Hírek Dagad a botrány Horvátországban: “Orbán nem mondott semmit, csak telefonálgatott”

Mint korábban beszámoltunk róla: lezuhant egy orosz katonai drón péntek éjjel Horvátországban. A gép Magyarország felől érkezett, 40 percet töltött el hazánk légterében. A Honvédelmi Minisztérium későbbi közlése szerint végig figyelemmel kísérték, amíg a levegőben tartózkodott, ennek ellentmond, hogy sajtóértesülések szerint Orbán Viktor is a horvát miniszterelnöktől hallott először arról, ami történt.

Andrej Plenković horvát miniszterelnök az esettel összefüggésben szombat délelőtt tartott sajtótájékoztatót, meglehetősen paprikás hangulatban. Plenković a magyaroktól vár választ amiatt, hogy hogyan történhetett meg az eset.

“Zuhanhatott volna akár Budapestre, Ljubljanára, Pozsonyra vagy Paksra is“​

– fogalmazott ingerülten a kormányfő, hozzátéve, hogy fejleszteni kellene az együttműködést,

és szólni, ha valami történik, a helyzet ugyanis “tűrhetetlen”.

Bár az nem világos, hogy a Tu-141-est szándékosan vagy véletlenül lőtték ki Horvátországra, szerinte egyértelmű fenyegetésről van szó. Ő levelet írt az ügyben a NATO-nak is, és válaszokat vár, hogyan történhetett meg mindez.

A kérdésre, hogy mit mondott neki Orbán Viktor, miután tőle hallott a felderítő drónról, Plenković azt mondta:

“Semmit, a magyar miniszterelnök elkezdett telefonálni és informálódni. Ahogy én Zágrábot hívtam, ő Budapestet hívta“​

– mesélte. Plenković kategorikusan kijelentette:

“Magyarország dolga kideríteni, hogy mindez hogyan történhetett meg, a magyar légtérben ugyanis sokkal több időt töltött a felderítő drón, mint Horvátországéban.“​

Korábban Ukrajna és Oroszország is tagadta, hogy a Tu-141-es az övé lenne.

Kijevi részről az ukrán védelmi minisztérium egyik államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a felderítő drón nem ukrán felségjelzést visel, Moszkva zágrábi nagykövetsége pedig azzal hárította el a felelősséget, hogy Oroszország hadrendjében 1991, vagyis a Szovjetunió összeomlása óta nem volt ilyen felderítő drón.

1647102029249.png
 
Oroszorszag velemenyem szerint nem fogja megszallni ukrajnat.
A krimet és a dombaszt eksimertetik. Az ukran vezetestol megkovetelik a semlegesseget, aztan szepen elmennek haza.

Egyetlen ésszeru viselkedés ebben a helyzetben ez lenne.
Puityin ezt a haborut addig fogja folytatni, mig nem szerez olyan tárgyalási poziciokat, hogy a tárgyalások során már engedhet is.
Ez volt az izraeliek politikaja is szinte minden haborujukban.

Bar sokan nagyon szeretne ha ugy lenne, de szerintem Putyin nem orult, ne,m egy megzavarodott feju ember.
Agresszor, aki az elkepzelt biztonsagukat mkindig garantalni fogja, de semmikepen sem orult(bar az lenne akkor nem lenne ilyen nehez vele)
 
A Nato Az Euhoz valo csaatlakozasnak feltetelei vannak, es evek kellenek hogy eldoljon felveszik vagy nem.
Politikusok probalkoznak jelenleg a keresuk a legi tilalom es nem a NAto tagsag mert ok is tudjak se nem tudnanak belepni.
 
Korábban az ukrán parlament azt állította, hogy Lengyelország, Bulgária és Szlovákia is vadászgépeket küld Ukrajnába, az ukrán haderő arról is írt, hogy a lengyelek katonai bázisait is használhatja az ukrán légierő.
Látjátok, miket hazudoznak hogy belerángassanak mindenkit bárkit?
Be kell áldozni, azt a gyalogot míg nem robban fel minden.
Ezek február végi, március 1-i hírek kedves ...
 
HA ratifikaljak a biztonsagi zonajat /az pedig jogos !/
Barki barmit mond, erre ment ki ez az egesz.
Nemnormalis dolognak tartom, ha valaki haborut indit, de az oroszoknak az a kovetelése, hogy semleges vagy barati orszagok vegyek korbe ertheto.
Ezt nem lett volna szabad senkinek sem megtagaqadni, mert várhato volt a reakcio
 
Putyin oroszokat öl, hogy biztonsági zónát hozzon létre!!!
Ez érthető?
Hogy írhatsz ilyet?

A sajátjait lövi, a sajátjait bombázza!!

Oroszországban hírzárlat van!
Mindenkit megbüntetnek, aki kiejti a száján, hogy háború!
Többezer embert tartóztattak le a háborúellenes tüntetések miatt!
Ez is érthető?

