Csipkeverés

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Barátaim!
  • Kísérleti jelleggel, Napsugár ötlete alapján szívesen elindítok egy csipkeveréssel kapcsolatos témát.
  • Balatonendréden tanultam Gizi nénitől a csipkeverést, mely a maga korában, az 1900-as évek elején igen nevezetes volt, még a párizsi világkiállításon is nyert díjat az egyik alkotás. A falu akkori református lelkésze hozta - talán Belgiumból az alapokat - és a felesége közvetítésével terjedt el: állástalan asszonyok, tanítók pénzkereseti forrásává vált. Ennyit a történeti háttérről, mielőtt megunnátok. :D Készült néhány kiadvány a témában, tiszteletből ezt is feltöltöm.
  • Kísérleti jellegnek azért nevezném az indítást, mert azért ez egy elég speciális téma a hozzávaló szerszámok (Endréden klöppli) miatt, nem mindenki tud hozzájutni, stb.
  • Nagyon sok mintát gyűjtöttem össze a netről, elég nemzetközi a kínálat: a modernebbtől a hagyományosabb mintákig. Vannak szakirodalom jellegűek is, ötletet is tudok adni, de természetesen mestere nem vagyok a témának: együtt viszont megoldhatjuk.
    • Személy szerint - mint a varrásban - nagyon kedvelem a hagyományos technikák "újraértelmezését", vagyis azt, hogy felhasználjuk őket, de a mai élethez is alakítva. Egy szépen bevont gomb , egy népi mintával díszített kitűző, csipkedíszek a karácsonyfán, vert csipkéből készített ékszerek ... Én ebben látom sokszor a feltételét annak, hogy egy kihalóban lévő dolog újra felkapott legyen, fennmaradjon.
  • Ha valakinek van még mintája, amit szívesen megosztana, ide várjuk azokat is. De a kész munkák fotóinak is nagyon fogunk örülni!!!! Jó az, ha látjuk: nem vagyunk egyedül. :D
  • Talán kiderül, hogy sokan jártasak a témában, ez nagy öröm lehetne.
 

Csatolások

  • Csipkeverono.jpg
    Csipkeverono.jpg
    52.1 KB · Olvasás: 237
  • Csipkeverono.jpg
    Csipkeverono.jpg
    253.7 KB · Olvasás: 224
Utoljára módosítva a moderátor által:

sorcier

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Bar en csak gyonyorkodni tudok benne,de nagyon jo az otlet!
Van egy fiatal lany,aki most ismerkedik ezzel a technikaval meg a hajocsipkezessel is.Egy baratnom is "hajokazik":D
Kedves Barátaim!
  • Kísérleti jelleggel, Napsugár ötlete alapján szívesen elindítok egy csipkeveréssel kapcsolatos témát.
  • Balatonendréden tanultam Gizi nénitől a csipkeverést, mely a maga korában, az 1900-as évek elején igen nevezetes volt, még a párizsi világkiállításon is nyert díjat az egyik alkotás. A falu akkori református lelkésze hozta - talán Belgiumból az alapokat - és a felesége közvetítésével terjedt el: állástalan asszonyok, tanítók pénzkereseti forrásává vált. Ennyit a történeti háttérről, mielőtt megunnátok. :D Készült néhány kiadvány a témában, tiszteletből ezt is feltöltöm.
  • Kísérleti jellegnek azért nevezném az indítást, mert azért ez egy elég speciális téma a hozzávaló szerszámok (Endréden klöppli) miatt, nem mindenki tud hozzájutni, stb.
  • Nagyon sok mintát gyűjtöttem össze a netről, elég nemzetközi a kínálat: a modernebbtől a hagyományosabb mintákig. Vannak szakirodalom jellegűek is, ötletet is tudok adni, de természetesen mestere nem vagyok a témának: együtt viszont megoldhatjuk.
    • Személy szerint - mint a varrásban - nagyon kedvelem a hagyományos technikák "újraértelmezését", vagyis azt, hogy felhasználjuk őket, de a mai élethez is alakítva. Egy szépen bevont gomb , egy népi mintával díszített kitűző, csipkedíszek a karácsonyfán, vert csipkéből készített ékszerek ... Én ebben látom sokszor a feltételét annak, hogy egy kihalóban lévő dolog újra felkapott legyen, fennmaradjon.
  • Ha valakinek van még mintája, amit szívesen megosztana, ide várjuk azokat is. De a kész munkák fotóinak is nagyon fogunk örülni!!!! Jó az, ha látjuk: nem vagyunk egyedül. :D
  • Talán kiderül, hogy sokan jártasak a témában, ez nagy öröm lehetne.

ui: A mellékelt munkák nem az enyémek. Az első képen iskolánk adventi díszítését láthatjátok, kolléganőm munkái, aki a felsőben tanítja a kislányoknak technika órán. Ez is egyik alapja annak, hogy a hagyomány alapjai fennmaradhassanak. A több kép illusztráció innét-onnét.
 

veronika76

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia !
Nagyon örülök a kezdeményezésednek volt szerencsém megtanulni az alapokat de jó az olyan hely ahol az ember esetleg elakad tud kérdezni és mintákat ötleteket kapni. Remélem lesz igény rá.
Régebbi ANNA német kézimunkaújságokban havonta volt egy-egy minta.előkeresem igaz még nem töltöttem fel, de ha igény van vagy esetleg van olyan akinek megvan .
Üdv. Veronika76
kiss
 

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez nagyon jó ötlet lenne. Nekem is van néhány Anna mintám, de nem sok. Áldozatul estek az egyik kukázási rohamomnak. :-D
 
  • Tetszik
Reagált: Pia

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Melitta és kormányosok,
azt azért ideírom, hogy a kísérleti jelleg nekem azt jelenti, hogy a csipkeverés témát elindítottam, mert volt érdeklődő, meg töltöttem néhány kezdő anyagot, és itt megállok. Ha mondjuk egy hónap múlva ehhez képest nem lesz semmiféle mozgás, akkor nyugodtan töröljétek, mert nincs értelme erről cseverészni, vagy nekem töltögetni. Ez tényleg speciális téma, kevesen is tudják készíteni, úgyhogy nyugodtan, ne foglalja a helyet feleslegesen.
Köszönöm.
 

Niké Alno

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Andi!
Nagyon örülök, ennek az új topiknak.Igazad van, a csipkeverést nem sokan csinálják kis hazánkon belül.Kb. 300-an. Éppen ezért nagyon örülünk minden olyan mintának, amit csipkében lehet megvalósítani.Én 4 éve tanulom a vert csipke rejtelmeit.Mintáim vannak bőven és munkáim is.Egyedül a digitális formátummal van gondom.De kérek segítséget családon belül és remélem még ma kerülnek fel az oldalra.
 

Csatolások

  • user_9435347_1293789487527_1015886_5206.jpg
    user_9435347_1293789487527_1015886_5206.jpg
    102.8 KB · Olvasás: 238
  • user_9435347_1293789492977_1015887_5312.jpg
    user_9435347_1293789492977_1015887_5312.jpg
    125.9 KB · Olvasás: 222
  • user_9435347_1293789496728_1015888_8331.jpg
    user_9435347_1293789496728_1015888_8331.jpg
    99.5 KB · Olvasás: 228
  • user_9435347_1293789500690_1015889_9193.jpg
    user_9435347_1293789500690_1015889_9193.jpg
    106 KB · Olvasás: 220
  • user_9435347_1293789504872_1015890_3598.jpg
    user_9435347_1293789504872_1015890_3598.jpg
    95.7 KB · Olvasás: 221
  • user_9435347_1293789508439_1015891_2049.jpg
    user_9435347_1293789508439_1015891_2049.jpg
    69.4 KB · Olvasás: 221
  • user_9435347_1293789512761_1015892_7759.jpg
    user_9435347_1293789512761_1015892_7759.jpg
    104 KB · Olvasás: 221
  • user_9435347_1293789517078_1015893_6663.jpg
    user_9435347_1293789517078_1015893_6663.jpg
    78.4 KB · Olvasás: 218
  • user_9435347_1293789521122_1015894_2230.jpg
    user_9435347_1293789521122_1015894_2230.jpg
    89.1 KB · Olvasás: 219
  • user_9435347_1293789526448_1015895_3329.jpg
    user_9435347_1293789526448_1015895_3329.jpg
    133.6 KB · Olvasás: 223

Niké Alno

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves mizoad!
Köszönöm a dícsérő szavaidat.Csak egy kis kedvcsinálót hoztam tegnap pár munkámból.Ma pedig műhelyrajzokat, akik már kicsit "belekóstoltak", hogy el tudják készíteni.
Szerintem a legfontosabb az elhatározás és a kitartás.Ha ez megvan, akkor javasolnám, hogy a környékeden nézd meg működik-e csepkeverő szakkör, vagy valami hasonló elnevezésű klub.Biztosan van művelődési ház nálatok, ott kérdezd meg! Én sajnos az ország másik felében lakom, de olyan szerencsém van, hogy itt helyben tanulhatom.
Hogy mi szükséges a vert csipke készítéséhez?Egy kis faládikó, melyen van a hengeres párnám.De ez lehet kerek párna is, akkor nem kell tartó ládikó neki.Ez a párna fűrészporral van kitömve.Erre tesszük a műhelyrajzot, melyet előzőleg keményebb papírra teszünk és átlátszó fóliával vonjuk be.Majd szépen kiszúrjuk a kitűzési pontokat, hogy gyorsabban tudjunk haladni.Aztán a felpározott verőkéket rakjuk fel a kiindulási pontokba.Ezeken az általában fából készült verőkéken van a cérna.Használhatunk, 60-as, 80-as, 100-as és 120-as cérnákat is.Minél nagyobb a számozása, annál véknyabb.Mindig a mintától függ, hogy melyiket használjuk.Most ugrok egy nagyot, mert elkészült a vert csipke munka.Eldolgozzuk és elvágjuk a cérnákat.Majd enyhén lekenjük keményítővel és megszárítjuk.Csak utána szedjük ki belőle a sok-sok gombostűt, a végén pedig levesszük a kész munkát.A fóliázott sablont többször is felhasználhatjuk.Ilyen egyszerű az egész.
 

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem van, kicsit bányászok utána, aztán felteszem. Hogy eszközöket hol lehet venni, azt konkrétan nem tudom. Amikor az iskolában feltöltöttük a készleteket, akkor a zsákokat a szülők csinálták, apró fűrészporral töltve, a ládikákat a portás bácsi. A klöppli gyártó bácsit meg kinyomoztuk, de ma már a neten sokfelé elérhető ilyen ember. Ma már nálunk is van esztergályos, aki vállalkozik rá. Szóval keresem a szakirodalmat, és meglátod, nem is olyan nehéz :D A kéz mindig tudja, mit kell tennie, ha a fej nem is érti a leírást :D
 

mizoad

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm a tanácsot, körül fogok nézni a környéken, vannak-e csipkével foglalkozók. Mivel vizuális tipus vagyok, nekem úgyis látnom kell mit hogyan.
Mindenesetre klassz tudomány a csipke készítés.
Ha találtam valamit szólok.
 

Edet

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon tetszik a vert csipke. Mivel nagymamámtól, "csak" a szalaghorgolást tanultam meg, néha mikor a keresztszemestől, már keresztbe áll a szemem :D:D neki állok és horgolok. De most teljesen beindult az a bizonyos szürkeállomány, hogy ezt nekem is meg kell tanulnom. Remélem könyvből is sikerülni fog.......
Edit
 

vnmaria

Állandó Tag
Állandó Tag
Utoljára módosítva a moderátor által:

Shirley Way

Állandó Tag
Állandó Tag
Ó, de jó!

Nagyon örülök ennek a tropiknak. Sajnos nem ismerem a csipkeverés technikáját. De édesanyám pici koromban háziipari bedolgozóként gyönyörű vert csipkéket készített. Később, mikor már nagyobb lettem és el tudtam volna lesni Tőle, már horgolt kabátkákat, sapikat készített (azt meg is tanultam). De a csipkeverést is szeretném megtanulni. Édesanyám már nem emlékszik, hogy hogyan is csinálta, így nem tud nekem segíteni, de remélem még meg tudom lepni egy Neki készített terítőcskével.
 

Melcsi018

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Honnan lehet csipkemintákat letölteni. Én elvileg már megtanultam az alapokat, de mintákat még nem. És nagyon szeretném megtanulni, mert az általam vart terítőkre én szeretném megcsinálni a szegélyt és nem venni hozzá.
 

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Apró minták vegyesen

1.
 

Csatolások

  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 011.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 011.jpg
    31.6 KB · Olvasás: 299
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 013.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 013.jpg
    32.3 KB · Olvasás: 289
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 012.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 012.jpg
    21.8 KB · Olvasás: 289
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 010.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 010.jpg
    24.7 KB · Olvasás: 313
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 009.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 009.jpg
    25.9 KB · Olvasás: 325
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 028.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 028.jpg
    26.9 KB · Olvasás: 280
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 014.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 014.jpg
    28.2 KB · Olvasás: 281
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 015.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 015.jpg
    29.9 KB · Olvasás: 277
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 026.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 026.jpg
    24.8 KB · Olvasás: 285
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 027.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 027.jpg
    22 KB · Olvasás: 287
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 033.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 033.jpg
    26.3 KB · Olvasás: 316
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 038.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 038.jpg
    25.9 KB · Olvasás: 289
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 030.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 030.jpg
    28.6 KB · Olvasás: 278
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 032.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 032.jpg
    29.9 KB · Olvasás: 291
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 029.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 029.jpg
    16.8 KB · Olvasás: 280
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 039.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 039.jpg
    36.5 KB · Olvasás: 287
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 049.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 049.jpg
    25.7 KB · Olvasás: 269
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 040.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 040.jpg
    28.4 KB · Olvasás: 275
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 048.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 048.jpg
    31.9 KB · Olvasás: 270
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 067.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 067.jpg
    28.1 KB · Olvasás: 283

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Apró minták vegyesen

2.
 

Csatolások

  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 096.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 096.jpg
    26 KB · Olvasás: 276
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 095.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 095.jpg
    22.2 KB · Olvasás: 282
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 094.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 094.jpg
    33.2 KB · Olvasás: 276
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 097.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 097.jpg
    24.9 KB · Olvasás: 269
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 098.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 098.jpg
    26.9 KB · Olvasás: 276
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 101.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 101.jpg
    26 KB · Olvasás: 274
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 100.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 100.jpg
    27.1 KB · Olvasás: 269
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 099.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 099.jpg
    25.7 KB · Olvasás: 273
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 102.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 102.jpg
    26.3 KB · Olvasás: 267
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 119.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 119.jpg
    17.7 KB · Olvasás: 273
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 118.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 118.jpg
    26.5 KB · Olvasás: 272
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 117.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 117.jpg
    22.8 KB · Olvasás: 264
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 116.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 116.jpg
    30.3 KB · Olvasás: 274
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 115.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 115.jpg
    27 KB · Olvasás: 268
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 122.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 122.jpg
    30.3 KB · Olvasás: 271
  • 75 QUICK & EASY bobin lace patterns 123.jpg
    75 QUICK & EASY bobin lace patterns 123.jpg
    31.1 KB · Olvasás: 273

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Karácsony

1.
 

Csatolások

  • livre vert 07.jpg
    livre vert 07.jpg
    497.4 KB · Olvasás: 280
  • livre vert couvert.jpg
    livre vert couvert.jpg
    576.9 KB · Olvasás: 280
  • livre vert 06.jpg
    livre vert 06.jpg
    342.2 KB · Olvasás: 280
  • livre vert 08.jpg
    livre vert 08.jpg
    259.3 KB · Olvasás: 279
  • livre vert 09.jpg
    livre vert 09.jpg
    359.8 KB · Olvasás: 286
  • livre vert 12.jpg
    livre vert 12.jpg
    262.1 KB · Olvasás: 269
  • livre vert 11.jpg
    livre vert 11.jpg
    319.9 KB · Olvasás: 273
  • livre vert 10.jpg
    livre vert 10.jpg
    466.1 KB · Olvasás: 274
  • livre vert 13.jpg
    livre vert 13.jpg
    484 KB · Olvasás: 271
  • livre vert 14.jpg
    livre vert 14.jpg
    280.2 KB · Olvasás: 266
  • livre vert 18.jpg
    livre vert 18.jpg
    301.6 KB · Olvasás: 262
  • livre vert 17.jpg
    livre vert 17.jpg
    267 KB · Olvasás: 262
  • livre vert 15.jpg
    livre vert 15.jpg
    368.6 KB · Olvasás: 263
  • livre vert 16.jpg
    livre vert 16.jpg
    266.9 KB · Olvasás: 258
  • livre vert 23.jpg
    livre vert 23.jpg
    410.4 KB · Olvasás: 269
  • livre vert 22.jpg
    livre vert 22.jpg
    392.1 KB · Olvasás: 269
  • livre vert 21.jpg
    livre vert 21.jpg
    432.7 KB · Olvasás: 270
  • livre vert 20.jpg
    livre vert 20.jpg
    207.5 KB · Olvasás: 258
  • livre vert 19.jpg
    livre vert 19.jpg
    451.7 KB · Olvasás: 260
  • livre vert 24.jpg
    livre vert 24.jpg
    284.2 KB · Olvasás: 264
Oldal tetejére