Fogyizzunk együtt, biztassuk egymást, így sikerülni fog, én tudom.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

tájdi

Állandó Tag
Állandó Tag
Krumpli-imádóknak

Nyitrai gombás burgonya

A főtt és hámozott burgonyákat karikázzuk, kivajazott tűzálló tál aljára fektetjük. Sózzuk. Befedjük áttört juhtúróval, meghintjük gomba karikákkal, finomra vágott petrezselyemmel ízesítjük, és tejföllel áthúzzuk. Ismét sózzuk és előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük.
 

tájdi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szegedi lecsós szűzérmék

Hozzávalók: 30 dkg szűzpecsenye, 1 kg burgonya, 30 dkg zöldpaprika (lehet gyorsfagyasztott is), 2 paradicsom, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál pirospaprika (lehet csípős is), olaj a sütéshez, törött fekete bors, só.

:DA burgonyát meghámozzuk, vékony karikákra vágjuk, és tiszta konyharuhán leszárítjuk. Bő, forró olajban ropogós-pirosra sütjük, majd meleg helyre téve, tűzálló tálba öntjük.

:DA szűzpecsenyét megmossuk, letörölgetjük, és vékony érmékre vágjuk. 1 evőkanál olajon átsütjük, és hozzátesszük a sült burgonyához.

:D1 fej vöröshagymát nagyon apróra vagdalunk, és az evőkanál olajjal elkevert húslében üvegesre fonnyasztjuk. Rádobjuk a kicsumázott és felszeletelt paprikát, jól megsózzuk (annyira, hogy nagyon sósnak érezzük), majd fedő alatt saját levében puhára pároljuk. Gyakori keverés közben hozzáadjuk a paradicsomot (lehéjazva és felszeletelve) és a pirospaprikát. Összeforraljuk, és ha már a lecsó megfőtt, hozzáadjuk a tisztított és szétzúzott fokhagymát, de már nem forraljuk.

Ezt a sós lecsót ráöntjük a burgonyás húsra. Jó néhányszor alaposan átforgatjuk, hogy a sós szaft rácsurogjon a sült húsra és a burgonyára. Meghintjük törött borssal, és befedve a meleg sütőbe tesszük 10 percre.

Közben a maradék fej hagymát megtisztítjuk, karikára vagdaljuk, és lisztben megforgatva, ropogósra sütjük a forró olajban. Tálaláskor a lecsós-húsos burgonyára szórjuk a hagymát, és salátával tálaljuk.

Nagyon fini és lehet csirkéből, pulykából is készíteni.
 

tájdi

Állandó Tag
Állandó Tag
Székely gomba

Hozzávalók: 40 dkg gomba, 1 vöröshagyma, 1 szál sárgarépa, 1 szál fehérrépa, 1, 5 dl tejföl, só, pirospaprika, bors

Elkészítés: A vajban megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a megtisztított, vékony karikákra vágott sárgarépát, fehérrépát, majd kevés vizet öntve alá - fedő alatt - teljesen puhára pároljuk. Hozzáadjuk a megtisztított, megmosott és vékony szeletekre vágott gombát, pirospaprikával, borssal, sóval ízesítjük, majd puhára pároljuk. Ha zsírjára sült, meglocsoljuk tejföllel. Párolt rizzsel tálaljuk.
 

tájdi

Állandó Tag
Állandó Tag
Tabáni sárgarépa

A megtisztított sárgarépákat kis hasábokra vágjuk és sós, vegetával ízesített vízben puhára főzzük. A megfőzött sárgarépákból tűzálló edényre, kis halmokat formázunk.
Reszelt sajttal meghintjük és a sajt olvadásáig sütőbe vagy mikróba tesszük. Natúr húsok mellé kiváló köret.
 

tájdi

Állandó Tag
Állandó Tag
Tarcsai kelvirág

Egy közepes nagyságú, rózsáira szedett és megmosott karfiolt sós vízben megfőzünk, majd leszűrjük. Közben 3 db tojássárgáját 10 dkg vajjal jól kikeverünk. Hozzáadunk 2 dl tejfölt, 10 dkg reszelt sajtot és a tojások fehérjéiből vert kemény habot. Az egészet óvatosan elkeverjük a leszűrt karfiolrózsákkal, és kivajazott, tűzálló edényben kb. 30 percig sütjük.
 

Hannoka

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez az ironö, Angela Stokes túlsúlyos volt, és több mint 70 kg-ot fogyott az élő ételek segítségével. Angela receptkönyve megjelent magyarul is.
Íme:
Megjelent az első nyers-vegán receptkönyv!
stokes.jpg


A könyvet nemcsak túlsúlyosoknak ajánljak. Ez a könyv több mint 150 olyan egészséges, tápláló és ízletes receptet tartalmaz.​
 

tájdi

Állandó Tag
Állandó Tag
A káposzta és társai (Natúrsziget)

A káposztafélék késő ősztől egészen a tavaszi hónapokig fontos tényezői táplálkozásunknak. Bár sokan idegenkednek ezektől a téli zöldségféléktől, érdemes megbarátkozni a belőlük készült ételekkel, annál is inkább, mert némelyikük akár a gyógynövények közé is sorolható.

<!-- START: Adverticum zóna: 25409 (billboard) (js) --><SCRIPT type=text/javascript>// <![CDATA[ var ord=Math.round(Math.random()*100000000); document.write('<sc'+'ript type="text/javascript" src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=25409&ord='+ord+'"><\/scr'+'ipt>');// ]]></SCRIPT><SCRIPT src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=25409&ord=70548617" type=text/javascript></SCRIPT><NOSCRIPT></NOSCRIPT><!-- END: Adverticum zóna: 25409 (billboard) (js) -->
A káposztafélékből készült ételek nem csak sokfélék, változatosak, hanem vitaminokban, ásványi anyagokban, rostokban is gazdagok, és étrendi szempontból is rendkívül hasznosnak minősülnek. Nem pusztán azért, mert a fejes-, a vörös-, a kelkáposzta, a karfiol, a karalábé, a brokkoli, a bimbós és a kínai kel szinte megszámlálhatatlan módon elkészíthető, így nehéz megunni azokat, hanem azért is, mert számtalan, a szervezet számára nagyon hasznos, sőt nélkülözhetetlen anyagot tartalmaznak. Közülük némelyik betegségmegelőző, egészségvédő hatású.

A közönséges káposztában például nagyon sok C- és K-vitamin halmozódik fel, de mellettük sok A- és E-vitamint, valamint kalciumot, folsavat és tiamint tartalmaznak. A népgyógyászat például gyomorfekély esetében a nyers káposztalevet kúraszerűen ajánlja fogyasztani. A káposzta emellett nagyon gazdag a rák megelőzésében szerepet játszó vegyületekben, különösen a vastagbélrák, az emlőrák és a petefészekrák kockázatát csökkenti.

Rákprevenció, sejtvédelem
A kelkáposzta rendkívül gazdag A-vitaminban és C-vitaminban, de jelentős mennyiségben tartalmaz kalciumot, folsavat és vasat is. A bimbóskelhez és a brokkolihoz hasonlóan a kelkáposztában is megtalálhatók azok a vegyületek, amelyek bizonyos védelmet nyújtanak egyes rákkeltő anyagokkal szemben. Kísérleti eredmények szerint e zöldségek rendszeres fogyasztása csökkenti a gyomor- és vastagbéldaganatok előfordulását. A kelkáposztában található speciális vegyületek serkentik a máj működését, valamint az ösztrogénhormon anyagcseréjét.
A karfiol általános sejtvédő hatású növény, ráadásul kiváló C-vitamin forrás, és kéntartalmú alkotórészei védelmet jelenthetnek a rák ellen. Éppen emiatt a kéntartalom miatt ne főzzük fedő alatt, így elkerülhetjük a főzés közben keletkező kellemetlen szagot, ami elronthatja a karfiol ízét.
A bimbóskel, bár a káposztafélék családjába tartozik, mégis egészen más, mint a rokonai. A diónyi káposztácskák magasra nőtt, félig fás száron teremnek, amelyeket ősszel, az első fagyok után célszerű leszedni, mert ha megcsípi őket a dér, még ízletesebbek. Enyhébb időjárásnál egész télen is kint maradhatnak a kertben. Ez az a főzelékféle, amely a hó alól is szüretelhető!
A bimbóskel tápértéke az összes káposztafélék között a legmagasabb: 7% szénhidrát- és 4,5% fehérjetartalma mellett C-vitaminból 100 grammot, vagyis az emberi test napi szükségletének másfélszeresét tartalmazza. Karotin, E-vitamin és 1,4 gramm élelmirost-tartalma – hasonlóan a többi zöldség- és főzelékfélékhez – a daganatos betegségek kockázatának csökkentésében játszik pozitív szerepet. A fentieken túl nem elhanyagolható a B<SUB>1</SUB>-, B<SUB>2</SUB>-, kálium- és vastartalma sem.

Karalábé, brokkoli: rost- és vitaminbomba
A karalábé is hasznos C-vitamin- és káliumforrás. A karalábé oldható rostjai csökkentik a vér koleszterinszintjét, oldhatatlan rostjai pedig székrekedés ellen hasznosak. A karalábéban található izotiocianátok a vastagbél- és a végbélrák ellen lehetnek hatásosak. A szintén benne lévő indolokról pedig azt tartják, hogy mérséklik a női nemi hormon hatását, és ezáltal az emlőrák kialakulásának kockázatát.
A brokkoli kitűnő C-vitamin-, folsav- és béta-karotin-forrás, így – sok más társával együtt – joggal foglal el méltó helyet a rákprevenciós étrendben. De ott a helye az indolszármazék-tartalmánál fogva is. Minél sötétebb zöld vagy mély kékeszöld a virágzata, annál több benne a C-vitamin és a béta-karotin. Kiemelendő mennyiségű továbbá a benne lévő tokoferol (E-vitamin), niacin, pantoténsav, B<SUB>1</SUB>- és B<SUB>2</SUB>-vitamin is.

Gondoljunk arra, hogy az ételkészítés során a vitaminok nagy része sérül, így a C-vitamin-veszteség pároláskor körülbelül 40%, fagyasztás során pedig 20-30%. A rákprevenciós étrendben betöltött szerepén kívül az energiaszegény brokkoli (100 g energiatartalma 24 kcal) jól alkalmazható a rostdús, fogyókúrás étrendben is. Arra viszont figyelni kell, hogy puffasztó hatása miatt epe- és bélbetegek diétájában nem alkalmazható.
 

Ttina

Állandó Tag
Állandó Tag
Székely gomba

Hozzávalók: 40 dkg gomba, 1 vöröshagyma, 1 szál sárgarépa, 1 szál fehérrépa, 1, 5 dl tejföl, só, pirospaprika, bors

Elkészítés: A vajban megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a megtisztított, vékony karikákra vágott sárgarépát, fehérrépát, majd kevés vizet öntve alá - fedő alatt - teljesen puhára pároljuk. Hozzáadjuk a megtisztított, megmosott és vékony szeletekre vágott gombát, pirospaprikával, borssal, sóval ízesítjük, majd puhára pároljuk. Ha zsírjára sült, meglocsoljuk tejföllel. Párolt rizzsel tálaljuk.

Szia Tájdi!

Köszi a sok receptet, az egész heti menűm ezzel kész. Azt a lecsós szűzérméset is megcsinálom, de hallal. Kíváncsi leszek a végeredményre.
Nálunk a disznó husi nem nagyon nyerő, inkább a csirke, pulyka és a hal. Én csak halat eszek, mát tucat éve...

Ma karaván sajtot rántottam (ujjnyi csíkokra szelve) ehhez foghagymás joghurtot kevertem mártogatósnak és héjában főtt krumplit kapott hozzá aki kért.

Kriszti
 

tájdi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Tájdi!

Köszi a sok receptet, az egész heti menűm ezzel kész. Azt a lecsós szűzérméset is megcsinálom, de hallal. Kíváncsi leszek a végeredményre.
Nálunk a disznó husi nem nagyon nyerő, inkább a csirke, pulyka és a hal. Én csak halat eszek, mát tucat éve...

Ma karaván sajtot rántottam (ujjnyi csíkokra szelve) ehhez foghagymás joghurtot kevertem mártogatósnak és héjában főtt krumplit kapott hozzá aki kért.

Kriszti

Nagyon szívesen, örülök hogy találtál kedvedre valót!
Én is nagy sajtimádó vagyok, de hal is jöhet minden mennyiségben, meg a pipi, pulyka is.
Nálunk is ritka vendég a sertéshusi, inkább csak fiacskám fogyasztja, de azért már ő is inkább áttért a szárnyasokra.
 

liko5

Kitiltott (BANned)
Sziasztok!
Elviekben ellenzem a "minél vékonyabb, annál menőbb " trendet ami manapság uralkodik a világon.
Gyakorlatban azonban én is szeretnék leadni 5-6 kilót.Próbálok nem enni szénhidrátot esténként.Legutóbb, bevált, de sajna a leadott kilók visszatértek.....
 

Hannoka

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ismeröseimnek, barataimnak sincs meg a könyv. Nagyon szivesen letöltenem valahonnan az ELÖ ÉTELFINOMSAGOK RECEPTKÖNYV-et, Angela Stokes-tol.
 

vtbea

Allando tag
Állandó Tag
<table class="forumsz" align="center" border="0" cellpadding="2" cellspacing="0" width="695"><tbody><tr><td bgcolor="#f8f2ec">Vágykeltők a konyhából!
</td></tr></tbody></table>

Hoppá! Most már legalább tudom, hogy miért kér a férjem minden édes ételt (túrós palacsinta, tejberizs stb.) fahéjjal...:p
 

tájdi

Állandó Tag
Állandó Tag
Hoppá! Most már legalább tudom, hogy miért kér a férjem minden édes ételt (túrós palacsinta, tejberizs stb.) fahéjjal...:p

én is nagyon szeretem a fahéjat.
Nagyon fini: sok-sok almaszelet, fahéjjal megszórva, be a mikroba, vagy sütőbe.
Fini az illata......fini az íze....és még.... (mit meg nem tud az ember???.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére