Egy Romániában élő magyar nyílt levele Orbán Viktornak

“Figyelj, Viktor! Van egy város Erdélyben, Magyarország határain túl, ahol nagyon sok magyar él. Ez az én jelenlegi lakhelyem. A magyar ajkúak úgy hívják: Marosvásárhely.

A román lakosság pedig Târgu Mureș-ként szokta emlegetni. Sajnos úgy alakult, hogy ez a város közigazgatási szempontból nem tartozik Magyarországhoz. Azért írták fel román nyelven is a nevét, mert a román kormány az, amely felelős az itteni ügyekért.Te, aki az erdélyi magyarokat csak székely emberes viccekből ismered, egy kicsit magadba nézhetnél, amikor velünk szórakozol! De komolyan. Mégis milyen jogon akarsz te beleszólni a helyi ügyeinkbe pénzzel, paripával, (vagy tűzzel-vassal?). Miért akarod bazári majmokként mutogatni a székelyeket? Az én kezemben is van már egy szavazat, amit a te kormányod biztosított számomra, csak azt nem tudom, miért.

Itt ugyanis a legkönnyebb dolgod van. Ha csurrantasz-cseppentesz nekünk is valamit, elnyered a határon túliak szeretetét, rád szavaznak, viszont amit elcseszel, az minket egyáltalán nem is érint, tehát nem fogunk rád haragudni, ha közben az anyaországban befagyasztod az egészségügyet, vagy tudom is én hogyan b.szod szét Magyarországot. A többi magyarral szúrunk csak ki, ha rád szavazunk.
Értsd meg, hogy a mi kormányunk Románia kormánya, amelynek vannak magyar képviselői is. Ott kell érvényesítenünk az érdekünket, ha változást akarunk. Ott kell elszámoltatnunk a vezetőket, ha nem tetszik valami Târgu Mureș-ben. Hiszen ha már sajna úgy alakult, hogy ez román föld, és így írják ki a városom nevét, akkor bizony a román képviselőket fogom elzavarni a retkes vészbe, ha meglopnak. Nem téged, mert itt nem te vagy a főnök.

Tudnod kell, hogy bár sokan beveszik a mézes-mázas dumád, a legtöbben tudjuk, hogy csak szavazatszerzésre kellünk. Azért, hogy te az otthonodban stabilizáld a hatalmad. Nagyon kibuktam, amikor szavazati joggal ruházott fel a tetű, szemét, számító kormányod, de már csak azért is elmegyek, hogy ellened tegyem le a voksom.
Javaslom, hogy ne nézz minket hülyének, talán akkor mi is jobban tisztelünk majd. Tudod, nálunk ez alapvetés…

Budai Gábor
Marosvásárhely

ez rád vonatkozik

és mindennek mi köze a hivatalos lakcímnek.
Annyira látszik, hogy nem Magyarországon élsz.
Ha nem kell a gyereknek a Magyarországi ingyenes oktatás,
Pl. ebből is.
Az oktatás 16 éves korig kötelező (mint régen a fiúknak a sorkatonai szolgálat). A lakcím alapján illetékes tankerület elő is veszi a szülőket, ha nem jár a gyerek iskolába. Ja és olyan nincs, hogy a gyereket kijelentem a címről, de sehová sem jelentem be, mert az a hajléktalannal egyező kategória és azonnal állami gondozásba vételt jelent (mint a kilakoltatottak gyerekei esetén).
nem kell a háziorvos, miért nem jelenkeznek ki, annyi házuk, ingatlanuk lehet amennyit csak akarnak
Tényleg?
Neked mennyi van?
Mint az előbb írtam, ha nincs bejelentett cím, ugrik a gyerek... Szerintem ez nálatok Romániában is így van.
Amúgy meg az ingatla(ok)nak ára is van, pláne nyugaton.
óóóó szegénykék, mily megható képet festettél ... képzeljék azt, hogy hétvégi buliba mennek vagy vegyenek ki egy szabadnapot, a munkabesoztáson lehet változtatni még a kizsákmányoló kapitalistáknál is.
Újfent látszik, hogy nem itt élsz. Még nálunk, Magyarországon sem lehet "csak úgy" szabadnapot kivenni. Azon kívül minden normális helyen a szavazást munkaszüneti napra teszik, tehát akinek dolgoznia kell, az nem véletlenül teszi.
mégis, ki mondta neked, hogy a külföldön élő magyar állampolgároknak Magyarországra kellene utazniuk szavazni? Levélben szavazhatnak.
Megmutatnád ez melyik törvényben szerepel?
Mert sokan perelhetnék akkor a Magyar Államot, mert törvényrelenül járt el...
Amannyiben magyaroszági lakcíme van , az ugye nem külföldön lakó magyar állampolgár...ez remélem még neked is evidens.
Egyáltalán nem evidens.
Pár sorral fentebb magad dobálóztál, hogy annyi ingatlanod lehet, amennyit csak akarsz.
Akkor miért is kellene a(z egyik) magyar ingatlahoz kötött címhez tartozó körzetben szavazni?
én elhiszem, hogy magadból indulsz ki, mit tennél, hogy tennéd, de az emberek különbözőek
Még szerencse, hogy különbözőek, mert így vannak akik a sületlenségeidre rávilágítanak.
 
ez rád vonatkozik

és mindennek mi köze a hivatalos lakcímnek. Ha nem kell a gyereknek a Magyarországi ingyenes oktatás, nem kell a háziorvos, miért nem jelenkeznek ki, annyi házuk, ingatlanuk lehet amennyit csak akarnak
-
Komolyan mondom ez az utolsó válaszom neked, mert szemlátomást nem vagy képes kognitiv gondolkodásra.
-
A téma az volt, hogy:
A Magyarországon született magyar állampolgárokat akik külföldön keresik a kenyerüket
hátrányos helyzetbe helyezi a kormány, akadályozza öket a választójoguk gyakorlásában.

Ellentétben a "faji alapon" magyar állampolgárságot elnyert külföldi állampolgárokkal szemben
akik soha nem éltek az ország területén és nem érzik a kormány okozta károkat közvetlen.
-
Hogy tudsz olyan hülyeséget mondani, hogy a külföldön élö magyar dolgozok gyerekeinek "fizetős iskolába" kéne járniuk?
Nemcsak az iskola jobban felszerelt nyugaton hanem a szociális juttatások is bőkezűbbek.
Ezt ügye elismerted akkor amikor arról volt szó miért Németországba tartanak a menekültek.
Söt egyre több magyar terhes anya jön nyugatra szülni, aminek ügye megvan az oka.

Nyilván aki nyugaton dolgozik az előbb tud odahaza ingatlan vásárolni mint aki otthon gürizik és nem rokona, komája az államfőnek és pártjának. De a diszkusszió nem erről szólt.
-
óóóó szegénykék, mily megható képet festettél ... képzeljék azt, hogy hétvégi buliba mennek vagy vegyenek ki egy szabadnapot, a munkabesoztáson lehet változtatni még a kizsákmányoló kapitalistáknál is.
-
Egy kognitív zavar jele lehet, hogy nem tudod felfogni,
- Magyarország csupán 70 követséget ápol a világon létező 194 országban, tehát a legtöbb országban nincs is képviselete
- Vannak országok ahol viszont 2 követség is van a 70-böl.

- Te hétvégi "kiruccanáshoz" hasonlítod ha valakinek több száz vagy ezer km-ert kell repülnie, hogy leadja a voksát
- Nézz már rá a térképre mennyit kell egy Nagy Britmániába, Németországban, Törökországba... élőnek utaznia a követségig?

- Mi lenne ha Magyarországon mindenkinek Budapestre kéne mennie választani, Nagykanizsáról, Fehérgyarmatról...?
- Nyilván hatással lenne a választók számára. Nem beszélve a költségekről amivel az utazgatás, szálloda járna.

