Egy Romániában élő magyar nyílt levele Orbán Viktornak

“Figyelj, Viktor! Van egy város Erdélyben, Magyarország határain túl, ahol nagyon sok magyar él. Ez az én jelenlegi lakhelyem. A magyar ajkúak úgy hívják: Marosvásárhely.

A román lakosság pedig Târgu Mureș-ként szokta emlegetni. Sajnos úgy alakult, hogy ez a város közigazgatási szempontból nem tartozik Magyarországhoz. Azért írták fel román nyelven is a nevét, mert a román kormány az, amely felelős az itteni ügyekért.Te, aki az erdélyi magyarokat csak székely emberes viccekből ismered, egy kicsit magadba nézhetnél, amikor velünk szórakozol! De komolyan. Mégis milyen jogon akarsz te beleszólni a helyi ügyeinkbe pénzzel, paripával, (vagy tűzzel-vassal?). Miért akarod bazári majmokként mutogatni a székelyeket? Az én kezemben is van már egy szavazat, amit a te kormányod biztosított számomra, csak azt nem tudom, miért.

Itt ugyanis a legkönnyebb dolgod van. Ha csurrantasz-cseppentesz nekünk is valamit, elnyered a határon túliak szeretetét, rád szavaznak, viszont amit elcseszel, az minket egyáltalán nem is érint, tehát nem fogunk rád haragudni, ha közben az anyaországban befagyasztod az egészségügyet, vagy tudom is én hogyan b.szod szét Magyarországot. A többi magyarral szúrunk csak ki, ha rád szavazunk.
Értsd meg, hogy a mi kormányunk Románia kormánya, amelynek vannak magyar képviselői is. Ott kell érvényesítenünk az érdekünket, ha változást akarunk. Ott kell elszámoltatnunk a vezetőket, ha nem tetszik valami Târgu Mureș-ben. Hiszen ha már sajna úgy alakult, hogy ez román föld, és így írják ki a városom nevét, akkor bizony a román képviselőket fogom elzavarni a retkes vészbe, ha meglopnak. Nem téged, mert itt nem te vagy a főnök.

Tudnod kell, hogy bár sokan beveszik a mézes-mázas dumád, a legtöbben tudjuk, hogy csak szavazatszerzésre kellünk. Azért, hogy te az otthonodban stabilizáld a hatalmad. Nagyon kibuktam, amikor szavazati joggal ruházott fel a tetű, szemét, számító kormányod, de már csak azért is elmegyek, hogy ellened tegyem le a voksom.
Javaslom, hogy ne nézz minket hülyének, talán akkor mi is jobban tisztelünk majd. Tudod, nálunk ez alapvetés…

Budai Gábor
Marosvásárhely

Kicsit félreérthető volt. :D
Igen, az ország lakosságának max. 27 %-a támogatja az állampártot, a többieknek pedig, mint fentebb írtam KUSS van.
ezt a 27% -ot, hogy silabizáltad ki?
A választásokon induló másik 100 párttal mi a gond, nekik miért van kuss? Nem felügyelhetik a szavás lefolyását, esetleg nem lehetnek a szavazatszámláló bizottságokban?
 
Ez nettó hazugság, nem így működik. Te vagy nagyon félretájékoztatva!
Mondd meg miért nem így működik? Ha nem lakcímhez van kötve a külhoni magyarok szavazási módja ... szerinted, hogy működik a szavazás? Azt állítod ha állampolgár vagy és nincs magyarországi lakcímed nem szavazhatsz levélben?
 
azért van egy jó nagy réteg amelyik segélyeken él, nem adózik velük mi legyen? Vannak akik 1000x annyit adóznak mint egy átlag polgár velük mi legyen esetleg legyen nagyobb szavazati joguk?

ki bolondított be, hogy a külföldön könnyebb megélhetést keresők nem szavazhatnak levélben?

Már a kérdésfelvetés is remek jellemrajzot ad rólad! (Sötét a kép!)