Egy diktátor sosem mond igazat. Te naív vagy, ha elhiszed ezt a biztonsági hablatyot.
 
Putyin oroszokat öl, hogy biztonsági zónát hozzon létre?
Ez érthető?
Hogy írhatsz ilyet?

A sajátjait lövi, a sajátjait bombázza!!

Oroszországban hírzárlat van!
Mindenkit megbüntetnek, aki kiejti a száján, hogy háború!
Többezer embert tartóztattak le a háborúellenes tüntetések miatt!
Ez is érthető?

Egy diktátor sosem mond igazat. Te naív vagy, ha elhiszed ezt a biztonsági hablatyot.
Akkor maradjunk abba, hogy naiv vagyok!

Ugyan az a dolog szamos nezopontbol vizsgalhato!
Irtam: egy haboru sosem lehet etikus, és nem lehet elfogadhato!
De a haboru oka lehet vitatott!
Ha Putyin valoban teruletszerzesre, birodalmi ambiciokkal inditotta, akkor a kivalto ok sem olyan amit el lehet fogadni!
Ha az orszag biztonsaga érdekében, akkor az eszkoz - a háboru - elfogadhatatlan, de a kivalto oka mar nem az!

Az emberek akkor is szeretnenek élni, ha ez a szornyuseg veget ér!
Ehhez az kell, hogy megertsuk az okokat, megértsuk azt, hogyan kerulhetjuk el, hogy ujra és ujra belehajszoljunk valakit egy ilyen etikatlan gyilkos dontesbe!
 
Egy ország vezetője, persze demokratikusan működő országról lenne szó, nem egyedül dönt!
Egy ember nem tehet ilyet százezrekkel, milliókkal!

Belehajszolta valaki Putyint abba, hogy orosz és ukrán embereket ölessen meg a katonákkal, akik parancsra olyanok, mint a gép?

Ki akadályozta meg, hogy tárgyaljon, Eddy?

Az orosz tévé munkatársa, a legnépszerűbb híradóban, amit milliók néznek, s ahol el sem hangzik az, hogy háború ...
A mi kis minidiktátorunk, Putyin atyuskát másolja - de ez éppen az orosz köztévé.
Gyorsan bevágtak egy riportot - nehogy elolvassa bárki a feliratot
1647377682173.png

Egy ország vezetője, persze demokratikusan működő országról lenne szó, nem egyedül dönt!
Egy ember nem tehet ilyet százezrekkel, milliókkal!

Belehajszolta valaki Putyint abba, hogy orosz és ukrán embereket ölessen meg a katonákkal, akik parancsra olyanok, mint a gép?

Ki akadályozta meg, hogy tárgyaljon, Eddy?

Az orosz tévé munkatársa, a legnépszerűbb híradóban, amit milliók néznek, s ahol el sem hangzik az, hogy háború ...
A mi kis minidiktátorunk, Putyin atyuskát másolja - ez éppen az orosz köztévé:
Ha elfogadjuk azt a nézetet, hogy Putyin egy orult diktator, akkor egy lehetosegunk marad: elkezdjuk ásni a sirunkat!
Sajna ewnnek a haborunak sok haszonelvezoje van!
Ma már tény, hogy europa ujra fegyverkezik!
A fegyvervásárlások 2x-esre mnottek szerte europaban!
Ott a masik egyelore kulso fél amerika. Az ottan kozvéleménykutatások a Demokrata párt katasztrofalis vereseget vewtitik elore novemberre! Egy olyan haborus konfliktus ami Bidenbol haborus elnokot csinal ugy kellene nekik mint egy falat kenyer!
A kőolajszarmazekok ára az egekben!
Az energia ára europaban szinten az egekben!
Nehany het alatt többszorosere nottek!

A ki akadalyozza meg hogy targyaljon, azert nem jo kerdes, mert Putyinnak nem volt mirol targyalni!
A Budapesti megallapodas garantalta a biztonsagat, ami most ukrajna NATO jelentkezesevel semisse vált!
Figyelmezt3ették erre ukrajnat?
Igen!
Mondhatjuk azt, hogy egy szuverén orszag maga donti el, de finnorszag, svedorszag vajon miert nem jelentkezett a NATO-ba?
Nekik fontosabb volt a vilag biztonsaga!

De kár errol vitazni!
Gondold, hogy egy örúlt diktator Putyin, és arra élvezkedik, ha nezi mas emberek szemvedeset.
 
HA ratifikaljak a biztonsagi zonajat /az pedig jogos !/
Én azért olyan nagyon nem lennék meglepve, ha Ukrajna a jelenlegi formájában megszűnne létezni. Valakinek kordában kell tudni tartani Ukrajna felfegyverkezési kedvét, de Európa erre nem volt képes.
Az meg, hogy Putyin majd elismeri a vereséget, és fülét-farkát behúzva hazakullog, ilyet kb. egy óvodás kér a Télapótól ajándékba.
 
Én azért olyan nagyon nem lennék meglepve, ha Ukrajna a jelenlegi formájában megszűnne létezni. Valakinek kordában kell tudni tartani Ukrajna felfegyverkezési kedvét, de Európa erre nem volt képes.
Pont most irtad le Putyinek egyik olyan tárgyalási alapjat, amirol megegyezés esetén le fog mondani!
Ők már lerombolták ukrajna jelentos reszet!
Az oroszok elleni gyulolet mar amugy sem lehet nagyobb, ugy hogy ezt sem kockaztatjak.
Leomndanak arrol, hogy ők ellenőrizzék ukrajnat, de garanciakat fognak kerni, hogy ez nem egy szamukra ongyilkos dolog lesz! Figyelmeztetik a NATOT és az EU-t hogy rendben, de Ti lesztek a cfelelősök!
 
Ha elfogadjuk azt a nézetet, hogy Putyin egy orult diktator, akkor egy lehetosegunk marad: elkezdjuk ásni a sirunkat!
Sajna ewnnek a haborunak sok haszonelvezoje van!
Ma már tény, hogy europa ujra fegyverkezik!
A fegyvervásárlások 2x-esre mnottek szerte europaban!
Ott a masik egyelore kulso fél amerika. Az ottan kozvéleménykutatások a Demokrata párt katasztrofalis vereseget vewtitik elore novemberre! Egy olyan haborus konfliktus ami Bidenbol haborus elnokot csinal ugy kellene nekik mint egy falat kenyer!
A kőolajszarmazekok ára az egekben!
Az energia ára europaban szinten az egekben!
Nehany het alatt többszorosere nottek!

A ki akadalyozza meg hogy targyaljon, azert nem jo kerdes, mert Putyinnak nem volt mirol targyalni!
A Budapesti megallapodas garantalta a biztonsagat, ami most ukrajna NATO jelentkezesevel semisse vált!
Figyelmezt3ették erre ukrajnat?
Igen!
Mondhatjuk azt, hogy egy szuverén orszag maga donti el, de finnorszag, svedorszag vajon miert nem jelentkezett a NATO-ba?
Nekik fontosabb volt a vilag biztonsaga!

De kár errol vitazni!
Gondold, hogy egy örúlt diktator Putyin, és arra élvezkedik, ha nezi mas emberek szemvedeset.
Azokat, aki ellene mernek szólni, bebörtönzik, megmérgezik, van, akit többször is sikerült megtalálniuk, Navalnij szintén börtönben ...
2015. február 27.
1647378944337.png

Putyin lenne az igazság bajnoka?
Az, akinek egyetlen szavát is el kellene fogadni?

Az ilyen embernek már rég a süllyesztőben lenne a helye, s Te még "megérted" mit miért tesz?

Logikus magyarázatokat gyártasz arra, hogy egy agyament diktátor mit miért csinál?
Miért is?
 
Logikus magyarázatokat gyártasz arra, hogy egy agyament diktátor mit miért csinál?
Miért is?
Egyszeru hogy miert!

Hiaba vet véget bárki a háborunak, ha az okot ami miatt kitort nem szuntetik meg, az ujra és ujra kirobban!
Akkor majd ujra és ujra embertomegek fognak meghalni!
Emberek tomegei fognak foldonfutova valni!

Hogy is szol Brecht Állitsátok meg Arturo Uit cimu darabjanak utolso mondata?
"... a gyerek meghalt, de az anya aki szulte még él! "
 
Tehát az ököljog megoldja a világ gondjait?

Ha nem tetszik a szomszéd háza, kutyája, gyereke, autója, sőt, maga szomszéd is olyan, ami számomra nem frankó, jogom van megölni, megmérgezni, felrobbantani, tönkretenni?

S ha már idézünk:
„Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el."

Ámen.
 
Szerintem szándékosan vitazol!
Ráadásul nem olvasod amit irok, mert sokszor csak a mondatok felére válaszolsz!
Igy nem erdemes!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Zátonyi Sándor Fizika 8.osztályos témazáró füzet megoldását keresem !! Akinek esetleg megvan kérem szépen küldje el!! Köszönöm szépen !!
Micimacko1976 wrote on goyo's profile.
Kedves Admin, kérhetném a fiókom törlését? Nagyon köszönöm előre is!
Sziasztok!
FÖLDRAJZ 9.o-os A FÖLD MINT KŐZETBOLYGÓ TÉMAZÁRÓT keresem.
NAGYON SÜRGŐS és FONTOS lenne!
KÖsZÖNÖM!
Sziasztok!
TÖRTÉNELEM 9,o,-os TÉMAZÁRÓT keresem:A RÓMAI KOR
Nagyon fontos lenne!
Köszönöm!
Noia wrote on diosgyorr's profile.
Szia! A kutyákat már meg is kaptad valakitől?

Statisztikák

Témák
37,460
Üzenet
4,620,525
Tagok
604,294
Legújabb tagunk
Katicabogarr
Oldal tetejére