Tudom!!!
Remélem!
Tudom!!!
És az a vicces, hogy a gyerekek tudják hol hogyan kell viselkedni és a nagyszülők kényeztethetik őket nyugodtan, itthon egyből átváltanak "jógyerekké"
Én is imádtam a nagymamámat, pontosan a FELTÉTLEN SZERETET-ért, amit tőle kaptam...és csendesen, mosolyogva, de olyan jóra nevelt, ami ma is meghatározó az életemben.
Nekem ma szülőként az a legnagyobb kihívás, hogy olyan édesanya legyek, amilyen a nagymamám volt. Ne vesszek el a napi teendőkben és a "gyermeknevelésben", hanem olyan feltétlenül szeressem őket, amennyire csak lehet és így tanítsam őket a jóra! nem könnyű, én is hallom magam azokat a mondatokat kimondani,amiket megfoadtam, hogy soha, de soha nem mondok a gyerekemnek, de a legfontosabb, amit megtanultam: bocsánatot kérni, ha hibáztam. Akkor is, ha az illető csak 2 és fél éves.
(fiatal apuka volt annó)Remélem!
Egyébként szinte vicces, mert előtte nem voltam nagy kenyeres, de most, hogy nem szabad....
A nehéz még a husihoz a krumpi...Bár már fejlődtem, ma firenzei sárgarépát csináltam!
, velem is így volt.
Elhiszem, mert amíg nem éltem M.o-on, teljesen ösztönből jött a szétválasztás, húshoz saláta, kenyér meg semmi, csak az elmúlt 5 évben annyira rászoktam és olyan finomakat ettünk, hogy nehéz lesz áthangolni! Főleg, mert ma mikor a családot néztem, hogy eszi a teljes kiörlésű pirítósokat, én meg nem, jajj, az nehéz volt!Ez teljesen természetes, de tényleg vicces.
Majd meglátod, hogy annyira belédrögzül a szétválasztás, hogy eszedbe sem jut később hússal krumplit enni, mert megszokod azt a jó érzést, amit már ma is tapasztaltál. és az lesz a fontosabb.
Most nekem is van feleslegem, mert nem mozogtam a télen, de annyira beépült már az agyamba, hogy mikor mit, mivel, hogy nem csalok. Egyébként is csak magam csapnám be.
Most még biztos nem tudod ezt elképzelni, hogy így lesz, nem kívánsz most nagyon szeretett ételeket, de ha türelmed van - és biztatlak rá, hogy legyen, mert megéri - akkor majd csodálkozni fogsz magadon, hogy tudtál másképp étkezni.
Nekem ma szülőként az a legnagyobb kihívás, hogy olyan édesanya legyek, amilyen a nagymamám volt. Ne vesszek el a napi teendőkben és a "gyermeknevelésben", hanem olyan feltétlenül szeressem őket, amennyire csak lehet és így tanítsam őket a jóra! nem könnyű, én is hallom magam azokat a mondatokat kimondani,amiket megfoadtam, hogy soha, de soha nem mondok a gyerekemnek, de a legfontosabb, amit megtanultam: bocsánatot kérni, ha hibáztam. Akkor is, ha az illető csak 2 és fél éves.
Amúgy én is örülök a fiatal nagyszülőknek!. Az egyik nagypapa nálunk csak 53 éves!
A nagyobbik fiam meg sok mindent tanult apukámtól, és én is általa fedeztem fel az igazi értékeit! (sajnos apukám nemrég meghalt)
Elhiszem, mert amíg nem éltem M.o-on, teljesen ösztönből jött a szétválasztás, húshoz saláta, kenyér meg semmi, csak az elmúlt 5 évben annyira rászoktam és olyan finomakat ettünk, hogy nehéz lesz áthangolni! Főleg, mert ma mikor a családot néztem, hogy eszi a teljes kiörlésű pirítósokat, én meg nem, jajj, az nehéz volt!
Nekik nehezen magyarázom meg, hogy a fincsi sült csirkéhez ezentúl nincs mellette sült krumpli és borsó, meg sajt!
Mert az nem ér, hogy nekik főzök ilyet, én meg csak lesek, mint Jenő a moziban...
, de nem élik meg szenvedésként, annyira nem, hogy már a virslit is zsírosnak érzik.
ő a férjem..én is épp ezt a dalrészletet hallgatom újra és újra (a dal egyébként: Elton John - Your Song). Majd priviben írok még róla.Jaj, te arany, édes Stee! kissNagyon nagy meglepetéseket és örömöket tudsz szerezni. Most is a zenét hallgatom, amíg írok.
Nagyon tetszik, és most már remélem elárulod, ha nem itt, akkor priviben, ki ez a nekem nagyon tetsző hang és zene, imádom máris.
Ami meg a gyerekeket illeti, Te biztos nagyon jól csinálod és nagyon jó anya vagy. Én is a mai napig is csak dícsérek. Egyszer ütöttem rá ijedtemben az akkor pici fiam fenekére, mert éppen a konnektorban nyúlkált. Aztán másnap a pisilésnél vettem észre, hogy ott az öt ujjam, hurkában a fenekén szegénynek. Na ott véget is ért a verekedés. Én is tudok a mai napig is bocsánatot kérni a gyerekeimtől, ha valamiben hülye vagyok.
Látom már magamat, hogy nézem az órát, hogy mikor telik le az a pár óra a krumpli megevésééigMajd meglátod, hogy menni fog, én is főztem mindent. Bár nálam már nem volt akkora gond, beoltódott az egész család az egészségesebb ételekre. Bár ők nem választanak szét, de zsírszegényen eszegetnek, mivel más választásuk nincs is
Te csak főzz a kedvükre nyugodtan, aztán csak a husit eszed, 4-5 óra múlva meg eszed a krumplit. Ha husit eszel, nyugodtan mehet mellé a sajt, meg a borsó, nem rövidülsz meg. A sajt is protein, a borsó meg mehet mellé, mert keményítő. Na, ugye, így már azért jobban hangzik. Egyáltalán nem kell szenvedni és megtartóztatni magad. Ha úgy érzed, szenvedés, írj csak nyugodtan privit. De itt is írhatsz, hátha mást is érdekel. Mert szenvedni nem szabad. Úgy csak nekiesünk a cél elérése után mindennek, aztán kezdhetjük újra.
ő a férjem..én is épp ezt a dalrészletet hallgatom újra és újra (a dal egyébként: Elton John - Your Song). Majd priviben írok még róla.
Nekem szerencsém van a gyerekeimmel: a nagy hihetetlenül okos, és "jó fiú", a kicsi meg pont olyan, mint én voltam kicsikoromban: nem rossz, csak eleven, és emiatt többször kell fegyelmezni...azaz kellene, de eszembe jut, hogy milye volt gyereknek lenni és mennyire nem igazságos lehurrogni a gyerekeket a kreativitásuk és önállóságuk miatt, és akkor nevetve viszonyulok az eseményekhez..
még egy kis zenei részlet - csak nekünk
nagyon off-topik a téma, de azért folytatomBocs, hogy ilyen lassú vagyok, de belefeledkeztem a zenébe és le is mentettem, hogy el ne vesszen. Nagyon-nagyon tetszik, az én lelkemnek való.
Az meg nagyon jó dolog, amikor az ember felfedezi a saját jó, vagy rossz tulajdonságait a gyerekben. Én is nagyon jól tudtam kezelni a fiam makacsságát, önfejűségét, mert magamra ismertem. A mai napig szavak nélkül is értjük egymást, régen is tudtam, mit miért úgy tesz, ahogy.
A lányomban is pár dologban magamra ismertem, csak erre kellett figyelnem. Nálunk nagyon simán, észrevétlenül lezajlott még a rettegett kamaszkor is, pedig apjuk helyett is csak én voltam.
A nagyobbik (11 éves, ő az én első "kisfiam) pont a kamaszkor küszöbén áll,félek is tőle, bár ő tényleg hihetetlenül jó fiú, de mégis... remélem nálunk is úgy lesz, mint nálatokLátom már magamat, hogy nézem az órát, hogy mikor telik le az a pár óra a krumpli megevésééig
De igazad van, ma rájöttem, hogy szenvedni nem szabad, inkább fokozatosan átszoktatni magunkat az új dologra; a drasztikus változásokra negatívan válaszol a testünk!
Más így lehet a testmozgással is - ezzel szerencsére nekem nincs gondom - ott is fő a fokozatosság! Egy rosszul megválasztott torna egy életre el tudja venni a kedvet a folytatástól!:555:
Egyébként minden szavadat átérzem, de tényleg, mert alapvetően sokkal egészségesebben étkezem, mint általában a magyarok, olasz révén nagyon sok és sokféle tésztát (nem hízlaló szószokkal - durumtészta), zöldséget eszünk, csak tényleg az elmúlt pár év engem is elrontottMost talán még nézed az órát, de később már talán nem is kell a krumpli.
az én Anyukám zsírral főzött és jó magyaros kajákat, ezen nőttem fel. Aztán, amikor befizettem a munkahelyemen ebédre, nem győztem az elfogyasztása után szaladgálni a mellékhelyiségbe, mert ott olajjal főztek és át kellett állnia a gyomromnak.
Én ma már a lehető legkevesebb zsiradék nélkül főzök (még az olaj is a rántott dolgokhoz csak) és most már akkor kell szaladgálnom, ha valahol zsírosabbat eszem. Pl. van a közelünkben egy kínai étkezde, nagyon guszta volt a fokhagymás, csípős csirkemell. Vettem is, meg is ettem.
Nem kívánom senkinek az utána következő pár órát.
Ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy milyen nagy vátlásokra képesek vagyunk és mennyire meg tudjuk szokni a jót (is):-D
nagyon off-topik a téma, de azért folytatom
Egyedül nevelted őket? Nem lehetett könnyű!
El tudom képzelni! Biztos nehéz volt a gyerekeknek az apjuk elvesztése, de nagyon szerencsések, hogy ilyen szuper anyukájuk volt/van/lesz és ilyen szuper nagymama, azt még nem is tudják (tudják?) Neked sem lehetett könnyű egyedül...ezt el sem tudom képzelni!