Magyarországon ma mindenki adózik, aki akár csak egy kiló kenyeret meg egy liter tejet vesz a gyerekének. Mégpedig a világ legmagasabb, 27 %-os ÁFÁ-jával! Adózik a kisnyugdíjas is, és mindenki, aki ott él és vásárol.
(Az a határközeli magyar, aki olykor átugrott ezt-azt bevásárolni, némiképp így adózott is. De ez ma már nem jellemző, mert minden drágább, még annál is, mint Nyugat-Európában!)

A sokszor módosított alaptörvény sem rendelkezik (még egyelőre) arról, hogy a szavazati jog függne az adott polgár vagyoni helyzetétől!
Persze a fideszes urak pont ezt akarják, aki már eleget lopott, ezer milliárdokat, annak legyen nagyobb joga minden téren.
Szóval csak fizetett troll vagy!
 
De ez ma már nem jellemző, mert minden drágább, még annál is, mint Nyugat-Európában!)
mondjuk az áram olcsóbb, a betegbiztosítás is valami 7500/hó ... és errefelé nincs food stamp program mint az amcsiknál...a nyugati nyugdíjasok azért hozzánk menekülnek, szeretik a nyugalmat
Magyarországon ma mindenki adózik, aki akár csak egy kiló kenyeret meg egy liter tejet vesz a gyerekének. Mégpedig a világ legmagasabb, 27 %-os ÁFÁ-jával!
azért azok a "konkrét személyek" szólhatnának, hogy se a kenyérnek se a tejnek nem 27% az ÁFÁ -ja. Mellesleg ha a vásárlást tekinted adózásnak mit kezdjünk az évenkénti kb. 12 millió külföldi turistával akik Magyarországra látogatnak és költekeznek?

Persze a fideszes urak pont ezt akarják, aki már eleget lopott, ezer milliárdokat, annak legyen nagyobb joga minden téren.
Szóval csak fizetett troll vagy!
ezek az ezermilliárdok, most az EU -s ingyenpínzek lennének?
 
Utoljára módosítva:
azért van egy jó nagy réteg amelyik segélyeken él, nem adózik velük mi legyen? Vannak akik 1000x annyit adóznak mint egy átlag polgár velük mi legyen esetleg legyen nagyobb szavazati joguk?

ki bolondított be, hogy a külföldön könnyebb megélhetést keresők nem szavazhatnak levélben?

Nem szavazhatnak csak az adott orszag kovetsegre konzulatusara mehetnek ,nem adhatjak fel postan.Erdelyiek kivetelek ott akar ossze is szedik es postazak a szavazatokat megtobb halott szavazo lesz minden evben.
So, nezz utana mert ne allitsal fals infot.
 
Utoljára módosítva:
Nem szavazhatnak csak az adott orszag kovetsegre konzlatusara mehetnek , adhatjak fel postan.erdelyiek kivetelek ott akar ossze is szedik es postazak a szvazatokat megtobb halott szavazo lesz minden evben.
So, nezz utana mert ne allitsal fals infot.
Gyorsan utánanéztem ... csak parlamenti válsztásokon adhatják le a szavazatukat, a 199 képviselő közül, csak a 93 pártlistán szereplőre szavazhatnak ... tehát a 199 hely közül kb.2 helyről dönthetnek.
Vajon a halott szavazók hogyan töltik ki az azonosító nyilatkozatot amit vissza kell küldeni a szavazattal? Tényleg mindenki csalni akar?

Ennyi milliárdokat költenének, ahogy itt mondják "kilóra megvenni" a szavazókat ... nem lenne egyszerübb ezeknek a milliárdoknak a töredékéért megvenni 2 ellenzéki képviselőt (mondjuk két jobbikost)? nem lenne ennyi bonyadalom, a külhoniakra fordított támogatásokból akár 20 képviselőt is vehetnének.
 
Utoljára módosítva:
“Figyelj, Viktor! Van egy város Erdélyben, Magyarország határain túl, ahol nagyon sok magyar él. Ez az én jelenlegi lakhelyem. A magyar ajkúak úgy hívják: Marosvásárhely.

A román lakosság pedig Târgu Mureș-ként szokta emlegetni. Sajnos úgy alakult, hogy ez a város közigazgatási szempontból nem tartozik Magyarországhoz. Azért írták fel román nyelven is a nevét, mert a román kormány az, amely felelős az itteni ügyekért.Te, aki az erdélyi magyarokat csak székely emberes viccekből ismered, egy kicsit magadba nézhetnél, amikor velünk szórakozol! De komolyan. Mégis milyen jogon akarsz te beleszólni a helyi ügyeinkbe pénzzel, paripával, (vagy tűzzel-vassal?). Miért akarod bazári majmokként mutogatni a székelyeket? Az én kezemben is van már egy szavazat, amit a te kormányod biztosított számomra, csak azt nem tudom, miért.

Itt ugyanis a legkönnyebb dolgod van. Ha csurrantasz-cseppentesz nekünk is valamit, elnyered a határon túliak szeretetét, rád szavaznak, viszont amit elcseszel, az minket egyáltalán nem is érint, tehát nem fogunk rád haragudni, ha közben az anyaországban befagyasztod az egészségügyet, vagy tudom is én hogyan b.szod szét Magyarországot. A többi magyarral szúrunk csak ki, ha rád szavazunk.
Értsd meg, hogy a mi kormányunk Románia kormánya, amelynek vannak magyar képviselői is. Ott kell érvényesítenünk az érdekünket, ha változást akarunk. Ott kell elszámoltatnunk a vezetőket, ha nem tetszik valami Târgu Mureș-ben. Hiszen ha már sajna úgy alakult, hogy ez román föld, és így írják ki a városom nevét, akkor bizony a román képviselőket fogom elzavarni a retkes vészbe, ha meglopnak. Nem téged, mert itt nem te vagy a főnök.

Tudnod kell, hogy bár sokan beveszik a mézes-mázas dumád, a legtöbben tudjuk, hogy csak szavazatszerzésre kellünk. Azért, hogy te az otthonodban stabilizáld a hatalmad. Nagyon kibuktam, amikor szavazati joggal ruházott fel a tetű, szemét, számító kormányod, de már csak azért is elmegyek, hogy ellened tegyem le a voksom.
Javaslom, hogy ne nézz minket hülyének, talán akkor mi is jobban tisztelünk majd. Tudod, nálunk ez alapvetés…

Budai Gábor
Marosvásárhely

*
No EZT jól "megaszonta" - ezt már régen kiérdemelte a koronázatlan döbrögi...
Részemről: TAPS.
 
Tudjuk, Orbán Rachelka is Svájcban tanult! Bár a kedves papa fizetéséből nem is telhetett volna rá.
S a legtöbb magyar család ezt nem engedheti meg magának. És hamarosan még egyre kevesebben.
Az oktatás alapjainál van a gond! S az elmúlt tíz évben bizony azt már ők kúrták el. Nem is kicsit, nagyon!
Nem véletlen, hogy pedagógusképzésre már alig jelentkeznek.
A kéthetes ingyenes nyelvoktatást pedig hiszem, ha látom, de azok is csak a csókosok gyerekei lesznek! Normál állampolgár gyereke a közelébe se juthat - ha egyáltalán lesz. Nem hiába kifogásolták ezt is joggal szakmai szervezetek. No de, majd a következő ilyen-olyan vészhelyzetnél megint elengedik a nyelvvizsgát további generációknál, akik emiatt évekig képtelenek voltak átvenni a diplomájukat.
Ez is a mai magyar oktatás sikereit bizonyítja!
A tények makacs dolgok, ezért kell mindenkibe belefojtani a szót, aki bármit is kritizál. Oszt majd kiderül, hogy a császár bezony pucér!
Kedves Vad Felleg: működik a kéthetes ingyenes nyelvtanulás! Az én gyermekem, és az egész évfolyam ment volna, barátaim gyermekei másik iskolából, másik településről szintén. A koronavírus miatt az iskolák lemondták az utat, nem volt más megoldás, de erről nem a kormány tehet. Csak olyan dologról írj kérlek, amiről valóban HITELES információval rendelkezel. Mert a tények valóban makacs dolgok, mint ahogy említetted.
 
