Különös levelet kapott 2013 szeptemberében a XVI. kerületi önkormányzattól Szatmári-Nagy Sándorné. Felszólították a 80 éves özvegyet, fizessen azért az ingatlanért, amit édesapja épített 1955-ben. Szatmáriné öccse, István 1972-ben Kanadába disszidált, és az önkormányzat 42 év elteltével úgy érezte, ideje rendezni a tulajdonviszonyokat – a „disszidens” vagyonát elkobozva.
„Egy kommunista rendszer döntését akarta egy úgynevezett demokratikus hatalom pénzbehajtással érvényesíteni” – értékeli a lépést Szatmáriné lánya, Éva. Dr. Béres-Deák Attila ügyvéd véleménye is hasonló, aki szerint „egy úgynevezett disszidens ingatlanának elkobzása során jutott a XVI. kerületi önkormányzat a tulajdoni részhez”.
A szocializmusban egy 1952-ben kiadott törvényerejű rendelet alapján az államra – pontosabban az adott területen illetékes tanácsra – szállt a disszidensek vagyona. Így István tulajdonrésze, vagyis a ház – amelyben a testvérpár özvegy édesanyja lakott – egynegyed része is az államé lett. Az 1990-es évek elején Szatmáriné és férje a házba költöztek, hogy az idős asszonyról gondoskodhassanak.
A már nyugdíjban lévő házaspár saját költségén és kölcsönből közművesítette a telket, megjavíttatták a tetőszerkezetet, az eredetileg 40 négyzetméteres házhoz körülbelül ugyanennyit hozzátoldottak, és garázst is építettek.
A rendszerváltás után 172 ezer forint részleges kárpótlást fizettek az egykori disszidens Istvánnak, amit egyik hazai látogatása során át is vett, és rögtön Szatmárinénak adott, hogy édesanyjuk ápolásához hozzájáruljon. A tulajdonát az állam nem szolgáltatta vissza. István Kanadából már nem akart hazatérni, mivel ott családot alapított. Szatmárinéék pedig azt gondolták, ezután is nyugodtan élhetnek az ingatlanban.
Azonban 2013-ban Szatmárinét (aki akkor már a ház háromnegyedének volt a tulajdonosa, mert édesanyja 2001-ben elhunyt) levélben értesítették, hogy az 1991. évi XXXIII. törvény 1. paragrafusának értelmében, ami a tanácsi vagyont az önkormányzatokra ruházta, rendezni szeretnék a tulajdonviszonyokat.
Megkérdeztük a XVI. kerületi önkormányzatot, hogy miért éppen a törvény elfogadása után 22 évvel jutott eszükbe megkeresni Szatmárinét. Dr. Csomor Ervin alpolgármester válaszából az derült ki, hogy valamiért annak idején nem adták át a vagyont az önkormányzatnak, de ennek pontos okát ma már nem lehet kinyomozni. „2013-ban egy építésügyi hatósági eljárás során derült ki, hogy az ingatlanrész a fenti törvény hatálya alá tartozik” – mondta az alpolgármester, aki sajnálja „az érintetteket, hogy azért kellett fizetni, ami egyszer a családjuké volt”. Viszont a hatályos jogszabályokat szerinte be kell tartani, és annál több méltányosságot, mint hogy az eredeti árat 20 százalékkal csökkentették, nem tudtak gyakorolni.
Hogy mennyire volt méltányos a családdal az önkormányzat, arról más véleményen van Szatmáriné lánya, Éva, aki az egész ügyet intézte. „Az első levélre azt válaszoltuk, hogy megfelelő feltételekkel megvásároljuk az ingatlanrészt. Feltételeztük, hogy mivel annak idején a tanácsi lakásokat is névleges értéken meg lehetett vásárolni a lakóknak, itt is hasonló eljárásnak nézünk elébe. Egy percig sem gondoltuk, hogy ez klasszikus, piaci áron megszabott adásvétel lesz.” Tévedtek: az önkormányzat 4,5 millió forintban szabta meg az árat. Éva hosszas levelezés után az összeget lealkudta 3,5 millióra. Ez volt az alpolgármester válaszában említett kedvezmény. De arra már nem terjedt ki a méltányosság, hogy a magyar állam az elmúlt 40 évben semmilyen módon nem járult hozzá a telek és az ingatlan karbantartásához.
Az ügyintézéssel is elég nehézkesen haladt. „Minden levélre 3-4 hónappal később adtak választ, és abban már dörgedelmes felszólításokat fogalmaztak meg. Nem vették figyelembe, hogy én mit írtam vagy kérdeztem. Nem voltak hajlandóak a párbeszédre” – emlékezik vissza Éva. A család például felajánlotta, hogy mai értéken visszafizeti a kárpótlást, de hiába végeztek bonyolult számításokat az inflációról, az önkormányzat ebbe nem ment bele.
Annyira nem voltak hajlandóak a párbeszédre, hogy a polgármester sürgős teendőire hivatkozva nem jelent meg a havonta egyszer tartott fogadóóráján, ahova anya és lánya hetekkel azelőtt bejelentkezett. Új időpontot nem kaptak. A Vagyonhasznosítási Iroda képviselőjével tudtak újra csak személyesen beszélni, akik azt javasolták, hogy pereljék be a magyar államot.
„A húgommal idén szeptemberben családi kölcsön segítségével kifizettük a 3,5 milliót, hogy édesanyánk még életében kapja vissza a tulajdonát” – mondja Éva. De ez sem ment olyan egyszerűen. Az önkormányzat nem fogadta el, hogy Éva számlájáról utalták a pénzt.
„Mindenáron az ő meghatalmazásukat akarták aláírattatni az édesanyámmal, ami azt is tartalmazta, hogy soha semmilyen jogcímen nem kéri az önkormányzattól vissza a befizetett összeget. Ebbe nem akartunk belemenni, ment az huzavona. Végül ügyvédre hivatkozva kellett figyelmeztetnem őket, hogy a mi meghatalmazásunk minden formai követelménynek megfelel.” De Szatmáriné hiába úszta meg, hogy bankszámlát nyisson, azt már nem tudta elkerülni, hogy adókártyát kelljen készíttetnie. Hiszen vagyont szerzett, így nem elég, hogy okmányt kell csináltatnia, nemsokára fizetheti az illetéket is.
Dr. Béres-Deák Attila ügyvéd szerint nem lett volna szabad fizetni az önkormányzatnak, hanem meg kellett volna várni, míg ők indítanak pert. Ugyanakkor még most sem késő perelni, amit jó eséllyel meg is nyerhet a család, mert hasonló ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság már hozott ítéletet 1992-ben, és egy 1991-es alkotmánybírósági határozat kimondja, hogy alkotmányellenes a tulajdon kisajátítása, ha az nem kivételesen és a köz érdekében, törvényben szabályozott esetben és módon, illetve teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett történt.
„Egyrészt egy perújítási eljárásban lehetne kérni, hogy a bíróság mentse fel a »disszidenst« a hazatérés megtagadása vádja alól bűncselekmény hiányában. Így az elkobzást kimondó rész is hatálytalanná válna” – mondja. „Másrészt jogalap nélküli gazdagodás miatt indított perben lehetne hivatkozni, hogy elbirtoklás címén a panaszos már megszerezte az ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonjogot, így annak megváltására kötelezésre nem volt jogalap” – teszi hozzá az ügyvéd, aki szerint arra is lenne esély, hogy később magasabb összegű kártérítést igényeljen a család.
Szűcs Ágnes
„Egy kommunista rendszer döntését akarta egy úgynevezett demokratikus hatalom pénzbehajtással érvényesíteni” – értékeli a lépést Szatmáriné lánya, Éva. Dr. Béres-Deák Attila ügyvéd véleménye is hasonló, aki szerint „egy úgynevezett disszidens ingatlanának elkobzása során jutott a XVI. kerületi önkormányzat a tulajdoni részhez”.
A szocializmusban egy 1952-ben kiadott törvényerejű rendelet alapján az államra – pontosabban az adott területen illetékes tanácsra – szállt a disszidensek vagyona. Így István tulajdonrésze, vagyis a ház – amelyben a testvérpár özvegy édesanyja lakott – egynegyed része is az államé lett. Az 1990-es évek elején Szatmáriné és férje a házba költöztek, hogy az idős asszonyról gondoskodhassanak.
A már nyugdíjban lévő házaspár saját költségén és kölcsönből közművesítette a telket, megjavíttatták a tetőszerkezetet, az eredetileg 40 négyzetméteres házhoz körülbelül ugyanennyit hozzátoldottak, és garázst is építettek.
A rendszerváltás után 172 ezer forint részleges kárpótlást fizettek az egykori disszidens Istvánnak, amit egyik hazai látogatása során át is vett, és rögtön Szatmárinénak adott, hogy édesanyjuk ápolásához hozzájáruljon. A tulajdonát az állam nem szolgáltatta vissza. István Kanadából már nem akart hazatérni, mivel ott családot alapított. Szatmárinéék pedig azt gondolták, ezután is nyugodtan élhetnek az ingatlanban.
Azonban 2013-ban Szatmárinét (aki akkor már a ház háromnegyedének volt a tulajdonosa, mert édesanyja 2001-ben elhunyt) levélben értesítették, hogy az 1991. évi XXXIII. törvény 1. paragrafusának értelmében, ami a tanácsi vagyont az önkormányzatokra ruházta, rendezni szeretnék a tulajdonviszonyokat.
Megkérdeztük a XVI. kerületi önkormányzatot, hogy miért éppen a törvény elfogadása után 22 évvel jutott eszükbe megkeresni Szatmárinét. Dr. Csomor Ervin alpolgármester válaszából az derült ki, hogy valamiért annak idején nem adták át a vagyont az önkormányzatnak, de ennek pontos okát ma már nem lehet kinyomozni. „2013-ban egy építésügyi hatósági eljárás során derült ki, hogy az ingatlanrész a fenti törvény hatálya alá tartozik” – mondta az alpolgármester, aki sajnálja „az érintetteket, hogy azért kellett fizetni, ami egyszer a családjuké volt”. Viszont a hatályos jogszabályokat szerinte be kell tartani, és annál több méltányosságot, mint hogy az eredeti árat 20 százalékkal csökkentették, nem tudtak gyakorolni.
Hogy mennyire volt méltányos a családdal az önkormányzat, arról más véleményen van Szatmáriné lánya, Éva, aki az egész ügyet intézte. „Az első levélre azt válaszoltuk, hogy megfelelő feltételekkel megvásároljuk az ingatlanrészt. Feltételeztük, hogy mivel annak idején a tanácsi lakásokat is névleges értéken meg lehetett vásárolni a lakóknak, itt is hasonló eljárásnak nézünk elébe. Egy percig sem gondoltuk, hogy ez klasszikus, piaci áron megszabott adásvétel lesz.” Tévedtek: az önkormányzat 4,5 millió forintban szabta meg az árat. Éva hosszas levelezés után az összeget lealkudta 3,5 millióra. Ez volt az alpolgármester válaszában említett kedvezmény. De arra már nem terjedt ki a méltányosság, hogy a magyar állam az elmúlt 40 évben semmilyen módon nem járult hozzá a telek és az ingatlan karbantartásához.
Az ügyintézéssel is elég nehézkesen haladt. „Minden levélre 3-4 hónappal később adtak választ, és abban már dörgedelmes felszólításokat fogalmaztak meg. Nem vették figyelembe, hogy én mit írtam vagy kérdeztem. Nem voltak hajlandóak a párbeszédre” – emlékezik vissza Éva. A család például felajánlotta, hogy mai értéken visszafizeti a kárpótlást, de hiába végeztek bonyolult számításokat az inflációról, az önkormányzat ebbe nem ment bele.
Annyira nem voltak hajlandóak a párbeszédre, hogy a polgármester sürgős teendőire hivatkozva nem jelent meg a havonta egyszer tartott fogadóóráján, ahova anya és lánya hetekkel azelőtt bejelentkezett. Új időpontot nem kaptak. A Vagyonhasznosítási Iroda képviselőjével tudtak újra csak személyesen beszélni, akik azt javasolták, hogy pereljék be a magyar államot.
„A húgommal idén szeptemberben családi kölcsön segítségével kifizettük a 3,5 milliót, hogy édesanyánk még életében kapja vissza a tulajdonát” – mondja Éva. De ez sem ment olyan egyszerűen. Az önkormányzat nem fogadta el, hogy Éva számlájáról utalták a pénzt.
„Mindenáron az ő meghatalmazásukat akarták aláírattatni az édesanyámmal, ami azt is tartalmazta, hogy soha semmilyen jogcímen nem kéri az önkormányzattól vissza a befizetett összeget. Ebbe nem akartunk belemenni, ment az huzavona. Végül ügyvédre hivatkozva kellett figyelmeztetnem őket, hogy a mi meghatalmazásunk minden formai követelménynek megfelel.” De Szatmáriné hiába úszta meg, hogy bankszámlát nyisson, azt már nem tudta elkerülni, hogy adókártyát kelljen készíttetnie. Hiszen vagyont szerzett, így nem elég, hogy okmányt kell csináltatnia, nemsokára fizetheti az illetéket is.
Dr. Béres-Deák Attila ügyvéd szerint nem lett volna szabad fizetni az önkormányzatnak, hanem meg kellett volna várni, míg ők indítanak pert. Ugyanakkor még most sem késő perelni, amit jó eséllyel meg is nyerhet a család, mert hasonló ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság már hozott ítéletet 1992-ben, és egy 1991-es alkotmánybírósági határozat kimondja, hogy alkotmányellenes a tulajdon kisajátítása, ha az nem kivételesen és a köz érdekében, törvényben szabályozott esetben és módon, illetve teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett történt.
„Egyrészt egy perújítási eljárásban lehetne kérni, hogy a bíróság mentse fel a »disszidenst« a hazatérés megtagadása vádja alól bűncselekmény hiányában. Így az elkobzást kimondó rész is hatálytalanná válna” – mondja. „Másrészt jogalap nélküli gazdagodás miatt indított perben lehetne hivatkozni, hogy elbirtoklás címén a panaszos már megszerezte az ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonjogot, így annak megváltására kötelezésre nem volt jogalap” – teszi hozzá az ügyvéd, aki szerint arra is lenne esély, hogy később magasabb összegű kártérítést igényeljen a család.
Szűcs Ágnes