Tanulj meg olvasni barátom!
- A cikk arról szól, hogy milyen nagy a választásokon való részvétel, "már egy nappal a választások előtt ennyien által sorba"´

De ha már a sorbaállást hoztad szóba nyilván a rossz lelkiismereted miatt
- 2018-ban Budapest este 22 óráig álltak sorba a választók mert a számítógép lemerevedett.
- sok választó ki sem tudta várni mert a gyerekekre kellett vigyázni, munkába kellett menni, el kellett utazniuk...

mégis, ki mondta neked, hogy a külföldön élő magyar állampolgároknak Magyarországra kellene utazniuk szavazni? Levélben szavazhatnak. Amannyiben magyaroszági lakcíme van , az ugye nem külföldön lakó magyar állampolgár...ez remélem még neked is evidens.
-
Nem akarlak sértegetni de a deficit nyilván való. " minden magyar állampolgár egyidejűleg két lakóhellyel rendelkezhet az Európai Unióban. Az egyik a bejelentett (állandó) lakóhelye; a másik a tartózkodási (ideiglenes) lakóhelye,"
-
Rosszul tudod, levélben való választás csak állandóan külföldön élők számára létezik és ez szerintem egy jogtalanság
 
Az oktatás 16 éves korig kötelező (mint régen a fiúknak a sorkatonai szolgálat).
van akinek mindenről a katonaságnál a nyugdíjig eltöltött pár év, az elmaradt ingyenes juttatások (lakás, kaja, ruha, kedvezmények) jutnak az eszébe

Ja és olyan nincs, hogy a gyereket kijelentem a címről, de sehová sem jelentem be, mert az a hajléktalannal egyező kategória és azonnal állami gondozásba vételt jelent (mint a kilakoltatottak gyerekei esetén).

ugye-ugye, világos, hogy miért nem mondanak le a magyarországi lakímről.

Mint az előbb írtam, ha nincs bejelentett cím, ugrik a gyerek... Szerintem ez nálatok Romániában is így van.
Amúgy meg az ingatla(ok)nak ára is van, pláne nyugaton.
és mi köze van a nyugati lakás áraknak a lakcímhez, tartalékos tisztúr?

Magyarországon sem lehet "csak úgy" szabadnapot kivenni.
ez nem katonaság, a civil életben lehet.
Egyáltalán nem evidens.
Akkor miért is kellene a(z egyik) magyar ingatlahoz kötött címhez tartozó körzetben szavazni?
"Amannyiben magyaroszági lakcíme van , az ugye nem külföldön lakó magyar állampolgár...ez remélem még neked is evidens."
most én magyarázzam egy volt katonatisztnek, hogy a lakcím bejelentése nem lehetőség, hanem kötelesség, olyan állandó lakcímet jelenteni be, amely nem felel meg a valóságnak törvénysértés , most kezdjem el magyarázni mi a lakóhely vagy a tartózkodási hely?
 
Utoljára módosítva:
-
A téma az volt, hogy:
A Magyarországon született magyar állampolgárokat akik külföldön keresik a kenyerüket
hátrányos helyzetbe helyezi a kormány, akadályozza öket a választójoguk gyakorlásában.
Ellentétben a "faji alapon" magyar állampolgárságot elnyert külföldi állampolgárokkal szemben
én ilyen alapon nem teszek különbséget a magyar államplgárok közt nem vagyok szociáldarwinista, ez a te specialitásod.

- A cikk arról szól, hogy milyen nagy a választásokon való részvétel, "már egy nappal a választások előtt ennyien által sorba"´
Tanulj meg olvasni barátom!

Francia állampolgárok ezrei várakoztak végeláthatatlan sorokban a kanadai Quebec tartományban
megpróbálom kiemelni a lényeget ... hátha megérted

Rosszul tudod, levélben való választás csak állandóan külföldön élők számára létezik és ez szerintem egy jogtalanság
Nem akarlak sértegetni de a deficit nyilvánvaló ... fel kell fogni mit jelent a külföldön élés és a hivatalosan bejelentett állandó lakcím, ameddig ez nincs meg, nem lehet továbblépni.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
- Magyar állampolgárság a leszármazás elvét követi a területi elvvel ellentétben.
így van és ez mindenütt így van
- A szociál-darwinizmus szerint van "jó és rossz" örökléshordó.
beláthatnád, hogy te magad szelektálod az állampolgárokat születésük helye szerint....ez már szociáldarwinizmus

- A torlódás oka az Euronews szerint: "Monteralban órákon át tartott, mire az egyik magániskolában elhelyezett urnákhoz jutott a szavazó. A Kanadában élő 85 ezer választókorú francia nagy többségének a tartomány legnagyobb városában kellett szavaznia, ezért alakult ki a durva torlódás minden szavazóhelységben."
a lényeg, hogy a külföldön élő franciák is tudnak sorbanállni Kanadában mikor Franciaországban választások vannak, nem vetődnek fel azok a problémák amiket a magyar választókkal kapcsolatban felvetettél és úgy megríkattak :).

- A Közigazgatási Államtitkár, dr. Balogh Csaba Sándor szerint: "A magyarországi lakóhellyel rendelkező, külföldön
szavazni kívánó, választópolgárok kizárólag Magyarország külképviseletein, személyesen szavazhatnak, levélben nem."

így van, ez a logikus...elvégre a bejelentett lakóhelyükön várják őket, honnan tudják, hogy éppen külföldön nyaral.

magyarországi lakóhellyel nem rendelkezők viszont levélben is választhatnak :eek:

kezdesz felejteni, már mondtam az "is " szócska nem kell ... lelassan megtanulod, ez a része a mondandódnak is majdnem helyes. Tehát ha levélben akar szavazni, megadja a Berlini lakóhelyét, és már küldik is neki a választási borítékot.
 
Utoljára módosítva:
PL. Canadai allampogar vagyok, par eve ismet van magyarallampolgarsagom.
Bp szulettem es a felmenoim is,mivel lejart a magyar utlevelem es minden igazolvanyom szemelyi stb evtizedekkel ezelott, megszuntem magyarnk lenni. Anukam keresere unszolasara elkezdtem intezni a magyar allamporgarsagomat. Ugy tekitettek mintha uj allampolgarsagot kernek, a regit nem visszavontak hanem allitolag megszunt. Felevig vizsgalodtak hogy magyar vagyok-e, hiaba volt a lejart szemelyim amibe minden gyerekem szerepelt Bp-n szulettek es hogy mikor, a munkahelyem az elso 20 eve mettol meddig hol dolgoztam, nem lettem fiatalabb se, anyamat se csereltem le , radasul a rendorsegen allitottak ki ano a szemelyit.
Lassan orolnek a malom kerekei,es ertehetetlenul de kenytelen voltam varakozni hogy ujra magyar lehesek.
Eureka!!! a varakozas utan vegre magyar lettem ujbol, es kaptam magyar utlevelet, szemelyit.Anyam volt a legboldogabb, sajnos ra nem sokara meghalt.
Kikuldtek otthonrol egy brossurat mehetek szavazni a magyar kovetsekre Ottawaba vagy a torontoi konzulatusra . Levelben nem szavazhattam hogy hazakuldom postan a szavazatomat.
Hogy oszzinte legyek soha nem akartam szavazni igy es nem mentem el mert meggozodesem meg ha en update is vagyok az otthoni esemenyekbe az szavazon aki otthon adozik es el, hogy elveze is a szavazasa eredmenyet a sajat boren. Mink a kinteloknek , semmi jogunk beleszolni az otthoni valasztasokba.
Ezt mar leirtam sokszor itt . aki itt dolgozik magyar allapolgarkent , vagy valamilyen itt maradasi statuszra varakozik 100% magyar allampolgar, nincs semmilyen masik allampolgarsaga nem tud levelebe szavazni.
 
PL. Canadai allampogar vagyok, par eve ismet van magyarallampolgarsagom.
Bp szulettem es a felmenoim is,mivel lejart a magyar utlevelem es minden igazolvanyom szemelyi stb evtizedekkel ezelott, megszuntem magyarnk lenni. Anukam keresere unszolasara elkezdtem intezni a magyar allamporgarsagomat. Ugy tekitettek mintha uj allampolgarsagot kernek, a regit nem visszavontak hanem allitolag megszunt. Felevig vizsgalodtak hogy magyar vagyok-e, hiaba volt a lejart szemelyim amibe minden gyerekem szerepelt Bp-n szulettek es hogy mikor, a munkahelyem az elso 20 eve mettol meddig hol dolgoztam, nem lettem fiatalabb se, anyamat se csereltem le , radasul a rendorsegen allitottak ki ano a szemelyit.
Lassan orolnek a malom kerekei,es ertehetetlenul de kenytelen voltam varakozni hogy ujra magyar lehesek.
megértelek, mert ezzel rengetegen vannak így, akik például 1940 -ben születtek (a most elszakított területeken), van magyarországi születési bizonyítványuk és pontosan ahogy leírtad kell kérelmezzék, a visszahonosítást, vagy aki mondjuk Budapesten születet de a háboru miatt mondjuk Kolozsvárra került a rokonokhoz, az is most kérelmezi a visszahonosítást és visszi a budapesten kiállított születési bizonyítványát... képzelheted a mostani határ mentén egész megyéket szakítottak ketté.

Kikuldtek otthonrol egy brossurat mehetek szavazni a magyar kovetsekre Ottawaba vagy a torontoi konzulatusra . Levelben nem szavazhattam hogy hazakuldom postan a szavazatomat.
Itt már valami félreértés van. Amennyiben magyar állampolgár vagy és nincs magyarországi lakhelyed (állandó lakcímed), levélben szavazhatsz, természetesen kérelmezni kell.

itt minden szépen le van írva:
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
van akinek mindenről a katonaságnál a nyugdíjig eltöltött pár év, az elmaradt ingyenes juttatások (lakás, kaja, ruha, kedvezmények) jutnak az eszébe
Újfent csak a hozzánemértésedet fitogtatod.
A katonaságnál semmi sem ingyenes, pláne nem a lakás és a kaja.
Kedvezmény pedig csupán utazási, amit a tanároktól az ügyészekig minden állami alkalmazottnak jár.
ugye-ugye, világos, hogy miért nem mondanak le a magyarországi lakímről.
Miért is kellene lemondani?
és mi köze van a nyugati lakás áraknak a lakcímhez, tartalékos tisztúr?
Már megint a hozzánemértés...
A nyugállományú tiszt nem tartalékos tiszt.
A lakásárról meg annyit, hogy ha azt akarod, hogy legyen ingatlanod, azt talán meg kell előtte venni...
ez nem katonaság, a civil életben lehet.
Ennyire messze lenne Románia Magyarországtól?
A környezetemben lakók 80%-a nemhogy szabadnapot nem tud kivenni, hanem a 8 órás munkarendről át kellett térnie 12 órásra.
De távolabbi ismerőseimtől is hasonlókat hallok.
"Amannyiben magyaroszági lakcíme van , az ugye nem külföldön lakó magyar állampolgár...ez remélem még neked is evidens."
Nem. Nem evidens. Csak akkor, ha nincs más (külföldi)lakcíme, vagy ha van, de a naptári év nagyobb részét nem ott tölti.
most én magyarázzam egy volt katonatisztnek,
Eldönthetnéd végre, hogy voltam vagy vagyok...
hogy a lakcím bejelentése nem lehetőség, hanem kötelesség, olyan állandó lakcímet jelenteni be, amely nem felel meg a valóságnak törvénysértés , most kezdjem el magyarázni mi a lakóhely vagy a tartózkodási hely?
Kezdd! De ne felejtsd el az 1992-es törvény módosításait sem ami a 2004-es EU tagság kapcsán életbe lépett!
 
Egyetértek a levélíróval. Az összes Bozgort haza kellene innen zavarni, aztán semmiféle magyar igazolványt meg szavazati jogot nem adni nekik. Ha akarnak valamit tanuljanak meg normálisan románul, lévén ez az államnyelvük..ha már magyarul sem tudnak rendesen.(borkán, ler, murok,..stb) Idejöttek, befogadták őket itt sokan a forradalom után. Gyűjtöttek nekik az én településemen is. Ingyen kaptak hűtőt mosógépet, a város cége még téglát és cementet is adott nekik a házuk felújítására. Aztán eltelt pár év és kimutatták a foguk fehérjét. Mind egy seggnyaló volt, a munkahelyi pozíciókért. Fennen hangoztatták, hogy a magyar már nem akar dolgozni, bezzeg a románok ..(hja, itt Románia a példa nekik). Hamis diplomákat meg isten tudja hol szerzett végzettségeket lobogtattak és fordíttattak le, hogy ők diplomás emberek. Angolul meg köszönni nem tudtak, és szakmailag is egy nagy nulla volt mind. Persze ha a dolog a körmükre égett ment a sírás rívás hogy ők ezt Romániában nem tanulták. Egyikükön mai napig röhög az egész vállalat mert szerinte a coll és az inch két külön mértékegység...ő még az átváltást is tudja. Pár éve egy fogorvos vette meg a praxisjogot. Nála pénzéhesebb embert a föld nem hordott a hátán. Aztán ha már székelyföld előkerült. Tessék csak megnézni a hazai szélsőjobb összetételét. A Véderő, a Gárda a Magyarok Nyilai...stb mind székelyföldről betelepültek uszítottak idehaza. Ki volt aki bőrfociba vart bombát akart politikai indíttatásból robbantani?
De most komolyan!? Hiányzik ez nekünk? Én éltem együtt külföldön Szucsávai románokkal. Rájuk lehetett számítani. Mert ők dolgosak voltak. A romániai magyar meg ha meghallotta hogy beszélek magyarul, hát kidobni nem lehetett mert rögtön jönni akart látogatóba, vendégségbe. Aznap ott aludt volna mert volt TV-nk, és munka után kuncsorgott állandóan, mert ami munkája volt az sosem tetszett nekik.
Aztán...milyen Erdély? Az vagy 100 éve nem létező dolog. Románia van meg Román megyék és járások!
 
Szerencsétlen ember aki itt ezt a sok hülyeséget összehányta. Skansat elég ha angolul beszélsz, nem kell a magyar nyelvvel égetned magad. Nem kell Erdéllyel törődnöd.
 
Erdély? Az vagy 100 éve nem létező dolog. Románia van meg Román megyék és járások!
Tévedni emberi dolog.
Majd olvasd el a Máglyatüzet:cool:.
 
Szerencsétlen ember aki itt ezt a sok hülyeséget összehányta. Skansat elég ha angolul beszélsz, nem kell a magyar nyelvvel égetned magad. Nem kell Erdéllyel törődnöd.
Számodra lehet hogy hülyeség de, aki ezt tapasztalataiból írja számára meg ez a valóság.
Az hogy leírod hogy hülyeség még nem fogod cáfolni az általa leírtakat.
Majd olvasd el a Máglyatüzet:cool:.
Ilyenkor jó lenne ha írót tennél mellé mert én olvastam egy Máglyatűz című regényt ami egy amerikai olimpia elleni terrortámadással foglalkozik.
 
Számodra lehet hogy hülyeség de, aki ezt tapasztalataiból írja számára meg ez a valóság.
Az hogy leírod hogy hülyeség még nem fogod cáfolni az általa leírtakat.

Ilyenkor jó lenne ha írót tennél mellé mert én olvastam egy Máglyatűz című regényt ami egy amerikai olimpia elleni terrortámadással foglalkozik.

...olvasnám ám én is....végig...ha feltennéd..
 
Nekem ez még a Rakéta regényújságban papíralapon van ami 1984-ben jelent meg.
OK s kösz.Én nem erre a Máglyatüzre gondoltam...Ez történik ha az okos cimválasztás következtében 2 könyv cime ugyanaz.
Amire gondoltam, az ez a fellelhetetlen könyv lenne:
DAVID AUTERE. Máglyatűz. A háború peremén

upload_2020-8-4_9-20-28.jpeg
 
Oldal tetejére