Ferenc pápa kikelt a halálbüntetés ellen

A pápa vasárnapi beszédében azt kérte, hogy világszerte hagyjanak fel a kivégzésekkel. Mint mondta, a ne ölj parancsolata egyetemes és abszolút, bűnösre és ártatlanra is érvényes.

Egyben azt kérte a világ katolikus politikusaitól, hogy mutassanak bátorságot, és az idei szent év során rendeljenek el kivégzési moratóriumot.

A katolikus egyházban sem volt mindig ennyire egyértelmű a halálbüntetés tiltása, egyes, szélsőséges esetekben elfogadták korábban az alkalmazását. Ez csak II. János Pál pápa irányítása alatt változott meg.

Ferenc pápa szerint világszerte nő a halálbüntetést ellenzők tábora, még azok között is, akik amúgy a társadalom megvédésében érdekeltek. Mert egyre többen hisznek abban a modern eszmében, hogy hatásosan vissza lehet szorítani a bűncselekményeket anélkül is, hogy tagadnánk a lehetőséget a bűnelkövetőktől, hogy új útra lépjenek.

Rómában hétfőn indul nagyszabású konferencia a halálbüntetésről, ez elé címezte Szent Péter téri üzenetét a pápa, aki beszédében egyben jobb börtönkörülményeket is sürgetett a világban.

A pápa korábban élesen kritizálta a tényleges életfogytiglan intézményét is, rejtett halálbüntetésnek nevezve azt. (Reuters)444

halabuntetes.jpg
 
Kukorican terdelni a sarokban...az eleg lenne ennek is....igaza van Pope-nak
Ejnye bejnye, rossz fiu...igerd meg tobbet ilyet nem csinalsz....

Elkapták az ámokfutó lövöldözött Amerikában! 6 halott, 3 sebesült!
Feltehetőleg egy ámokfutó lelőtt legalább hat embert szombat este Michigan amerikai államban különböző médiumok jelentése szerint. Egy helyi médium, a WWMT szerint a feltételezett tettest elfogták.

Az NBC tévé úgy tudja, hogy a halálos áldozatokon túl három sebesült is van a Kalamazoo megyei esetben, közülük kettő válságos, egy súlyos állapotban van kórházban.

Paul Matyas megyei seriffhelyettes azt mondta: a legrosszabb, amivel számolhatnak, hogy a tettes autóval ide-oda megy, és vaktában kiválasztva áldozatait, lő.
Egy helyi médium szerint négy embert lőttek le egy Texas Township-i étteremnél, két továbbit pedig egy autókereskedésnél. Az egyik egy nyolcéves kisfiú.

Ez a pápa mindenkit védelmez, csak a Közel-Keleten és a világ más tájain üldözött és lemészárolt keresztényeket nem.
Mindent mond, csak az evangéliumot nem. Jézus neve még csak el sem hangzik a szájából. A Bibliát nem ismeri. Ennek a pápának ugyanúgy semmi köze a kereszténységhez, ahogy a többinek se volt.
 
HA te mondod pancser a papa , a bibaliat se ismeri , ha Erdos Petert valaszottak volna meg akkor hamar Orban Vatikant is maga mogott tudhatna.
El tudom kepzelni ahogy terdepelnek a papok az Orban elott.
 
Utoljára módosítva:
Ez a pápa mindenkit védelmez, csak a Közel-Keleten és a világ más tájain üldözött és lemészárolt keresztényeket nem.
Mindent mond, csak az evangéliumot nem. Jézus neve még csak el sem hangzik a szájából. A Bibliát nem ismeri. Ennek a pápának ugyanúgy semmi köze a kereszténységhez, ahogy a többinek se volt.

Kedves Jászladány!

Jézus a következőket mondta:

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a magad szemében ott a gerenda? Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát. (Máté 7:1–5)

Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy Szeretettel mindent el tudsz érni. A haraggal csak tetézed a bajt.

És a Pápa az ölés minden formája ellen tiltakozik.....
 
És a Pápa az ölés minden formája ellen tiltakozik.....

Helyes. De nem csak ez lenne a dolga. A pápa elsősorban nem emberjogi aktivista, hanem az egyik keresztény egyház feje... kellene, hogy legyen.

Ezt is Jézus mondta: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok mindazt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni."

Az igazságos ítélet is közötte van Isten akaratának! A pápa egy kilúgozott, és az igazságtól megfosztott szeretetvallást hirdet, ami ebben a formában távol áll a kereszténységtől.

Ezt nem pro vagy kontra a halálbüntetéssel kapcsolatban írom, hanem általában erre a pápára és a megnyilvánulásaira vonatkozóan.
 
Utoljára módosítva:
II. János Pál pápa lényegesebb hitelesebb személyiség volt Ferenc pápánál, és sokkal inkább evangéliumi alapokon állt.
Ő így nyilatkozott ebben a kérdésben:

»A közhatalomnak meg kell torolnia a személyi és közösségi jogok megsértését azáltal, hogy a vétkesre a bűnténnyel arányos büntetést ró, ami föltétele annak, hogy visszanyerhesse szabadságának gyakorlását. A hatalom így éri el célját, ti. hogy megvédje a közrendet és a személyek biztonságát, ugyanakkor ösztönözze és segítse a bűnöst a megjavulásban. Nyilvánvaló, hogy éppen e célok elérése érdekében a büntetés mibenlétét és mértékét gondosan kell mérlegelni és eldöntetni, s a legsúlyosabbat, a halálbüntetést csak végső esetben szabad alkalmazni, amikor a társadalom megvédése más módokon nem lehetséges. Ma azonban, amikor a büntetőjog egyre fejlettebb, ilyen esetek nagyon ritkák, ha egyáltalán előfordulnak. Minden esetben érvényben marad az új Katekizmusban kimondott elv, mely szerint ha a vérontás nélküli eszközök elegendőek ahhoz, hogy az emberi életet a támadó ellen megvédjék, és a közrendet s az emberek biztonságát megőrizzék, a hatóságok ezekkel az eszközökkel éljenek, mert ezek jobban megfelelnek a közjó konkrét föltételeinek és jobban illenek az emberi személy méltóságához.«

II. János Pál 1995-ben kiadott Evangelium Vitae kezdetű enciklikájából
 
Én nem kívánom kritizálni egyik vallási vezetőt sem, de II. János Pál véleménye valahogy szimpatikusabb.
 
Kedves Jászladány!

Jézus a következőket mondta:

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a magad szemében ott a gerenda? Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát. (Máté 7:1–5)

Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy Szeretettel mindent el tudsz érni. A haraggal csak tetézed a bajt.

Ez mind igaz, de a pontosítás kedvéért azért jegyezzük meg, hogy a fenti mondatokat Jézus nem a büntetőjogi gyakorlattal kapcsolatban mondta. Az idézet a Hegyi beszédből való, ahol Jézus a tanítványait tanította ezekkel a szavakkal, az egyén személyes kapcsolataira vonatkoztak, és semmi közük nincs az igazságszolgáltatáshoz.

A földi igazságszolgáltatás jogosultságát Jézus soha nem kérdőjelezte meg, hiszen ezt Isten még Noé idejében bízta az emberekre. Az igaz, hogy Jézus nem egy halálra ítélt esetében gyakorolt kegyelmet, és ebben mi is követhetjük Őt, de soha egy szóval sem mondta, hogy bizonyos bűnök nem érdemelnek halált. Már csak azért sem, mert soha nem vonta kétségbe az ószövetségi Törvény létjogosultságát. Kegyelmet gyakorolt, de az igazságszolgáltatás szükségességét nem vonta kétségbe.

Mt. 5.17
„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat."

Ez sokkal inkább II János Pál pápa véleményével van összhangban, semmint Ferenc pápa "szeressünk mindenkit igazságtétel nélkül" hamis humanizmusával. Igazság nélkül nincs szeretet. A kettő kéz a kézben jár. Akit szeretek, ahhoz igazságos is vagyok. Annak igazságot is szolgáltatok.
 
Ezt mondja a Tízparancsolat:

V. Ne ölj!

Minden ember élete szent. Az egészség is Isten ajándéka. így kell őriznünk magunk és mások életét.

A Pápa ennek is meg akar felelni. Mi a problémád?
 
Ferenc pápa véleményét osztom. Nem azért, mert bízom a gyilkos becsületszavában, hogy soha többet nem gyilkol. Azért, mert voltak példák arra, hogy ártatlanokat ítéltek halálra akkor megcáfolhatatlannak hitt bizonyítékok alapján. Az idő múltálval a bizonyítékok sorába jött valami, ami egészen más megvilágításba helyezte az ügyet, világosan kiderült, hogy akit elítéltek az ártatlan. Akit ártatlanul kivégeztek, annak maximum egy szép csokor virágot lehet a sírjára tenni, ha kiderül az ártatlansága.
Semmiképpen nem vagyok híve a visszafordíthatatlan, jóvátehetetlen büntetéseknek.
 
