Fogyizzunk együtt, biztassuk egymást, így sikerülni fog, én tudom.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

tájdi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!


Csak úgy az önkontroll kedvéért majd jövök egy hónap múlva is, és akkor meglátjuk még mindig ekkora szájjal állítom-e, hogy agyban eldőlt, és alig-alig eszem édességet. :)

Jó úton jársz, én a kenyérkével voltam úgy, mint Te az édességekkel, de erről már sokszor írtam.


És nekem bárki, bármikor is mondta, hogy fogadjam el magam, ahogy vagyok, az esetleges többletsúllyal, egyszerűen képtelen voltam rá, mert nagyon nehéz arról meggyőzni, hogy amit csúnyának látok, az szép, magamat nem tudom becsapni. Arról nem is beszélve, hogy már 4-5 kg felesleget is megérez a szervezetem, nő az amúgy is magasabb koleszterinem - így vagyok kódolva, nem a húsevés miatt van, hiszen csirke, pulyka, hal a kedvenceim, zsírtalanul főzök.
Már kicsi súlytöbbletnél is fáj a lábam a cipőkben.
Van egy kolléganőm, aki folyton gúnyolódott a fogyózókon, hangoztatva, hogy ő bizony nagyívben tojik rá, úgy érzi magát jól, ahogy van, 9 hónapos kismama kinézettel.
Most bőszen 90 naposozik a férjével együtt és büszkén mutatta a jóval laposabb pocakját. Mert közben ő is rájött, hogy csak azért járt a szája, mert neki akkor még nem volt akaratereje ahhoz sem, hogy elkezdje....azóta agyban már eldőlt nála.
Nem kell botsáskának lenni, de mindenkinek megvan az az optimális súlya, amivel jól érzi magát a bőrében, könnyebben mozog, nincsenek a túlsúlyból adódó egészségügyi gondjai.
Sokszor hallom, hogy anno ennyi voltam, most is annyi szeretnék lenni. De figyelembe kell venni az évek múlását is, mert másképp oszlik el a súly 10-20 év elteltével. Én pl. 52 kg voltam huszonévesen, a 2. gyerekem születése után 30 évesen szintén, de az már kevés volt, soványnak látszottam, akkor már az 58 volt az ideális,
most 58-cal lennék sovány, sőt már 64-el is az vagyok, így most nekem a 65-66 kg az a jó súly, amikor nem vagyok botsáska, nem fogy el mindenem.
Szóval nem a 10-20-30 évvel ezelőtti súly visszaszerzésére kell törekedni.
Azért nem jó az a testtömegindex mutató sem, amit mindenhol találni, mert a kort figyelmen kívül hagyja.
Egyszer már találtam valahol egy jót, megpróbálom majd megkeresni.
 

tájdi

Állandó Tag
Állandó Tag
No, itt van a jó testtömegindex kalkulátor, próbáljátok ki.:p, az én eredményem: 23,59
Van itt alapanyagcsere kalkulátor is, abból pedig meg lehet tudni, mennyi az a kalória, amire a szervezetünknek szüksége van: nekem: 1633 kcal, akkor tartom a súlyom.
 

tájdi

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon kövérnek, vagy túlságosan soványnak érzed magad? Ideális a testsúlyod? A testtömeg index kalkulátor segítségével megtudhatod, hogy a testsúlyod ideális, vagy elhízott, esetleg túl sovány vagy-e. Léteznek az elhízás mértékét meghatározó más számítási módok, de a táplálkozási szakemberek jelenleg ezt a számítást tartják az egyik legmegbízhatóbb módszernek.
A kalkulátor pillanatokon belül kiszámnolja, hogy mennyi a testtömeg indexed. (A testtömeg index mind férfiak, mind nők esetében bármilyen testforma esetében megbízható kalkulációt végez. Ez alól csak a 18 éven aluliak, a terhesek, a versenysportolók képeznek kivételt.)




BMI-terület 1: Neked súlyhiányod van
Nem szabad fogyókúráznod, már így is soványabb a kelleténél! Az alacsony súlyúak, a kissé soványabbak közé tartozol. Ez nem biztos, hogy rosszat jelent. Vannak, akik egyszerűen csak alkatilag soványak a génjeiknek, csontozatuknak köszönhetően. Bizonyos szintű soványság kapcsolatba hozható a hosszabb várható élettartammal, a túlzott soványságot azonban táplálkozási zavarok, anorexia nervosa, étvágycsökkenés is okozhatja. Amennyiben az elmúlt fél éven belül hirtelen súlycsökkenésen estél át, keresd fel háziorvosod.
BMI-terület 2: A Te súlyod normális
Nincs szükséged fogyókúrára, testsúlyod az ideális tartományba esik. Az ideális súlyú emberek csoportjába tartozol, amely csoport tagjainak várható élettartama a leghosszabb. Sportolj minél többet, táplálkozz egészségesen, és tartani fogod normális súlyod.
BMI-terület 3: Te valamelyest túlsúlyos vagy
Szükséged lehet némi fogyókúrára! Itt a lehetőség, hogy tégy is ennek érdekében valamit. Ne vidd túlzásba se a fogyókúrát, hiszen a testtömeg-index alapján csak kicsit vagy súlyosabb az ideálisnál, de ez egészségügyi problémát nem biztos, hogy jelent. Mérd meg a derekad körfogatát! Amennyiben ez nők esetében 88 cm, férfiak esetében 102 cm felett van, akkor érdemes lenne néhány kilót leadnod. A derék körfogata ugyanis utal a lerakodott zsír nagyságára és arra, hogy esetleg “alma” típusú túlsúlyos vagy. Tehát: próbálj meg a lehetőségeken belül egészségesebben táplálkozni, kicsivel többet mozogni.
BMI-terület 4: Te túlsúlyos vagy
Súlyosan el vagy hízva, feltétlenül tenned kell valamit. A testtömeg-index alapján, sajnos az átlagosnál nagyobb a kockázata a magasvérnyomás-betegségnek, cukorbetegségnek, szívizominfarktusnak, agyvérzésnek, tüdőbetegségeknek, daganatos betegségeknek. Ezeken segíthet, ha leadsz egy pár kilót testsúlyodból.
BMI-terület 5: Neked jelentős túlsúlyod van
Kórosan el vagy hízva! Látogasd meg körzeti orvosod, és kérd ki tanácsát. Minél hamarabb változtass az étrendeden és kezdj el rendszeresen mozogni. A testtömeg-indexed alapján az átlagoshoz képest igen nagy kockázata van magasvérnyomás-betegségnek, a II. típusú cukorbetegségnek, szívizominfarktusnak, agyvérzésnek, mell-, prosztatadaganatnak. A várható élettartamod az átlagosnál több évvel is alacsonyabb lehet.

Házipatika.com
 

darvinda

Állandó Tag
Állandó Tag
A fogyni vágyók figyelmébe.
A TV műsort böngészve a National Geographic csatornán lesz ma a következő műsor:
(Bár gondolom ez inkább az öreg kontinensen tartózkodók számára lesz elérhető)
20.00 Meghökkentő tudomány: 20/9. rész
A sorozat szokatlan kísérletek segítségével arra a meglepő tényre döbbenti rá a nézőt, hogy ma már szinte nincsen olyan területe életünknek, ahol a tudomány ne tudna a segítségünkre sietni. Szeretne úgy leadni a súlyából, hogy nem diétázik, sőt többet eszik, mint azelőtt? Nos, semmi akadálya; csupán vállalnia kell, hogy mostantól baktériummentes környezetben éli az életét...
 

darvinda

Állandó Tag
Állandó Tag
Még annyit: mi azt tanultuk az egyetemen (pszichológia) a motiváció/táplálkozás kapcsán, hogy ha a szervezet nem kapja meg a számára szükséges mennyiségű tápanyagot, akkor a későbbiekben felkészül a további ínséges időszakokra és táplálékraktározásra áll be. Azaz, az olyan fogyókúra, amely éhezéssel jár, azt fogja eredményezni, hogy a szervezet az általa fenntartott "ideális testsúlyt" eltolja egy olyan szintre, ahol több tartalékkal rendelkezik a késöbb esetlegesen elóforduló újabb éhezésekre.
Tehát az olyan fogyókúra hatása, amely éheztetéssel jár együtt pont az ellenkező hatással jár: minél többet éhezteted magad, annál valószínűbb, hogy túlsúlyos leszel és a továbbiakban fogyokúrákra szorulsz. Ez nem csak emebereknél van így. Mivel ez elég régóta ismert tény, ha paranoidok lennénk azt is lehetne feltételezni, hogy azáltal, hogy a média direkt az extrém vékony nőket állítja be kívánatosnak, a fogyókúraipar teremti meg így a saját későbbi fogyasztóit.

Szerintem egyetlen használható fogyókúra van csak és ezt saját magamon bizonyítottam is: kellő mennyiségű testmozgás. Mikor utoljára nyaralni voltunk a testsúlyom szépen felugrott 85kg-ról 93-ra (182 cm). Ahogy hazajöttünk két hétig naponta 10-20 perc futás (erdőben) és egy két film végignézése szobabiciklin tekerve eredményeként ledobtam a felesleget és viszaálltam 82kg-ra.

Nálam 10 perc futás 0,5 kg fogyást eredményez úgy, hogy nem jön vissza. A táplálékbevitelre annyira nem figyeltem, magam is meglepődtem, hogy ez időszakra esett egy palacsintás meghívás. Féltem tőle, de azért a palacsintának nem tudtam ellenálni, de nem okozott változást. A rendszeres mozgás hatására csökkent az étvágyam, és miután abbahagytam a rendszeres mozgást, még utána is kb. egy hétig csökkent a testsúlyom.

Tudom, hogy ez nem mindenkinél van így, vannak hormonális és genetikai eltérések, szülés valakinek sokkal nehezebb és,a mi nálam 10 perc az lehet másnak 2 óra, de szerintem csak elszántság és idő kérdése.
 

Smaya

Kitiltott (BANned)
Sziasztok!Igazatok van :( , minnél többet koplal az ember, annál többet szed vissza.Én nagyon el vagyok keseredve :(
 

tájdi

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszi a számítási módszert. Nem ismertem. Ja, 22,31 lett. Most örülök!

Nnna!:D
Csupa jó indexű emberke. Nem is tudom, miért fogyizunk még mindig? Lehet, hogy most már csak alakformálunk?:D

Még mindig én vagyok a csúcstartó a 23 fölöttivel, de az én koromban "így gömbölűűűűű" :) :) :)
 

vtbea

Allando tag
Állandó Tag
Az egyetlen biztos rossz módszer a fogyókúrázásra a koplalás. Korábban már leírtam, én hogyan fogytam, de ha érdekel és kérdésed van, tedd fel nyugodtan, válaszolok.
 

tájdi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok
Szia Tájdi!
De-de fogyok, 5-10 kg-ot 1 hónap alatt, de aztán annyira kiéhezek, hogy képes vagyok 1 hét alatt /frászt, néhány nap alatt/ visszaszedni. :(
Mindenkinek nagyon szép napot kívánok.

Teljes mértékben egyetértek Vtbeával. Ahhoz, hogy fogyj, nem koplalni, hanem enni kell, csak nem mindegy, hogy mit.
1 hónap alatt különben is nagyon sok a 10 kg. És piszok rossz a szervezetednek a jojózás.
Inkább fogyj kevesebbet, egyél rendesen, akkor nem ugrálnak majd vissza rád a kilók.
Vtbea nagyon okosan csinálta, de ha visszaolvasgatsz, megláthatod, hogy senki sem éhezve fogyott, vagy szeretne fogyni.
 

tájdi

Állandó Tag
Állandó Tag
Tessék, Vtbea módszere

Naponta ötször ettem, főleg salátákat, müzlit,Abonettet, joghurtot, levest, főzeléket, sajtot,halat,csirke- vagy pulykahúst. Figyeltem arra, hogy mindenből a zsírszegény változatot vegyem. Kenyeret teljes kiőrlésűt vagy korpásat ettem. Csak vizet ittam. A lényeg az volt, hogy 1000kcal-nál ne egyek meg többet. Este 6-7 után már nem ettem. Hetente egyszer muszáj volt sütit vagy csokit ennem. Tornáztam is kb. 1 órát naponta. Soha nem ettem húst és köretet együtt. Tésztából teljes kiörlésűt vagy durumtésztát választottam. Ha még eszembe jut valami, majd leírom.

