.
Köszike.
Szia!
Eloszor gyujtsd ossze az allando tagsaghoz a 20 hozzaszolast,aztan a "Kotes,horgolas" cimu topic-ban talalhatsz rengeteg mintat a hobbidhoz.Alairasomban a link a gyujtogeteshez,udv.
 

perika

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Macleod!

Nemrég újra kezdtem a csipkézést. Nagyon régen tanultam már, de mint a biciklizést, ezt sem lehet elfelejteni.
A könyvek (amelyeket netről is le lehet tölteni) ilyenkor jönnek nagyon jól.
Szeretnék csinálni karácsonyra egy terítőt/futót.
Tudnál esetleg segíteni, honnan lehet olyan mintákat szerezni, aminek a hossza kb 60-70 cm? Nekem is van elég sok mintám, de nem találtam meg köztük a megfelelőt.
A másik kérdésem: arany cérnát szeretnék variálni bordó színnel. De sajnos horgolócérna nincs ilyen színben. Milyen típusú cérnát lehetne használni? Mert mindenhol csak vagy vastag cérna van, vagy műszálas.
Következő kérdés: prespán papírt írnak a minta alá, de azt nem lehet ekkora méretben kapni. Van valami amivel helyettesíthető? Mert a műszaki rajzlap és a hasonló vastagságú kartonokba a tű belemegy ugyan, de mozog is. Amiket régen csináltam minták, azok alatt még ott a karton, de nem tudom milyen volt.
Hallottam, hogy valaki tapétát használ, de nem tudom, az jó-e. Vagy elég, ha a mintára van ragasztva átlátszó tapéta? Ezt még nem próbáltam.
Na jó sok kérdést tettem fel.
Köszi.
pErika
 

Niké Alno

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves pErika!

Bár nem engem kérdeztél, de talán segítek kicsit a válaszaimmal.( Aztán majd kíváncsi leszek az Andi válaszára is:) )
Ha kb. 60-70 cm-es terítőt szeretnél karácsonyra készíteni.Javaslom, hogy szebbnél szebb szélcsipkék vannak és azt már "csak" rá kellene dolgozni egy hozzá megfelelő anyagra.Hidd el ez is gyönyörű és értékes munka.De ha az egész terítőt vert csipkével szeretnéd, akkor több kisebb terítőt, némi tervezéssel össze tudsz kapcsolni, hogy ekkora nagy méretű legyen.
A gépi hímzőben és az osztott hímzőkben van bordó szín.Ez 100-asnak felel meg, ha jól tudom.Jahh az osztott hímzőt egy szálára kell szétszedni és úgy felorsózni.Arany szál kapható a boltokban, ez nem okozhat gondot.Csak óvatosan dolgozz vele, mert könnyen szakad!
A minta alá mindenképpen ajánlott kartont tenni és úgy jön rá a tapéta.Így a minta tartósabb lesz, többször is ki lehet verni.Én nem átlátszó tapétát használok, hanem matt barnát, ez nem fénylik és nem zavarja a fehér papír sem a szememet.A minta így is szépen látható.Nincs vele semmi gond.A karton nagyon egyszerű, nagyobb reggelizős pelyhek dobozát vágom szét erre a célra.Tökéletesen megfelel hozzá.Ha a minta nagyobb, összeragasztom.Ennyi az egész.:)
 

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát, akkor énrám már nincs szükség.

Még annyit: az endrédi nénik nyomán a hengerre tűzött, a minta alá kartonozott alapot előre ki szoktuk böködni. (Tehát a kartonra a minta, az egész feltűzve, és úgy kiböködni, ha új, még senki nem használta.) Mivel ott a karton, elég akár egy fénymásolat is, mintának. De menet közben frissen böködni meglehetős bőrkeményedéshez, ujjbegyamortizációhoz :) vezethet. Ezért, amikor már rögzítve van, a pöttyözgetéseket egy vastagabb tűvel, ahogy jól esik, elő lehet készíteni, "perforálni". Mivel régen jártam úgy, hogy a fénymásolat, vagy a megörökölt sablon (a néniké olyan régi típusú, vastagabb kartonon készült eleve, mint a cipős dobozok, és így előböködve többször felhasználható) "visszanyalt", tehát a nyomdafesték megfogta a holmit, ezért én rögzítés után még néhányszor átcsavarom folpack fóliával is. És ez még remekül tart is, pluszban, de nem akadályozza az előbökött lyukak használatát.

Kicsi cérnaspulni nagyságban vettem már ezüstszálat, nagyon vékony fémes szál, amit hozzá lehet fogni a rendes csipke v. horgoló cérnához, de még sosem próbáltam ki. :) Illetve horgoláshoz igen, de tényleg könnyen szakad, magában nem nagyon próbálkoznék vele. Mondjuk osztott hímzővel - de ez csak feltételezés - elég macerás (és drága) mulatságnak gondolom, amivel én hímzek, az 8 m 6 szállal. Egy ekkora mintához ... hát, nem tudom. De, hogy szép lenne, azt el tudom képzelni. Viszont, ahogy Niké írta, ha szélcsipkét készítesz és anyaggal kombinálod, az is nagyon szép lehetne. Illetve még a kettőt ötvözve is el tudom képzelni, de ez csak az én ízlésem, másnak nem biztos, hogy tetszene. (szélcsipke, anyag - és annak a középvonalán, egy kisebb körterítő applikálva.) Több darabból vert csipkét nem készítettem - nem bírom a babramunkát, hahhhahhahhaaa -, csak másokat láttam. Van néni, aki horgolással, mármint horgolótűvel dolgozta össze, de olyan is van, aki a kész részletet befejezés után leszedte ugyan, aztán hozzálátott a következőhöz, de a megfelelő lyukakhoz érve a kész darabot heftelte a hengeren lévőhöz, majd a félkészt tovább folytatta, és így leszedéskor a 2 már össze volt "forrasztva", öltve. Tk. ugyanúgy, mint amikor összehorgolta, de nem utólag, hanem menet közben.

Ennyi volt a kiegészítés, semmi világrengető újdonság. A többi, ahogy Niké írta.

Ez itt most fehérben, de hát nyilván szép anyaggal más színben is pazar lehetne.
szélcsipkével.JPG
 

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Az egyik kislány most jutott oda, a múlt héten, hogy pávafarkas (na, az milyen állat?! :) ) mintát készít. Huhhh. Azt még sosem próbáltam. De csak egyetlen oka van. Hogy 56 (vagy 58? plusz-minusz 2 nem számít) orsót kéne hozzá felcérnázni. Na, azt már nem! :)

Akartam neked mintaképet keresni, azonnal találtam is. Az árától meg sírtam. :) Mert egyrészt ennek sokszorosa munka van benne. Másrészt meg, huhhh.
HTML:
Kód:
[URL]http://www.meska.hu/ProductView/index/472003[/URL]
 

Csatolások

  • filc_product_5528_120722081326_1.jpg
    filc_product_5528_120722081326_1.jpg
    264.3 KB · Olvasás: 119

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Nézd, ez 42 centinek mondja magát (hihető is, lemértem arasszal a képernyőn, megvan!). Rákerestem a neten, és találtam is, pl. Tokrinál. Régi Fürge Ujjakból csinált remek gyűjteményt. A képekre kattintva válik láthatóvá a minta és a leírás. (Természetesen a képek egyáltalán nem ott vannak, ahova illesztettem őket. :) )

Ez itt a 42 centis, ovális, hópelyhes. A képe nem szép, de a minta igen.
Kód:
 [URL="http://vertcsipke.uw.hu/csipke/csipkemintak/10_oldal/Ovalis_vertcsipke_terito_%202006.7.html"]itt [/URL]



ovális, madaras, eredeti képpel. Ez huszonöt centis. Szerintem nyomtatásnál lehet rajta kicsit csalni, nyújtani, legfeljebb több klöpli kell hozzá.
Kód:
 [URL="http://vertcsipke.uw.hu/csipke/csipkemintak/10_oldal/Ovalis_madaras_alatet_2006.7.html"]itt [/URL]


37 centis

Kód:
 [URL="http://vertcsipke.uw.hu/csipke/csipkemintak/10_oldal/Vertcsipke_terito_1993.9.html"]itt [/URL]


42 centis

Kód:
 [URL="http://vertcsipke.uw.hu/csipke/csipkemintak/10_oldal/Vert_csipke_1994.2.html"]itt [/URL]
vertcsipke94.2_eredeti_kep.JPG

Megkeresem majd az enyémet is, de ez is kedvcsináló. :)
 

Csatolások

  • Ovalis_vertcsipke_terito_2006.7_eredeti_kep.JPG
    Ovalis_vertcsipke_terito_2006.7_eredeti_kep.JPG
    83.7 KB · Olvasás: 85
  • Ovalis_madaras_alatet_2006.7_eredeti_kep.JPG
    Ovalis_madaras_alatet_2006.7_eredeti_kep.JPG
    61.9 KB · Olvasás: 82
  • vertcsipke_terito93.9_eredeti_kep.JPG
    vertcsipke_terito93.9_eredeti_kep.JPG
    49 KB · Olvasás: 84

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Ettől a ponttól 10 lapon át régi Fürge Ujjakból gyűjtötte Tokri.
A fekete-fehér képre kattintva megjelenik a minta. Főleg kerek, kisebb minták.
Kód:
 [URL="http://vertcsipke.uw.hu/csipke/csipkemintak/csipkemintak.html"]itt [/URL]

Itt pedig a főoldal - sajnos elég régen volt frissítve, de akkor is sok munka volt benne, és nagyon hasznos.
Kód:
[URL]http://vertcsipke.uw.hu/[/URL]
 

Niké Alno

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Andi!

Dehogy nincs rád szükség!!! Köszi a linkeket és a gyönyörű munkáidat!
Még néhány gondolat, ami eszembe jutott.
Érdemes beruházni egy kiszúróra, amivel az új mintákat kiszúrjuk.Pár száz forintért kapható, csak arra kell figyelni, hogy a benne lévő tű ne legyen túl vastag, mert akkor a kiszúrt mintában mozogni fog a gombostűnk.Apropóó, gombostű!!! Mindenképpen acél ajánlott, mert a sima vas berozsdásodik és megfogja a munkánkat.
Csak gondolkodtam ezen a 60-70 cm-es terítőn.....Az úgy nevezett spanyol csipkék ilyen hatalmas méretűek, de azok igencsak sok párral készülnek.Úgy 60 pártól....kb. 120 párig, mintától függően.Ez már azért haladó szint és nem biztos, hogy karácsonyig elkészülne.
Osztott hímzővel, 68 párral már dolgozott egy ismerősöm, ezért javasoltam korábban.Bár kissé macerás lehet a szálankénti szétszedése, de a végeredmény kárpótol, ha ügyesen eltüntetjük az összedolgozásokat.
 

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak úgy értettem, hogy nincs, hogy te már remekül leírtad a lényeget. :) 120 PÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁRRRRRRRRRRRRRRRRR??????? Annak a párnája is biztos elmenne elefántnyeregnek is. :) Valami miatt nekem az olyanfajta minták, amit ilyen más országbeli oldalakon látok, sokat láttam a Picasán, nem igazán tetszenek. Azok, amik inkább olyan ?geometrikusak?. Ez a jó kacskaringós, ... ez az igazi.
 

Niké Alno

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszi.:) Igen, én is Picasán láttam főleg a spanyol csipkéket és geometrikusak. Főleg félveréses háló és szövés kombinációjából áll a minta.A párnájukat nemigen sokszor forgatják.:)
 

perika

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Köszönöm a mintákat, és a tanácsokat is.
(Végre megjavult, és tudok választ írni.)
Most meg annyi mintát sikerült összekéregetnem, hogy nem tudok választani.
Már csak idő kellene, hogy megcsináljam.
Nekem is van sok mintám, ha valaki keres, szívesen segítek.
Macleod, szépek a terítőid.

pErika
 
Oldal tetejére