„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat."

Amit ő meg is valósított, azonban egyúttal egyértelművé vált az újszövetség létrejöttével, hogy a korábbi Mózesi törvények érvényüket vesztették. Nem az alapelvek, melyek mögötte vannak, hanem maguk a betű szerinti törvények. Ellenkező esetben például a sabbatot is meg kellene tartania egy keresztény vallásúnak, vagy halálra kellene ítélnünk a szüleikkel szemben makacsul engedetlen gyerekeket vagy azokat, akik megütik a szüleiket.
Mivel egyértelmű, hogy a lefektetett új keresztényi alapelvek nem foglalnak állást a halálbüntetés kérdésében, ezért azt gondolom hogy egy egyházi vezető egy dolgot tehet: ő sem foglal állást ebben. Ha mégis kényszert érez erre, akkor bizony kénytelen Jézus példáját követni, aki a mellette megfeszített bűnözőt biztosította arról, hogy bűnei bocsánatot nyertek.

Személyesen lehet bárki másnak más a véleménye akár keresztényként is.
 
Kedves Jászladány!

Ezt mondja a Tízparancsolat:

V. Ne ölj!

Minden ember élete szent. Az egészség is Isten ajándéka. így kell őriznünk magunk és mások életét.

A Pápa ennek is meg akar felelni. Mi a problémád?

Nekem csak azzal van problémám, amikor akár a pápa, akár más kiveszi a Bibliából a neki szimpatikus mondatokat az egész összefüggéséből, és még hozzá is igazítja azokat a saját eszméihez.

A "Ne ölj" parancs valóban benne van a Tízparancsolatban, az pedig a Törvényben. De mint minden törvénynek, ennek is voltak szankciói azokkal szemben, akik ezt megszegik. Mivel szankciók nélkül sajnos minden törvény erőtlen és hatástalan.
Szerinted milyen szankciót írt elő ugyanez a törvény azokkal szemben, akik ezt megszegik?
Ezért mondom, hogy ne szemezgessük ki a Bibliát, mivel az egészet az összefüggésében kell értelmezni.
 
Amit ő meg is valósított, azonban egyúttal egyértelművé vált az újszövetség létrejöttével, hogy a korábbi Mózesi törvények érvényüket vesztették. Nem az alapelvek, melyek mögötte vannak, hanem maguk a betű szerinti törvények. Ellenkező esetben például a sabbatot is meg kellene tartania egy keresztény vallásúnak, vagy halálra kellene ítélnünk a szüleikkel szemben makacsul engedetlen gyerekeket vagy azokat, akik megütik a szüleiket.

Jól mondod, a Mózesi törvények alapelvei nem vesztették érvényüket. Az erkölcsi törvények abból a szempontból ma is érvényesek, hogy mi helyes, mi nem, még ha a helytelen viselkedést nem is szankcionálják az Újszövetség alatt olyan szigorúan. Attól még a házasságtörést, vagy a szülőkkel szembeni tiszteletlenséget az Újszövetségben is ugyanúgy elítélendőnek tartották, mint az Ószövetségben, még ha nem is büntették olyan szigorúan. Ugyanígy a lopást vagy a gyilkosságot is.

A Sabbat megtartása már nem erkölcsi kérdés, ekörül vita is van a kereszténység berkeiben, de a szertartási törvények sem vesztették érvényüket, csupán annyi történt, hogy prófétikus üzenetük volt, amik Jézus Krisztusban teljesedtek be. Ezért mondta Jézus, hogy Ő azért jött, hogy a Törvényt "betöltse". És ezért mondta, "hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem teljesedik." Mt. 5.18
Az Ószövetség tehát nem vált érvénytelenné, hanem beteljesedett, az erkölcsi alapelvei pedig ma is érvényesek.
 
Ha mégis kényszert érez erre, akkor bizony kénytelen Jézus példáját követni, aki a mellette megfeszített bűnözőt biztosította arról, hogy bűnei bocsánatot nyertek.

ez így igaz, csak egy kis kiegészítést hadd tegyek ehhez: a történethez hozzátartozik, hogy a megfeszített bűnöző "az Uram, emlékezz meg rólam, mikor eljössz a Te országodban" (Lk 23,42) szavaival elismerte Jézust Megváltójának, (Urának), aki megbocsáthatja a bűneit (hisz azokat nem Jézus ellen követte el), lényegében tehát bűnbánatot tartott, és bocsánatot kért Istentől, ezért kapott bűnbocsánatot. Tehát nem csak úgy!
A másik lator például nem kért és nem is kapott bűnbocsánatot.

És még egy dolog: a halálbüntetés alól Jézus megbocsátása nem mentette fel a latort. Ő is meghalt a kereszten. Amiről Jézus biztosította, az az volt, hogy a halála után feltámasztja és örök életet ad neki. Azaz: vele lesz.
 
Nekem csak azzal van problémám, amikor akár a pápa, akár más kiveszi a Bibliából a neki szimpatikus mondatokat az egész összefüggéséből, és még hozzá is igazítja azokat a saját eszméihez.

A "Ne ölj" parancs valóban benne van a Tízparancsolatban, az pedig a Törvényben. De mint minden törvénynek, ennek is voltak szankciói azokkal szemben, akik ezt megszegik. Mivel szankciók nélkül sajnos minden törvény erőtlen és hatástalan.
Szerinted milyen szankciót írt elő ugyanez a törvény azokkal szemben, akik ezt megszegik?
Ezért mondom, hogy ne szemezgessük ki a Bibliát, mivel az egészet az összefüggésében kell értelmezni.

Kedves Jászladány!

Isten nevében, a papok által megáldott fegyverekkel megszámlálhatatlan lelket küldtek vissza idő előtt a Másvilágba. Az indokokat a "végrehajtók" az "áldó" személyekkel együtt mindig igazságosnak tartották.
 
És még egy dolog: a halálbüntetés alól Jézus megbocsátása nem mentette fel a latort.

Lévén nem Jézus szabta ki rá a büntetést, hanem a Római Birodalom. Ezek után a korai keresztények történetében soha nem látunk olyat, hogy ők maguk támogatták volna a halálbüntetést.(Sőt politikai kérdésekbe egyáltalán nem avatkoztak, nem támogatták a római politikai törekvéseket, nem véletlenül végezték sokan arénában rendszerellenes felforgatóként)
 
A Sabbat megtartása már nem erkölcsi kérdés, ekörül vita is van a kereszténység berkeiben

Mint a körülmetélkedés volt (ApCsel15)

1. Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat: Ha körül nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem idvezülhettek.
2.Mikor azért Pálnak és Barnabásnak nagy háborúsága és vetekedése lőn azok ellen, azt végezék, hogy Pál és Barnabás és némely mások ő közülök menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe e kérdés ügyében.

A történet végét ismered, kijelentették, hogy nem kötelező, sőt ez ügyben még csak meg sem lehetett ítélni valakit nyíltan. A többi törvény beleértve a sabbatot ugyanez a kategória.
 
Ferenc pápa véleményét osztom. Nem azért, mert bízom a gyilkos becsületszavában, hogy soha többet nem gyilkol. Azért, mert voltak példák arra, hogy ártatlanokat ítéltek halálra akkor megcáfolhatatlannak hitt bizonyítékok alapján. Az idő múltálval a bizonyítékok sorába jött valami, ami egészen más megvilágításba helyezte az ügyet, világosan kiderült, hogy akit elítéltek az ártatlan. Akit ártatlanul kivégeztek, annak maximum egy szép csokor virágot lehet a sírjára tenni, ha kiderül az ártatlansága.
Semmiképpen nem vagyok híve a visszafordíthatatlan, jóvátehetetlen büntetéseknek.

Azt se felejtsük el, hogy a halálbüntetés hamar politikai eszközzé tud válni. Sajnos példáért nem kell messze menni.
Aztán ott van a Rosenberg házaspár máig vitatott kivégzése, pedig akkor ott kicsit erősebb volt a demokrácia.
 
Azért, mert voltak példák arra, hogy ártatlanokat ítéltek halálra akkor megcáfolhatatlannak hitt bizonyítékok alapján. Az idő múltálval a bizonyítékok sorába jött valami, ami egészen más megvilágításba helyezte az ügyet, világosan kiderült, hogy akit elítéltek az ártatlan. Akit ártatlanul kivégeztek, annak maximum egy szép csokor virágot lehet a sírjára tenni, ha kiderül az ártatlansága.
Tudnek emliteni egy orszagot ahol....ahol ez nagyon gyakori...szerencsere nincs ott halalos itelet....igy csk 10-20 ev artatlanul a bortonben....
Nem emlitem mert az mar szennyes ruha meleg vizben aztatasat jelentene......(szapulas) asztat meg nem illik:)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,685
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére