Egy Romániában élő magyar nyílt levele Orbán Viktornak

“Figyelj, Viktor! Van egy város Erdélyben, Magyarország határain túl, ahol nagyon sok magyar él. Ez az én jelenlegi lakhelyem. A magyar ajkúak úgy hívják: Marosvásárhely.

A román lakosság pedig Târgu Mureș-ként szokta emlegetni. Sajnos úgy alakult, hogy ez a város közigazgatási szempontból nem tartozik Magyarországhoz. Azért írták fel román nyelven is a nevét, mert a román kormány az, amely felelős az itteni ügyekért.Te, aki az erdélyi magyarokat csak székely emberes viccekből ismered, egy kicsit magadba nézhetnél, amikor velünk szórakozol! De komolyan. Mégis milyen jogon akarsz te beleszólni a helyi ügyeinkbe pénzzel, paripával, (vagy tűzzel-vassal?). Miért akarod bazári majmokként mutogatni a székelyeket? Az én kezemben is van már egy szavazat, amit a te kormányod biztosított számomra, csak azt nem tudom, miért.

Itt ugyanis a legkönnyebb dolgod van. Ha csurrantasz-cseppentesz nekünk is valamit, elnyered a határon túliak szeretetét, rád szavaznak, viszont amit elcseszel, az minket egyáltalán nem is érint, tehát nem fogunk rád haragudni, ha közben az anyaországban befagyasztod az egészségügyet, vagy tudom is én hogyan b.szod szét Magyarországot. A többi magyarral szúrunk csak ki, ha rád szavazunk.
Értsd meg, hogy a mi kormányunk Románia kormánya, amelynek vannak magyar képviselői is. Ott kell érvényesítenünk az érdekünket, ha változást akarunk. Ott kell elszámoltatnunk a vezetőket, ha nem tetszik valami Târgu Mureș-ben. Hiszen ha már sajna úgy alakult, hogy ez román föld, és így írják ki a városom nevét, akkor bizony a román képviselőket fogom elzavarni a retkes vészbe, ha meglopnak. Nem téged, mert itt nem te vagy a főnök.

Tudnod kell, hogy bár sokan beveszik a mézes-mázas dumád, a legtöbben tudjuk, hogy csak szavazatszerzésre kellünk. Azért, hogy te az otthonodban stabilizáld a hatalmad. Nagyon kibuktam, amikor szavazati joggal ruházott fel a tetű, szemét, számító kormányod, de már csak azért is elmegyek, hogy ellened tegyem le a voksom.
Javaslom, hogy ne nézz minket hülyének, talán akkor mi is jobban tisztelünk majd. Tudod, nálunk ez alapvetés…

Budai Gábor
Marosvásárhely

 
B
Egyetértek. Erről írtam én is. Akikkel találkozom Budapesten székely testvéreink közül, senkinek sem kerekedett akkorára az arca az elmúlt időszakban mint Orbánnak.
 
-
Szívesén felvenném én is a kapcsolatot
Romániai rokonokkal, megnézném hol gyerekeskedtek de egyszerűen nem merem.
De már itt nyugaton érzem a gyanakvást a szemükbe ha át akarom ölelni öket a közös történelmi szenvedések tanújeléül
Hogyan győzzem meg öket egy pillanat alatt, hogy én nem egy "Konquistador" vagyok Orbánisztánból.
Talán egy Real-Magyarország jelvény, vagy más szimbólum segíthetne. :)

Törökországba járva, egyszer meghívtak egy házi koncertre, ahol régi zenét játszottak idős zeneművészek
Egy igen idősnek látszó bácsika szeme könnybe lábadt amikor megtudta, hogy "Magyar-isztánból jöttem
Odahívott magához és megkérte, hogy had csókoljon homlokon. "Az is az Oszmán Birodalom része volt valaha." - mondta
Nem voltak területi követelései, nem tekintett engem ellenségnek, a gesztus inkább egy mély tiszteletet sugárzott.

Miért nem tudjuk mi is homlokon csókolni az Erdélyieket, függetlenül attól, hogy beszélnek magyarul vagy sem?
 
Vannak nekem és voltak is erdélyből rokonaim...ugy irtam előző hozzászólásaimat!És azt az orbánt aki romániában kormányoz szivesen elcserélném erre aki itt van...Az nem meri eladni ugy országát mint ez a hivalkodó ómagyar ...
 