Soha nem állítottam előre össze étrendet, mindig azt ettem, ami éppen jólesett. Figyeltem arra, hogy egy kevés zsír, cukor is kerüljön a szervezetembe, mert mindenre szükségünk van, bármi hiányzik, hiánybetegséget okozhat. Soha nem vártam meg, hogy nagyon megéhezzek, mert akkor már nehéz ellenállni. Ja, és rengeteg céklát ettem(magam készítettem), mert az nagyon jó zsírégető és számtalan vitamin található benne.
<!-- / message --><!-- sig -->__________________
 

Smaya

Kitiltott (BANned)
Naponta ötször ettem, főleg salátákat, müzlit,Abonettet, joghurtot, levest, főzeléket, sajtot,halat,csirke- vagy pulykahúst. Figyeltem arra, hogy mindenből a zsírszegény változatot vegyem. Kenyeret teljes kiőrlésűt vagy korpásat ettem. Csak vizet ittam. A lényeg az volt, hogy 1000kcal-nál ne egyek meg többet. Este 6-7 után már nem ettem. Hetente egyszer muszáj volt sütit vagy csokit ennem. Tornáztam is kb. 1 órát naponta. Soha nem ettem húst és köretet együtt. Tésztából teljes kiörlésűt vagy durumtésztát választottam. Ha még eszembe jut valami, majd leírom.

Köszönöm Bea megtaláltam. :mrgreen:
 

Smaya

Kitiltott (BANned)
Tessék, Vtbea módszere



Soha nem állítottam előre össze étrendet, mindig azt ettem, ami éppen jólesett. Figyeltem arra, hogy egy kevés zsír, cukor is kerüljön a szervezetembe, mert mindenre szükségünk van, bármi hiányzik, hiánybetegséget okozhat. Soha nem vártam meg, hogy nagyon megéhezzek, mert akkor már nehéz ellenállni. Ja, és rengeteg céklát ettem(magam készítettem), mert az nagyon jó zsírégető és számtalan vitamin található benne.
<!-- / message --><!-- sig -->__________________

Köszönöm Tájdi.
Jó Veletek beszélgetni kiss
 

vtbea

Allando tag
Állandó Tag
Bocs, csak most jöttem vissza, aztán látom, milyen élet zajlott itt pár perc alatt. Én sem fogytam gyorsan, nem is jó, mert nagyon megterheli a szervezetet. Viszont, amit lassan adsz le, azt lassan is szeded vissza. A gyomrod egyébként 2-3 hét alatt annyira hozzászokik a kisebb adagokhoz, hogy már nem is fogsz tudni sokat enni. Én azóta minden nyáron újra fogyózom egy kicsit, hogy a téli tespedésben feljött 3-4kilót leadjam. Azért mindig nyáron(az első 16 kilósat is akkor csináltam), mert a nagy melegben nem kívánok annyit enni, és nem elhanyagolható, hogy a pénztárcámat sem terheli meg a zöldségek-gyümölcsök megvásárlása, mert a nagy része megterem anyukáméknál, de ami nem, az is olcsóbb ilyenkor.
 

tájdi

Állandó Tag
Állandó Tag
Bocs, csak most jöttem vissza, aztán látom, milyen élet zajlott itt pár perc alatt. Én sem fogytam gyorsan, nem is jó, mert nagyon megterheli a szervezetet. Viszont, amit lassan adsz le, azt lassan is szeded vissza. A gyomrod egyébként 2-3 hét alatt annyira hozzászokik a kisebb adagokhoz, hogy már nem is fogsz tudni sokat enni. Én azóta minden nyáron újra fogyózom egy kicsit, hogy a téli tespedésben feljött 3-4kilót leadjam. Azért mindig nyáron(az első 16 kilósat is akkor csináltam), mert a nagy melegben nem kívánok annyit enni, és nem elhanyagolható, hogy a pénztárcámat sem terheli meg a zöldségek-gyümölcsök megvásárlása, mert a nagy része megterem anyukáméknál, de ami nem, az is olcsóbb ilyenkor.

Ugyanez volt nálam is. Én több, mint 3 éve adtam le 10 kg-ot, azóta délig gyümi, szétválasztás. Azért télen nekem is, így is feljött 3-4 kg. Olyan lassan adtam le, hogy csuda:-D a topic indulásakor kezdtem, és július végére sikerült, de nem volt semmi kínlódás, küszködés, csak végre el kellett kezdeni mozogni hozzá, mert az étkezésen már nem tudtam mit változtatni.
Most már minuszban is vagyok, de jól jön egy kis "tartalék":-D;)
 

vtbea

Allando tag
Állandó Tag
Smaya: az egyik kedvenc fogyis ebédem, én találtam ki: egy pici olajon tegyél oda hagymát pirulni, mintha pörköltöt csinálnál, a fűszerezés is olyan. Aztán hús helyett apróra vágott sárgarépát, petrezselymet, karfiolt és borsót rakj bele. Köretként teljes kiőrlésű tésztát ehetsz hozzá, persze csak módjával. Pillanatok alatt kész, és jó ízű.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére