Ferenc pápa kikelt a halálbüntetés ellen

A pápa vasárnapi beszédében azt kérte, hogy világszerte hagyjanak fel a kivégzésekkel. Mint mondta, a ne ölj parancsolata egyetemes és abszolút, bűnösre és ártatlanra is érvényes.

Egyben azt kérte a világ katolikus politikusaitól, hogy mutassanak bátorságot, és az idei szent év során rendeljenek el kivégzési moratóriumot.

A katolikus egyházban sem volt mindig ennyire egyértelmű a halálbüntetés tiltása, egyes, szélsőséges esetekben elfogadták korábban az alkalmazását. Ez csak II. János Pál pápa irányítása alatt változott meg.

Ferenc pápa szerint világszerte nő a halálbüntetést ellenzők tábora, még azok között is, akik amúgy a társadalom megvédésében érdekeltek. Mert egyre többen hisznek abban a modern eszmében, hogy hatásosan vissza lehet szorítani a bűncselekményeket anélkül is, hogy tagadnánk a lehetőséget a bűnelkövetőktől, hogy új útra lépjenek.

Rómában hétfőn indul nagyszabású konferencia a halálbüntetésről, ez elé címezte Szent Péter téri üzenetét a pápa, aki beszédében egyben jobb börtönkörülményeket is sürgetett a világban.

A pápa korábban élesen kritizálta a tényleges életfogytiglan intézményét is, rejtett halálbüntetésnek nevezve azt. (Reuters)444

halabuntetes.jpg
 
Mint a körülmetélkedés volt (ApCsel15)

1. Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat: Ha körül nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem idvezülhettek.
2.Mikor azért Pálnak és Barnabásnak nagy háborúsága és vetekedése lőn azok ellen, azt végezék, hogy Pál és Barnabás és némely mások ő közülök menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe e kérdés ügyében.


A történet végét ismered, kijelentették, hogy nem kötelező, sőt ez ügyben még csak meg sem lehetett ítélni valakit nyíltan. A többi törvény beleértve a sabbatot ugyanez a kategória.

Igen, így van a körülmetélkedés is hasonló a Sabbathoz, de miután az általad is idézett rész alapján a jeruzsálemi gyülekezet döntés hozott a kérdésben, hogy a pogányoknak nem kell körülmetélkedni, később ez a kereszténységben nem merült fel többé vitatémának.
Különben a körülmetélkedés sem tűnt el az Újszövetségben.
Pál apostol szépen levezeti, mit jelent a körülmetélkedés a kereszténységben. Mivel ez is egy előkép volt. Az izraelitáknak fizikailag kellett körülmetélkedni, míg az szellemi Izraelnek, az egyháznak, a szívben kell körülmetélkedni.
"Mert nem az a zsidó, a ki külsőképen az; sem nem az a körülmetélés, a mi a testen külsőképen van: Hanem az a zsidó, a ki belsőképen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; a melynek dícsérete nem emberektől, hanem Istentől van." (Róm 2,28-29)

A Sabbatnak is van hasonló értelmezése az Újszövetségben. A Szombat az Isten nyugalmát jelképezte, amibe csak az Újszövetségben nyílik meg az út:
"Mert ha őket Józsué nyugodalomba helyezte volna, nem szólana azok után más napról. Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének." (Zsid. 4,8-9)

Tehát a Szombat sem tűnt el vagy vált érvénytelenné, hanem fizikai helyett szellemi (lelki) értelmezést kapott.

Tehát ebben is Jézus szavai teljesedtek be. Nem vált érvénytelenné a törvény.
 
Kedves Jászladány!

Isten nevében, a papok által megáldott fegyverekkel megszámlálhatatlan lelket küldtek vissza idő előtt a Másvilágba. Az indokokat a "végrehajtók" az "áldó" személyekkel együtt mindig igazságosnak tartották.

Nem igazán értem, hogyan kapcsolódik ez ahhoz, amit én mondtam.
Nem azt kell nézni, hogy az emberek mit csinálnak, hanem azt, hogy Isten mit parancsolt. És azt, hogy mit mondott és tett Jézusban.
Az emberek igazsága sosem Isten igazsága.
 
Kedves Jászladány!

Jézus a következőket mondta:

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a magad szemében ott a gerenda? Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát. (Máté 7:1–5)

Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy Szeretettel mindent el tudsz érni. A haraggal csak tetézed a bajt.

És a Pápa az ölés minden formája ellen tiltakozik.....
De nem eléggé!
HA te mondod pancser a papa , a bibaliat se ismeri , ha Erdos Petert valaszottak volna meg akkor hamar Orban Vatikant is maga mogott tudhatna.
El tudom kepzelni ahogy terdepelnek a papok az Orban elott.
Most hogy jön ide Orbán?
 
Lévén nem Jézus szabta ki rá a büntetést, hanem a Római Birodalom.

Valóban csak a római helytartó hagyhatott jóvá, és hajthatott végre halálbüntetést, de a halálos ítéletet a Szanhedrin hozta meg, ahogy Jézus esetében is. De nem ez a lényeg.

Az evangéliumi beszámoló szerint sem a lator, sem Jézus nem mondta azt, hogy a lator nem érdemli meg a halálbüntetést. Sőt, maga a lator is azt mondta a társának: "...Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el." (Luk. 23.41)

Ezzel én nem érvelek se pro se kontra a halálbüntetésről, csak a Bibliai ismereteket szeretném tisztázni.
A lator elismerte, hogy halálbüntetést érdemel. És Jézus ebben nem mondott neki ellent. Megbocsátotta a bűneit, azokat a bűnöket amiket maga a lator elismert és megbánt, és Jézus ezért örök életet ígért neki. De egy szóval sem mondta, hogy a lator nem érdemli meg a halálbüntetést.

Abban viszont igazad van és mindenkinek igaza van, hogy ha Jézus kezében lett volna az ítélet, nem ítélte volna ezt az embert halálra. Ahogy nem ítélte halálra a házasságtörő nőt sem. De ezzel nem érvénytelenítette a törvényt, sem a halálbüntetést, amit ők a törvény szerint érdemeltek, és amit a lator szerint is "jogosan kaptak". Miért ígérhetett Jézus mégis örök életet a latornak?
Mert ott a kereszten Jézus a latorért is magára vállalta Isten ítéletét. Ezért bocsáthatott meg Isten nevében a latornak, ezért támadhat fel a lator, és élhet majd vidáman tovább.
Ezért nem kellett a házasságtörő nőnek sem kellett meghalnia. Jézus halt meg helyette a bűneiért. Ahogy mondani szokták: azok a kövek, amik Jézus szavai után kihullottak a nő vádolóinak a markából azok a kövek nagypénteken Jézusra zúdultak.
Ezért kegyelmezhetett meg a nőnek Jézus úgy, hogy a törvény és az igazságszolgáltatás is elégtételt kapjon. Mert Jézus nem érvénytelenítette a mózesi törvényt.
Jézus senkit sem ítél halálra ma sem, mert minden bűnös helyett Ő halt meg. Ezért kaphat kegyelmet Istentől mindenki, aki ezt elfogadja.
De a világi igazságszolgáltatást nem lehet ebből ilyen egyszerűen levezetni.
 
De nem eléggé!

Most hogy jön ide Orbán?

HAmar a papa se jo es pont annak aki aztan a vallas hivo tagja akkor talan ha magyar lenen a papa akkor maximalisan elegedett lenne, ergo ebbol egyenesen kovetkezik , hogy jo haverja es kiszolgaloja az egyhaz a mai korzusnak valoszinu minden Orban latogatasnal terdre esnenek a vatikani papok a nagysag elott. Meg amugy is mar kinyilatkoztatta ezt ano.
Mivel ez csak egy gondolat menet volt, mert csak egy ilyen pancser papot valasztottak papanak aki se a bibliat nem ismeri de meg sok koze sincs a keresztenyseghez.
Ezt azert nem lehet szo nelkul hagyni vagy kihagyni.;)
 
Szerinted akkor ki lenne megfelelő pápának? De komolyan. :D

Szerintem egyáltalán nem kellene pápának lennie. A pápaság intézménye nem a kereszténységből ered, hanem a római császárság továbbvitele volt, ezért is nevezték magukat a pápák ugyanúgy, mint a római császárok, Pontifex Maximusnak. Ilyen tisztségnek, mint a pápaság, és ilyen hierarchikus egyházszervezetnek, mint a katolikus egyház, semmiféle bibliai alapja nincs, nem is beszélve a tanaikról!
 
Ezért nem kellett a házasságtörő nőnek sem kellett meghalnia.

Ezt nagyon rosszul tudod Jászladány!

Nem azért nem kellett a nőnek meghalnia, mert Jézus halt meg helyette.


Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vivének hozzá, akit házasságtörésen kaptak, és középre állítván azt,

Mondának néki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörő.

A törvényben pedig megparancsolta nékünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz?

Ezt pedig azért mondták, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk. Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír vala a földre.

De mikor szorgalmazva kérdezék őt, felegyenesedve monda nékik: Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ.

És újra lehajolván, írt vala a földre.

Azok pedig ezt hallván és a lelkiismeret által vádoltatván, egymás után kimenének a vénektől kezdve mind az utolsóig; és egyedül Jézus maradt és az asszony a középen állva.

Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem lát az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged?

Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!



A lényege a történetnek: az ítéljen, aki maga is bűntelen.

De senki nem az. Most sem, akkor sem. Azért sompolygott el mindenki! a tetthelyről.

Az egyik óriási dolog, amit Jézus tett: bebizonyította, hogy mindegyikőnk bűnösök vagyunk.

A másik óriási dolog, pontosan azért, mert mindenki bűnös: "....Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!..."
 
HAmar a papa se jo es pont annak aki aztan a vallas hivo tagja akkor talan ha magyar lenen a papa akkor maximalisan elegedett lenne, ergo ebbol egyenesen kovetkezik , hogy jo haverja es kiszolgaloja az egyhaz a mai korzusnak valoszinu minden Orban latogatasnal terdre esnenek a vatikani papok a nagysag elott. Meg amugy is mar kinyilatkoztatta ezt ano.
Mivel ez csak egy gondolat menet volt, mert csak egy ilyen pancser papot valasztottak papanak aki se a bibliat nem ismeri de meg sok koze sincs a keresztenyseghez.
Ezt azert nem lehet szo nelkul hagyni vagy kihagyni.;)
:rohog::rohog::rohog:
Melitta, a római pápát a keresztény világból csak a római és a görög katolikusok tekintik Krisztus földi helytartójának. A többiek, a reformátusok, evangélikusok, koptok, pravoszlávok és a számtalan többi keresztény vallás hívei számára nem főnök. :D Attól ők még rendes keresztények. Csak nekik a pápa nem parancsol.
 
Nem a kereszteny Europaba hasznalatos a X parancsolat.?.....A birosagon csak a bibliara eskusznek fel vagy nem..?.....
Ha a papat kritizaljatok aki mellesleg a legvaganyabb papa, akkor lenyegtelen kinek a fonoke, nekem se az, es megis respektalom, mert probal haladni a korral de annyi gancsoskodo annyi kritikus van, nincs konnyu helyzetben.
HA meg a bibliat se tudja allitjatok akkor valoban a sohivatalat kell vezetnie nem az egyik legnagyobb es leggazdagabb vallasi kozpontot.
 
A másik óriási dolog, pontosan azért, mert mindenki bűnös: "....Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!..."

Kedves Csillagözön!

Jézus nem volt bűnös. Erről a Biblia sok helyen bizonyságot tesz, sőt, Maga Jézus is azt mondta: "jön a világ fejedelme (a Sátán): és én bennem nincsen semmije" (Ján 14,30)
Péter apostol azt mondta Róla: "Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek: A ki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott" (1Pét 2,22)

Pál apostol így: "
2 Kor. 5.21 "azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne."
Jézus vádolói sem találtak Jézusban semmi bűnt, ezért fogadtak hamis tanúkat ellene. Ezért mondom, hogy a Bibliát egészben kell olvasni.

Jézus az egyetlen, aki soha nem vétkezett, és nem volt benne semmi bűn. Tehát nem azért mondta a házasságtörő nőnek, hogy "én sem kárhoztatlak", mert ő is bűnös lett volna. Jézus a mózesi törvény alatt élt. És Ő maga mondta, hogy "az Írást nem lehet érvénytelenné tenni" (Jn 10.35).
Ha azonban nem ítéli halálra a nőt, akit a mózesi törvény szerint halálra kellett volna ítélni, akkor érvénytelenné tette volna a törvényt.
Márpedig Jézus azt mondta: "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem..." (Mt. 5,17)

Mégsem ítélte halálra az asszonyt, ahogy pedig a törvény rendelkezett. Érvénytelenné tette a törvényt? Nem tette. Miért nem? Mert magára vette a nő bűnét, és ő halt meg helyette. A nő nevében, a nő helyett, a nő bűnéért Ő szenvedte el a halálos ítéletet.
Ezért mehetett el a nő szabadon. Mert valaki fizetett helyette.
Ez a megváltás lényege. Isten "azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne".

Ahhoz, hogy Jézus ezt megtehesse, neki magának bűntelennek kellett lennie. Ha nem lett volna bűntelen, akkor a saját bűnéért kellett volna meghalnia. És akkor nem halhatott volna meg a nő bűneiért, a Te bűneidért, az én bűneimért. De mivel ő bűntelen volt, magára vehette más bűnét. Ha Te elfogadod ezt a cserét, akkor Ő a Te nevedben is meghalt helyetted a bűneidért, Te pedig élhetsz az Ő nevében tisztán, szabadon és bűntelenül.
Bizony, a házasságtörő nőnek azért nem kellett meghalnia, mert Jézus halt meg helyette. Így jutott érvényre Isten szeretete és kegyelme a nő iránt, de ugyanakkor Isten igazsága is a törvény, azaz az igazságszolgáltatás iránt. Így maradt érvényben a törvény. Lényegében az emberré lett Isten maga halt meg a nő helyett Jézusban a kereszten.
 
Utoljára módosítva:
Nem a kereszteny Europaba hasznalatos a X parancsolat.?.....A birosagon csak a bibliara eskusznek fel vagy nem..?.....
Ha a papat kritizaljatok aki mellesleg a legvaganyabb papa, akkor lenyegtelen kinek a fonoke, nekem se az, es megis respektalom, mert probal haladni a korral de annyi gancsoskodo annyi kritikus van, nincs konnyu helyzetben.
HA meg a bibliat se tudja allitjatok akkor valoban a sohivatalat kell vezetnie nem az egyik legnagyobb es leggazdagabb vallasi kozpontot.

Európa nem keresztény. A Tízparancsolatot tekintve már mindjárt az első parancsolatnál elbukik ("Uradat Istenedet imádd... Szeresd felebarátodat, stb.). Lényegtelen, hogy a bíróságon felesküdnek-e a Bibliára, mert úgysem hisznek benne. Mindjárt az első mondatában sem hisznek: "Kezdetben teremté Isten..."
Úgyhogy sztem nem nevezzük Európát kereszténynek.

Én a pápát nem emberileg kritizáltam, felőlem lehet egy áldott jó ember, de akkor legyen az Amnesty International vagy más emberjogi szervezet vezetője, és ne egy keresztény egyházé. Mert amit mond és tesz, annak nem sok köze van a Bibliához és a kereszténységhez. Sőt, némelyik megnyilvánulása kifejezetten bibliaellenes.

Neki, mint a katolikus egyház fejének nem az a fő küldetése, hogy humanitárius célokért, a környezetvédelemért, meg ilyesmiért álljon ki. Az ő dolga elsősorban az evangélium hirdetése ("Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek" (Mk 16,25), és az egyházába tartozó keresztények pásztorolása lenne, ("Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett" (Csel 20,28) de a pápa, akinek ebben kéne előljárnia, még csak nyomaiban se foglalkozik ezek közül egyikkel sem, sőt úgy tűnik, inkább ezekkel ellentétes érdekeket képvisel.

Neki, mint kereszténynek, tudnia kellene, hogy az emberek szívét nem lehet kívülről, rábeszéléssel megváltoztatni. Csak belülről lehet megváltoztatni, ezt pedig csakis Jézus tudja megtenni. Ehhez azonban Jézust kellene hirdetni. A pápa azonban nem ezt teszi.
Sőt, mást is lebeszél erről, és Jézussal szemben azt mondja: "A hittérítés ostobaság, értelmetlen..."
http://www.katolikus-honlap.hu/1302/bergint2.htm

Mégis miféle egyházfő ez? És miféle keresztény?
 
Utoljára módosítva:
Nem a kereszteny Europaba hasznalatos a X parancsolat.?.....A birosagon csak a bibliara eskusznek fel vagy nem..?.....
Ha a papat kritizaljatok aki mellesleg a legvaganyabb papa, akkor lenyegtelen kinek a fonoke, nekem se az, es megis respektalom, mert probal haladni a korral de annyi gancsoskodo annyi kritikus van, nincs konnyu helyzetben.
HA meg a bibliat se tudja allitjatok akkor valoban a sohivatalat kell vezetnie nem az egyik legnagyobb es leggazdagabb vallasi kozpontot.
NEM ! a romai jog nem eskuszik bibliara az angolszasz az igen
a magyar jogrend romai
 
OK. Akkor miert is vannak ugy oda a kereszteny europaval mikor a menekultekrol van szo ?

Hát ezt tőlük kéne megkérdezni. Fogalmam sincs. Nagy előszeretettel keresztényeurópáznak, de még maguk a migráns muszlimok is azt mondják, hogy Európában nincs hit. Nem csak muszlim nincs, semmilyen sincs. Igazuk van. Itt van egy vákum, és ők úgy gondolják, majd ők hoznak ide hitet.
 
Nagyszeru !! akkor legalabb lekerul a magyarokrol az atok !!
hogy is szol az a "turáni átok" ?? a valosagban inkabb joslat

"Legyen sorsuk széthúzás és belviszály, soha, semmibe ne egyezzenek,
belső féreg rágja a nemzetet, lassú pusztulás végezzen vele... "


A monda szerint az átok 1000 évig tart,--- ezen reg tulvagyunk es meg tart ...
más források szerint addig, amíg Magyarország a római egyházat követi --- ez meg varat magara ...
jaszladany aszongya hitetlen a magyar, akkor nem lesz baja egy kis iszlammal
meg hasznos is megszunik az atok -- hurrrraaaaaa !
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,686
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére