Stevan Harnad (született: Harnád István Róbert) a hétvégén kilépett a Magyar Tudományos Akadémiából, ahol 2001 óta szerepelt mint külső tag. Harnad professzor, aki a Université du Québec à Montréal-on a kognitív tudományok kutatója és tanára, a Népszabadság Fidesz-által rendelt szétverése miatt lépett ki az MTA-ból, tiltakozásul.
Angol nyelvű levélben írta le Lovász Lászlónak, az MTA elnökének távozásának okait, mely levelet a KMH testvérlapja, a Hungarian Free Press, hozott le a szerző engedélyével.
Ebben Harnad professzor, aki egyben a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítója többek között leírja:
"Mint Magyarországon kívül élő tag, nem áll jogomban megítélni, hogy a Magyar Tudományos Akadémia belső, Köztestületi Tagjai mit tegyenek. Ez különösen annak tükrében igaz, hogy ők néznek szembe Orbán Viktor bosszúállásának veszélyével, amennyiben tiltakoznak. Ugyanakkor remélem, hogy lesznek még külső tagok, akik olyan történelemi választ adnak, amelyet Orbán ellenállás nélküli igazságtalansága most már kötelezővé tesz."
Harnad professzor mellett szintén tiltakozva kilépett az MTA-ból Thomas Jovin, a németországi Max Planck Institute for Biophysical Chemistry kutatója.
Korántsem csak a baloldalon váltott ki felháborodást az, hogy az Orbán rendszer mindenbizonnyal egy osztrák céggel - a Vienna Capital Partners-szel - trükközve és a magyar munkajogi törvényeket megszegve felszámolta egyik napról másikra a Népszabadságot, miután a lap egy korrupciót-felderítő sorozatot indított utolsó, szombati számának címlapján. Az a feltűnő, hogy mennyien szolidárisak a balközép lappal a jobboldalon és, hogy mennyien átlátják azt, hogy ez nem gazdasági hanem pártpolitikai döntés volt.
A konzervatív Heti Válasz internetes kiadásának szerkesztője - Dévényi István - különösen keményen fogalmazott a Népszabadság sírjájára című cikkében:
"Melyik országban járunk? Az ellenzéki újság cikksorozatot közöl a kormány propagandaminiszterének kínos kiruccanásáról. A propagandaminiszter előbb hazudik, majd mély hallgatásba menekül. A lap közben tulajdonosváltásra készül, információk szerint a miniszterelnök barátja veszi át a kiadót. Mellette másik szerkesztőségbe is költöznének: a kiadó a munkatársaknak pénteken még azt mondja, hogy parti lesz, sör, pizza, pezsgő. Másnap a lap kvázi megszűnik.
Értem én, hogy nem kell se ellenzék, se média, se semmi. Illetve olyan ellenzék kell, amit a kormány tart lélegeztető gépen, így önmagán kívül semmire és senkire nem jelent veszélyt. És olyan média, amelyik nem tesz fel kényelmetlen kérdéseket, nem kutakodik, nem mond önálló véleményt."
Mint mindig, a szervezett kanadai magyarság hallgat, vagy éppen tudatlansága, esetleg arcpirító szervilizmusa miatt talán még tapsol is annak, hogy a rezsim szétverte a legnagyobb ellenzéki napilapot Magyarországon. Bizonyára a konzervatív Dévényi István, vagy a szintén konzervatív Stumpf András - aki a Mandineren adott le egy szolidaritási közleményt - rengeteg mindenben nem ért egyet politikailag a Népszabadsággal.
Mégis: látják a történet lényegét, meg azt is, hogy ha a Népszabadság újságíróit egyik napról a másikra kizárhatják munkahelyükről, immár több mint három napig lefoglhatják személyes tárgyait, lekapcsolhatják emailüket és eltörölhetik az internetről a Népszabadság összes archivált cikkét, akkor ez bárkivel előfordulhat. Veszélyes precedens. Aki néma, az valóban cinkos.
Mégis hogyan lehet az, hogy olyan kanadai magyarok akik akár hatvan éve egy demokratikus, sokszínű országban élnek a mostani veszélyt nem látva némán és bambán nézik mindazt a gyalázatot, ami szülőföldjükön történik?
Hogyan lehetséges az, hogy a Kanadai Magyar Hírlapon és a Hungarian Free Press-en kívül, egyedül az Ottawai Magyar Rádió szolidáris a megalázott magyar újságírókkal és a megalázott magyar sajtószabadság maradványaival? Amikor 600 ezer dollárnyi magyar állami támogatásra van szükségük - például a Torontói Magyar Háznak - akkor azonnal tudnak jelentkezni.
Amikor Kőrösi Csoma Sándor "ösztöndíjasok" érkeznek a Miniszterelnökségről, akkor egymáson botladoznak, hogy mindenki aki "fontos" kapjon egyet. Amikor Magyarország torontói főkonzulátusán vagy ottawai nagykövetségén lehet bort és pogácsát fogyasztani, akkor egymást tiporják szét, hogy szerepelhessenek három másodpercig.
Amikor viszont fel kéne szólalni és szolidárisnak kéne lenni - például követve számos magyar konzervatív példáját - akkor vagy lapítanak a kanadai magyar hangadók, vagy a karhatalom mellett sorakoznak fel büszkén.
Ez egy szégyen amit hosszú ideig nem mos le magáról a szervezett kanadai magyarság.
Christopher Adam
Angol nyelvű levélben írta le Lovász Lászlónak, az MTA elnökének távozásának okait, mely levelet a KMH testvérlapja, a Hungarian Free Press, hozott le a szerző engedélyével.
Ebben Harnad professzor, aki egyben a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítója többek között leírja:
"Mint Magyarországon kívül élő tag, nem áll jogomban megítélni, hogy a Magyar Tudományos Akadémia belső, Köztestületi Tagjai mit tegyenek. Ez különösen annak tükrében igaz, hogy ők néznek szembe Orbán Viktor bosszúállásának veszélyével, amennyiben tiltakoznak. Ugyanakkor remélem, hogy lesznek még külső tagok, akik olyan történelemi választ adnak, amelyet Orbán ellenállás nélküli igazságtalansága most már kötelezővé tesz."
Harnad professzor mellett szintén tiltakozva kilépett az MTA-ból Thomas Jovin, a németországi Max Planck Institute for Biophysical Chemistry kutatója.
Korántsem csak a baloldalon váltott ki felháborodást az, hogy az Orbán rendszer mindenbizonnyal egy osztrák céggel - a Vienna Capital Partners-szel - trükközve és a magyar munkajogi törvényeket megszegve felszámolta egyik napról másikra a Népszabadságot, miután a lap egy korrupciót-felderítő sorozatot indított utolsó, szombati számának címlapján. Az a feltűnő, hogy mennyien szolidárisak a balközép lappal a jobboldalon és, hogy mennyien átlátják azt, hogy ez nem gazdasági hanem pártpolitikai döntés volt.
A konzervatív Heti Válasz internetes kiadásának szerkesztője - Dévényi István - különösen keményen fogalmazott a Népszabadság sírjájára című cikkében:
"Melyik országban járunk? Az ellenzéki újság cikksorozatot közöl a kormány propagandaminiszterének kínos kiruccanásáról. A propagandaminiszter előbb hazudik, majd mély hallgatásba menekül. A lap közben tulajdonosváltásra készül, információk szerint a miniszterelnök barátja veszi át a kiadót. Mellette másik szerkesztőségbe is költöznének: a kiadó a munkatársaknak pénteken még azt mondja, hogy parti lesz, sör, pizza, pezsgő. Másnap a lap kvázi megszűnik.
Értem én, hogy nem kell se ellenzék, se média, se semmi. Illetve olyan ellenzék kell, amit a kormány tart lélegeztető gépen, így önmagán kívül semmire és senkire nem jelent veszélyt. És olyan média, amelyik nem tesz fel kényelmetlen kérdéseket, nem kutakodik, nem mond önálló véleményt."
Mint mindig, a szervezett kanadai magyarság hallgat, vagy éppen tudatlansága, esetleg arcpirító szervilizmusa miatt talán még tapsol is annak, hogy a rezsim szétverte a legnagyobb ellenzéki napilapot Magyarországon. Bizonyára a konzervatív Dévényi István, vagy a szintén konzervatív Stumpf András - aki a Mandineren adott le egy szolidaritási közleményt - rengeteg mindenben nem ért egyet politikailag a Népszabadsággal.
Mégis: látják a történet lényegét, meg azt is, hogy ha a Népszabadság újságíróit egyik napról a másikra kizárhatják munkahelyükről, immár több mint három napig lefoglhatják személyes tárgyait, lekapcsolhatják emailüket és eltörölhetik az internetről a Népszabadság összes archivált cikkét, akkor ez bárkivel előfordulhat. Veszélyes precedens. Aki néma, az valóban cinkos.
Mégis hogyan lehet az, hogy olyan kanadai magyarok akik akár hatvan éve egy demokratikus, sokszínű országban élnek a mostani veszélyt nem látva némán és bambán nézik mindazt a gyalázatot, ami szülőföldjükön történik?
Hogyan lehetséges az, hogy a Kanadai Magyar Hírlapon és a Hungarian Free Press-en kívül, egyedül az Ottawai Magyar Rádió szolidáris a megalázott magyar újságírókkal és a megalázott magyar sajtószabadság maradványaival? Amikor 600 ezer dollárnyi magyar állami támogatásra van szükségük - például a Torontói Magyar Háznak - akkor azonnal tudnak jelentkezni.
Amikor Kőrösi Csoma Sándor "ösztöndíjasok" érkeznek a Miniszterelnökségről, akkor egymáson botladoznak, hogy mindenki aki "fontos" kapjon egyet. Amikor Magyarország torontói főkonzulátusán vagy ottawai nagykövetségén lehet bort és pogácsát fogyasztani, akkor egymást tiporják szét, hogy szerepelhessenek három másodpercig.
Amikor viszont fel kéne szólalni és szolidárisnak kéne lenni - például követve számos magyar konzervatív példáját - akkor vagy lapítanak a kanadai magyar hangadók, vagy a karhatalom mellett sorakoznak fel büszkén.
Ez egy szégyen amit hosszú ideig nem mos le magáról a szervezett kanadai magyarság.
Christopher Adam