“Figyelj, Viktor! Van egy város Erdélyben, Magyarország határain túl, ahol nagyon sok magyar él. Ez az én jelenlegi lakhelyem. A magyar ajkúak úgy hívják: Marosvásárhely.

A román lakosság pedig Târgu Mureș-ként szokta emlegetni. Sajnos úgy alakult, hogy ez a város közigazgatási szempontból nem tartozik Magyarországhoz. Azért írták fel román nyelven is a nevét, mert a román kormány az, amely felelős az itteni ügyekért.Te, aki az erdélyi magyarokat csak székely emberes viccekből ismered, egy kicsit magadba nézhetnél, amikor velünk szórakozol! De komolyan. Mégis milyen jogon akarsz te beleszólni a helyi ügyeinkbe pénzzel, paripával, (vagy tűzzel-vassal?). Miért akarod bazári majmokként mutogatni a székelyeket? Az én kezemben is van már egy szavazat, amit a te kormányod biztosított számomra, csak azt nem tudom, miért.

Itt ugyanis a legkönnyebb dolgod van. Ha csurrantasz-cseppentesz nekünk is valamit, elnyered a határon túliak szeretetét, rád szavaznak, viszont amit elcseszel, az minket egyáltalán nem is érint, tehát nem fogunk rád haragudni, ha közben az anyaországban befagyasztod az egészségügyet, vagy tudom is én hogyan b.szod szét Magyarországot. A többi magyarral szúrunk csak ki, ha rád szavazunk.
Értsd meg, hogy a mi kormányunk Románia kormánya, amelynek vannak magyar képviselői is. Ott kell érvényesítenünk az érdekünket, ha változást akarunk. Ott kell elszámoltatnunk a vezetőket, ha nem tetszik valami Târgu Mureș-ben. Hiszen ha már sajna úgy alakult, hogy ez román föld, és így írják ki a városom nevét, akkor bizony a román képviselőket fogom elzavarni a retkes vészbe, ha meglopnak. Nem téged, mert itt nem te vagy a főnök.

Tudnod kell, hogy bár sokan beveszik a mézes-mázas dumád, a legtöbben tudjuk, hogy csak szavazatszerzésre kellünk. Azért, hogy te az otthonodban stabilizáld a hatalmad. Nagyon kibuktam, amikor szavazati joggal ruházott fel a tetű, szemét, számító kormányod, de már csak azért is elmegyek, hogy ellened tegyem le a voksom.
Javaslom, hogy ne nézz minket hülyének, talán akkor mi is jobban tisztelünk majd. Tudod, nálunk ez alapvetés…

Budai Gábor
Marosvásárhely

 
Kedves Budai Gábor!

Köszönöm őszinte és értelmes soraidat, bár azok soha nem jutnak el a címzetthez. Erről hajbókolók sora gondoskodik.
Amit talán még sem Te, sem pedig sok erdélyi honfitársad nem tud, az pedig az, hogy az Orbán-maffia nem csak Magyarország nagy részét vásárolta már fel, de Erdélyben is jelentős birtokokkal rendelkeznek. Erről persze soha nem adnak tájékoztatást, de érdemes a szemeket és füleket nyitva tartani és kicsit utánajárni!

Azt még hozzátenném saját tapasztalatból, hogy az első kormányzásuk idején még cseppet sem voltak a határon túli magyarok barátai. Abban az időben egyre több magyar jött szívesen dolgozni Magyarországra Erdélyből, Szlovákiából, Ukrajnából. Hosszas utánjárással és az akkori orbáni bürokrácia szívós leküzdésével lehetett csak munkavállalási engedélyeket szerezni számukra. Szóval ez a mostani nagy "nyitás a határontúli magyarok felé" csak szavazatszerzés, semmi más.

A Balatont lassan átkeresztelhetik Mészáros tóvá, oda eztán csak a kiváltságosak mehetnek, csakis jól fizető vendégek.

Amúgy a trianoni békeszerződés 100. évfordulója kapcsán erősen elgondolkodtam, milyen jogokat is nyújtott a Magyar Királyság a benne élő kisebbségeknek. Rengetegen üdvözölték, hogy a területüket elcsatolták az anyaországtól. Minden éremnek két oldala van. Nem kellett volna a vesztes szekerét tolni, akkor más lehetne a leányzó fekvése...
Egy határok nélküli Európa megbékélést nyújthatna, no persze nem annak, akinek a háború, a békétlenség, a gyűlöletkeltés az éltető eleme. A háborúkat mindig pont az ilyen vezetők robbantották ki. Magyarországon hatodik éve folyik ez a "csendes háború", ez rengeteg pénzt felemészt, ami hiányzik az egészségügyből, az oktatásból, a szociális ellátásból, viszont az árkok egyre mélyebbek lesznek, ahogy a lelkeket egyre inkább mérgezi ez a gyűlöletkeltés. A kisajátított "nemzet és nemzeti" szavak értelmét teljesen elferdítették, meggyalázták.
Az egész hatalom csupán a pénzszerzésről szól, kiépült az új a korábbi minden erényét nélkülöző főúri és dzsentri osztály. A király már a várban ül, a kérdés csupán az, a koronát mikor kapja meg...
 
Utoljára módosítva:
Ez egy ember véleménye a határon túl élő több millió ember közül. Így akar ismeretséget és lájkokat szerezni a NET-en. Talán hallgattasék meg a többi ember véleménye is! Vannak még sok milliónyian.
Talán más a véleményük.
 
A levéltől függetlenül nekem, az a bajom, hogy a magyar politikai pártok a saját "mecsüket" a határon túli magyaroknál is játszák. Szinte mindenhol van egy párt vagy valamilyen egyesület ami a fidesz, vagy az mszp, vagy akármelyik más oldalára van becsatornázva és egymást marják, mert "odahaza" ez az érdek. Ez főleg Szlovákiában és korábban Kárpátalján látszott, Erdélyi helyzetet annyira nem figyeltem, onnan nincs kollégám. Még.
 
Ez egy ember véleménye a határon túl élő több millió ember közül. Így akar ismeretséget és lájkokat szerezni a NET-en. Talán hallgattasék meg a többi ember véleménye is! Vannak még sok milliónyian.
Talán más a véleményük.

Természetesen mindenki a saját tapasztalatainak szűrőjén át látja és értelmezi a világot, szóval, ahány ember, annyi vélemény. Olykor, jó esetben emberek kisebb-nagyobb csoportja egyetért. Az ilyen közösségekből azután akár pártok is létrejöhetnek. Egy kormányzó pártnak demokráciában a világon minden van ellenzéke. A két oldal vitatkozik, egymást tisztelve meghallgatja egymás véleményét, aztán létrejön valamiféle megegyezés.
Ezzel szemben Magyarországon már nincs demokrácia, csak egy létező állampárt van, mert a KDNP csak a "díszítő elem", a darutoll a kalapon, hogy az egészet pártszövetségnek lehessen nevezni. A többinek KUSS van. Mindenütt, minden szinten. A fidesz nem tűri az ellenzéket. Évek óta lesöpör minden sajátjától eltérő véleményt. Jöjjön bármilyen szakmai szervezettől is. A parlament is teljesen kiüresedett. Az ellenzéki pártok csak a pénzért csinálják a cirkuszt, mert, ugye, a megélhetésük az államtól függ. És az állami szervek szépen sorban meg is fojtják mindazokat, akik számukra veszélyesek lehetnek. Jönnek a kifizethetetlen bírságok, aztán volt párt, nincs párt. Ennek nagymestere a fidesz. A Kisgazdák regényt írhatnának róla!
Van elképzelésem arról, hogy egy külföldön élő magyar mit is tapasztal meg az anyaországban történő valóságról, mert jómagam is hosszú évtizedekig éltem külföldön. Ha nagyon érdeklődő és több oldalról körbejár egy-egy kérdést, kap talán egy megfelelő képet. Ha csak az állami híreket hiszi el...akkor bizony messze van az igazságtól, mint Makó Jeruzsálemtől!
Épp ezért dühít engem az, hogy a külföldön élő magyarok beleszóljanak az anyaország történéseibe. Azoknak nem ők isszák meg a levét!
Felőlem legyen magyar állampolgárságuk, de szavazati joga csak annak, aki az adott országban adózik.
Az sem véletlen, hogy az elmúlt években külföldre távozott magyarok nem szavazhatnak levélben, mint a "kilóra megvett külhoniak".
Ők ezer szállal kötődnek az országhoz és jobban látják az igazságot.
Talán hallgattassék meg az ő véleményük is!
 
lassanként felnő az új generáció, ők már nem komcsi doktrinákon nevelkednek
"a munkát pedig a Trianon utáni ötödik generációnak kell majd befejezni"
 
Felőlem legyen magyar állampolgárságuk, de szavazati joga csak annak, aki az adott országban adózik.
azért van egy jó nagy réteg amelyik segélyeken él, nem adózik velük mi legyen? Vannak akik 1000x annyit adóznak mint egy átlag polgár velük mi legyen esetleg legyen nagyobb szavazati joguk?
Az sem véletlen, hogy az elmúlt években külföldre távozott magyarok nem szavazhatnak levélben, mint a "kilóra megvett külhoniak".
Ők ezer szállal kötődnek az országhoz és jobban látják az igazságot.
Talán hallgattassék meg az ő véleményük is!
ki bolondított be, hogy a külföldön könnyebb megélhetést keresők nem szavazhatnak levélben?
 
lassanként felnő az új generáció, ők már nem komcsi doktrinákon nevelkednek
"a munkát pedig a Trianon utáni ötödik generációnak kell majd befejezni"

A jelenlegi rendszer kommunistább feudalista rendszer, és ezerszer rosszabb mint az "átkos" volt!
Szegény fiatalok, akik ebbe születnek és itt nevelődnek!
 
azért van egy jó nagy réteg amelyik segélyeken él, nem adózik velük mi legyen? Vannak akik 1000x annyit adóznak mint egy átlag polgár velük mi legyen esetleg legyen nagyobb szavazati joguk?

ki bolondított be, hogy a külföldön könnyebb megélhetést keresők nem szavazhatnak levélben?

Téged ki bolondított be? Segélyt ma Magyarországon SENKI nem kap. A munkanélküliek is, bár évekig fizettek érte, max. 3 hónapig jogosultak ellátásra.
Aztán - ha kap - mehet közmunkára, ami a legszemetebb állami kizsákmányolás, csak a minimálbér töredékét kapják.

Konkrét személyektől tudom, családtagoktól, barátoktól, első kézből!
Még az erre vonatkozó törvényjavaslatot is elvetették! Vagy elmegy a külképviseletre szavazni, vagy elutazik Magyarországra, vagy nem szavazhat.
Na ennyit arról, milyen jól is látjátok ti ott a mai magyar valóságot!
Netán a kormánypropagandának dolgozol?

Amúgy pedig nem könnyebb a megélhetés külföldön! Ez is igen téves vélemény. Bár ott jobban megfizetik, de keményebben is kell dolgozni! Más az elvárás, de a magyarok képesek ott is helytállni.
 
A jelenlegi rendszer kommunistább feudalista rendszer, és ezerszer rosszabb mint az "átkos" volt!
Szegény fiatalok, akik ebbe születnek és itt nevelődnek!
szerintem pont az ellenekezője az igaz ... ha nem tetszik a magyar oktatás, símán tanulhat bárki külföldön, rengeteg ösztöndí van, például most 90 ezer középiskolás jelentkezett a kéthetes ingyenes nyelvtanulásra.
Szakmát tanulni akarókat ösztöndjjal támogatják...de a lényeg ha zseninek tartja magát valaki símán mehet Ausztriába vagy Párizsba tanulni,
 
Hát nem ezt mondtam, hogy hallgattassék meg az Ő véleményük is?
Rosszul írtam?
Kicsit félreérthető volt. :D
Igen, az ország lakosságának max. 27 %-a támogatja az állampártot, a többieknek pedig, mint fentebb írtam KUSS van.
Népszavazás kellene végre, nem az a hülye konzultáció, ahol a jó válaszok előre meg vannak adva. az is csak arra kell, hogy felmérjék, most mekkora a támogatottságuk, no meg, ez is a pénzlenyúlás egyik módja. ellenőrizhetetlen!
 
szerintem pont az ellenekezője az igaz ... ha nem tetszik a magyar oktatás, símán tanulhat bárki külföldön, rengeteg ösztöndí van, például most 90 ezer középiskolás jelentkezett a kéthetes ingyenes nyelvtanulásra.
Szakmát tanulni akarókat ösztöndjjal támogatják...de a lényeg ha zseninek tartja magát valaki símán mehet Ausztriába vagy Párizsba tanulni,
Tudjuk, Orbán Rachelka is Svájcban tanult! Bár a kedves papa fizetéséből nem is telhetett volna rá.
S a legtöbb magyar család ezt nem engedheti meg magának. És hamarosan még egyre kevesebben.
Az oktatás alapjainál van a gond! S az elmúlt tíz évben bizony azt már ők kúrták el. Nem is kicsit, nagyon!
Nem véletlen, hogy pedagógusképzésre már alig jelentkeznek.
A kéthetes ingyenes nyelvoktatást pedig hiszem, ha látom, de azok is csak a csókosok gyerekei lesznek! Normál állampolgár gyereke a közelébe se juthat - ha egyáltalán lesz. Nem hiába kifogásolták ezt is joggal szakmai szervezetek. No de, majd a következő ilyen-olyan vészhelyzetnél megint elengedik a nyelvvizsgát további generációknál, akik emiatt évekig képtelenek voltak átvenni a diplomájukat.
Ez is a mai magyar oktatás sikereit bizonyítja!
A tények makacs dolgok, ezért kell mindenkibe belefojtani a szót, aki bármit is kritizál. Oszt majd kiderül, hogy a császár bezony pucér!
 
Konkrét személyektől tudom, családtagoktól, barátoktól, első kézből!
Még az erre vonatkozó törvényjavaslatot is elvetették! Vagy elmegy a külképviseletre szavazni, vagy elutazik Magyarországra, vagy nem szavazhat.
Na ennyit arról, milyen jól is látjátok ti ott a mai magyar valóságot!
Netán a kormánypropagandának dolgozol?

szóval nagyon félretájékoztattak azok a konkrét személyek, de segítek.
A szavazási mód csupán attól függ hogy van magyarországi bejelentett lakcímed (nem házad vagy lakás az nem számít) vagy nincs.
Ha van bejelentet lakcímed, evidens, hogy a szavazókörzetedben szerepelsz ... honnan tudják, hogy nem laksz ott, ha nem jelentkeztél ki?
Ha levélben akarsz szavazni egyszerüen jelentkezz ki... persze akkor ugrik a háziorvos, lehet a gyerek se járhat ingyen iskolába, ha nincs lakcím....
 
Kicsit félreérthető volt. :D
Igen, az ország lakosságának max. 27 %-a támogatja az állampártot, a többieknek pedig, mint fentebb írtam KUSS van.
Népszavazás kellene végre, nem az a hülye konzultáció, ahol a jó válaszok előre meg vannak adva. az is csak arra kell, hogy felmérjék, most mekkora a támogatottságuk, no meg, ez is a pénzlenyúlás egyik módja. ellenőrizhetetlen!
Mit érdekel engem az állampárt, stb. Egy dolog érdekel, a magyar ember, aki itt él a Kárpátok gerincein belül. És aki most is itt él. Aki elment egy jobb élet reményében (legyen boldog ott!) az nem érdekel, de ne is szóljon bele a mi jövőnkbe, akik itt élünk most.
Ez korrekt a részemről? Senkit nem akarok megbántani, de aki itt él, döntsön arról. hogy mi történjen itt a hazánkban.
 
ki bolondított be, hogy a külföldön könnyebb megélhetést keresők nem szavazhatnak levélben?
Könnyebb megélhetés???
Család és barátok nélkül...
A pénz miatt mennek ki mert abból megtudnak úgy élni hogy nem kell a másnap miatt aggódni.
Nem könnyebb az hanem inkább áldozatot hoznak.
 
szóval nagyon félretájékoztattak azok a konkrét személyek, de segítek.
A szavazási mód csupán attól függ hogy van magyarországi bejelentett lakcímed (nem házad vagy lakás az nem számít) vagy nincs.
Ha van bejelentet lakcímed, evidens, hogy a szavazókörzetedben szerepelsz ... honnan tudják, hogy nem laksz ott, ha nem jelentkeztél ki?
Ha levélben akarsz szavazni egyszerüen jelentkezz ki... persze akkor ugrik a háziorvos, lehet a gyerek se járhat ingyen iskolába, ha nincs lakcím....

Ez nettó hazugság, nem így működik. Te vagy nagyon félretájékoztatva!
 
Oldal tetejére