És vajon mindenki számára elérhető? (Pl. Gyöngyöspata?)
Másrészt, nekem ugyan nincs nagy tapasztalatom idegennyelvek tanítása/tanulása terén, de 2 hét ugyan mire elég?
Aki el tud menni egy hosszabb külföldi nyaralásra, az igazolhat (vagy cáfolhat) engem abban, hogy talán a nyaralás végére kezd "erőlködni" az agy, hacsak nem volt az illető már eleve perfekt az adott nyelvből.
Bár belegondoltam és mégiscsak lehet benne valami, mert jó 20-25 éve tele voltak az újságok olya hirdetésekkel, hogy 2 hét alatt megtanítjuk angolul, csak mára valahogy eltűntek ezek a hirdetések. Lehet, hogy az állam átvette a módszerüket?
 
Tudnod kell, hogy bár sokan beveszik a mézes-mázas dumád, a legtöbben tudjuk, hogy csak szavazatszerzésre kellünk. Azért, hogy te az otthonodban stabilizáld a hatalmad. Nagyon kibuktam, amikor szavazati joggal ruházott fel a tetű, szemét, számító kormányod, de már csak azért is elmegyek, hogy ellened tegyem le a voksom.
Javaslom, hogy ne nézz minket hülyének, talán akkor mi is jobban tisztelünk majd. Tudod, nálunk ez alapvetés…

Értsd meg, hogy a mi kormányunk Románia kormánya, amelynek vannak magyar képviselői is. Ott kell érvényesítenünk az érdekünket, ha változást akarunk
Akkor bizony a román képviselőket fogom elzavarni a retkes vészbe, ha meglopnak. Nem téged, mert itt nem te vagy a főnök.

Még a végén hamarább fognak ráébredni a határon túliak, ki is ez valójában.
Hamarább mint a fidesz-nyikhajaink.
 
Utoljára módosítva:
Ez nettó hazugság, nem így működik. Te vagy nagyon félretájékoztatva!

Magyarországi lakcímmel is rendelkező, de külföldön élő magyar állampolgárok a Magyarországon élő magyarokhoz hasonló feltételekkel szavazhatnak és indulhatnak az országgyűlési választásokon, az országos népszavazásokon és az európai parlamenti választásokon:

  • Magyarországon, a lakcímüknek (vagy átjelentkezésüknek) megfelelő választási kerületük szerinti szavazókörben.
  • Külképviseleten - a külképvisleten való szavazást legkésőbb 9 nappal a választás előtt kérvényezni kell. A kérelmet be lehet nyújtani elektronikusan a Nemzeti Népámítási Csaloda
    honlapján, a magyarorszag.hu honlapon, levélben vagy személyesen.
Önkormányzati választások esetében külképviseleten való szavazásra nincs lehetőség.

Magyarországi lakcímmel NEM rendelkező, külföldön élő magyarok levélben adhatják le a szavazatukat. Választási regisztációjukat legkésőbb 25 nappal a választás előtt adhatják le a Nemzeti Választási Iroda honlapján vagy levélben.
 
Ennyi milliárdokat költenének, ahogy itt mondják "kilóra megvenni" a szavazókat ... nem lenne egyszerübb ezeknek a milliárdoknak a töredékéért megvenni 2 ellenzéki képviselőt (mondjuk két jobbikost)? nem lenne ennyi bonyadalom, a külhoniakra fordított támogatásokból akár 20 képviselőt is vehetnének.
Nem lenne hasznos hisz akkor hogy lehetne mutogatni hogy azok a baloldaliak....
semmi hazaszeretet nincs bennük az elszakított anyaföld és lakói íránt.
A párt mindent megtesz hogy véletlenül se kerüljönek egy platformra az ellenzéki erőkkel hisz így tudják mutatni hogy ők mások...
 
A Saar-vidéken, az Oder-Neiße környékén, Tirolban és sok más helyen előfordult,
hogy az embereknek az életük folyamán ötször meg kellett változtatniuk az állampolgárságukat és nem sirnak.
-
Kezdetben azt hallottuk, hogy az "idős néni Szlovákiában úgy szeretett volna még egyszer magyar útlevelet tartani a kezébe, ezért adott neki egyet a magyar kormány."
-
A leg átlátszóbb hazugság, önámítás, hogy
"a világon egyetlen országa sem veszített el annyi területet mint Magyarország" De mi már csak ilyenek vagyunk... :)
-
A kettős állampolgársággal kapcsolatosan sincs szinkronban a magyar kormány az európai jogviszonnyal az Orbán kormány óta.
-
Az EU-n belül van ügye szabad költözködési jog és nem kell leadnunk az állampolgárságot amibe beleszülettünk.
Ezzel az idegen állampolgársággal részt vehetünk a kerületi választásokon, hiszen ott lakunk, érintve vagyunk.
Ha bele akarunk szólni az új hazák kormány-összetételébe akkor bizony fel kell venni az uj állampolgárságot.
-
Ilyen esetben a régi hazánk megvonja tőlünk a parlamentválasztás jogát, hiszen
az uj állampolgárságot csak akkor kap az ember ha hosszabb időn keresztül ott és nem a szülöhazánkban élünk.
-
A szülöhazánk még akkor is elveszi a választási jogunkat ha nem vesszük fel az uj hazánk állampolgárságát.
-
Konkrét példával: Ha egy német állampolgár áttelepül Ausztriába, vagy Franciaországba és hosszabb ideje ott él akkor nem választhat Németországban.

Hogy hány év a határ, annak utána kell nézzek de konkrét ismerek valakit aki már 20 éve Ausztriába él és mára elvesztette a választási jogát.
-
Ez szerintem teljesen jogos és egészen biztos nem az adóval kapcsolatos.
 
Utoljára módosítva:
Nem lenne hasznos hisz akkor hogy lehetne mutogatni hogy azok a baloldaliak....
semmi hazaszeretet nincs bennük az elszakított anyaföld és lakói íránt.
A párt mindent megtesz hogy véletlenül se kerüljönek egy platformra az ellenzéki erőkkel hisz így tudják mutatni hogy ők mások...
Igaz mint minimum.
Kibővített válaszom:A cél távolabbi is van és aljasabb ez is gyakorlat már:
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.
Ez a fenti kommunikációs majdani mondat kifejezi.
Ez elhangzott a következővel együtt 1950-évek paródiájának és tragédiájának, filmjéből

Ez pedig a gyakorlat,már működtetik:
Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!
Erre használják az APEH-t és a Állami számvevő széket (ÁSZ)
És hazug az alábbi mondat:
Ezért az Állami Számvevőszéket úgy tartják számon, mint az állam demokratikus működésének egyik legfontosabb garanciáját.
Itt most a DK a Jobbik és a Momentum és már a Párbeszéd rommá tevése pénzügyi eszközökkel.
Vagyis az ellenzéki pártok.
Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!
Miközben a CÖF támogatott és nem kell elszámolnia.
az Állami Számvevőszék ismét elkaszálta a Jobbikot, így a pártra kirótt büntetések összege megközelíti már az 1 milliárd forintot.
 
Utoljára módosítva:
Gyorsan utánanéztem ... csak parlamenti választásokon adhatják le a szavazatukat, a 199 képviselő közül, csak a 93 pártlistán szereplőre szavazhatnak ... tehát a 199 hely közül kb.2 helyről dönthetnek.
Vajon a halott szavazók hogyan töltik ki az azonosító nyilatkozatot amit vissza kell küldeni a szavazattal? Tényleg mindenki csalni akar?

Ennyi milliárdokat költenének, ahogy itt mondják "kilóra megvenni" a szavazókat ... nem lenne egyszerübb ezeknek a milliárdoknak a töredékéért megvenni 2 ellenzéki képviselőt (mondjuk két jobbikost)? nem lenne ennyi bonyadalom, a külhoniakra fordított támogatásokból akár 20 képviselőt is vehetnének.

Ha megismételnéd még egyszer amit írtál, mert valahogy nem értem.
-
- A magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok levélben is szavazhatnak,
- Tehát mindenki szavazhat levélben akinek egy rokona a K&K Monarchia idején magyar fennhatóságú területen élt

- A lakcímmel rendelkezőknek személyesen kell megjelenniük az adott külképviseleten,
- Tehát az ideiglenesen külföldön levő, magyar születésű, magyar állampolgárnak a világ másik sarkából haza kell repülnie :eek:
- Vagy el kell utaznia egy nagy városba ami semmivel sem olcsóbb és időigényesebb, mint a hazarepülés és vissza

- Magyarországnak világszerte 70 követsége van ahol le lehet adni a voksot, mindez 150 millió km^2 területen :)
- Menyit kell repülőzzenek a világban szétszórtan dolgozó külföldön magyarok, hogy egy követséget felkeressenek? :)

- Én tudom, mert korábban több-száz kilométert kellett utazzam egy Magyarországra utánzás előtt a vízumért. :D
- Nyilván a magyar kormány nem akarja, hogy a nyugati világot látott magyar az urnák elé menjen.
 
Ha bele akarunk szólni az új hazák kormány-összetételébe akkor bizony fel kell venni az uj állampolgárságot.
Jól, értem, a kettős állampolgárok elvileg csak egy országban szavazhatnak ? Kivéve az orbánisztáni kettős magyarokat? Ők nyomhatják a Zikszet a veírre és nyomhatják a saját hazájukban is?
 
Jól, értem, a kettős állampolgárok elvileg csak egy országban szavazhatnak ? Kivéve az orbánisztáni kettős magyarokat? Ők nyomhatják a Zikszet a veírre és nyomhatják a saját hazájukban is?

Állampolgárság azt jelenti, hogy "minden jog és kötelesség", tehát mindkét, országban szavazati jog
- Szerencse, hogy nincs sorkatonai szolgálat, mert akkor ezekről két bört nyúznának le :)
- Ha jól halottam Magyarországon újra szóba jött a kötelező szolgálati idő.

- Most néztem a BBC-nek Varga Judittal készített riportját amiben a "vészhelyzetre" hivatkozó törvényről kérdezték
- A miniszter asszony megerősítette, hogy június 20.-án "valószínű" visszavonják a felhatalmazást
- Azt viszont nem indokolta meg miért nem vonják vissza a hamis hir terjesztés miatt az 5 évi fegyházzal való fenyegetést
- tehát nagyon veszélyes lehet a magyar állampolgárság felvétele, ha az embernek nem tetszik a kormány

Az EP választás az más. "Egy parlament egy szavazat" lenne a tisztességes

Kettős állampolgársággal rendelkező EU polgárok, az EP választásnál két országban is tudnak szavazni.
- Tudnak, annak ellenére, hogy tilos
. Én ismerek olyan embert aki akár három országban is képes erre.
- Mert ügye a K&K területről származó lehet ugyan akkor egy "migráns" Német, vagy más nyugati állampolgár is.
- Ezt a trükköt olyanoknál láttam akik saját bevallásuk szerint szélsőjobboldali pártokat favorizálnak.
-
Németországban 785.000 EUs kettős-állampolgár él,
- ha leszámítom a kiskorúakat még akkor is nagy a veszély, hogy a nacionalisták közül sokan visszaélnek vele
- Afrikában az ujjlenyomattal választanak az emberek, akinek tinta van az ujján nem választhat. Lehet tanulni. :D

Figyelemreméltó, hogy a nem kettős állampolgároknál működik az adat-egyeztetés
- Ha egy Lengyel állampolgár Németországban akar választani és regisztrálja magát akkor ö máshol nem tud szavzni
- Kettős állampolgárság esetén nem kell regisztrálnod magadat :oops:
 
És vajon mindenki számára elérhető? (Pl. Gyöngyöspata?)
Másrészt, nekem ugyan nincs nagy tapasztalatom idegennyelvek tanítása/tanulása terén, de 2 hét ugyan mire elég?
Aki el tud menni egy hosszabb külföldi nyaralásra, az igazolhat (vagy cáfolhat) engem abban, hogy talán a nyaralás végére kezd "erőlködni" az agy, hacsak nem volt az illető már eleve perfekt az adott nyelvből.
Bár belegondoltam és mégiscsak lehet benne valami, mert jó 20-25 éve tele voltak az újságok olya hirdetésekkel, hogy 2 hét alatt megtanítjuk angolul, csak mára valahogy eltűntek ezek a hirdetések. Lehet, hogy az állam átvette a módszerüket?

MINDEN 11. osztályos tanuló mehet. Ez azt jelenti, hogy már minimum 7 éve tanulja az adott nyelvet- de a legtöbb általánosban már 1. osztályban kezdődik a nyelvtanulás, így a legtöbben 11 éve tanulják a nyelvet. És éppen arról szól ez a két hét, hogy kilróbálják magukat, hogy sikerül a való életben elboldogulni idegen nyelven, illetve hogy azok a gyerekek is eljussanak külföldre, akiknnek a családja ezt nem tudja anyagilag biztosítani. Fárasztó és szomorú hogy bármi is történik, az csak rossz lehet szerintetek.
 
mondjuk az áram olcsóbb, a betegbiztosítás is valami 7500/hó ... és errefelé nincs food stamp program mint az amcsiknál...a nyugati nyugdíjasok azért hozzánk menekülnek, szeretik a nyugalmat

azért azok a "konkrét személyek" szólhatnának, hogy se a kenyérnek se a tejnek nem 27% az ÁFÁ -ja. Mellesleg ha a vásárlást tekinted adózásnak mit kezdjünk az évenkénti kb. 12 millió külföldi turistával akik Magyarországra látogatnak és költekeznek?

ezek az ezermilliárdok, most az EU -s ingyenpínzek lennének?

Sajnos nem csak azok, hanem a magyar adófizetők által befizetett költségvetési forintok is! Hogy csak egyetlen példát említsek (se sok van az OLAF megállapításai szerint), a "nemzet vejének" lámpacsere ügyletei sok-sok milliárd forintért. Csak tőle rendelhették meg az önkormányzatok a közuti világítás korszerűsítését, s mily praktikus, saját cégük írta a pályázati kiírást is saját magukra. Bár az eredmény rosszabb volt mint a csere előtt, az utcák kifejezetten sötétebbek lettek, kaszáltak. Miután az OLAF mindezt kiderítette, inkább be sem nyújtották a számlákat, így hát azt is a magyar adófizetők finanszírozták.

Ez a tíz év többet ártott az országnak mint a tatárdúlás és 150 év török uralom!
 
MINDEN 11. osztályos tanuló mehet. Ez azt jelenti, hogy már minimum 7 éve tanulja az adott nyelvet- de a legtöbb általánosban már 1. osztályban kezdődik a nyelvtanulás, így a legtöbben 11 éve tanulják a nyelvet. És éppen arról szól ez a két hét, hogy kilróbálják magukat, hogy sikerül a való életben elboldogulni idegen nyelven, illetve hogy azok a gyerekek is eljussanak külföldre, akiknnek a családja ezt nem tudja anyagilag biztosítani. Fárasztó és szomorú hogy bármi is történik, az csak rossz lehet szerintetek.

Bizonyára ez is épp olyan hatásos lesz, mint az a 11 év nyelvoktatás, főképp, ha az osztály együtt elmegy bárhová is. Ki gondolja, hogy ott majd nem egymással fognak magyarul csevegészni és semmit sem tanulnak. Ez az egész hamvába holt ötlet, mint minden, amibe ez a sok "okos, hozzá nem értő urambátyám" belefog! Az a fárasztó és szomorú, hogy itt az elmúlt tíz éven keresztül egy bizonyos seggnyaló réteg gazdagodásán túl semmi, de semmi hasznos és jó nem történt. Csak a mosottagyú birkák látják másként.
 
Oldal tetejére